Szamos, 1903. április (35. évfolyam, 27-35. szám)
1903-04-19 / 32. szám
főleg működésűnk kezdetének első idejébet\ sajgó érzések között kellett tapasztalnom az érdeklődés hiányát megyénk területén, és rr.ér- lagemben a jövő siker iránt a remény és reménytelenség váltakoztak. Az önök szívós akaraterejéből azonban bizalmat merítettem, észlelve azt, hogy czéljaítlk állandólag a teljesedés dűlőjén haladnak előre s talán nemsokára, Isten segítségével, miként a megtollasodott sas, elhagyva fészkét, merész szárnyaival az ég fölé emelkedik, azonkópen eszményeink, törekvéseink, erős küzdelmeink és áldozataink árán a megvalósulás révpartjához érnek Hogy azonban nemes törekvéseink mielőbb testet őltsenek, ma már eljöttnek látom az időt arra nézve, hogy újólag egy erősebb lökést, illetve erkölcsi sarkantyút adjunk a társadalom azon részének a közreműködésre, mely-; nek érdekében mi minden önérdek és utógondolat nélkül fáradozunk. Hiszen önök azon szülék gyermekeinek jövőjéről gondoskodnak, kik súlyos anyagi gondokkal tartják fenn családai ■ kát és jövő pályájuk folytatásának segítésére képtelenek. Mi nem kicsinylünk a palotától a kunyhókig semmi áldozatot, sőt nem kérjük az önmegtagadással járó áldozatokat. A fillérek is égő áldozatok, ha a szívből hozatnak a közoltárára, tehát ha e kis ország, megyénk Nagy-Somkuttól Kántor Jánosig, és a Paládok- t ól Érkörtvélyesig egyenkint alkalom adtán fillérekkel is járul egyleti pénztárunk gyarapításához, az eredmény érezhető és sikerünk gyorsabb lesz. Azért indítványozom, hogy törvény- hatósági területünkön a három egyházmegye lelkészei és tanítói kéretnének föl, hogy törekvésünket s az eddigi eredményeket magyarázzák meg a népnek, és ők előljárva kérjék a népet is az önmegtagadás nélküli támogatásra. Kéretnének föl továbbá felekezetűnkhöz tartozó járási főtisztviselőink is, hogy a büntetéspénzekből s ajánlatokból persetyeinkbe gyűjtsenek, sőt kéressék föl a megye is, hogy a közművelődésre megszavazott adóból ezen közművelődési czólra is juttatni szíveskedjék. Mi a tőkével s kamataival dúsan leszámolunk és mig mi csakis fáradozásaink eredményét fogjuk élvezni, a kiket fölhívtunk, azok utódai fognak a jótékonyságban részesülni. Ezek előre bocsáj- tása után ismételt üdvözletem mellett van sze- szerencsém a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítani, kérve a titkár urat az ügyek tárgy- sorozat szerinti előadására. Titkári jelentés a Lorántffy-Zsuzsánna-egyesület működéséről. Irta és felolvasta : Dr. Böszörményi Emil. Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Azoknak az eszményeknek, azoknak az erkölosi irányelveknek, a melyek az egyes korszakokban áthatják az emberiséget, mozgatják vagy megbénítják az emberi haladás kerekeit és lökést adnak előre vagy hátra a fejlődésnek ; tehát a melyek minden egyes korra reá sütik annak jellegét, mint erre múlt évi jelentésemben reá mutattam, már a megelőző időkben ős talaja, csiráztató melegágya a női szív és lélek világa. Ezért elsőrendű közművelődési és főfontosságu socialis kérdés a nőnevelés. Ennek helyes irányba terelése adja meg a következő emberöltő boldogulásának alapvető feltételeit, mert ha az helytelen irányt vesz, megsínyli a jövő emberiség. Külömböző korszakokban, külömböző felfogások jutottak érvényre a nőnevelés kérdésében. Volt olyan idő, a mely a nőket egyszerűen rabszolgaként vette, a midőn a nő nem volt egyéb, mint a férfi durva szeszélyének játékszere és a nőket, ha ugj'an ebben a korban nőnevelésről egyáltalán beszólni lehet, csak arra nevelték, hogy a legdurvább és a férfi méltó sággal össze nem férő munkákat végezze és magát teljesen alávesse a férfi feltétlen parancsainak. Ennek következménye lett a vad szenvedélyek, az állati erőszak uralma ; mert hiszen a nő, ennek eszményképe : az anya, gyöngédebb érzelmekre képtelen lóvén, nem is tudott nemesebb erkölcsöket magzatjaiba belecsepegtetni. De változott a kor. Belátta az emberiség, hogy a nőnek helyet kell adni a társadalomban és többé nem elégítette ki az uralkodó férfit a parancs joga a nővel szemben, benne már többet keresett, mint rabszolgát. Ha az ember a teremtés koronája, legyen a nő e korona leg- tündöklőbb gyémántja. És kezdte a kor esi szólni a durva gyémántot. De miért? Nem azért, hogy gondolkozó, nemes társa legyen a férfinak, hanem hogy hidegen tündököljön, hogy ékesítse a férfi világot. E kor női nemére legjobban illik Madách Adámjának mondása : „Te csak virág légy, drága csecsebecs ; haszontalan, de szép s ez érdeme.“ így változott át az előbb jellemeztem fehércselód, asszonyi állattá. Fel volt mentve a durva munkától, bizonyos fokú műveltségben részesült, de csak azért, hogy csecsebecs legyen. Az is lett. Ámde ezzel eltu- nyult. Az erényekre eltompult szive talán még lejebb sülyesztette a nőt, mint volt azelőtt valaha. Csak a hiúság, a puha pompavágj^ nőtt nagyra a nőben. És mit vont maga után a női nem ilyetén fejlődése ? Azt, hogy a következő korban az emberiséget a tivornya, a bűn, a ké- jelgós és a szolgalelküsóg kerítette hatalmába. „Róma ledőlt s rabigába görnyedt.“ E tűrhetetlen kort tisztultabb felfogás követte. Az asszonyi állatból nő lett. Kezdte a világ ismerni és becsülni a nőben a nőiességet és a női erények cultusa hatotta át a férfit. A hitves fogalma kifejlődött és egy hatalmas lépéssel haladt elő a nőnevelés kérdése. Ám e kor is megtermelte a maga kinövéseit és fer- deségeit. Jött a nőemánczipáczió jelszava. Sztik volt a család a nőnek, az a fenséges tér, a melyet a teremtés részére kijelölt. Szellemi tulajdonságainak nemcsak tudatára ébredt, de azokat túlbecsülve kitört a nőiesség határaiu és a nőnevelés axiómája lett a tudományos műveltség. Ennek a nézetnek előmozdítására siettek a megnehezedett megélhetési viszonyok és a nő többé nem a családban találja meg a kenyeret és boldogságot, de kilép a modern tudományok és az idegemósztő kenyérkereset nehéz, rögös és valljuk meg, általában nem nőies küzdőterére. És ezzel a felfogással nagyjában elvesz a nő legszebb erénye : elvesz a szív melege s vele együtt a nő, a hitves, az anya. Nem helyes tehát az exact tudományra neveli a nőt, mert a nőnek czélja, magasztos ezéija : munkálni és megteremteni a jövőt, a jövő emberiséget a családban és a család által, de nem az, hogy tudományával kormányozza a jelent. Rideg ószszel,, megjegeczesedett tantótelekkel emberivé tenni a világot nem lehet, mert előáll a gépiesség, az önzés, a szívtelen számítás korszaka, melynek számtalan jelenségeivel találkozunk ma. A nőkórdós ilyetén megoldásával a jövő nemzedék a tudomány, a lázas munka az ideges vagyonszerzés terén óriási előrehaladást tehet ugyan, de enervált és idegkórossá válik és a boldogságot megelégedést soha fel nem találhatja ; számitó, kutató elmék tömkelegéből álland az emberiség, de elcsenevószedik testben, elégületlen lesz lélekben, könyörületlen szívben és hitetlen lényegében. Már pedig a szív és lélek átható melegségére feltétlenül szüksége vau az emberiségnek, hogy emberi, a szónak nemes értelmében számos uj tanár választása, két lelkész választás, az iskolák államosítása, a melynek befejezését már nem érhette meg. Hogy mennyire szerette egyházát, semmi sem bizonyítja jobban, mint végrendeletének bevezető sorai: „Azon mélyen átérzett tudat — úgymond — j hogy jellememet, szellemi művelődésemet, hitemet egyházamnak és intézményeinek köszön- j hetem, s hogy azon erkölcsi érzületet, mely pályámon működésemnek támasza és alapja volt, egyházam vallási elveiből és szelleméből merítettem : bizonyos elválaszthatatlan lelki kötelékkel fűz az egyházhoz. Érzem, hogy viszonyaim között egyházamnak nagyon sokkal tartozom, s ennek következtében életemnek czóljául nemesebb, maradandóbb eszmét nem tűzhetek ki, mint azt, hogy egyházamat támogassam egész valómmal. Ez által hazafias s egyszersmind szülővárosom iránti polgári kötelességet vélek teljesíteni, mert a történeti fejlődés és hagyomány egyházamnak városunkban, valamint a múltban nagy jelentőségű szerepet juttatott, úgy jövőben még nagyobb nemzeti feladatot tűzött ki. Meggyőződvén, hogy városunknak, mint egy nagyr protestáns vidék súlypontjának, jövő fejlődését az képezi, hogy itt szellemileg erős, anya gilag szilárd ev ref. egyház legyen. Szomorúan látom, hogy egyházam tagjaiban az egyház iránti áldozatkészség, a fentartási érzet és tudat, aláhanyat.lott. Mig az előző nemzedéknek vagyo- nosabbjai, lelkűkben úgy fogták fel az egyház iránti kötelességet, hogy az igaz protestáns hívőnek egyházáról, mely a vallás erejét és vigaszát adja az élet és halál nagy harczában, I utolsó gondolatában sem szabad megfeledkezni: I addig a jelen nemzedék egyházával mitsem gondolva, közönyösen hunyja le szemét a végső álomra. Egyházamnak ereje híveinek azon szeretőiében van, melyet azon tudat kelt a hívők szivében, hogy egyházunkat elődeink sok viszontagságok, hosszas szenvedések, sőt óletök feláldozásának árán hagyták reánk . . .“ stb. Végredeletónek e bevezető része valódi apostoli vallástétel, mely nem szógyenli a Krisztus evangyóliumát. Hármán Mihály egy komoly, tudományosan képzett, de e mellett modern ember volt, ki korának minden leszűrt eszméit fölvette magába s a haladásnak, a művelődésnek a maga körében zászlóvivője volt. És a modern kor eszméi érintetlenül hagyták lelkületűnek vallásos zománczát. Az a himpor, a mivel a vallás hintette be gyermeki szivét, érintetlenül maradt a férfi szivén egész haláláig. És ez a vallásosság tette őt nagygyá, egyházunk történetében halhatatlanná. Egyházias jelleme szélesebb körben is méltánylásra talált. A szatmári egyházmegye gyülekezetei világi főjegyzőnek választották 1886-ban. Tíz évig szolgálta az egyházmegyét s mikor visszalépett, alig akarták elbocsátani. De már ekkor polgármesteri teendői nem engedték, hogy a több napokig tartó gyűléseken részt vegyen. Egyháza, egyónk jegyzőkönyvei tanúskodnak az ö ügyszeretetéről, szép tehetségéről, nemes buzgólkodásáról. Hogy mennyire érezte ő maga az egyházmegyével való közösségét mindvégig, bizonyítják végrendeletének eme szavai: „hagyományozok a szatmári ev. ref. egyházmegyének kétezer koronát alapítványul, melynek kamata azon kissebb javadalmazásu lelkésznek adassók, aki egyházának erkölcsi életére kihatólag legeredményesebben tölti be hivatását.“ Emléket állított ő magának itt is, a melyet az idő vasfoga nem fog megemészteni soha! Csak röviden szólok még családi életéről. Első házassága egy rövid ideig tartó tavaszi napfény volt, melyre oly hamar ráborult a halál sötét éjszakája. Második házassága 20 évig tartott. Ideálisabb házas életet gondolni sem lehet, mint ez volt. Az egymás iránti szeretet, kölcsönös tisztelet és megbecsülés fnudamentomán épült az föl. Két évtized alatt soha egy félre Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású-sósborszesz rendkívül sikerrel használtatik : bólfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesére, az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvóny, fog- és fejfájás ellen. A fogakat megóvja az odvasodástól, az Izmokat rendkívül erősiti s a szemekre is erősitöleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, börviszketegséget, kellemetlen láb és egyéb izzadást, kipállást, pattanást és bőratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti. A HARÁCSEK-fóle MENTHOL-sósborszesz ára használati utasítással : nagy Üveg 2 korona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur dro- gueriájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében.
