Szamos, 1904. június (36. évfolyam, 44-52. szám)
1904-06-23 / 50. szám
/ 2 ik oidai SZAMOS 60. szám amelyekhez nincsen kedvük. Mert az élet tanulsága az, hogy minden pályán elérhető a kellő siker, ha értjük a munkánkat és kedvünk van hozzá. Ha ilyen szempont érvényesül a pályaválasztásnál, nem log fölszaporodni a proletariátus serege, mert ez sohasem a munkaszerető, derék és ambicziozus elemekből származik,_ hanem azokból, kik minden arravalóság nélkül bizonyos beteges ambiczió vagy egyéb külső kényszerítő \ hatások közt választották meg pályájukat. A katonai pályáról a magyar ifjak érdekében. Az iskolai év végén újólag is íelhivjuk a magyar ifjak, illetve szülők figyelmét a katonai pályára. A katonai pályaválasztás tekintetében a közelmúltban a magyar ifjak részére olyan előnyök biztosíttattak, hogy most, éppen a pályaválasztás nehéz gondjai között e körülményt, midőn a külömbözö pályákat egybevetik, a szülőknek nem szabad figyelmen kívül hagyniok. A Budapesti Közlöny hivatalos részében közölt pályázati hirdetmény teljes tájékozást nyújt a cs. és kir. közöshadseregbeli hadapródiskolában magyar honos ifjak részére íéntar- tott és az 1904—ö-ik tanév kezdetével betöltendő magy. áll. alapítványi magánalapitványi és tandijfizetóses helyekre vonatkozólag. E pályázat az eddig rendszeresített magyar áll. ala pitványi helyeken kívül kiterjed azokra is, melyeknek rendszeresítése a képviselőházhoz alkotmányos tárgyalás végett benyújtott törvónyjavas latban a törvényhozástól csak most kérelmeztetik A császár és kir. hadseregbeli hadapródiskolákba belépő magyar ifjak éppen úgy fogják emelni a magyar tisztek számát a közös hadseregben műit azok, a kik a hadsereg- heti alreáliskolákba vagy a katonai akadémiákba lépnek be s a magyar ifjaknak ezen hadapródiskolákba való belépése elő fogja mozdítani azon általános nemzeti óhajtás teljesülését, hogy a hadsereg magyar csapatai magyar honos tisztekkel ellátassauak, a mi a fentebb említett, törvényjavaslatnak is czélját képezi. A közös hadsereg hadapródiskoláiban számos, részben egészen in gyenes, részben aránylag csekély tandíjfizetéssel egybekötött hely áll a magyar ifjak rendelkezésére. Megjegyezzük, hogy a hadapródiskolák I-ső évfolyamában már az 1904—5-ik tanévtől kezdve az oktatás részben magyar nyelven fog tartatni s a felvételi vizsgák is magyar nyelvén tehetők le. Magyar honos ifjaink e<őtt most már szélesebb tér kínálkozik a katonai pályán, amenyiben részükre sok tekintetben meg van könyitve e pályára a hozzáfórhetés. Kívánatos hogy ifjaink foglalják el e pályán is a nekik megfelelő tért, hol eddig nagy nehézségekkel sőt bizonyos elöitéle tekkel kellett megküzdeni. Kimerítő tájékoztatót mindenki díjtalanul kap hat a hadapródiskolákba való felvételre vonatkozólag, ki ez iránt a m. kir honvédelmi minisztérium segédhivatali főigazgatójához fordul. E helyen csak a legáltalánosabb tudnivalók közlésére szorítkozunk : Felvételi feltételek : 1. A pályázó magyar vagy osztrák állampolgársága, igazolandó hoSirolin nossági bizonyitvanynyal, melyben a községi illetőség is kiteendő. Magyar állami alapítványi és a 3. számú kimutatásban előfornló ma- gáu alapítványi helyekre kizárólag magyar honosságú ifjak fizetéses helyekre ellenben magyar és osztrák honosságú ifjak egyaránt vétetnek fel A magyar honos ifjak részére az ujonczjut.alók arányában biztosított fizetéses helyekre azonban magyar honosok veendők fel, s ezen helyeket osztrák honosságú ifjak csak akkor fogják elnyerni, ha alkalmas niagyarhonosságu ifjak uem jelent kezűének. 2. Testi alkalmasság ; igazolandó valamely közös hadseregbeli, vagy honvéd tényleges állományú orvos által kiállított szabályszerű orvosi véleménynyel. Himlőoltási bizonyítvány csak akkor csatolandó ha a beoltás az orvosi bizonyítványban nem igazoltatik. 3. Kifogástalan erkölcsi magaviselet ; igazolandó a tartózkodási hely, közigazgatási vagy rendőri hatósága által kiállított külön bizonjút- ványnyal, de csak akkor, ha a pályázó erkölcsi minősége az iskolai bizonyítványban nem foglaltatnék, vagy ha a hadapród-iskolában való belépés nem közvetlenül valamely nyilvános, vagy nyilvánossági joggal felruházott iskolában történnék. 4. A szabályszerű életkor ; A hadapród iskola I. II. III. évfolyamaiba való felvételre a már betöltött 14, 15. 16 és még tulnem haladott 17. 18. 19. életév van megállapítva. Az életév megállapítására nézve szeptember hó 1-je mérvadó. Az életkor keresztlevéllel (születési bizonyitvanynyal) igazolandó. A szabályszerű életkort még el nem ért, vagy azt már túlhaladott ifjak kivételesen korengedélyt nyerhetnek. Ezen korengedólyért külön folyamodvány, vagy felségfolyamodvány azonban nem nyuj'andó be. 5. A megfelelő előképzettség. A megfelelő előképzettséget valamennyi pályázónak iskolai bizonyítványokkal és a felvételi vizsga letététele által kell igazolni. Iskolai bizonyítványokkal igazolandó, hogy a pályázó valamely nyilvános, vagy nyilvánosségi joggal felruházott reáliskolának, vagy gimnáziumnak 4 alsó osztályát legalább „elégséges,“ a tüzér vagy utász hadapródiskolába való felvételnél legalább „jó“ összeredménynyel végezte el és pedig azl-sö évfolyamra nézve azok négy alsó osztályát, a Il-ik év folyamra nézve azok öt alsó osztályát, a III-ik évfolyamra nézve azok hat alsó osztályát. Magántanulók, hogy e részben érvényes bizonyítványt szerezzenek, valamely középiskolán idejekorán vizsgát tenni kötelesek. A tanév végén nyert iskolai bizonyítványt, a felvételi vizsgához beidézett pályázók, a felvételi vizsga alkalmával az illető hadapródiskola parancsnokságánál bemutatni tartoznak. A latin vagy görög nyelvből nyert „elégtelen“ osztályzatok figyelembe nem vétetnek. Az 1868-ik évi XXXVIII. t.-cz. alapján szervezett magyar polgári iskolák, valamint a fiumei községi polgári iskola egyes osztályai, továbbá az otocai, ogulini, sisseki, uj-gradis- kai, viroviticai és bródi horvát felsőbb népiskolák V—VIII-ig terjedő osztályai az igazolandó előképzettség tekintetében a hadapródiskolába való belépbetésre nézve a középiskolák megfelelő osztályaival egyenlőknek (egyenértékűeknek) tekintendők. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok területén levő polgári iskoláknak, valamint a horváth polgári iskoláknak egyes | osztályai azonban a középiskolák megfelelő osztályaival egyenértékűeknek nem tekintendők. Magyar állami alapítványi helyekre pályázók részéről ezeken kívül még egy, a szülők vagyoni viszonyait és jövedelmi forrásait kimutató hatósági bizonyitvány is csatolandó a kérvényhez, amelyből egyszersmind a pályázó ifjú testvéreinek száma, neme és életkora is kivehető legyen. A magán alapítványi helyekre pályázók részéről pedig annak igazolása is kívántatik, hogy a pályázó az alapítványi oklevélben foglalt külön feltételeknek is megfelel. A felvételi vizsgák: Az irásbelileg és szóbelileg megejtendő felvételi vizsgák — a melyeknél a hozzátartozók is jelen lehetnek — évenként szeptember 12 — 16-ig tartatnak meg. A hozzátartozók maguk kötelesek gondoskodni arról, hogy a pályázók felvételi vizsgára a tudtul adott napon beérkezzenek. Okét illeti az utazási költségek fedezése is. A felvételi vizsgára be nem vonuló pályázók helyei mások által töltetnek be. Mielőtt a jelölt felvételi vizsgára bocsáttatnék, testi alkalmasságát illetőleg közvetlenül az intézetbe való beérkezte után, ennek orvos főnöke által megvizsgáltatik. Ha az orvosfőnök véleménye testi alkalmatlanságra szól, akkor a pályázó valamely törzs- vágy főtörzsorvos által felülvizsgál- tatik s ezen vizsgálat eredményéhez képest vagy felvételi vizsgára bocsát- tatik, vagy hozzátartozóinak azonnal visszaadatik. Az orvosi vizsgálat ellen feleb- bezésnek helye nincsen. A felvételi vizsga a hadapródiskolák I. évfolyamába való belépésnél a következő tantárgyakra terjed ki: ^écpot nyelv, számtan és betü- számtau, mértan, földrajz, történelem, természetrajz, természettan és vegytan, továbbá pi budapesti, pozsonyi, kassai, temesvári és nagyszebeni gya- ogsági hadapródiskolákban, valamint a lovassági és a traiskircheni tüzérségi hadapród-iskolák magyar párhuzamos osztályaiban a magyar nyelv, végre a károlyvárosi és a kameinczi gyalogsági hadapród-iskolákban a horvát nyelv és pedig mindezen tantárgyak oly terjedelemben, a melyben azok a középiskolák alsóbb osztályaiban elöadatnak. A felvételi vizsga a fentebb említett hadapródiskolákban német, vagy magyar, illetve horvát nyelven, a többiekben német n. elven teendő le. A vizsgázóknak meg van engedve, hogy ismereteik és tehetségeik könnyebb beigazolása végett anyanyelvűket is használhassák. — Mindazonáltal azonban ama nyelvet (nyelveket), amelyen az oktatás történik, annyira kell birniok, hogy az előadásokat követni képesek legyenek. Azon pályázók, kik a felvételi vizsgát sikerrel letették, végleg felvétetnek az intézetbe, a bemutatás napjával kincstári élelmezésbe lépnek és polgári ruházatuk a hozzátartozóknak rendelkezésére bocsáttatik. A felvételi vizsgánál elutasított pályázók hozzátartozóiknak azonnal visszaadatnak és okmányaik is elismervény ellenében kiadatnak. Ezek a tőtudnivalók. Minden egyéb részletre nézve a fentemlitett Tájékoztató bő felvilágosítást ad mind azoknak, kik a dolog iránt közelebbről érdeklődnek. HÍRROVAT. Kutya-dalgok, (Törvszéki jelenet.) Két fogas fiskális állott szem- íől-szemben minapában a bíróság előtt és szörnyen perlekedtek egy néhai juhászkutya és hagyatékai miatt. — Igen, mondja a felperes fiskális, alperes fia követte el a szörnyű bűnt, amennyiben egy flóbert puskával, a kert szélén gyilkolta mag a hasznos ebet, aki gazdájának jobbkeze vala — és követelek érte 50 korona kárpótlást, meg a költségekben való elmarasztalást. — Tagadom! — mondja az alperes fiskálisa, — hogy ügyfelem meglőtte volna ama nemes ebet; tagadom egyáltalán, hogy azt az ebet lőtte volna meg; tagadom, hogy az a felperes jobb keze lett volna; tagadom, hogy az 50 koronát ért volna, tagadok egyáltalán mindent a nap alatt. — Ejnye, kartárs ur, — mondja a felperes — hogj^an tagadhatja meg miuden állításomat, hiszen bizonyítok úgyis mindent. — Mit ? — Patttant fel az alperes — én azt a kutyát ma reggel is láttam az ablakom előtt, vígan csaholva szaladni ! — Hogyan ? ! ! — Kiált fel a biró és felperes egyszerre, — honann ismeri kartárs ur ezen ebet ? — Hát nem tudják az urak, hogy én minden kutyát ismerek a vármegyében ? A kérdéses kutyával a legjobb barátságban vagyok. Erre a biró is kénytelen volt neki adni igazat. * Dénes Lajos távozása. Mint a hivatalos lap keddi száma közölte, Dénes Lajos szatmári kir. ügyész a máramarosszigeti kir. törvényszékhez bíróvá neveztetett ki. Részünkről igaz sajnálattal veszünk búcsút a távozó ügyésztől, kit lekötelező udvarias modora és képzettsége miatt nemcsak a jogászkörökben, de egész társadalmunkban méltán tiszteltek és becsültek. A távozó ügyész utóda még nincsen kinevezve. Áthelyezés. Péchi László ellenőr Sátoraljaújhelyről állomásfőnöki minőségben Szatmárra lett áthelyezve. * Kinevezés Boitner Károly, a helybeli kir. törvényszék jegyzője a halmii kir. járásbírósághoz albirónak lett kinevezve. * Kataszteri előléptetések. A kir. pézügyminiszter a helybeli 2. sz. felmérési felügyelőség tiszti létszámában G-aál Ferencz, Karap Géza, s Szókessy Lajos mérnöksegédeket a X. fizetési osztály 3-ik fokozatába való sorolással mérnökökké nevezte ki. * Jubileum. Hermani József mátészalkai igazgató tanítónak f. é. julius 3-án fogják tanítóságának 25 éves évfordulóját az ottani kir. elemi iskola helyiségében fényes ünnepségek keretében megtartani. A rendezőség ez ufon felkéri az ünnepen volt tanítványait, hogy a jubiliumon minél nagyobb számban megjelenni szives- kedjenék. * Eljegyzés. Friedländer Lajos, a v.-namónyi Friedländer Bernát és czég beltagja, eljegyezte Kellner Jenikét, Kellner Fülöp földbirtokos leányát Tunyogról. ö Eljegyzés, ifj. Lipták Dániel Érmihályfalvárói a napokban tartotta eljegyzését özv. Makay Józsefnó úrnő bájos leányával Izabellával, Nagykárolyban. vosoktól mint hathatós' szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár-hurut és különösen lábbadozóknál in- — - - - fluenza után ajánl tátik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet ős megszünteti az éjjeli izadást. Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4 k.-ért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva : F. Hoffman-L.a Roche A Co vegyészeti gyár Basel Svájcz.