Szamos, 1903. június (35. évfolyam, 45-52. szám)

1903-06-28 / 52. szám

semmi életjelt sem ad ott magáról. Most úgy halljuk, hogy e tervnek elejtett fonalát szakemberek veszik a kezűkbe, s komoly alapon akarnak dolgozni ennek megvalósításán.

A tanév végével sok szülő gondja íöl- ébred abban az irányban, hogy gyermekének minő pályát válaszszon. Szerencsés pályaválasztásnak csakis az tekinthető, melyre a szüléket nem a felületes hiúság, hanem gyermekeik egyéni kvalitásának komoly mérlegelése vezetik A mi az ifjú nemzedék erkölcsén :-k fejlődését, kialakulását illeti, a régíbbi irányzattal összehasonlítva teljesen megnyugtatónak nem mondhatjuk. Nem azért, mhtha az iskola e téren nem teljesítené lelkiismeretes kötelességeit, hanem a miatt, hogy e társadalmi millieu jóval nagyobb átalakító hatással van az ifjú nemzedék elkölcsére, hogy sem az iskola ezt kellőképen ellensúlyozni képes volna. A gyermekek és ifjak naiv szórakozásai és kedvtelései helyébe a íelnőttekéilépnek s a koraérettség veszedelme az egész-séges érié- lődést mindinkább fenyegeti.

Mindezek olyan odavetett gondolatok, melyek a tanévre való visszatekintés idején merülnek fel az emberben, s a melyek megérdemlik, hogy behatóbb gondolkodás és részletesebb körültekintés tárgyát képezzék.

Olyan viszonyokat élünk, hogy az iskolákra a jövő érdekében az eddiginél még elhatározóbb fontosságú hivatás várakozik s ebben az irányban még fokozottabb mértékben kell egyesülni a törekvéseknek minden vonalon. Ez pedig nem más, mint a nemzeti nevelés hathatós kidomboritása úgy az oktatás, min’, a gyakorlati nevelés ösz- szes ágaiban.

Titkári jelentés

a „Szatmári jótékony nőegylet“-nek 1901—1902 évi működéséről.

Készítette : Or. Fechtel János e. főtitkár.

Mélyen érintette az egyleti életet az a körülmény, hogy Jákó Sindorné úrnő, egyletünk fáradhatatlan tevékenységű alelnöke, ki éve ken át sajátos törhetetlen lelkesedésével és lángoló ügyszeretettel ápolta és gondozta társaságunk ültetvényeit, szóval tettel ápolta és példával oda hatott, hogy azt a maga törekvésőiben, czéljainak idomboritásában népszerűvé tégy0, munkára buzdítsa az egykedvüeket, ön- feláldozásra hevítse a buzgólkodókat, megren dűlt egészségi állapota miatt tisztéről lemondott s a vezetés éléről lelépett A közszeretetben álló, lankadatlan szolgalom és állandóan tevékenykedő, a szegényeket és árvákat anyai gyöngédséggel istápoló és pártoló urhölgynek lemondása mindnyájunkban a fájó érzések bánatát keltette, de nagy érdemeinek tudatában maradásra ékesszólással is hiába kértük Vigasztalásunk azonban az ő biztosítása, hogy munkánkat figyelemmel kiséri s tölünk soha végleg el nem szakad.

A lemondás szükségessé tette egy rendkívüli közgyűlésnek az összehívását, melyet 1902. évi október 30-án tartottunk meg.

A közgyűlés e lemondást sajnálkozással, a távozó aielnöknö szerzett nagy érdemét jegyzőkönyvben való megörökítésével vette tudomásul s h lyére egyhangú lelkesedéssel Jékey Károlyné úrnőt választotta, a ki e beléje helyezett bizalmat megköszönve szókét a közöröm sürü megnyilatkozása között azonnal elfogta.

Hogy a választás mily szerencsés volt, azt igazolja az uj aleinöknőnek eddigi minden bírálaton felül álló buzgólkodása. Minden gon dolata, minden érzése, az egylet életének pezsgőbbé tétele, működésének eredmónyésebbó fejlesztése, a szent és emberséges űg}' teljes odaadással való szolgálata. Eddigi szerepe is a közös munkában olyan értékes, becses és hathatós volt, hogy ennek alapján bizton remélhetjük az egyleti élet éltető eszméjének újból való megerősödését és teljes elevenséggel történendő működését. Midőn megválasztásának nyereséges voltát őrömmel hangsúlyozom, ki- j vánom, hogy magasztos czéiunk szolgálatára öt [ Isten nekünk soká megtartsa és éltesse.

Az árvaházban, a gondnoknő személyében | változás állott be, özv. Tóth Vilmosné helyébe ugyanis, ki városunkból eltávozott, a választmány Koós Mihálynét helyettesítette 1902. évi szeptember végén az elődje által bírt javada lommal. Koósnó tisztét jól betölti és igy semmi sem áll útjában annak, hogy a próbaév letelté vei véglegesittessék. üemólni lehet tehát, hogy a sok kísérletezés u in végre egy minden tekintetben oda illő gond no knöt kapunk. Az árvaház uj gazdát is nyert Sepsy urban, kit a rendkívüli közgyűlés kért fel az üres egyleti hivatalra.

Az árvaház fenntartásának és szegények segélyezésének czéljaira mint mindig úgy az elmúlt két évben is jótékony czélu előadásokat és tánczestólyeket rendeztünk, a melyek szép jövedelmet hoztak

1901. január 14-én tánczestóly volt. Jövedelme 653 k. 20 f. márczius hóban két kötőkéből 138 k. 8 f. az április 23. színházi előadásból 354 k. jul. 13. Fedák estélyből 1050

k. a nov, 23. Katalin estélyből 321 koronát kaptunk. 1902-ben a jun. 20. jogászbál jövedelméből 50 korona jutott nekünk, febr. 9. dominó e télyüuk 506 k. 90 fill, jövedelmezett, a nov. 26 színházi előadás 297 k. 20 f. nyújtott tiszta bevételül. Ez idóu jauuár hó 10.-én hangversenynyel egybekötött tánczestólyfc rendeztünk melyből 600 K vettünk be.

Mind e jövedelmi forrásokat a hölgyek fáradságot nem ismerő utánjárása, egy perezre el nem lankadó önzetlen és önfeláldozó lelkesedése nyitotta. Kern tudok az úrnőknek eléggé köszönetét és hálát moudani a mélyen tisztelt közgyűlés sziue előtt s e lapokon azért a páratlan odaadásért, áldozatokért melyet tanúsítottak, hoztak mindnyájunk s az érdeklődő nagy közönség igazi bámulatára.

Kifejtett buzgalmukért csak Isten fizethet meg, de ő bizonyára jól is megfizet. Legszebb jutalmuk mindezekre a belső megelégedés, meg- nyugvás mindennél többet érő kincse.

A buzgólkodó elsők elsői közt ki kell emelnem első sorban, szeretett elnökuőnket, aztán Jákó Sándorné, Jókei Károlyné, Neuvirth Nándorné, Pirkler Józsefnó, Novák Lajosné, Uray Gézáné, Bakcsy Domokosué, Günther Já- nosnó, Biró Elememé, Lővy Miksáné. Palády Lajosáé úrnőket és Palády Erzsiké k. a. t.

A legutóbbi jan. 10 iki fényes eredmény létrehozatalában is valóban emberfeletti munkát végeztek Jókéi Károlyné, Neuvirth Nándorné és Bakcsi Domokosné úrnők, a kik egy perezet sem pihenve a mulatság végéig, hogy úgy mondjuk, állandóau űrállomásaikon szolgálatban maradtak. Aíelnökünket közben súlyos csapás érte. édes jó anyja jan. 10-éu hirtelen elhun yt s ő mély gyászba borult. Fájdalmát az egylet j részvété eujdiitette, mely a ravatalra koszorút helyezett s a temetésen testületileg részt vett.

A kunczertek és szinielőadásokon közreműködőkről is meg kell emlékeznem ez úttal s nekik fáradságukért az egylet nevében forró köszönetét mondok.

Különös bála illeti dr. Vaiay Imrét, ki a sziuielőadások rendezésiben fáradhatatlanul munkás emberünk.

Igen sikerült és nag}' hatást elért eszme volt a legutóbbi (jan. 10.) táuczestélyen az ©lő - naptár, melynek szereplői a következők: id. Csomay Imre, jövendömondók, Lengyel Angela, Biky Kornélia, Leitner Margit, Asztalos Erzsiké, Wodiáuer Margit, Gödé Erzsiké, Kótay Mariska, Madzsar Bella, Litteczky Erzsiké, Nyárády Margit, Berta Piroska, Nagy Adél kisasszonyok a hónapok személyesitői.

Markó Kálmánná úrnő művészi énekével szerepelt köztük. Dr. Havas Miklós be gedü- Benkő Miksa zongorajátékával emelték a hangverseny sikerét. Orosz Alajos, Mondik Endre, Giück Ferencz és Lázár Márton négyes énekükkel szereztek műélvezetet.

(Folyt, köv.)

aludttejet. Aztán a kaszárnyaréten bogarásztam és akkor a Julcsa káplárja, aki nagyon jó barátom, szintén megsajnált és bevitt az isállóba és adott prófuntot meg szalonét, amit igen szeretek és egy kis pálinkát, is adott, de csak keveset. Délben Julcsa bevitt a konyhába és ott titokban mindenből adott, amiből odabent ettek. Mivel senki sem vigyázott a tányéromra, többet is ebédeltem, mint máskor. Később azt kérdezte tőlem Lóri néui, hogy éhes vagyok-e? Azt hittem, hogy talán pénzt fog adni és azért azt mondtam, egészen gyönge vagyok már az éhségtől. A néni azonban nem adott pénzt, hanem elvitt a speczerájosboz és ott megettem egy akkora szalámit, mint a kis Duduka ezombja, mikor fürösztik.

Este igen rosszul lettem. Ilyen roszszul csak egyszer voltam életemben, amikor a nagy vásáron egyfolytában elördögbintázcam hatvan krajezárt két órától este kilencz óráig és minden fiú bámult és irigyelt. Édesmama azt hitte, hogy a koplalástól vagyok beteg és sonkát meg tojást etetett velem, de aztán egyszerre minden kisült és az igazán borzasztó volt A speczerá- jos is elmondott mindent Julc- ának. Megint sokat beszéltek és sírtak, a vége pedig az lett, hogy megint felmondóink Julcsának és hogy most az uj speczerájostói hozatunk. Lóri néni este megint énekelte: Küssen auf die Lippen... Apa azonban nem járkált már a gangon, hanem elment a kaszinóba és csak reggel jött haza két kucsébei-skatuiyával, amiért is ódesmamának úgy megfájult a feje, hogy ágyban kellett | feküdnie.

Akkoriban történt, hogy bosszú idő múlva I megint eljött hozzánk Lupi bácsi. Én nagyon | szeretem, édesmama azonban nem kedveli, mert I mindig alá akar valamin Íratni az apával, gon j dolom váltókat. Lupi bácsi monoklit visel, mert j ő báró, de csak az egyik szemén, a bőre pedig olyan ránezos, hogy elférne benne még egy báró. Régente huszártiszt volt, de a király nem akarta kifizetni az adósságait, bár Lupi bácsi személyesen kérte erre. Mindenki azt mondja, hogy Lupi bácsi léha ember, de ón ezt nem találom, sőt mondhatom, hogy kitünően tudja utánozni az állatbangokat, különösen a mérges pulykakakasát és a rekedt kacsáét. Lupi bácsi akkoriban pénztáros volt Récskán, ahol Manczi nóniék laknak.

Mikor most hozzánk jött, ón éppen apa szobájában voltam és egy papucscsal a tücsköt lestem, amely miatt ap* nem tudott aludni.

— Küldd ki a gyermeket — mondta a bácsi, beszédem van veled.

— Bátran beszélhetsz előtte, — válaszolt az apa, a kis mulya nem ért meg semmit.

— A pénztáramból hiányzik kétezer forint, folytatta a bácsi. Agyon kell magamat lőnöm.

— Tessék, — mondta édesapa, szolgálhatok egy kitűnő revolverrel.

Egy pisztolyt adott Lupi bácsinak és én akkor igen örültem, hogy a szobában hagytak.

Lupi bácsi azonban nem lőtt, hanem rágyújtott egy szivarra és azt mondta :

— Öregem, még csak egyszer segits rajtam !

Egyszerre fölugrott az apa és elkiáltotta

magát:

— Lupi, van egy ötletem : vedd feleségül Lórit!

Hogy mit beszéltek aztán, azt nem tudom, mert apa kiküldött a szobából és kon\'akot hozatott Lupi bácsinak. Másnap a bácsi megint eljött Récskáról. És ekkor minden uj volt rajta, a ruhája is, a kalapján még rajta volt a kalapos ezódulája, fehér kesztyűt viselt és a zsebéből szép piros selyemkendő kandikált ki. Lóri néni is igen szépen kiöltözködött és a zongoránál ült. Azt énekelte, hogy „Küssen auf die Lippen.“ Lupi bácsi megállott az ajtóban, jól megnézte Lóri nénit, aztán hirtelen sarkon fordult és szó nélkül elment. Én azonnal sejtettem, hogy veszedelem van és leszaladtam apához a pinezébe, mert éppen ott volt. Apa letette a kulcsokat és sietett a ház elé. Még láttuk Lupi bácsit, amint gyorsan befordult a Vas-utczába.

Olyan gyorsan ment, hogy csak a pályaudvaron tudtuk elfogni.

— Mi lesz ? — kérdezte apa.

— Hát barátom, — mondta Lupi bácsi, meggondoltam a dolgot és mégis inkább agyonlövöm magamat.

Édesapa ekkor nagyon szigora lett és megfenyegette a bácsit, hogy telegrafálni fog Récs-