Szamos, 1903. április (35. évfolyam, 27-35. szám)

1903-04-12 / 30. szám

dőlt mester szózatát. „Ne féljetek, az én országomban nincs személy válogatás.“

*

Engesztelhetetlen ellenség gyanánt jár közöttünk a halál. Nyomában mindenütt köny fakad. Gyász, fájdalom, jajkiáltás elmaradhatatlan kísérete. A vesztés nehéz súlya alatt roskadó kebelnek meg kell hasadnia az elhunyt kedves koporsója felett. Nincs vigasztalás a földön, nincs kárpótlás sehol. Mivé kell lenni az elkinzott léleknek ? Panaszhangjaira nincs segedelem a (öldi világban. A sir nem adja vissza halottait.

De im az élet szava felhangzik a nyitott sir felett. A veszteség miatt kesergő lélek e hangra uj erőre kél. Vágy teil szemekkel tekint az égi tájak felé s könyeit letörölve kedvesének hamvai felett látja felragyogni a feltámadás csillagát s a gyötrődő szív megnyugszik a viszonttalálkozás

boldogító reményében.

*

Oh drága husvét ünnepe, megnyugtatója a kételkedő emberi léleknek, vigasztalója a szenvedőnek, biztatója a gyászba borúdnak, örök kincse a hivő emberi szívnek. Történeted uj életre hiv, törekvésre serkent, lelkesülésre indít, megtanít békével tűrni s híven munkálkodni nemcsak azért, a mi elmúlik, hanem azért, ami lelki, mert tudjuk immár, hogy ennek kincsei örökké tartanak.

Oh drága Mester, messiása, boldog- sága a hivő világnak! Légy Áldott emlóke- etedben, ki legyőzted a halált a utat mu- zattál amaz örök hajlékok felé s elvetted, ^összetörted legfélelmesebb ellenünk, a halál fegyverét. Hittel öleljük magunkhoz isteni lényedet, költözz szivünkbe, lakozzál lelkűnkben, hogy veled és általad legyen örök életünk.

Üdvözlünk áldott Ur Jézus Krisztus! Üdvözlünk szent husvét ünnepe!

Papolczy Zoltán.

k felállítandó „Zenede.“

Zenei kultúrál etünknek fellendítésén fáradok és fáradtam, mondhatni egész életemen át, mert azt tarlóm, hogy általános művelődésünknek, éppen zenei kulturfejlődésünk a hévmérője.

A mely államban a zenei kultúra fellendül, abban bizonyára az általános művelődés is magas fokra emelkedett.

Mint a „Zenelap“ fel. szerkesztőjéhez, már korábban eljutott a hir, hogy az önök körében egy Zenede létesítésén fáradoznak és erről az örvendetes mozgalomról lapom olvasóit, hazánk minden vidékén értesítettem.

Őrömmel vettem tehát a hirt, hogy a szavak, de még inkább a tettek, melyekből a derék, lelkes szatmári közönségre kell következtetnem, ragyogó fénynyel fogják beövezni a zenede életét s dicsérni fogja a dicső kulturális missióban, a tényező vezetőket.

Sokszor volt már szó róla, hogy itt is — ott is tenni fognak ilyen irányban, de belefáradtak már a kezdet nehézségeinél s éppen azért különös dicséret illeti meg a szatmári jeles dalegyesületet, hogy a fontos kulturális ezéllal szemben kitűzte a haladás zászlóját, és hadat üzent a felületes, léha és czólttévesz- tett, semmit mondó zeuetanitásnak, a mikor el- j határozta, hogy felállítja a „Szatmári Zenedét.“

Úgy értesültünk, bogy egyhangúlag döntött j a terv fölött és költségvetésén, melylyel a kul- I túra e szent hajlékát, a jövő tanévben meg- i nyitják és melylyel egy müveit városnak alka- j lom fog adatni, a zenei életet nagyra fejlesz-; teni.

Kezdje meg működését szerényen és Is-1 tennek szent áldásával, mert ha igy indítja! útnak a zenede zene-kulturális működését, nem j lesz hiányában a felszaporodó sikereknek.

Maradjanak meg tehát erős akaratuk és : feltevésük mellett és ne rettenjenek vissza a i kezdet nehézségeitől, ha sziklák gördülnének is utjokba, mert erővel, kitartással eltávolíthatják még azokat is.

Az intézet megalapítása, minthogy pénz j áll rendelkezésére a szatmári dalosegyesületnek, nem nagy gondot okozna, hanem igen is nagy körültekintéssel kell lenni arra nézve, kit állítanak annak élére és kik lesznek azok a har- czosok, a kik bele fogják vezetni a zene birodalmába.

Mert hiába állítják fel a zenedét, ha a tanári kar megválasztása körül elvetik a sulykot. Olyan tanári kart kell oda állítani, a mely nemcsak meg tudjon felelni ama követelményeknek, melyekre a zenei oktatáshoz nélkiilözhe- hetetleu szükség van, hanem tekÍDtectel kell leum j arra, hogy azt ügybuzgóság és ideális ve- | zérelvek szinte az odaadásig lelkesítsen.

Álljanak tehát össze a szatmári kultnr- harezosok és teremtsék még a nemes, szép és nagy kihatású zenedét, melylyel nemcsak Szat- mír városának foguak nagy szolgálatokat tenni, hanem a környéknek is és végre egész hazánknak.

Ságh József.

4 M j»fl.

A tőrre »jé társadalom problémái között mind nagyobb jelentőséget vindikál magának a nő jogának kérdése s most már Magyarországon is ott tartunk, hogy maholnap nekünk is kell majd foglalkoznunk a kérdéssel az állam és társadalom törvénye szempontjából.

Praneziaorszigban, mely mindenben, úgy a nék jogának kiterjesztésében is az első haladó lépést tette meg, ismét hullámokat ver a mozgalom a nők joginak érdekében, A gyenge nem politikai jogokat követel, szavazni akar a kamara jelöltjeire s helyet is akar foglalni, benne, hogy közvetlenül részt vegyenek az ország sorsának intézésében. A franczia példaadásnak Európában talán a leghívebb követője Magyarország s igy kétségtelen, hogy á párisi mozgalom szele előbb-utóbb el fog jutni hozzánk is és szórakozni fognak lányaink és menyecskéink, hogy uj jogokat vívjanak ki maguknak, melyek eddig csak a férfiakat illették meg.

Foglalkozzunk tehát kissé ezzel a felette érdekes problémával, melyről manapság már minden intelligens nő tudomással bir.

Látjuk, hogy a politikai jogokon kívül minden jognak birtokában van a nő nálunk, az elmaradottnak mondott Magyarországon is. Néhány óv előtt adták ki a miniszteri rendeletet, amely szerint a nők érettségit tehetnek s az egyetemi diplomát is megszerezhetik. Nagy örömrivalgással fogadták országszerte a kétségtelenül liberális szellemtől áthatott rendeletet, elmúlt néhány esztendő azóta és látjuk az eredményt. Az eredmény pedig annyi, mint semmi. Van néhány hölgydoktoruuk, akinek felette gyarló a prakszisa és számos hölgytanárunk, akiket nem középiskolákban, hanem leányiskolákban helyeznek el Hogy miért ? Kérdezzük meg a szakembereket arra nézve, alkalmasak-e diplomás hölgyeink magasabb iskolákat látogató fiatal emberek oktatására? Mig a leányiskolák zsuffolva vannak, a gimnáziumokat és reáliskolákat szerfelett gyéren látogatják a kisasszonyok s lehet, egy-kót év múlva már nem is lesz hölgy tanulója a magyar középiskolának.

Tehát nagyon tévedtek azok, akik az említett rendelettől egy újabb kor pirkadását várták. A hölgyek nem mennek tudományos pályára s egy megfelelő férjet többre becsülnek tíz doktori diplománál.

Már most gondoljuk meg, hogy szolgálatot teszünk-e a teljes egyenjogosit ássál a gyöngébb nemnek? Bizonyára nem. Ellenben feldúlnánk a férfiak életét is. Mert a nő termósze- tés hivatása az anyaság, mely őt a munkában s a világ előtt való szereplésében megakadályozza. De akadályozza ebben az anyai kötelesség és az otthon is. A gyermekek nevelése és a háztartás rendben tartása igénybe veszi

szebb leány, bogárszeme a legragyogóbb, darázsdereka a legkarcsubb. De hiába volt az alsóvárosnak a legszebb, ha Katona Pistának más volt a legszebb, a legkarcsubb.

Ebből aztán az következett, hogy a legszebb leány lett csakhamar a ieghaloványabb i leány.

Bánat és keserűség lopódzott Juliska szerelmes szivébe. Hervadni kezdett, mint a letört fehér liliom. Hogy szerezze meg a maga számára Pista hajlandóságát?

Ezen tűnődött szegény feje folytonosan. Mert a szerelem ép oly nagy galiba volt akkor is, mint most.

Mikor aztán a szerelmes kis leány szemeiből a sorvasztó láz kioltotta a régi, szelíd fényt, azt az angyalit, — föllobogott bennök a szenvedély tüze, az a pokoli.

Ha nem segített rajta jó szelleme, segítsen a rossz.

Sokat hallott beszólni a boszorkányokról, kivált Rohonkánéról, a ki még a boszorkányok közt is vitózlö asszony volt. Hallotta egyszer a felső szomszédban, hogy Rohonkáné nagy mester volna a szerelmi dolgokban. Rontani, gyógyítani képes egyszerre.

Elment tehát hozzája és elpanaszolta neki szivének nagy keserűségét.

Rohonkáné eleintén gondolkozóba esett, mert nem régiben tanulta mesterségét Kökény nétől, kinek is érte két akó bort fizetett, — majd igy szólt:

— Tudod mit, leányom, szivesen teszek

érted valamit, hanem előbb ki kell tudnom, ki fészkelte be magát a Katona György fiának szivébe, s csak azutáD segíthetek a bajodon.

Juliska lerakta ajándékait Rohonkáné asztalára, megköszönte jóságát s haza ballagott.

*

Rohonkáné fekete macska alakjában elment Katonáékhoz és egy bókanyelvet tett ez alvó Pista legény feje alá, ennek következtében az kibeszélte, hogy szive Szögi Piroshoz vonzódik.

De mivel ez a dolog éppen Szt.-Iván napján történt s ezen az éjjelen szent Gellért hegyén gyűlést volt tartandó a boszorkány sereg. Rohonkáné sem tehetett Juliska érdekében most többet, mint hogy egy csillag-férget és róka-vért szegezett rózszeggel a Katonáók kapujára, hogy a házban lévőkön ne vehessen erőt senki szerelme.

. . . Besötótedett. Az eget sürü fellegek borították, majd esni, dűlni, szakadni kezdett az eső, közben-közben villámlott s mennydör- gött. Rohonkáné kinézett a sötétségbe s mesz- szelátó szemeivel látta, mint szelik át a levegőt fekete nagy gomolyokban boszorkány társai, kik a jeles társaság gyűlésére tartottak, ülvén pedig felváltva seprőn, gereblyón, főzö- kanálon, szalmaszálon, guzsalyon, piszkafán, köpönyegen, fekete és kék macskán, kecskén, stb. Maga is készülődni kezdett. Első sorban bekente magát boszorkány kenőcscsel, a mely altatócsucsor, belindek, mákony, nadragutya, bürök, szirompár és landánumból készült. Aztán

czifra nyereggel fölnyergelte pemetéjét s ezeket mondva: „ha jól kenek, jól megyek“, útnak indult házának kéményéről.

*

A Gellérthegyen már ott voltak társai.'

Csakhamar megórkezók Rózsa Dániel is, a kapitány, a szeged-palánkai boszorkányokat hozván magával egy nagy rostában.

Ahogy teljes számmal együtt valának, megjelent köztük Dromó ördög is fekete kecskebak képében, de emberi ábrázattal. Ekkor háromszor körültánczolva üdvözölték őt. Ezt végezve a főördög egy listát, melyet csak ö tudott olvasni, olvasott föl, hogy nem hiányzott-e a gyülekezetből. Ezután mindenkinek el kellett mondani, hogy miket végzett az utolsó gyűlés óta. Hivatalos dolgaik után lakomához kezdtek, melyet fajtalan tánoz követett. A fő ördög egy kőasztalra ült s a muzsikás boszorkányok lófejet és macskafarkot szoringattak kezükben a hangszerek helyett. Bor volt nagyon sok s ezt nem küzönséges módon nyerték. Megszurtak ugyanis egy szöllövesszőt s abból folyt annyi bor, hogy elég volt 3000 boszorkánynak is. Mulatság végén az aranypoharak, melyekbül ittak, valamint a főördög aranyos ruhái is mind megnevezhetetlen anyaggá váltak, mig a „Dromó“ hamuvá égette magát. Ez a hamu szétosztatott a boszorkányok közt, hogy azt rontásra fölhasználhassák.

Mindenki azon az alkalmatosságon távozott haza, a melyen jött.