Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)
1904-02-17 / Rendkívüli kiadás
Rendkívüli kiadás. XXXVI. évfolyam. Szatmár, 1904. szerda február hó 17. Ára 2 fillér. SZAMOS POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI SAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Kg itt évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 2 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű dijak Sj-.atmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyllttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatniárniegyei és ugocsai magyarok katasztrófája Amerikában. Amerikai levelezőnk a „Hungarian Daily News“ amerikai magyar lapot elküldte szerkesztőségünkbe, mely sok keserű gyászt hozott a tengeren túlról magyar véreink s leginkább Szatmár és Ugocsa megyéknek, beszámolván azzal az óriási katasztrófával, mit az idézett amerikai lap méltán jelez „magyar katasztrófának,“ Két hétig jött hozzánk e lap s igy csak most jutottak tudomásunkra a cheswicki bányarobbanás január 25.-ikén történt borzalmai, mikor magyar testvéreink s ezek közt, az eddig megállapított hivatalos adatok szerint főképen Tisza- Újlak, Kisszekeres, Dar nő, Nagy-Szekeres, Nagy- Ar, Kiese, Számos-Becs, Fehér- Gyarmat és hazánk egy nehány más községe szolgáltatták az amerikai katasztrófához a legolcsóbb magyar emberanyagot. A sors csapása, kivált az utóbbi pár év alatt különösképen üldözi a magyar kivándorlókat, de ily borzalmas erejével talán sohasem sújtott le a kalandos boldogság után vágyakozó szerencsétlen kivándorló honíitársainkra, midőn nehány pillanat alatt százával oltotta ki a fojtó bányalég annyi munkabíró erős magyar férfi életét. Szatmár és Ugocsa megyében sok anyára borított a halál özvegyi gyászt és sok gyermek életére hozott keserű árvaságot. Azok a szerető lelkek, kikért elszakadt honfitársaink nehéz munkában arezuk verejtékével dolgoztak, talán még most sem sejtik, hogy a családfentartóik szive megszűnt már dobogni. Utolsó sóhajuk e föld leié szállott, azokba a nádfödeles kis házakba, hol a csábitó ügynökök szavaira a pénzkeresésre, a boldogulásra mesés álmaikat szőtték s a melyek már rájuk nézve örökre megközelit- hetetlenekké váltak. Mit nem adtak volna érte, hogy ha a szegényes életet nyújtó magyar föld erdejének, mezejének, lallójának édesen lengedező szellőjéből szívhattak volna nehány lélekzetet, mikor tüdejüket a bányának, ennek az élők önkéntes börtönének gázai kezdték fojtogatni! Utolsó fohászukból bizonyára nem hiányoztak keserű átkaik sem azon ámitók fejére, kik e hazából őket a rózsás remények kábító szavaival kedveseik köréből örökre kiragadták. Amerikában ma már csakis bányamunka kecsegtetheti a kivándorlókat nagyobb keresettel, mint a mennyit idehaza .s megtudnának szerezni, de ezekben a bányákban mindig a halál angyala lebeg a mit sem sejtő munkások felett s ki tudja melyik perez változtatja a több száz méter mélységű üreget az emberek örök éjszakájává! Annak, a ki e munkakeresletért hazát cserél, bizony le kell egyszersmind számolnia lelkiisme- rctével is, hogy leleségét özvegyedé gyermekeit árvákká tos-zi. Természetes, hogy az amerikai ügynökségek az ilyen ka- tasztólákról alig adnak hirt, vagy egyáltalán az ilyesmiken át is siklanak. Hiszen rontaná az üzletet, kevésbitené az áldozatra szánt magyar emberanyagot, ha a folyvást fenyegető veszedelmeké! is kikürtölni engednék. A sheswicki katasztrófáról is alig nehány sort adnak hazai lapjaink. Amerikai levelezőnk Nikelszky Béla hazafias érzületének köszönhetjük, hogy e téren, e szomorú helyzetről részletes felvilágosítást is adhatunk, ki hozzánk írott sorait e szavakkal végzi be: „Ha Isten csapása még pár évig oly elementáris erővel sújtja magyar testvéreinket, mint a hogy az a közelmúltban és jelenleg is reánk nehezedett, nem kell többé a magyar államnak gondoskodnia a kivándorlást megakadályozó intézkedésekről, meg fog az szűnni magától is. Igaz, hogy a sors e keserű tanítása megdöbbentően felvilágosító s mindig fáj 3 sebeket irt szivünkön, de talán elejét veszi magyar testvéreink még tömegesebb és állandóbb elpusztulásának.“ A legutóbbi sheswicki katasztrófa áldozatainak névsorát még nem zárta le teljesen a hivatalos jelentés, de az eddig megjelent s a minket közeiről érdeklő áldozatok neveit és lakóhelyét itt közöljük: Kis-Szekeresről: Váradi Bernát. nős, 1. gyermek. Hajdú József, nős, ref. Kovács László, nős, 4 gyermek atyja, ref. Nagy Bálint 18 éves, ref. Katrus János 18 éves, ref. Darnóról: Takacs Károly, 18 éves, ref. Nagy-Szekeresről: Kozák Antal, nős, 2 gyermek atyja, ref. Nagy-Árról: Balogh Gusztáv, nős, ref., 2 gyermek atyja. Toldi József, rel. Szatmár- megye (Szatmár?) Riese: tGarda Lórin//, 35 éves nős, 1 gfwmek utyja. Ti5za-Ujlakrél (Ugocsa m.) Héjjá János, gör. kath. nős, 1 gyermek atyja, lelesége, gyermeke Amerikába. Héjjá Ferencz, gör. kath. Héjjá József, g. k. tesvérei. Kovács István, nős, 5 gyermek atyja, r. k. Kovács János, nős, 4 gyermek atyja, r k. Bodnár Mihály, nős, 6 gyermek atyja, g. k. Gyurkó Antal, nős, 2 gyermek atyja g. k. Máthé Lajos nős, 2 gyermek atyja r. k. Géczy Ferencz nős, 5 gyermek atyja r. k, Antal Ferencz, nős, 4 gyermek atyja r. k. Tóth István, nős, 2 gyermek atyja, gör. kath. Oloczky Sándor, nős, 4 napos gyermeke van, g. k. A katasztrófa részleteit Harsányi S. homesteadi és vidéki református lelkész ur a következőleg irta le nekünk : A „Szamos“ tele. Szerkesztőségének Szatmár. Cheswick, Pa , jan. 27. A gyász és szomorúság tanyájáról, a halál angyalának egy gazdag aratási mezejéről. Cheswickrőí, Pa. irom e sorokat, hol az uj évszázad egyik méltán legnagyobbnak mond ható szerencsétlensége történt meg jan. 25-én, a mely szerencsétlenség folytán megközelítőleg 180 ember, legtöbbje, sajnos, honfitársunk — veszítette el életét. E perezben, mikor e sorokat irom, szegény honfitársaink tetemei még ott fekiisznek a bánya mélyén, senki által meg nem közelittethetve, megpihenve minden földi küzdelemtől, a kenyérkereső nehéz munka minden gondjaitól, arczaverejtókezó- sétől, mig azok, akikért éltek és dolgoztak az elhunytak, azok a szerető lelkek ott az ó-haza kedves földjén, talán nem is sejtik, hogy a család- fenntartó szive immár örökre megszűnt dobogni. A szerencsétlenség hirét az angol esti lapból olvastam s mivel tegnap már késő lett volna, a ma reggeli vonattal jöttem ide ki. A lapokból nem vehettem ugyan ki, de feltételeztem — különben is érintkezésben lévén a cheswicki magyarokkal — hogy az áldozatok között magyar embereknek is kell lenniök. Ebbéli gyanúm, sajnos, nagyon is beigazolást nyert. A kocsis, ki a bánya bejáratához szállított. már az utón megérő sitette aggodalmas gyanúmat, midőn elmondta, hogy az áldozatok legnagyobb részben „magyarok és szlávok.“ Legelőször is egy magyar ház után tudakolóztam. Rámutattak egy emeletes házra, melyben Héjjá János lakott családjával és 10 burdossal. Ez a ház nép mindenestül elpusztult, kivéve természetesen az asszonyt és a két kis gyermeket. Ettől az egyetlen háztól 11 magyar ember lelte halálát a bányában. Az elpusztultak között van a házi gazda József és Ferencz nevű két testvére is. Azután bebocsáttatást kértem és nyertem a lakással átellenben levő, szükségbeli kórházzá átalakított iskolába, melynek bejáratát rendőrök őrizték, mig bent egy tuczat orvos és ápolónő állottak készen, várva az áldozatoknak a bányából való felhozatalára. Az iskolából minden bútorzat ki volt hordva, hogy legyen elegendő hely a hullák elhelyezésére. A pádimen- tum vastagon be volt szórva szénával, mig köröskörül tábori ágyak állottak készenlétben. Megmondva nevemet s hivatkozva arra, hogy n. agyar pap vagyok, a rendőr készséggel nyitott utat és odavezetett egy súlyosan sérült magyar ember ágyához. Horváth György az illető neve, ki a halállal vivódva hánykolódott nyomorúságának utján. Többször eszmélethez jött, de szólam nem tudott, csupán fejével intett, hogy kérdésemet megértette s izmai rángatódzá- sai árulták el kínjait. Horváth éjszakai munkás lóvén, nem ment le a többiekkel dolgozni, hanem a szerencsétlenség estéjén egyike volt a azon derék és bátor embereknek, kik a mentési munkálatok végzésére önkényesen vállalkoztak. A bánya főmérnökkel együtt szállott le a bányába, keresni és megmenteni igyekezve az áldozatokat, de jóhiszeműségéért és bátorságáért majd nem ott hagyta cserébe
