Szamos, 1902. november (34. évfolyam, 88-96. szám)
1902-11-02 / 88. szám
reskedelmi szellem.“ A felperes részére egy néhány sikeresen előadott per után előadta magát már egy néhányszor, hogy az újabb alperes nem tagadja a kölcsön eredetét, de állít 10 tanút, kik eskü alatt vallják, hogy a kölcsönt alperes hiány nélkül visszafizette Persze ezen perben a mentő-tanuk esküje — volt hamis. Szolnok-Doboka egy kis mezővároskájában hétfői napon, a mikor a vidékiek bo- csájtatnak a bíróság elé, a hivatal előtt két kis község lakóit meglehetős számmal találni csoportosulva. Hiába keres az ember közöttük ilyenkor bármi jó pénzen napszámost. Könnyebb és jobb keresetük van. Várják a perlekedő leieket s csekély díjért hajlandók akárminő ügyben eskü alatt tanúskodni. Hűen leirt tapasztalatok ezek s népünknek nemcsak anyagi, de erkölcsi romlását is látom benne. A hosszú évtizedek alatt, melyben népünk szipolyozva lett, kivetkőzött ősi becsületes charachteréből, a magyar ember hagyományos jellemszilárdsága elposványosodott, ellágyult, gyenge volt ahhoz, hogy ellenállhasson annak az áramlatnak, mely ellen a társadalom ma sem mer erősen küzdeni. Emlékszünk arra a közelmúlt soproni napokra. Nemcsak a kereskedő tiltakozott ott a fogyasztási szövetkezet ellen, de vádolva van az ezt pártoló társadalom az antiszemitizmussal. Ki vádolhat engem antiszemitizmussal, fajgyűlölettel, ha én a Kazár föld Jäger Hirsch-eit s a hozzájuk hasonló szatmár- megyei „birtokos-kereskedő“ és „kötvény hamisító“ ellen a bíróság és a társadalom által megengedett minden fegyverrel küzdők ? Minden tisztességes zsidó kereskedő vagy nem kereskedő velem egy sorban kell hogy álljon ép azért, hogy fajának becsületét megmentse, hogy becsülésünket kiérdemelje, mert a ki azok védelmére áll, maga magát pisz- kolja. Lesz alkalom még rámutatni arra, hogy nem a zsidó valláshoz kötött hazánkban az uzsora, mert akad társadalmunkban — sajnos — mindenféle nemzetiségű, vallásu és rangú uzsorás s ép ezért kérem önöket, félredobva miden antiszemitizmust, mintBartha Miklós a szerencsétlen véget ért Egan érdekében szóllott: „Ne üldözzék, ne kárhoztassák azt, a ki a szerencsétlen és együgyű népet megmenteni iparkodik ennek a számitó, élelmes, de erkölcsi te- j kintetben a vadállatok nívóján álló söpredéknek karmai közül.1' Sozánski M. Az orsz. Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztárakról. Elvi jelentőségű és nagy fontosságú határozatot hozott a közigazgatási bíróság a gazdáknak cselédjeikkel szemben, ezek betegsége alkalmával fennálló kötelezettségükre vonatkozólag. Egy concrét esetben ugyanis kimondotta, hogy a gazda cselédje után minden esetben tar-j tozik a kórházi költségeket 30 napon át fizetni. Fennáll tehát a gazdának ezen kötelezettsége még akkor is, ha cselédjét a kórházba szállítást megelőzőleg már a lakásángyógyittatta éspedig tekintet nélkül arra, hogy az otthon való gyógykezeltetés mennyi időt vett igénybe. Ez elvi jelentőségű határozatot a közigazgatási bíróság azzal indokolja, hogy az 1898. évi 21. t.-cz. 5. §-a a gazdát a kórházi költség viselésére kötelezi. Nem tekinthető tehát e kötelezettség teljesítésének e határozat szerint az a körülmény, hogy az illető cseléd már megelőzőleg rendes i orvosi ápolásban részesült, de nem kórházi ápo- j lásban. Ez a határozat is nagy mértékben Ősz- j tönözi a gazdákat arra, hogy cselédjeiket minél j előbb beirattassák az Országos Gazdasági Munkás és Cseldsegélypénztárba, mert ez esetben akár j saját lakásukon, akár a kórházban ápoltatták j cselédjeiket, a felmerült költségeket csak előlegezniük kell, mert a pénztár, ha a cselédet nem a gazda hibájából érte a baleset, ezen költségeket mindenkor megtéríti. Saját magán segít tehát az a gazda, a ki cselédjeit a munkáspénztárnál biztosítja. * Rohamosan növekszik azoknak a száma, a kik sietnek biztotitani maguk számára a munkás- pénztár áldásait. Nagy arányú mozgalom indult meg a vidéken azon czélból, hogy az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypónztárt alkalma legyen megismerni minden szegény embernek, s hogy ily módon senki se maradjon tájékozatlanul ezen nemes emberbaráti intézményt illetőleg és senkise legyen megfosztva annak támogatásától tájékozatlansága miatt. Naponként veszszük a hirt az ország minden részéből, hogy minden valamire való községben értekezletet tartanak a munkáspénztár ismertetése czéljából. Ezen értekezlet népes volta és a lelkesedés, a rnelylyel mindenki, kinek ez módjában és tehetségében áll, munkáspénztár működését elősegíteni igyekszik, biztos reményt nyújt arra, hogy rövid idő alatt minden jóravaló gazdasági munkás és földmi velő tagja lesz a munkáspénztárnak. * A lelketlen nópbujtogatók, a kik szegény munkások fillér, iböl élósködnek, nagyon meg vannak ijedve. Látják, hogy minden erőlködésük daczára is az országos Gazdasági Munkás es Cselédsegélypénztár népszerűsége egyre terjed, s a nép mindjobban felismeri, hogy milyen áldásos ránézve ez az intézményünk. Persze ez nem tetszik az agitátor uraknak, mert ők egyáltalában nem azt akarják, hogy a nép boldoguljon, hanem, hogy ők boldoguljanak. Miután pedig a segélypénztár terjedésével az ő népszerűségük egyre fogy, kétségbeesett erőfeszi- tésseí minden eszközt felhasználnak, hogy a népet tévútra vezessék és visszatartsák a pénztárba való belépéstől. Hiába való erőlködés- A nép erősebb, mint ők gondolják, s kezdik belátni, hogy nem az az ő barátja, a ki folyton és lelketlenül izgatja a fennálló társadalmi rend ellen, hogy ezen a czimen kizsákmányolhassa az „Elvtársak“ zsebeit, hanem a ki a népet biztosítani akarja minden eshetőség ellen, s oda törekszik, hogy a beállható munkaképtelenség esetén legyen miből megélni mindenkinek, a nélkül, hogy kéregetésre és almizsuára szorulna. HÍRROVAT. A IlI-ik negyedév lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * A reformáczió emléknapja okt. hó 81-én szép és fölemelő ünnepélyekkel folyt le. Az ev. ref. templomban a gyülekezeti ének elhangzása után egy vegyeskar énekelte Tinódinak: „Oh örök hatalmú Isten ..“ kezdetű alkalmi énekét, kiváló preczizitással; kivált a női szoprán hangok tiszta, erőteljes és érzelmes modulácziója a művészi éneklés magas fokán ragadta meg a templomi közönséget. Az ünnepi imát és beszédet Biki Károly esperes tartotta. Szabó most már egészen tisztában volt a szegény nyomorékkal. Nem csak a teste, de az agya is béna már. A kis ember nem szólt többé egy szót sem. Kalapját mélyen a szemébe húzta és hallgatott. Mintha megbánta volna, hogy mindezt elmondta ennek az ismeretlen urnák. Szabó Dezső nem válaszolt az előbbi szavakra sem. Olyan jól esett neki, hogy a nyomorék végre elhallgatott. Szinte félt most ezzel az emberrel egyedül lenni a széles, ködös ut- czán. Olyan jó lett volna már otthon lenni a fűtött szobában. Behúzódva az ágy párnái közé és ha azt hihetné, hogy mindezt csak álmodta. A nyomorék ember összehúzta vászon zubbonyát mellén, aztán igyekezett sietni, mert a nagyságos ur ugyancsak meggyorsította lépéseit. Végre a ház elé értek, melyben Szabó Dezső lakott. A nagyságos ur becsengetett. Mikor a házmester a kaput kinyitotta, nem győzött eléggé csodálkozni, hogy az ur milyen társaságban van. Aztán megnyugtatta magát, talán valami jelmezes bálról jönnek haza. A lámpája nem adott nagy világosságot, de meg az ő szempillái nem rázták le magukról még egészen a jóizü hajnali álmot. Szabó Dezső az ebédlő pamlagára jelölte ki a kis ember fekvő helyét. Ilyen rongyos ruháju alak nem ült még azon a bársonyos ke- reveten. Becsengette a szobaleányt és enni adatott a vendégnek. A csinos leányka, mikor benyitott, elsikol- totta magát ijedtében, azt hitte valami kisér- tetet lát. Nem is volt ennek a furcsa vendégnek semmi emberi alakja. Mikor az ételt elköltötte, vetköződni kezdett a kis gnóm. Mosolyogva mutatta Szabó Dezsőnek törött csontjait. Mikor szét gombolta mellén az inget, egy nő fényképét látta Szabó a nyomorék szive fölött. — Hát az ott miféle kép? — kérdezte ki váncsian. A kis emberke el akarta rejteni, de aztán mégis odanyujtotta neki. — Oh uram, ez is eltört, mikor arról az átkozott állván}'ról leestem. Legalább ez maradt volna meg épen! A fénykép közepén ketté volt törve ; látszott, hogy később ragasztották össze. A nyomorék sirni, jajgatni kezdett. Vergődött, mintha csupa szív lenne. Egy megsebzett, vérző, vo- nagló szív. Szabó mintegy mohó falánksággal nézett a kétségbeesett — sirógörcsökben fuldokló alakra. Hasztalan lett volna vigasztalni. Halk lép tekkel kiosant a szobából egyenesen az íróasztalához. Leült és írni kezdett. A tárgy szomorú volt nagyon, a hangulatot pompásan egészítette ki a betett ajtón át- szürődő tördelt fuldokló zokogás. Milyen kár, hogy a tárczaczikkéhez nem mellékelheti ezt a behangzó fájdalmas zenét! Annak a vívódó szívnek a hangját. így sokkal nagyobb hatást érne el vele az olvasóknál. Mikor Szabó az Írással felhagyott, akkorára elnémult e zokogás is. A nagyságos ur hálószobájába vonult. Az ágy puha volt, meleg és kónj'elmes. Puhább és kényelmesebb, mint az a pamlag, melyen a szegény ember aludt. Szabó pónztárczáját párnája alá dugta és a lámpát eloltotta. Mielőtt elaludt volna, elhatározta, hogy holnap okvetlenül ir egy másik czikket is a nyomorról! A szegény ember másnap egy kórházba került Szabó Dezső pártfogása folytán. Pár hót múlva meg is halt. Csontvázát megtartották, mert okulni lehet rajta, olyan sajátságos!!.... Szegény boldogtalan vándora a földi tereknek, talán tovább élhettél volna, ha nem lett volna olyan szerfölött érdekes a csontvázad és az orvos urak nem lettek volna olyan nagyon is — kiváncsiak reál? . . . Róth Pülöp kárlsbádi ezipőraktárat V ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. • • • • • Közvetlen a Pannónia szálloda mellett !••••• Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.
