Szamos, 1904. november (36. évfolyam, 88-95. szám)
1904-11-27 / 95. szám
XXXVI. évfolyam. 95-ik szám. Szatmár, 19Q4, vasá.mj november hó 27, SZAMOS POLITIKAI, SZÉPIRODALMI MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. " A ' A’ . A ®t , ÉS GAZDASÁGI LAR^ * Előfizetési á r s Egész évre S kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG é. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz: Telefon : 107. lííir. denn emu dijíd; Ssaí maron, a iv.p kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. k mi igazi ellenségeink. ügy halljuk, országszerte Összeröffentek a nemzetiségek az uj népiskolai törvény-tervezetnek a magyar nyelv tanítására vonatkozó erélyes intézkedései miatt. Népgyüléseket tartanak, röpirato- kat adnak ki, melyekben hazug állításokkal s a régi ismert frázisokkal izgatják a nemzetiségeket minden ellen, ami magyar. Nézzük objektiv szemmel, mit akar az iskolareíormtervezetben foglalt intézkedés a magyar nyelvre vonatkozólag ? Egyszerűen azt, hogy minden népiskolában, amely Magyarország területén íenáll, tanítsák a magyar nyelvet úgy, hogy a nem magyar ajkú tanulóknak, akik elvégezték az elemi iskola négy, vagy hat osztályát, fogalmuk legyen a magyar nyelvről, amely az allainé. Azt akarja, hogy minden nem eti- ségi faluban, a hol a gyermekek értik a magyar nyelvet is, magyar legyen a tanítás nyelve. Ez az a borzasztó követelés, melyet a magyar állam a nemzetiségekkel szemben támaszt, ez az, amiért az ági tátorok most hangos jajveszékelésben törnek ki. ügy látszik, nagyon jó dolguk van, nagyon biztosnak és szabadnak érzik magukat a magyar törvények oltalma alatt, azért mernek igy ugrálni. Mert ez a törvényszervezet semminemű intézkedést nem tartalmaz a nemzetiségek nyelve ellen. Taníthatják, művelhetik szabadon, még az iskolában is az oláhok, szerbek, németek és tótok a maguk nyelvét, az iskolán kívül pedig teljes szabadságukban áll a legmesszebbremenőleg tanítani és taníttatni, úgy, ahogy ck akarnak Hát hol itt a sérelem ? Azt kivánják-e a magyar államtól, hogy az a maga pénzén fentartott iskoláiban és saját tanítói által idegen, nemzetiségi nyelvet tanitson ? Ez nemcsak bolondság, de egyenesen öngyilkosság lenne. A magyar ál- 1 .mnak nemcsak joga, de kötelessége is gondoskodni arról, hogy lehetőleg minden polgára tudjon magyarul írni, olvasni és beszélni s mikor ezen kötelességének telje sitésében épenséggel nem akadályozza meg a nemzetiségeket abban, hogy a maguk nyelvét ápolják és terjeszszék, a türelmesség és lojalitás tekintetében vád épenséggel nem érheti. Gazság tehát az, amit most a ?ezni, azt csak a magyar törvény szabadságának és türelmességének köszönhetik. Más országban már régen kitolonczolták, vagy tiz esztendőre börtönre dobták volna őket. A magyar társadalmat, az intéző köröket természetesen nem tévesztheti meg az árulók erőszakolt jajveszékelése. Erélyesen, tekintet nélkül jobbra, vagy balra, meg kell valósítani azt az intézkedést, hogy minden magyarországi iskolában olyan mértékben tanítsák a magyar nyelvet, hogy a növendékek megtanulják s mindenütt, ahol lehetséges, magyar legyen a tanítás nyelve. Erős akarattal, ha kell, vasszigorral kell azt a reformot életbeléptetni s ez első sorban a vármegyei hatóságok kötelessége. — Ők gyakorolnak közvetlen felügyeletet a falusi iskolák felett és ha akad tanító, aki nem felel meg teljesen a törvény intézkedéseinek, azt meg kell fosztani hivatalától, mert méltatlan rá, hogy magyar tanító legyen. Másrészt szükség van arra is, hogy erős, anyagilag független magyar tanitói kart teremtsünk, Az a 800 koronás minimum, melyet az állam a tanítóinak biztosit, manapság nemzetiségi agitátorok mivelnel azáltal, hogy a népiskolai törvény tervezet ellen izgatják azt a jám bor népet, amely nélkülök a leg nagyobb egyetértésben élne ebben az országban s tisztában lenne a magyar haza iránt tartozó kötelességével. Sújtsa az izgatókat a törvény teljes szigora! Ezek az elvetemült, czinikus fráterek a magyar nemzet ellen való árulkodásaikban minduntalan a külföldhöz fordulnak, franczia s német nyelvű röpiratokkal árasztják el a szomszéd országokat. Holott, hogy ne menjünk messzire, itt van a nagy és müveit Németország. Hogy bántak itt a lengyelekkel ? A legnagyobb energiával fosztják meg őket nemcsak a nyelvüktől, hanem még a földvásárlás jogától is. Fran- cziaországban, Olaszországban el nem tudnak képzelni olyan alattvalót, akinek kifogásai vannak, vagy lehetnének az állam nyelve ellen. S nálunk megadnak minden jogot az idegen nyelvnek, csak azt vagyunk bátrak követelni, hogy az iskolákban tanítsák az állam nyelvét. Valóban, hogy ezek a nemzetiségi agitátorok nálunk olyan szabadon merik aknamunkájukat véMeghalt egy ember. Nem sirt senki sem, amikor Kerner Florist temették. A gazdasz- szonya és néhány hivatalbeli kollégája kisérte ki utolsó útjára, koszorút a halottas kocsi tetejére a temetkezési vállalkozó adott, miután nem akadt szerető szív, jó barát, akinek eszébe jutott volna a temetés obiigát díszét, a koszorút megadni. Sivár őszi idő kedvezett a temetés hangulatának, a szürke égboltozatról lanyhán permetezett a hideg eső s a kollegák szidták a csúnya, rosszindulatú időjárást, amely a tercetés alkalmából nekik náthát fog okozni. Mikor leeresztették a koporsót a sírba, felkerekedett egy hideg keleti szél, végig süvöltött a temető fonnyadt czipru- sain, száraz eczetfáin, az emberek borzongva húzódtak a kökeresztek mögé és hangosan szidták a sivitó szelet. Ez volt Kerner Flóris halotti danája. Tompán, rószvétlenül zengték. „Elmegyek a sírba“, azután a Miatyánkkal végezték fokozott sebességgel s hant hantra esett a koporsó felett, nehány perez múlva készen állt a sirdomb, jelezvén, hogy itt egy ember fekszik, és feküdni fog még legalább harmincz esztendeig, miután ezen idő leteltével, a törvény értelmében a sírok felásatnak, hogy uj halottaknak adjanak helyet. Sietve mentek el az emberek a temetőből és Kerner Flóris, amint magánosán élt egész életében, magánosán maradt künn a temetőben is. Egyedül. Vak sötétség vette körül odalent a föld mélyén a tetemet, a szemeket, melyek a mig láttak a boldogtalanság keserű könynyeit sírták, a szivet, amely mig dobogott, egyebet se tudott csak fájni és epekedni. Jobb Kerner Flórisnak odalent. Esteledik. Az eső elállt, a felhők oszladozóban vannak s a nap, mint a végét érző nyájas öreg ember mosolyogni próbál szomorú őszi világra. Egjúk-másik kereszt halovány aranyos fényben csillog, a temető félelmetes magányában, ez a csillogás jól esik a szemnek, mutatja, hogy itt sem szüut meg egészen az élet. Egy aszsony közeledik a frissen hantolt sirdomb felé s mikor odaért, térdére roskadt és sirt. Sűrűn hullnak a könyei, Kerner Flórist mégis megsiratja valaki. Egy asszony, aki szerette a halottat. Huszonöt év előtt együtt barangoltak a kisvárosi temetőt övezd szőlőskertekben, kéz a kézben, szem a szemben és bár nem moudták, hogy szeretik egymást, néma beszédjükből megértették, hogy egymáshoz tartoznak. Flóris akkor szegény diák ember volt, aki leczkeadásból, meg a gimnáziumi szerzetes tanárok asztaláról élt, miután jó tanuló volt és néhai atyja, aki vagyonos polgára volt a városnak, annak idején kegyes alapitványt tett a szerzet javára. De azért Kerner Flóris bizott magában, bízott a jövőben, erős volt a karja, a lelke az élettel való birkózást semmibe sem vette. A lány, egy vagyonos kereskedő egyetlen gyermeke szerette Flórist, ez volt a jövője, a vágya, az akarata. Flóris amikor tisztába jött azzal, hogy a szive An nuskáé, tisztába volt már magával is, a jövőjével is, a világgal is. Azon a napon, amikor először csókolta meg a leányt, gyönyörű, nagyszerű álmai, a melyekkel a jövőt maga elé képzelte, mint egy varázsütésre szertefoszlottak és egy csendes, meleg, kis házitüzhely köré csoportosultak. — Nagyság, pénz, csillogás, vezérszerep sok gyönyörű vágyairól lemondott az Annuska fekete szemei kedvéért, — minél hamarabb feleségül bírni őt ez lett szivének egyetlen óhajtása. S a helyett, hogy Pestre ment volna tanulni, idehaza maradt a kis városban, hivatalt vállalt, hogy mindig Annus- kája közelében maradhasson. Három év múltán kinevezték egy kis hivatalba, amelynek jövedelméből szerényen el lehet tartani egy családot. Első dolga volt beállítani az öreg vászonkereskedőhöz s megkérni a leánya kezét. Annuska atyja nagyot nézett az első perezben, aztán a szeme közé nevetett Kerner Flórisnak. — Hát mit gondol öcsém uram ! Azért taníttattam a leányomat az apáczáknál, azért költöttem háromszáz vég vászon árát franczia nyelvre, zongorázásra, hogy egy városi Írnoknak adjam a leányom ? Nem ettem gombát. Az ilyen szegény ördögnek, mint maga, öcsém, varróleány kell, vagy éppen tanítónő, aki segíteni tud az urának a keresetben. Nem úri lány kell magának, aki szerencsétlennek érzi magát, ha padlót kell surulnia. így, úgy, öcsém uram ! — Isten hírével. Kerner Flóris úgy ment az öreg vászonkereskedő boltjából, mint akit valami nagy bunkóval fejbe ütöttek. Vége az élete reményének. Arra, hogy megtagadják tőle az Annuska kezét, soha nem is gondolt. Ugyan Róth Fülöp kárlsbádi ezipóraktárát ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Megérkeztek Illaz őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik.
