Szamos, 1904. április (36. évfolyam, 26-34. szám)
1904-04-20 / 31. szám
4-ik oldal SZAMOS 81. szám Legújabb. A vasutasok strájkja. Budapeit április 20. (Saját tudósítónktól. Érkezés 6 ó. 26 perczkor.) A vasutasok nagygyűlésére ma az egész országból nagy számban érkeztek Budapesre a máv. hivatalonkai. A nagy gyűlésen, melyet tudvalevőleg a kormány megakart akadályozni, megjelent a rendőrség és betiltotta. A betiltás óriási lelháborodást kelte*. A rendőrség 400 vasutast letartóztatott. Turcsányi Pál angyalföldi állomásfőnököt és Sar- lai János keleti pályaudvari alíőnököt rövid utón elmozdították állásúból. — Ez utóbbi körülmény annyira elmérgesitette a már amúgy is kiélesedett helyzetet, hogy kiadták a jelszót a sztrájk azonnali megkezdésére. Alig telt bele néhány perez és az ország összes vasutasai, még azok is a kik utón voltak táviratilag értesültek a sztrájk megkezdéséről. így történt meg, hogy a délelőtt folyamán az ország legtávolabb részén is megszűntek a vonali közlekedések. (Katonaság az állomásokon.) Érk. 6 óra 30 p. A budapesti pálya udvarokat katonaság szállta meg. A katonaság a rend fentartá- sára ügyelt mert az utazóközönség valósággal torrongani kezdett, amikor hirét vette, hogy a sztrájk kiütött. A képviselőház ülése. Budapest, április 20. (Saját tudósitónktól.) A képviselőház mai ülése előtt már hire terjedt, hogy a vasutasok sztrájkba léptek. Ez a körülmény politikai körökben óriási zavart és felháborodást keltett. Több ellenzéki képviselő javaslatára a képviselőház ülése előtt pártközi konferenezia volt, a melyen a pártok megbízottai vettek részt. Az értekezlet délig tartóit, de békés megállapodásra nem jutottak, mert a kormány képviselői kijelentették, hogy nem engedélyezhetik a vasutasok gyűlését. A képviselőház ezután meg. kezdte az ülést, amelyen Perezel Desző elnökölt. Az ülés megnyitása után az ellenzéki képviselők közül többen napirend előtti szólásra iratkoztak fel. A szónokok közül elsőnek Vá- zsonyi Vilmos állott fel. Vázconyi utalt a strájk történetére, majd kérte a kormányt hogy a strájk megszüntetése kérdésében ne erőszakoskodjék, hanem engedélyezze a gyűlést, hogy azon a vasutasoa sérelmeiket és panaszaikat elmondhassák és a kellő orvoslásra módot keressenek. Ezután Hieronymi Károly emelkedett szólásra és felsorolta azokat a mérhetetlen károkat, a melyeket a vasutasok sztrájkja okoz, Kijelentette, hogy a sztrájkolók megszegték az esküjüket, a midőn a ír unkát abba hagyták. A kormány feladata — úgymond,— hogy ezen az állapoton segítsen. Az ő meggyőződése az, hogy a sztrájkolók, a kik nagyrészben félmüveit emberek lelketlen izgatásnak áldozatai. A gyüléB megtartását azért sem engedélyezheti, mert arra annyian akartak a vidékről Budapestre jönni, hogy ezáltal a vasúti üzem megakadt volna A sztrájkolók — folytatta a miniszter — valóságos anarkiát teremtettek, a melyet a legenergikusabban kell megrendsza- bályozni. Hieronymi Károly e.után a törvényjavaslat részleteiből bizonyította, hogy a vasutasok fizetése •okkal jobb, mint az állami tisztviselőké. Végül kijelentette, hogy a sztrájkolók most még békésen visz- szatérhetnek munkájukhoz. Ez esetben semmi következménye nem le*z a tettüknek, de ha a sztrájkolók ezt nem teszik meg, akkor a rendet és a forgalmat nélkülük is lenn fogják tartani. Szederkényi Nándor figyelmeztette a kormányt, hogy a békés és ne az erőszakos eszközöket hasz nálja fel a strájk mégszüntetésére. Tisza István ministerelnök kijelentette, hogy ebben a kérdésben az egész kormány szolidáris egymással és igy tudni fogják mit tesznek. A strájkolók nem csak kötelességsértést, hanem büntetendő cselekményt is elkövettek. A kormány a fizetés rendezésben a legvégső határig ment el. Ezen túl nem léphet, ha a strájk bármeddig is tart. A strájkolók többet nem kaphatnak. A kormányjrnindazonáltal nyitva tartja az utat azok részére, a kik vissza akarnak térni a szolgálatba, de ha ellenkezőképen cselekednek, végzetes csapást hoznak önmagukra, mert a kormány ha kell szuronynyal Í5 helyreállítja a rendet és teljesíteni iogja kötelességét. (A kormány nem enged.) Érk. 5 óra 21. Budapest. (Saját tudósítónktól.) A vmutasok sztrájkja ügyében ma délben kormány tanát* volt. Kevéssel a tanác*kozás •lőtt a vasutasok küldöttségét fogadta Hieronymi kereskedelmi miniszter a ki nem tett biztató kijelentést. A kormány elhatározta, hogy nem fog engedni. A sztrájkot m*g úgy akarják megszüntetni, hogy a vonatokat katonai műszaki személyzetekkel fogj ti A el in dit a n i. A sztrájk kitörése. A Szamos eredeti távirata. Budapest, 1904. ápr. 20. este 7 óra. Tegnap este és ma reggel óta az államvasutak összes vonalain kiütött a sztrájk. Ennek következtében a vonalok sem nem indulnak, sem nem árkeznek s e miatt kiszámíthatatlan zavar állott be a vasúti forgalom összes vonalain. A vasúti sztrájkolók nagyrésze Budapesten időzik. Szegedáprilis 20. A szegedi üzletvezetőség osz- szes alkalmazottjai kimondták a sztrájkot. Az üzletvezetőséget a raktárakat és mozdonyokat az óriási zavar miatt rendőrnők őrzik. Temesvár, ápr. 20. Temesváron 2500 vasúti alkalmazott, köztük 70 mozdonyvezető lépett sztrájkba. BéCS, április 20. A magyar államvasutak sztrájkja következtében Ausztriával és Magyarországgal az összekötietést Marcheggen és Bruckon át beszüntették. Szolnok, április 20. Az itteni állomáson az összes vasúti hivatal- aokok sztrájkba léptek. Az állomásra a délelőtt folyamán már vonatok ntm érkeztek. A sztrájkolók a vasúti kocsikat kitolták a nyílt pályára, hogy elejét vegyék a vonatok beérkezésének. Orsóvá ápr. 20. Az orsovai gyorsvonatot a rajtalevő mozdony- vezető nyomban elhagyta. Lúgoson, N -Becskereken szintén kimondták a sztrájkot. TANÜGY. A szatmári állami elemi iskolák gondnoksági gyűléséből. Az állami elemi iskolák gondnoksága f. hó 17-én gondnoksági ülést tartott. Dr. Keresztszeghy Lajos elnök a megjelenésben akadályozva lévén, a gyűlés korelnökül Uray Géza gondnokot kérte fel az elnöklósre. A gyűlésnek tárgyai között legfontosabb volt a múlt évi számadások és az ezóvi költségvetési előirányzat előterjesztése, továbbá az újonnan felállítandó két iskola-helyiségnek számára kijelölendő terület megállapítása volt. A múlt évi számadást a gondnokság helybenhagyó- lag vette tudomásul, a jövő évi költségelőirányzatának szintén elfogadta azt a tételét, mely a vallás- és köz- oktatásügyi minisztériumtól a hitoktatók részére az eddigi óraszám sze rint számított 40 korona dij helyett 80 koronát kér megállapittatni. E szeriut a jövő évre megállapítani kért díjazása az összes hitoktatóknak 14140 koronát tenne ki. Ennek a kérdésnek a kapcsán bővebb eszme csere fejlődött ki a mostani hitok tatók csekély díjazása fölött s a gondnokság részben ennek tulajdonítja azt a rendszertelenséget és hiá nyokat, melyek a hitoktatás terén kétségtelenül tapasztalhatók. A gondnokság e tekintetben fel fogja hívni az illető egyházakat, hogy a gondnokságnak a magasabb díjazásra czélzó törekvését hathatósan támogassák, illetve ez iránt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál szintén kérvényezzenek. A hitoktatás mostaui állapotát tekintve, a gondnokság czólraveze- tőbbnek tartaná, ha az egész hitoktatás ügyét maga a minisztérium venné a kezébe akképen, hogy megfelelő számú hitoktatói állás szerve zésével gondoskodjék a gyermekek rendszeres vallásos neveltetéséről, minek az az üdvös eredménye is meg volna, hogy a hittanórák helyesebben és arányosabban volnának beoszthatok. A gondnokság e tekintetben is kérelmet intéz a minisztériumhoz. A gyűlés másik fontos tárgya az építendő uj elemi iskolák területének megállapitása volt, mely területet az állam részére a városnak kell átengednie. E tekintetben Erdélyi István városi főmérnök és Pethő György gondnok terjesztettek be vóleményes javaslatot, melyben a következő területeket tartják e czólra alkalmasaknak : 1. Az egyik áll. népiskola részére vagy a mostani katonai gyakorló iskola délnyugati sarka, vagy a Szatmármegyei Gazd. Egyesület részére átengedett szöiötelep nyugati része, a móntelepi rakodóhely végé ben volna felhasználandó. 2. A másik külterületi állami népiskola részére szintén két helyet is hoznak javaslatba : a gőzmalomnál levő vasúti átjáró inelieti őrházon túl fekvő városi luezernás, vagy az erdődi úti majorok végében levő Nyomatott a „Szabadsajtó „könyvnyomdában Szatmáron 19U4 és tagosítás folytán a város birtokába jutott azon terület volna, mely a törvényhatósági közút és a szat- már-erdődi h. ó. vasút vonala által határoltatik, mely területből 10 kát. hold gazd. ismétlő iskola berendezésére van tervbe véve. A gondnokság úgy a népességi arányokat, mint a fejlődést és lehetőleg a központi fekvést vevén irányadóul az egyik iskola részére a katonai gyakorlótér délnyugati sarkát, a másik részére az erdődi ut mentében legutóbb ismertetett területet találja iegczélszerübbekuek s ajánlatát ebben az értelemben fogja megtenni. A honvédutezai ovoda ügyében, mivel itt a gyermekek létszáma a maximális számot is jóval meghaladva 200—225 között hullámzik, a gondnokság egy másik óvónői állás rendszeresítését is hozza javaslatba, ami a viszonyok szeriut már tovább el nem halasztható. Végül Mihály Ferencz atelnök, gondnoksági előadó indokolt előterjesztésére a gondnokság elhatározta, hogy a Rákóczi-utczai iskola furott kutjából nyert vizéhez, mivel az sok kötetlen vasat tartalmaz, vízszűrők alkalmaztassanak, mert a viz jelenlegi keveredésében nem élvezhető. A gondnoksági ülést Uray Géza korelnök fél 1 órakor rekesztette be. MULATSÁGOK. A szatmári Iparos Énekegye- sfllet pünkösd első napján tartandó tánczczal egybekötött estélyét a műsor tekintetében is kiváló gonddal készíti elő. Erre az előadásra mintegy 100 tagból vegyes kart alakított, mely Veres Lajos karmester vezetése mellett már megkezdte próbáit. Ebbe a nagy vegyes karba a legjobb hangú hölgyeket sikerült belevonni s igy az érdeklődés az előadás iránt teljesen indokolt. A vegyes kartól előadandó darabok közül jelenleg Eg- ressynek nagyhatású „Beteg leánv'11 ez. müvére készülnek s a tánezbizott- ság is mindent elkövet, hogy a mulatság fényes sikerű legyen. Az Ezres juniálisa. Az Ezres asztalsársaság hétfőn este elhatározta, hogy május 7-éu nagy asztalt tart, njmri tánczmulatságát pedig junius 7 ón a Kossuth-kerti kioszkban fogja megtartani. Felelős szerkesztő: Dr. Hantz Jenő. Főmunkatárs: Balassa Sándor. Lap-kiadótulajdonos: LítteCZky Endre. 188-1904. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a décsi kir. törvényszéknek 1903. évi 4150. P. számú végzése következtében Dr. Kelemen Samu ügyvéd által képviselt Sza- mosvölgyi vasút r. t. mészipar-vállalat javára Rozenblatt József és Adler Fáni ellen 905 kor. 85 fill., s járulékai erejéig 1903. évi jun. hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felül foglalt és 1138 koronára becsült következő ingóságok, u. m. bútorok és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. járásbíróság 1903. évi V. 801—4. számú végzése folytán 400 kor. tőke- követelés erejéig Szatmáron, Kazinczy- utcza 28 szám alatt leendő eszközlésére 1904. évi április 29-ik napjának d. u. I órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felűlfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron 1904. évi Április hó 16 napján. Ádám Albert kir. bir. végrehajtó.