Szamos, 1903. szeptember (35. évfolyam, 71-78. szám)

1903-09-13 / 74. szám

XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. vasárnap szeptember hó 13. ■V 74-ik szánt­.y1 SZAMOS. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Gyf ■ . , „ -ii. V Előfizetési éri Egész évre 8 kor. — Félérre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 flllőr. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. ■indennemfi dijak 8zatmfiron, a lap kladóblratalikaa (UatandSk HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillőr. As apró hirdetések között minden hó 4 fillér. Társadalmunk. A fejlődés korát éli a magyar nemzet. Fő, íorrong benne a őserő, s a nemzeti lé­nyeg alakulása még nem bevégzett tény, hanem csak a vegyi folyamat egy átmenő állapota. A szerves és szervetlen anyagok még erős különválásban vannak, az egyik leülepszik a fenekére, a másik csomósodva úszkál a folyadékban, a harmadik réteg a felszínére csap föl s ebből is habzó, taj­tékzó tehér anyag válik külön, mely ki­kicsap az üst szélein s mint gőz keresi a távolságokat. Ez a kép erősen szimbolizálja a ma­gyar társadalmi állapotokat mostanában. Sehol a világon nincs olyan tagolt állapotban a nemzettest, sehol a világon annyi balfelfogás, annyi előítélet, annyi tü­relmetlenség nem nyilatkozik meg a társa­dalomban, mint minálunk. Majdnem olyan szine van a dolognak nálunk, mintha visszafelé haladnánk a kö­zépkor századaiba, mintha nem is hallottunk volna még az egyenlőség, a testvériség már­tíroktól szentté avatott tanairól. Az ősnemes csak lóhátról beszél a köznemessel, az meg csak kisujját nyújtja az újonnan nemesitett polgárnak. Emez pe­dig kiemelkedni érzi magát a polgári osz­tályból és kegyelmet gyakorol az értelmi osztály iránt, ha szóba áll vele. A hivatalnok felesége lenézi a keres­kedő nejé^ ez meg az iparost, aki viszont talál egy nálánál még alacsonyabban álló népréteget, melylyel fölényét éreztesse. Ez a létra aztán máskép alakul, amint vallási és felekezeti szempont, vagy va­gyoni állapot képezik a hágcsó fokozatait, a melyen az emberek kapaszkodnak, vagy lebzselnek. Mert nem okvetlenül szükséges, hogy valaki maga szerezze a vagyont ah­hoz, hogy kisebb vagyonú polgártársait lenézze s nem okvetlenül szükséges, hogy valaki abban a hitben szülessék, amelyben él, azért az egyik vallás felekezet nyilváno­san lesajnálja a másikat, s meggunyolja lelki meggyőződéseit. Ezekből a nyilvánvaló ferdeségekből származik minden nyomorúságunk, minden társadalmi veszedelmünk. Amig nem egyöntetű, erőteljes nemzeti irányú a magyar társadalom, amigaz osztá­lyok egymással csak ujjhegygyei érintkez­nek s üres léhaságok képezik a boldogulás­nak egyetlen alkatelemét, addig nem fog el­oszlani az a sivárság, mely most a társa­dalmi cselekvést törpévé bénitja s valóság­gal a porba sújtja a haladás iránt való- vágyat. Ha a karrierhez manapság elégséges egy czimerrel himzett zsebkendő, vagy aranyszegélyü czvikker, akkor minek cso­dálkozunk az igazi erőteljes tehetség, az ambiczió háttérbe szorulásán. A hatalmas tudós, akit a nemzeti gé­niusz nemzedékek átalakítására predeszii- nált, félre fog állani a tudós szerénységével mihelyt a küzdtéren egy czifra, üres és léha uracscsal kell összeütköznie. A tehetség, az erő, sohasem állhat az akarnokság mellé, mert kerüli az összeha­sonlítást, mely úgy lehet, külsőleg is hátrá­nyára üthet ki. Egy ur, a kit tetőtől talpig a borbély, a szabó meg a suszter jó ízlése állított \ terem közepére, a felületesen szem­lélő előtt valóságos remeke az embernek ahhoz a zseniális emberhez képest, aki nem torditott elég gondot a nyakkendőjére és a frizurájára. De a társaság azért mégis a jó frizu­rát' és az ügyesen kötött nyakkendőt tün­teti ki, azaz szerelmesebb az ügyes bor­Hulló csillagok. Képek. I. Késő éjjel érkeztem a városba. Gyönyörű csillagos, nyári éjszaka borult a földre. Az égen egyetlen felhő és az állomáson egyetlen kocsi sem volt, gyalog indultam el tehát a halkan és örökké zizegö-rezgő nyárfákkal szegett, hosszú utón, a mely a városba vezetett. A földszintes, tisztára meszelt házak szerényen húzódtak meg az utcza két oldalán, megszakítva néhol egy gőgösen kiemelkedő galambduczos kaputól Mélységes csend haldokolt a vak éjszaká­ban s ha egy-egy csillag megunva egy örökös virrasztást, lefutott a ragyogó égboltról, az már valóságos lármának tetszett Az utcza egyik fordulójánál mély búgások fúródtak a sötét éjszakába. A mint közeledtem, lassanként belevegyült a hegedű fájó zokogása és nemsokára egy földszintes sárga ház elé értem, melynek salugáteres ablakai alól csön­desen áradt széjjel a fájó emlékek édes, gyö­nyörű álmok lassú nótája : „Zöldre van a, zöldre van a Rácsos kapum festve . . .“ Annyi fájó érzés volt ezen naiv nótában, akkor, ott az ismeretlen város sötét, titokzatos ! csöndjében. Csak ezt az egy nótát játszották folytonosan, szokatlanul lassan és úgy éreztem, hogy az a leány ott a zöld salugáterek mögött, bizonyosan sir az éjjeli zene alatt. A mint elhaladtam, egy hosszú köpönye­ges, magas ember lépett ki a fa alól ; a kocsi lámpája épen oda világított férfias, szép arczára, fekete bajuszára és nagy szomorú szemeire, melyek majd elvesztek a feltoluló, nehéz köny- cseppekben. — Szégyen ugy-e bár egy ilyen nagy em­bernek sírni ? kérdezte tőlem. Szomorúan né­zett reám és odahuzott a czigányok mellé. — A boldogságnak köny az ára; mondot­tam neki, csak hogy valamit szóljak, de leg­többször egész életünkön át sem tudunk annyi könyet hullatni, a mennyivel megvásároljuk a boldogságunkat. Fájdalmasan beszélt és látszott rajta, hogy régóta sir a boldogsága miatt. Szinte ellensé­ges indulattal néztem a sárga házra, a mely ilyen közömbösen bámul egy éjszakába. — Ez az ő nótája, fordult hozzám ismét az idegen, az első csóknak, az első eskünek ma van az évfordulója ... És az első csalódásnak, fájdalomnak, kétségbeesésnek is . . . tette hozzá elgondolkodva. Kellemetlenül éreztem magam és tovább indulva, bucsuzásképen mondám neki: — De a jövő évfordulóig remélhetőleg ki fog nyílni az a rácsos kapu. Mosolyogni próbált és most valamivel gyorsabban huzattá a czigányokkal a nótáját. Tovább indultam a sötét éjszakába, elgondol­kozva a különös kalandon, mely egész váratla­nul ért. Még sokáig világított felém a kocsi apró lámpája, midőn egyszer lassú körben futva eltűnt az éjszaka gyászában, mint egy parányi kis csillag. II. A vendéglő hossza éttermében üresen ál­lottak a fehér abroszszal betakart asztalok. Az egyik sarokban két sápadt, vézna férfi ült. Valami szegény iparosok lehettek, kin csodál­kozva és visszafojtott lélekzettel nézték a szom­szédos asztal mellett sürgő pénczér-had mun­káját, a mint fontoskodó mozdulatokkal szedték le a pezsgős üvegek drót hálóját és aranyos nyakravalóit. A fekete tollas, virágos kalapu szép asz- szony levelező lapot faragott a pezsgős üvegek pléh burkolatából ; mellette egy szőke főhad­nagy végezte a rabszolga teendőket. — Kinek írja ? Kérdezte mosolyogva a FiggelmezÉeÉé^ 1! &z előrehaladott nyári idépy miatt a ipég raktárom leVő nyári szikes czipők eredeti gyári árakon kaphatók,

Next

/
Thumbnails
Contents