Szamos, 1903. június (35. évfolyam, 45-52. szám)

1903-06-28 / 52. szám

XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. vasarnap junius hó 28. 52-ik szám. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. A tanév végén. Városunkban, hol a tanulóknak egész légiója szerzi szellemi táplálékát, a tanítási év végződésének'-neffi kisebb a jelentősége, mint a polgári év bezárulásának. Meglátszik a tanév végével beálló szü­net egész városunkon, nemcsak forgalmán, hanem szellemi, társas életén is, mintha két hónapra bizonyos mértékben ez is pi­henőre térne. Ilyenkor van helyén, hogy némi álta­lános visszapillantásban adjunk számot azok­nak az intézményeknek működéséről, me­lyeknek czélja, hogy a jövő nemzedéket hivatására előkészítsék; felszereljék azokkal a képességekkel, melyek a lét harczában az egyénnek s az összesnek a boldogulá­sát elősegítik. A mi az alsóbb és középső iskolázta­tás tanulóinak létszámát illeti, bátran állít hatjuk, hogy 20 év leforgása alatt váro­sunkban megkétszereződött s az északke­leti országrész kulturális góczpontjává lettünk. Ezt ismerte el Wlassics közoktatási minisz­ter is abban a kijelentésében, a mely sze­rint egy jogakadémia felállításának helyéül Szatmári szemelte ki, mint a melynek fék­I Wf SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők vése kultúrája, lakossága, a nemzetiségek í felszívódása szempontjából is e hivatásnak leginkább megfelelne. A szellemi haladás számszerű eredményének kimutatását az értesítők fogják közölni s igy annak külöm- ben is viszonylagos elbírálásához még álta­lánosságban sem szólhatunk; de aligha fog e kimutatás lényegesen különbözni az előző évi átlagos eredményeknél, melyek úgy az alsó, mint a középiskoláztatás fokán váro­sunkat kedvező viszonyok tekintetében az ország városait véve az elsők között je­löli meg. Elemi iskolázásunk a fölmerült járvá­nyok miatt az idén is sokat szenvedett. Egészben véve mintegy két hónapra tehető az az idő, a meddig a tanításnak szüne­telnie kellett. Egyébképen az elemi iskolázás belső életében nagy változásén ment keresztül. Az állami tanterv alkalrr zása révén a ta-1 nitás terve az egész vonalon egységessé lett. Az oktatás, az uj irányú paedagogiai elveknek megfelelően a szemléletre és bent az iskolában való előkészítésre nagyobb mértékben irányult. A jövő tanévben pedig a tanhelyiségek hygiénikus szempontból is teljesen kifogástalanok lesznek. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Jelentékeny lépés, hogy a leányneve­lés terén a ref. felső leányiskola a jövő tan­évben tanítónőképzővel fog kibővülni s ez­zel a magasabb fokú képesítésre előkészítő tanintézeteink száma egygyel gyarapodni fog­A városi zeneiskolának szeptemberben való megnyitása is kulturális haladásnak egy igen fontos tényezőjét jelenti. A középfokú iskoláztatás terén, melyet mőködésében nálunk a járvány mondhatjuk, teljesen megkímélt, nevezetesebb mozzanat az, hogy a sajtó és közvélemény egyre ha­tározottabb állást foglal el az érettségi vizs­gálatok ellen. Mindinkább erősödik az a fel­fogás, hogy a tanárok a VIII-ik osztályba feljutott tanulóknak összes kvalitásaival tisz­tában lehetnek s ha átbocsátják az osztály­vizsgán, ezzel egyszersmind elismerték, hogy az ifjú megérett arra, hogy főiskolába bocsáttassák. Ezen áramlat eredményének tekinthető., hogy a közoktatásügyi tanács az érettségi vizsgálatokra nézve már most is bizonyos reformok életbeléptetését javasolja. A középiskolai és íiképzőintézeti tanu­lók emelkedő létszáma most is aktuálissá teszi egy kereskedelmi középiskola felállítá­sát, de ez a terv az első nekibuzdulás után Lóri nénit férjhez adjuk. Elbeszéli egy kis fiú. Irta : Herczeg Ferencz. Eszéken meghalt a szegény jó G-rószika és mi mind nagyon gyászoltunk. Nekem fekete szallagot varrtak a szalmakalapomra. Legjobban azonban édesapa gyászolt, me :t dühös volt, hogy a szegény jó Grószika kitagadott bennünket és mindenét Lóri néninek hagyta. Azután leveleket Írogattak egymásnak édesmama és Lóri néni, a vége pedig az lett, hogy a néni eljött a mi házunkba lakni. Mi mind a pitvaron vártuk és mikor Lóri néni le­ugrott a kocsiról, nagyon sirt és azt mondta : — Ugy-e, adtok egy kis zugot a háza­tokban ? Édesmama azt felelte : Adunk ! És édes­apa is azt mondta: Adunk! Lóri néni ekkor mindenkit megcsókolt és amikor rám került a sor, igy szólt hozzám: Én leszek a te kismamád ! Azt mondtam : — Elég nekem egy mama is. Ekkor mind megharagudtak rám, hogy szívtelen fiú vagyok, édes apa meg úgy nézett rám, hogy biztosan pofon üt, ha bizalmas csa­ládi körben vagyunk. Pedig én nem tehetek róla, hogy édesmama kedvesebb Lóri néninél. Mert édesmama valóban nagyon kedves, külö­nösen ha vendégeink vannak, akkor befűzi ma­gát és mosolyg. Lóri néni mindjárt első nap azt mondotta, hogy ő a mama jobb keze és hogy édesmama ne is fárassza magát, majd ő megfőzi az ebé­det. Az ebéd azonban nem sikerült, bár könyv­ből főzte, senki sem evett belőle. Másnap nem főzött, hanem elment bevá­sárolni, miközben megbarátkozott a mészáros- nóval. Annak elmondta, hogy mi csak azért fo gadtuk őt házunkba, mivel örökölni akarunk utána, de ő túl fog élni bennünket, mivel édesmmama heptikás, mi gyermekek pedig mind krofulások vagyunk. A mészárosné mindjárt elmondta Julcsá- nak, Julcsa pedig mindjárt elmondta édesma- mának, édesmama meg mindjárt bement Lóri­hoz, aztán mindakketen egyszerre beszéltek és egyszerre sírva fakadtak. A vége az lett, hogy Julcsának fölmondtunk, a húst pedig az uj mé­szárszékből hozattuk. Akkoriban igen nagy igaztalanság történt velem az iskolában, a melyet most el fogok I mondani. Az igazgató ur ugyanis levelet irt [édesapámnak, pedig megmondhatná az egész osztály, hogy nem ón kezdtem a verekedést, hanem Ábelesz Hugó, ón csak védtem a vallá­sunkat. Ábelesz a tornaóra után a vallásunkat gúnyolta. Azt mondja a folyosón, hogy a Jé­zust nem a zsidók ölték meg, hanem a rómaiak, ami azonban nem igaz, mivel édesmama és a húgaim rómaiak, sőt katholikusok is (apa meg én ev. ref. vallásuak vagyunk !), tehát megvéd­tem a nők vallását egy szónlapáttal, néhányx mérsékelt ütést mérvén Ábelesz hátára. Erre ör engem átnyalábolt és bár én őt eleresztésr^j felhívtam, mégis olyau erősen fogott, hogyj mindaketten legurultunk a lépcsőn. Az igazgatp; ur, aki éppen akkor jött fel az emeletre, neimj vigyázott és szintén elesett. Ekkor nekppa is^ Ábelesznek is egy-egy pofont adott, ami pedigg a miniszteri rendelet szerint szigoruap,, .tihjfte aztán jegyzőkönyvet vett föl a legurpjásrol ó% levelet irt az ón édesapámnak is, az ÄfeeJfisz®*e nek is. Ábelesz másnap azt mond^^^ogy ;% otthon nem kapott semmit, de jól l^tam, hogy mindig csak a fóloldalán tudott. jilui, Éu, pedig azt kaptam hogy nem kaptam y Mivel vasárnap d. u. koplalnom ,^ll,ef4üí édesmama már reggel egy nagy darab kalácsot!, adott a kávé mellé. Délelőtt, kim.ente.m.^ ^ertb^j és óvatosságból megettem Ál majorosné, aki nagyon sajnált,. ^tjiptt egyAöflSÖgy W Róth Fülöp kárlsbádi ezi pora ktá rät ÄlL ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást» Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. t Morrónl/D7ÍiDl/1 tavaszi és nyári idényre megrendelt összes dri ijői és gyermek ,, 1 JVuLuuÄ 1 999# Valódi franczia scheWro bőrű lábbelik. 9 9 # ■# ti jobnot

Next

/
Thumbnails
Contents