Szamos, 1904. december (36. évfolyam, 96-103. szám)
1904-12-25 / 103. szám
Melléklet a „Szamos“ 1904. évi 103. számához. Daliás időkből .*) vajy Búcsú a tanácsházi régi alakjaimtól. — Avaiy A haza járó lelkek. Avails Sir az egyik szemem, a másik könyezik! —- Rekettye Filep városatya beszél emlékirataiból képünk hurczolóinak az alkonyáról. — már mindakettő, mint a záporeső! . . . ísj-rC Én jó sebajdai népem és rekettyesori szeretett választóim ! 'ÍV Sokszor intéztétek már tiszteletteljesen hozzám azt az alázatos kérdést, hogy miért városatyai ajakam egy idő óta hallgatag ? Ne szomoritsátok evvel az én jó szivemet! Azért vagyok oly vigasztalhatlan, mert nem ülnek már a régi alakjaim a tanáesházban . . . Kit elvitt a halál, kit megölt a közbizalom! . . . Elhullottak . . . kihullottak! . . . Így esett el az ón fejemnek a koronája ! Ma már csak sírni járok a tanácsházba. Unalmas, ólom szürke és érdektelen ott minden . . . Ilyenkor sötét s nehéz árnyék borul a szemeimre . . . Olyan gyászos nekem az a terein, mintha a halál temploma volna! Fejem fölött pedig vészes vijjogással kering a vércse és baljóslatuan huhog a kuvik! Nem igen sok öröm terem már itt fenn az ón számomra! Azért hát csak oda megyek le, ahol az én halottjaim nyugosznak. Azonban nyomatékosan hangsúlyozom, hogy nem a sírok megboly- gatása és a kegyelet megsértése ez, hanem az a jó szándék, hogy régi alakjaimnak a hű képmását az utókornak és a. halhatatlanságnak úgy, a milyenek voltak, átadjam s itt-ott talán már meg is irt szereplésük részleteit szerves egészszé egybegyüjtsem. Emlékeztetlek azonban titeket mindenekelőtt a térdszalagrend megalapításának a történetére. Mikor ugyanis a rendalapitó szerelmes angol király egy udvari bálon kedvesének lábára a leesett harisnyakötőjét meggondolatlan udvariassággal nyilvánosan visszacsatolta, ezekkel a franczia szavakkal fordult a gúnyosan mosolygó udvarhölgyek felé: Oni szoa, ki mai i pánz! És ez esemény emlékezetére megalapította a legnagyobb angol rendet. Én is ezeket a szavakat intézem magyarul ezen emlékirataim közlésénél ti hozzátok: — Szégyen arra, aki roszat gondol! De most hadd beszéljenek helyettem maguk az alakjaim. f Jó Kábái bácsi, a vén kurucz. Főj ellem vonásai: Az izmos szemöldök, ingerült kedély, recsegő hang, erős nimeti szójárás, tisztviselők gyűlöletében lángoló szemek, rebellis kalap, ökölbe szorított gesztus és nagy csizsma. De sokkal ékesebben szólnak e fogyatékos jellemzés helyett a beszégygyei.. I, Amikor a segéd- és kezelőszemélyzet fizetésemelést kórt. Tekkintetess Közgyüléss! Ezek a kezelő szemójzetek mindig kirvinyeznek egyet-mást, hogy nem élig nekik a íizetésök; pedig mikor pájáztak, tutták, mennyi fizetésre szegődtek. A szervezeti szabájzatban is megvan, mi a íizetésök; kérem a tekkintetess Közgyűlésst, utasicsa a Tanácsot, hogy a kérvényüket lökje visz- sza, hogy ne alkalmatlankodjanak mindig ezek a szemójzetek. Nem bánnák, ha a pógárságnak a birtokát mind eladnák a kössigi adóér, csak ü nekik emejjék a fizetésüket, pedig megelégedhetnek vele. Nékem 50 keöblös feődem van, de nincsen 500 frt jövedelmem belüle sok fáradságom után; ük pedig bent a szobába ülnek. A szeginy embernek még annyi jövedelme sincsen. Addig nem szavalok meg semmit, mig a szeginy ember gyermekeinek csizsmája nem lesz! Nemhogy emelni a fizetésüket, hanem aócsósági pótlékot kell tőllük visszakövetelni, mivelhogy most minden aócsó! II. Ismét fizetésemelések alkalmával mondott beszédek. hogy volt százhúsz perczent a kösségi adau; a pógármester csinálta, de az is csak egy esztendejig tartott: Madarassy vót a! Azt mongyák, hogy az egyházi szemójzetekre kell a kössigi adau! A nem igaz, mert van a városnak három miliő vagyona, ez annak a jövedelmekül telik; a kössigi adau, akit fizet a közönsig, az mind a tisztvise* lüknek, a kezelőszeméj zetnek és szógaszeméjjeknek mengyen. Felveszi a város a félmiliós keőcsönt, de száz forónt helyett csak kilenczvenkettőt adnak, oszt ez igy megy tovább! Felépíti a város a szienházat, aki bele kerül hetvenezer foróntokba, meg akibe jár vagy száz ember, és hogy azok is adózzanak bele, akik - nem járnak bele. Elmennek a szienházba, mikor onnan kigyünnek, elmennek a kocsmába, meg egyebüvó is! Mire való ez? A városnak a színészek, ,.ogy éhen ne vesszenek, meg el tuggyanak menni, minden esztendőbe bele kerülnek százhatvan foróntokba. Észt is a közönsig fizeti! Nincs szienházra szüksig, mert a mostaniba sem jár közönsig! Hogy kaszárnyára sincs szüksig, mutatja az, hogy a mostaniba sincs elegendő, akit bele tegyenek, katonaság sincs, de nem is lesz! A vashidra szüksig van, mert ha még riszvinytársaság alakulna, akkor is vennék riszvinyt, vagy arra vetném ki, aki hasznájja. A városház ipitisit is elhagynám. Azt látom, hogy a kapitányi héva- tal szűkösen van s ezért fizetünk Gyenónének ezer foréntot vagy ameny- nyit, nem tudom. Pedig ott a „Ződfa“ ezimü vendéglő, jó vóna az a kapitányi hóvatalnak. Azt mondják, hogy genge ? Elbír az vagy húsz lendőrt, hisz tánczolt már abban 70—8Ó pár is! Mert hogyhát ennyi keőcsigbe bele menjünk, akit nem bir meg a közönsig; akit, hogy már a mostanit se bírja; ón, aki Szakmáron magam vagy száz embert kipviselek, annak a nipnek irdekibe kötelessigem az ellen felszólalni és pártolom a miniszternek a visszalökő kikötisit! IV. Az Árpád- és Kölcsey-utczai kutak ellen. Miért kell ászt az Arpád-utczai közkutat betömni ? Hiszen tudtommal nem hótt meg annak a vizétül senki! De nekem nem is kell ojan kút, amijjet manapság fúrnak. Istennek hála, megöregedtem, holott mindig csak három és fólöles kutből ittam. A mai fiatal urak, akik a tanácsházban ülnek, úgy látom, hogy rendesen harmincz öl rnéjjen vagy a más világon keresik a vizet. Az a kút nem egissiges, aki bó van fedve; jobb, akibe a bieka szabadon úszkál, mert az a jóózü vizet szereti. Észt már jobban tugygyuk mik. Csak azt szeretném látni, hogy ezek a fiatalok a Keőcsey-utezai 3000 foréntos kút mellett is elérik-e azt a kort, amejjet én elértem?! V. Vegyesek. A múltkor, egy szakosztáji gyűlésből kijövet a ref. gyimnáziom szegletén megállva, felsóhajtottam: Be jaó világ vaót akkor, amikor a Szamos azon a hejjen állott, akinek a hejjére észtét a zárdát építették ! Ide jártam én a többi gyerekükkel firidní. De hun vadnak már azok ? Hiszen úgy szaulva, egy-kettő kivitelivel magam maradtam csak ilő kösztük! Amióta Nimetit Szakmárho kapcsolták, azok a szakmári tudaus urak kiforgattak bennünket mindenbül; ránk hozták a nagy adaut; addig a nimeti lukeerbe az neóp szabadon legeltethette az jaószágát; vaut fája is a szeginy embernek; a barmait bocsáthatta jaz erdeő szélibe, meg az erdeőbe is szabadon. Most mindent elvettek tüllünk; drága bért kell fizetni a saj itunkeér; mahónap a disztót se lesz szabad hun legeltetni. Hogy ijjen mán most meg a szeginy ember! ? .... A minapéba, hogy kevés tavaji búzámat eladni akartam, bé- fordultam az uj szienház sikátorába. Majd hanyatt estem az indulatosságtul. Mikor felnizek, akkor látom, hogy két oczlop tetejibe sok draut van esumókba felaggatva. Ez vón hát az a vellamos vielágitás ? Erre mengyen az a sok ezrek! ? * .... Ne terhejjük a szeginy nipet. Nekünk nem kell semmi czifraságok! Oszt meg annyi mán az adausságunk, hogy lelki idvességünk is le van kötvel. A debreczenyi pógármesternek sincs több fizetése, mint a mienknek. Négy vény ócz előtt egy tanácsos kétszáz pengő forintér, meg egy pár fejelis csizsmáór szógált ! Csak vóna meg mindén felszólalatomnak a foganatja! f Tereh Lajos, a népvezér. Őt ezzel az elnevezéssel tüntettem ki, a mint egy Ízben az elveit fejtegetni hallottam. A fümérnök ur fizetésemelését kivánom, mert látom s tudom, hogy mennyi daóga van; mennyit fárad, jön, megy, ázik-fázik kint és még egyéb nyavajája is van. De a lendőrfogalmaző ur annyit sem érdemel, a mennyit kap, mert kicsi az asztala, oszt nincsen semmi daóga! Vótam a hivatalába vagy háromszor; eczezer sem tanátam ott, ellenben alig láttam a fiókjába vagy két félárkus papirost. A lendőrszaógáknak sem adok fizetés felemelést, mert az utezámban éjjel sohasem látok lendőrt! De nem is sokat érnek, mert az udvaromról több holmit vittek el! Ili, Beszéd a szinház, laktanya és városház ellen. Tekkintetess Közgyüléss! Nem akartam első Szolnoknak felállani, de kitelen vagyok vele. Huszonöt esztendeje, hogy nyomom észtét a padot, de ijjen gazdálkodást a városnál még nem irtem. Mán mindenkinek felemelték a fizetisit, csak még az utkaparókét nem. Most is 66 perczent a kössigi adau, de mán azt sem bírja a közönsig, mán most bele mengyen a város az ötszázezer forónt keőcsőn felvitelibe s ennek megint negyvenötezer forónt lesz a kamattya, igy oszt a kössigi adau száztíz, százhúsz perczent lesz. Ki hallott már ilyet? Hova lesz a szeginy feőd nipe? Ezt elbírni nem lehet! Én csak elbírom valahogy, amig ilek! Egyszer emlikszem, *) Matató Szatmáriuegye 1905. évi Naptárából és Czinyjegyzékéből. 1. Proirammja. Annyit első sorban is mondhatok, szólott egy népgyülósen, hogy ón szivemen viselem a pógártársaim érdekeit. Gyakran beszilgetek velők ; esmérem szándókjukat; tudom, mit akarnak ; látó szemmel nizem a közgyűlési tagok gondolkozásmóggyát, azért is mingyár készen vagyok a felszólalásaimmal, megakadájozva, ha a pó- gárság érdeke ellen történik valami! Ésmórem fortójját mindeneknek, hiszen benne vagyok minden megbízásokba ; mint szakértőt rendesen engemet küdenek ki. Egészen a nyakunkra nőtt mán ez a kathoólikusok! Én csak ászt mondom, hogyha mik, az ellenzékbe tartozók összeállunk, hát sokat ki tudunk vinni! A párt engem mindenekbe követ, de abba, mint ahogy nimejjek akarják, hogy Szakmár elvájjik Németitül, ón nem mengyek bele, mert arra törviny van! De most szójjunk. a tisztujitásrói. Meg kell beszélni, kiket hozzunk be a mostani hivataloskodók hejett, hogy a jelönleginól ócsóbb és jobb legyen, aki a nép érdekeit jobban a szivin vísejje és kevesicsük a mostaniak számát. Arra kell szeméjesen törekedni, hogy azok jöjjenek be, akik a mi részünkön vadnak, meg hogy a kathoólikusokat kiszoricscsuk s mindez úgy mennyen, amint mik akarjuk és akkor tudom, hogy a községi adó lejebb fog szállani és a nyakukba sózzuk azoknak, akik a várost belehozták. Hogy pógártársaink jobban bóldogujjanak, mert észt a mostani gazdálkodást sehogyse lehet kibírni, fordicsunk rajta.
