Szamos, 1904. december (36. évfolyam, 96-103. szám)
1904-12-25 / 103. szám
10-ik oldal SZAMOS 103. szám Legelső dogunk az erdővótelárbul a városi takarékot felállítani, mint ahogy Csomay tekintetes Ur kidógozta. Hogy ezen összejövetelünk biztosabb legyik, magam eljárom képviselőtársaimat, akkikel a keőcségvetés, meg a hivataloskodók fizetése ellen a fejjebbezést aláírattam! Megmutattam ugy-i, hogy jegyzőnek is a mi fijunkat hoztuk be! ? 2. Beszéd a színészek ellen. Mit kér ez a szientársulat ? Hogy a „Kiráj fogás“ czimii operett megvételére és kiállítási keőcsó- geire 150 frtot adjunk? Amint látom, egyik színigazgató a másik szájábul veszi ki évröl-évre közgyűlési segély kérésire a szót s ez fojtonos terhet ró a városra. Azir egyszer s mindenkorra vessünk véget ezeknek az állapotoknak. Én ugyan az idén egyetlen-egyszer szorutam a szienházba, akkor is kitelenségbül, de másoktól hallottam, hogy a direktor mindig a kis házaknak adja elő a jó darabot, a nagy házaknak pedig csak komódiázik! Most feltette magában, hogy csinálok egy kirájfogást s a közönség megin hoppon marad! Nem szavalom meg azt a pizt! 3, A hivalaloskodók ellen. Az árvaszék előterjesztett két hivataloskodójának a külön órákban tett munkájokér nem szavalom meg a jovasolt jutalmat, hanem e hejett betudom nekik azt, amit más nem dógozott! 4. Legeltetési ügyben. A legeltetési hitel ügyének jobbra fordulását attól várom, ha a tiszti ügyész ur szabáj rendeletet csinál a hitelengedéj nekiil legelő marhákrul. A legelőn szurte-széjjel bojongó marháknak ellenőrző megolvasására ellene vagyok az indítványozott karám építésének, mert deleléskor az állatok feküdni szoktak s ijenkor nagyon könnyen meg lehet őket olvasni sa fizetés nekül becsempészett állatokat pedig, mint prevárikánsokat befogni! 5. Önérzetes kérdés. Ha a nimeti Sárerdőt a tanótók, a Mocsárerdőt pedig a hivataloskodók fája számára foglaljuk le, hát a pógárságot fájér vájjon a mórki erdőre szorijjuk ! ? f Gábriel József, a fegyverhordozó. Mikor én egykor az álom köntösében Sebajda város tisztikarát (a régit elcsapva), a nép fiaiból tréfásan összeállítottam, ez a merészségem nagy földindulást okozott a legsötétebb Rekettyesoron. Valóságos nópgyülóst tartottak ellenem a németi malom alatt s ott azt határozták, hogy eltesznek láb alul. Halom számra kaptam a fenyegető és gyalázó leveleket. Ezek közöl egy maradt meg s utólag nagyon kell sajnálnom, hogy a hibáit akkor megjavítottam, mert a mezők lilioma is elveszti a báját, ha porczellán edénybe ültetik. Azonban igy is kilátszik a szűr a czifrázatok alul. Azért mondom, hogy a szűr, mert ezt a levelet hozzám Gábriel József magyar szabó intézte, ki akkor szintén a tanácsházban ült. Ennek eredetileg az volt a czime: „Elméletek.* (De nem tudom, hogy az írója sokalta vagy keveselte-e ezt a czimet, de kitörölte s alább azt irta feléje: „Karczolatok"). Nem bánom, legyen hát Karczolatok. Nincsen a világon haszontalanabb időtöltés, mint mikor valaki olyan munkát végez, aminek sem anyagi, sem szellemi haszna nincs; ilyen munkával nem is vesztegetheti az időt csak olyan ember, aki jobbra, hasznosabbra nem érez magában hivatást. Vannak emberek, akik avval vesztegetik a drága időt, hogy más embertársakat akarnak gúny tárgyává tenni és többnyire maguk válnak azzá, mert ahoz ugyan nem nagy zseniálitás kell, hogy valakiből gúnyt Űzzünk; ez a piaczi kofáknál a legfőbb jellemvonás. Valódi művelt ember ilyenre nem vesztegeti az időt, mertha képessége van, felhasználja hasznos dolgokra; ha nem érez magában képességet, hallgat. De vannak a társadalomban olyan emberek, akik szeretnek irói képességgel tündökölni, de magas szellemük nem igen tud feljebb szárnyalni a Kábái urambátyám szemöldökin. Én legalább úgy tapasztaltam, hogy az 1001 vagy Rekettye Filep urambátyám múzsájának alig lebegnek szárnyhegyei, csak mindig e körül csapdosnak. Nem nagyon régen volt az az idő, midőn azon munkától kérges tenyereket nyájas mosolyok között szorongatta Rekettye Filep urambátyám, hogy azokból a saját jó maga számára szavazatokat préseljen ki. Akkor nem beszéltek azok oly palóczos kiejtéssel, amit ő valamely ősapja leveléből tanulhatott. Meg álmot leírni nem valami nagy tudomány; én sohasem tanultam tárczát irai, de egy álmot mindjárt leírok. Például azt álmodtam, hogy a Rekettyesoron laktam. Ott volt egy rekettyebokorban egy elbizakodott nagy béka; az olyan lármát tett, hogy már nem tűrhették a rekettyealji lakosok. Rá förmedtek, hogy hallgasson, de ő el lóvén bizakodva, felfújta magát, hogy nagyobbnak lássák! Fújta, fújta tovább. Egyszer csak szétpukkant és olyat szólott, hogy felébredtem! Egy, a rekettyesorról. Szakái Laczi komám. Akikről eddig szólottám, azok az elhullottak, most következnek a kihullottak. Kihagyták a legsötétebb Rekettyesoron képünknek hurezolói közöl Szakái Laczi komámat, aki annyi ékesszólással tudott beszólni általa a németi gazdaságnak önfeláldozással szerzett „müveit“ bikák „üde szelleméről“. Már ő sem szakállal, sem szakái nélkül nem lesz látható a tanácsházban. Az mondták, hogy azért lázadt ellene a nép dühe, mert „az urakkal tartott“. No megálljatok ti dísztelen választóim ott a németi nemzeti kaszinóban : a malom alatt, ha a poétái friss virágok terjesztőjének a kihagyására ez is elég ok volt! Lesz még szőllő, lágy kenyér, Lesz még a kutyára dér! Zabari Ferencz bátyám. Rósz időket élünk, Rósz csillagok járnak: Isten óvja nagy veszélytől Rekettye hazánkat! a) Tagosítás. Hát Zabari bácsinak a kimaradásáról mit szóljak ? Ha ón azt a leghalványabb sejtéssel is gondolhattam volna, hogy veszélyben forog, vérem hullásával megvédelmezem őt ! Én jóságos Istenem, mi lesz most már belőlem? Milyen szépen szavalta Zabari bácsi a tagosítás ellen a nópgyülósen : — Mi a tagosítás ? Az, hogy vesse le Zabari uram ászt a fekete jó ujjast és vegye fel ászt a szürkét ! Már meg tetszik engedni, (intézvén szavait Uray Géza ügyvéd úrhoz, a tagosítást ellenzők képviselőjéhez), a tekintetes Ur jogi ember, hát ahoz esetleg hozzá szólhat. Könnyű a tagosítás azoknak, akik nem legelték a magok földjét! b) Nézetei, földjei és szemei, Mik, niemeti risziek, sehogy sem vagyunk bele győződve, 'hogy az urak megszavalták a nagy keőcsiget, akit már eddig se bir a szeginy gazdálkodó nip! Nem kell nekünk sem uj városháza, sem kaszárnya, mert ahun ni, Niemetibül a honvédséget, aki itt voót, Szakmárra szállietották. Nem kell sem vashid, sem színház, akibe mik nem járunk, sem az a czifra nyavaja: a vellamos világietás, aki mellett az urak parádizzanak. Tüllünk még a lukertet is elvették, akibe a jauszágunkat behajtanék ! Hát ezt a terheket mik visejjük ? Amióta a niemeti ember keze megvan kötvel, még a feőd sem terem úgy, mint eddig! Hát ennek ki az oka ? Én sok mindent tudok. Nem azór mondom észt, mer a szakmád határon 13 köblös feődem van, de a gazdaságnak öt esztendejig vótam a pénztárosa; kétszáz foróntokór lünaplópvezettem: ott romlott meg a szemejim. Ültem 13 széket; de még akkor ászt sem tuttam, hogy merre nyílik a nagy takaróknak az aj táji! c) Árviz alatt. Nagy szívvel gondolt Ferencz bátyám az utolsó árviz alatt polgártársai életének a mentésére is s erre a czólra Oida bácsitól csolnakot kórt. Gida bácsi aggódva a csolnak sorsáért, azt kérdezte, ki áll jót érte ? — Azór a csólnakért, felelt ő nagy önérzettel, mint városi képviselő, ón gratulálok! d) Vásárkor. Egy vásár alkalmával Ferencz bátyám a maga és a „nőjje“ számára csizmákat vásárolt s azokat felpróbálni betért a városházhoz, a végrehajtók szobájába. A jámbor végrehajtók hüledezni kezdlek, de ő teljes nyugalommal igy szólt hozzájuk: — Már meg tetszik engedni a tekintetes Uraknak, hogy én és kedves nőm észt a csizmákat itt felpróbáljuk, hiszen ez a mi házunk ! És úgy tőn, miként beszóle. e) Vissavájás. A tanácsházban egy alkalommal a Dreifig-utczai rósz kövezetét szidta. — Drághfy-utcza! kiáltottak közbe figvelmeztetőleg és derülten nehányan a városatyák közöl. — Ej, nem az itt a kérdés, vágott vissza keményen Ferencz bátyám, hogy minek nevezik, hanem az, hogy mint hijják! f) Életének egyéb eseményei. Különben ő a Szamos védtöltóse ügyében Budapesten a deputáezió- ban jóakaratu leereszkedéssel kezet nyújtott a kegyelmes Darányi miniszternek; egy szakmári bálon a szomszédasszonya révén „sróg vizavéja“ volt Ugrón nacscságának, de életének még is az a legnagyobb és legszo- morubb eseménye, mikor a 13 széke közöl a legfontosabbat rántották ki alóla. De hajh, csak igy jár az, aki az egyház parazsába nyúl! Világkörüli útjában különben „egy füstös városnak“ találta Bécset, ahol „velőből csinájják a téfelt.“ Hogy fog ő most már „eljárásairól“ a népnek beszámolni ? * — Aranyos Zsuzsika leányom, tedd félre a karácsonyi mákost és csapd földhöz azt a tulipántos kancsót! Mert: „Nincs a teremtésben vesztes csak ón, Nincsen árv* csak az én gyermekem!“ A leányzó nem halt meg, csak aludott. Korcsmárosné az irgalmát, Száz liter bort, száz szál gyertyát! A „Zavaros“ újság főszedőjótől a „Szabadnyomtató“-ból november 27-én este, amikor ezeket a képmásokat befejeztem, a következő telefonüzenetet kaptam: „Üdv, szalámi és tiszta gallér; Zabari bácsi feltámadt, a mai szavazáskor őt Németiben a városatyák közé ismét beválasztották! Legyen rá gondja jövőre is Filep bácsinak!“ Válaszom: — Jól van fiam, jól! Rekettye Filep, fővárosatya. (Folytatása következhetik, de most elég volt ennyi egy szuszra.)
