Szamos, 1903. október (35. évfolyam, 79-87. szám)
1903-10-25 / 86. szám
XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. vasárnap október hi 25. SZAMOS. y POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. __ jElőfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre Jg kér. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Ä birtokos osztály és a — nép. Múlt alkalommal általános vonásokban rajzoltam azon elhagyatottságnak, magára maradottságnak okát, mi miatt a mi népünk, nemzetünk gyökere úgyszólván elszakadozik törzsétől — a középosztálytól, illetőleg a birtokos osztálytól. Legyen szabad most kissé részleteznem telvetett kérdésemet. Egyik nagy szerencsétlensége volt községeinknek a földművelő néposztálynak kétségtelenül az, hogy az urasági birtokokat, sőt kastélyokat is sajnálatra méltó számban a bérlők foglalták el. Az egykor jómódú, vezérszerepre hivatott gazdaosztály helyét egy egészen uj osztály, a bérlők foglalják el. A közép birtokosságunk jókora részeit kiforgatta vagyonából a városba való özön- lés és ott űzött életmód. Egy másik rész ott ült ugyan örökében, de már megszűnt ura lenni b rtokának. Engem mindig szomorú lehangoltság fogott el mindannyiszor, valahányszor láttam egy-egy birtokot a bérlő kezében. Itt is, ott is a legszánandóbb állapotba jutottak azok a régi, hires urasági kúriák. Csak nem rég jó mód lakott abban. Központja volt a községnek és népének. Magyar családok tűzhelyén magyar fiuk és leányok növekedtek, egyszerű nemzeti szellemben és erkölcsökben. Az uraság családja belevegyült a falu n,épe életébe, örömébe, bubánatába. Az urasági lak olyan tanácsház volt, a hova a nép bízod dómmal járt ügyes-bajos ügyeiben. Betegségében, szerencsétlenségében oltalomra, vigasztalásra talált. Lassan-lassan máskép fordult a világ sora a falukon is. A bérlő nagyságos ur lett. Az egykor barátságos kastélyban csak bért fizetnek és munkaerőt kívánnak. A többi — a nép gondja. Ott, hol a birtokok ily sorsra jutottak, ott látlahatólag és rövid időn át két szomorú jelenség mutatkozott. Az egyik, hogy az egykor jómódú a maga portáján elégedett birtokos a városban valóságos narczót folytatott az igényekkel, luxussal. És csakhamar körmei közé került saját bérlőjének, vagy mundjuk, hitelezőjének. A nevekedő uj generáczió, de maga az uraság is teljesen elszakadtak a néptől. Nem törődtek többé velük. De vezetésükre úgyszólván nem is vágyódtak. A másik, hogy ott, ahol a bérlők szedték a löld zsírját, ott megszűnt a kon- \ vencziős viszony, (melyről lehet sokfélekép vélekedni, de majd látni fogjuk, hogy ez a viszony még sem olyan szolgai viszony ám, mint sokan hirdetik) a nagyon is leszorított munkabérrel nem tudott bánni a nép, képtelen volt magának öntudatosan beosztani, ott készpénz lévén a nép kezében, gyakran kezdettek megfordulni a gyári vigéczek, ott kövéredett az igény, ott, mondjuk ki, szegényedett a nép, sőt nyomorba került. Kihalt lassan-lassan a vallásosság, megszűnt a tekintély tisztelete, gyengült a ragaszkodás az úri, egyáltalán kaputus osztály iránt. így volte? És igy van-e még most is sok községben, sok vidéken, tőletek kérdezem tisztes falusi öregek, kik ma is édes emlékek közt emlegetietek azt az időt, mikor még az uraság kastélyát bizalommal kerestétek fel, mikor ott játszottátok gyermekjátékaitokat az uraság gyermekeivel, a kisebbik gazdával, egykor majd uraságtokkal! így volt-e, mikor kora gyermekségtek- ben úgyszólván összeforrottatok a nemzet derekával, mikor aztán harmincz, negyven Párbaj után. — Irta: Pallos Árpád. — Bágyadtan, erőtlenül heverek az ágyban. Gondolatok kavarognak agyamban, melyeknek nem vagyok ura. Minden oly zava :os, a világ összefolyni látszik előttem. Az iszonyú vágás, mit a párviadalban kaptam, már hegedni kezd, de a sebláz még mindig tart. A hőség tűrhetetlen. Az agyam fő, mint valami katlan. Szinte hallom a bugyboréko- lását. Tán csak nem forr el az agy velőm ? Sejtelmes, visszariaszfó képek száguldnak el előttem. Jaj, az az átkozott seb, mint sajog. Vájjon miért kínoz ennyire ? Kedvem volna letépni a köteléket, hogy már egyszer vége szakadna fájdalmamnak. Becsületemre, az egész párbaj intézmény 1 nem ér egy fabatkát sem. Nincs benne egy szemernyi igazság sem. Legtöbbször az ártatlan huzza a rővidebbet. Pedig, biz Isten gyönyörű egy vágás volt. Hozzáértők élvezettel nézték a párviadalkor azt a szabályosan szép kardcsapást, melylyel ellenfelem végzett velem. Izgató s emellett gyönyörködtető egy diadal volt. Mikor villogó szemekkel egymással szemben állottunk s vigyáztunk a felhangzó vezényszóra, hogy összecsapjunk, mind kettőnk izmai beléremegtek a feszült várakozásba. Végre elhangzott a „rajta.“ Mint két sistergő tüzes villám csaptak össze pengéink. A két kard szikrákat hányt a hol összeért. Már a másik perczben „állj“-fc kiáltott a vezető segéd. Mellemen egy iszonyú vágás tátongott. Ellenfelem gonyosan mosolygott démoni arczczal, sértetlenül állt szemben velem. Dómon is volt ő! Megmernék esküdni reá. Valami felsőbb lény, kipusztitani jött erre a világra. De kicsoda is volt ellenfelem tulajdonké-! pen? Senki sem tudja. Két segédje, a két katonatiszt, akkor látta először, mikor felkérte őket a segédkezésre. Én is a kávóházban ismertem meg. Egy szemben lévő asztalnál ült. Lapokat olvasott. Szúró, gúnyos szempillantásait feltűnően rám szegezte. Vájjon mit akarhat, gondoltam magamban. Szomszédsága kellemetlenül érintett. Külseje visszariasztóan bántó volt. Arcza élénken Fauszt Mefisztójára emlékeztetett. A lólábu ördögre, ki az emberiség megrontására törekszik. Sötét tüzü fürkésző szemeit állandóan reám meresztő. Mig kecske szakáiét egy néhányszor yégigsimitotta, elégedetlenséget áruló mozdulattal, ügy látszik bántotta, hogy tűröm szemtelen tekintetét. Bensőmben éreztem, hogy ez az ember végzetes szerepet fog játszani életemben, ösz- tönszerüleg a lapokba mélyedtem, csak hogy elkerüljem sötét bámósz pillantásait. Egy barátom végre figyelmeztetett reá. Megdöbbentem. Most már elkerülhetetlen volt az összeütközés. Odaléptem az asztalához. Soha életemben még ilyen izgatott nem voltam. Sem akkor, mikor az első cmkot váltottam, sem akkor, mikor először mértem össze fegyverem. Bevallom. Ez egyszer féltem. Féltem az ösme- retlentől, a titokzatostól, attól a sötét feketeségtől, mely lényéből kiáradt. Mikor reszketve az indulattól megálltam, asztala előtt láttam pokoli szemében a fellobbanó tüzet, melyből káröröm sugárzott felém. Nyilván az forgott fejében. — Ahá! Tehát mégis kihoztuk sodrából az urficskát. No majd gulyássá aprítjuk. Szinte meghallottam gondolatát. Visszafojtott, rekedt hangon kérdeztem Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolesóbb bevásárlási forrást. __ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmir és vidéke legnagyobb czipőraktára az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek IfMwyyU* MmwJmfwWyMm •• —ezipők és csizmák a legjobb kivitelben.——= —
