Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)
1902-10-30 / 87. szám
Ä pálinka. A pálinkának mértékletes élvezete ellen nem lehet kifogást emelni. Sajnos azonhan, hogy a népnek nagy rétegei nem tudnak megmaradni a mérséklet utján. A műveltség alacsonyabb fokán állva könnyen az iszákosság szenvedélyébe esnek. Az iszákosság, mely a pálinka élvezete folytán terjed, sokkal veszélyesebb, mint az, mely a bor vagy a sör mértéktelen fogyasztásából ered. A pálinka az iszákosságot általánossá teszi, több alkohol tartalmánál fogva sokkal ártalmasabb a testi szervekre; az ész tom- pulását, a lélek tunyaságát, eldurvulását idézi elő s a testnek erőteljes kifejlődését akadályozza meg, A pálinkát tehát joggal lehet a nép legnagyobb ellenségének nevezni és ezért ezt a mérget a nemzet élettestétől távoltartani elsőrangú állami és társadalmi feladat. A pálinka nem rejtene magában oly nagy veszedelmeket, ha annak árusítása nem volna a kéteshirü korcsmárosok és szatócsok kezeire bízva. Ennek az osztálynak sajnos — különösen hazánkban — nagy része nem bir lelkiismeret tel; a pálinkamérés mesterségét nem ezért választja élethivatásul, hogy ezáltal mindennapi kenyerét biztosítsa, hanem hogy rohamosan jogtalan vagyonra tegyen szert. Azt hiszszük, hogy nem szükséges bővebben ecsetelnünk a falu pálinkamérőinek élettörténetét. Azok már oly7 közismert dolgok, hogy azokról még az iskolásgyermekeknek is tudomásuk van. A pálinka-bütykös fogalma egyenlő a kereset- és telekusztató fogalmával. Nemcsak a felvidéki tudatlan tótok, ráthének estek áldozatul a pálinka-hiénák garázdálkodásainak, hanem a nagy7 alföld, a Dunántúl és az egész ország minden magy'ar vidékén sem hiányzanak ma már a falu tipikus alakjai, a kik pálinka hitellel terjesztik az iszákosságot, mérgezik meg a népet testileg és lelkileg s végül ezen áldozatok anyagi züllésével vetik meg vagyonosodásuk alapjait. Az életetadó tiszta vérnek elfolyását s a pusztítást okozó méregnek a beszivárgását egyaránt teljes erőnkkel meg kell akadályoznunk. Hogy a veszedelemmel, a halállal sikeresen megküzd- hessünk, arra, a betegség mai stádiumánál fogva, a társadalom egymagában gyenge. Ennek a nagy feladatnak a megoldásához magának az államnak kell hozzájárulnia teljes akaraterővel, önfeláldozással és félelem nélkül, ha azt akarja, hogy az állam ne szűnjék meg állam lenni. Ennél a kérdésnél a fiskálizmus érdekeinek teljesen meg kell törniök a nép, az állam talpköve érdekében. A társadalmi akció, mely a mértékletességi egyesületek révén igyekszik gyenge erejéhez képest az iszákosság ellen védekezni, annyi mint egy csepp viz a tengerben. Ez a fáradalmas, de különben dicséretes, felebaráti szeretettől áthatott munka olyan mint a Danaidák feneketlen hordó viztöltésének munkája. Mert a mig ez a szép és nemes törekvés, nemes küzdelem árán csak egy lelket is képes visszahódítani a pálinka ördögétől, addig ugyanazon idő alatt más uj tiz gyenge lélek merül el az iszákosság posványában ! Hogy a küzdelem az iszákosság ellen teljes eredménynyel végződjék, ahoz radikális eszközök szükségesek. Ezeket az eszközöket pedig csak az állam nyújthatja. A legradikálisabb orvosság persze az volna, ha az állam a szesznek, mint élvezeti czikknek a gyártását teljesen betiltaná s azt csak a gyógyszerészet körébe utalná. Ha már azonban ez az ideális állapot nem volna elérhető, akkor legalább arra kell törekednie a kormányzatnak, hogy a szesznek megdrágításával, a bor és sörnek pedig olcsóbbá tételével a népet a pálinka ivástól lehetőleg távol tartsa. A szesznek adóját tehát fel kellene emelni akár száz százalékkal is, a bor és sörnek az adóját pedig vagy el kell teljesen törülni, vagy a lehetőségig a minimumra leszállítani. E kérdésben hasonló gondolat vezérli úgy a kormányt támogató többségnek egy tekintélyes árnyalatát, mint az ellenzéket is. Ha azonban ezen minden oldalról nyilvánuló óhaj n>7in tudna magának érvényt szerezni, akkor okvetlenül az állami szeszmonopolium behozatalát kell követelnie minden hazafiasán gondolkozó elmének ! A pálinka árusítását nem lehet és nem szabad továbbra is azon kezekre bizni, melyekre eddig könnyelműen liberálisan bíztuk. Állami helyiségekben, állami közegek által és csakis készpénz mellett, zárt edényekben legyen árusítható a pálinka. Akkor a korcsmázás, dorbézolás és a pálinka hitelezéssel kapcsolatos ingó és ingatlanok liczitácziója szemlátomást alább hagyna ; a korcsmáros ugyan nem érezué magát jól, de a magyar nép a szörnyű lidércznyomás alól végre felszabadulna ! A szövetkezetek a pálinka kérdésében a feladat magaslatán állanak, mert minden erejükkel azon vannak, hogy az áruhitelezést s tehát a pálinkahitelezést is teljesen kiküszöböljék. Sajnos, a szövetkezetek még gyéren vannak az országban elterjedve s azok közül is csak némelyeknek sikerül a legnagyobb küzdelmek árán az italmérési engedélyt a hatóságoktól kicsikarni. A szesznek drágítása, vagy pedig a szesz monopóliuma ne okozzon főfájást a szeszfőzőknek. A szesznek technikai felhasználása a külföldön rohamosan Gyt-foglal. A szeszt világítási, fűtési czélokra és hajtóerő fejlesztésére használják fel. Nekünk sincs semmi szükségünk arra, hogy porosz kőszénért, amerikai, galicziai és román kőolajért évente százmilliókat adjunk ki, mikor ugyanazon czélokat magyar szeszszel szolgálhatjuk De eltekintve uj adóobjektumok felfedezésétől, számolnunk kell azon közállapotokkal, melyek akkor következnének be, ha a nép a pálinka mértéktelen ivásától efordulna. A pálin kas bütyköst az állami szeszmonopól közege váltaná fel; a korcsmái duhajkodás és a pálinkaadósság csinálás megszűnne; a dobpergések lassan ritkábbá válnának ; a tartozások törlesztetnének s idővel a józan ész fejlődéséval, a takarékosság és a vagyonosodás utján látuók haladni a mi véreinket. A nép anyagilag, testileg és lelkileg egészséges fejlődésnek indulna és pálinkamentes szelleme a művelődés és a gyarapodás feltételeit biztosítaná s akkor „a har- minczmillió magyar“ eszméjét nem sorozhatnók az utópiák légkörébe ! A bortermelés, a sörfőzés (de a javuló ipari viszonyok folytán még a szeszfőzós is) nagy arányokban fogja fokozni a nép adózó képességét és az egész gazdasági élet fellendülését. Akkor majd a kivándorlás kérdése is önmagától le fog kerülni a napirendről. Az okos, józan és takaros nép a kultúra termékenyítő sugaraitól áthatva, lelkesedni fog tudni a hazáért ! Ez a meg nem ingatható hazaszeretet lesz majd akkor az állam legbiztosabb talpköve! Akiben tehát még él a hazafias érzelemnek csah egy parányi szikrája is ; aki nemcsak a jelent, hanem a jövőt: a haza sorsát is szivén viseli, mindazoknak minden befolyásukkal küzdeniük kell azon intézmények és reformok behozataláért, melyekkel népünket a pálinka rabigája alól felszabadíthatjuk! (rg.) HÍRROVAT. A Ill-ik negyedév lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * A reformáczió emlékünnepe, okt. 31-én, azaz pénteken fog megtartatni. Az ev. ref. templomban B i k i Károly esperes fog emlék- beszédet tartani. Ezután az ev. ref. főgimnáziumban fog az ünnepély megkezdődni, hol Osváth Elemér tanár fog a nagy napról megemlékezni. * Halottak napján, november 3-án, a róm. j kath. székesegyházban Meszlényi Gyula püspök mond d. e. 9 órakor gyászmisét. Este a temetőben Juhász János s. lelkész tart beszédet. * A tartalékos tisztek szokásos évi szem- j léje november 4-én lesz városunkban úgy a ;közös, mint a honvéd laktanyában. * Vármegyei vizsgálat. Kaffka László I belügyminiszteri tanácsos befejezte a máramaros- ! vármegyei, valamint a községi ügy- és pénzkezelés megvizsgálását s e hó 24 én utazott el ki; séretóvel együtt a vármegyéből. A vizsgálat 50 napig tartott s a vármegyei központi hivatalok, hót főszolgabírói hivatal, Máramarossziget város s húsz községi és körjegyzőség ügy- és pénzkezelése vizsgáltatott meg. Kaffka jelenleg vármegyénkben vizsgál. * Az idén bevonult ujonezok ünnepi mise | hallgatása után november 1-én teszik le az : esküt a Ferencz József laktanyában. * A szüret jóformán oly eredménynyel folyt le, a mint annak kópét az előszüretelós- ről a múlt számunkban megrajzoltuk. A termés harmad-negyedrésznyi a tavalyihoz képest. Az erdödi és a szatmári hegyen a must czukortartalma ; 10—12 fok; ára 24 — 26 fillér. A szedőket 40 fillérrel, a puttonosokat 1 K 40 fillérrel fizették. A mustra sem nagyobb kereslet, sem na- ; gyobb kínálat nem volt. hangja sem, a kit vágyó pillantással kísért táncza közben. Oh azoknak a kaczóran hullámzó fodroknak a suhogása lángba borította vérét. És mégis eltávozott onnan. A gőg, a dac nem engedte, hogy továbbra is ott tartózkodjék. Nem okozott megjelenésével elég feltűnést. Úgy szólva, észre sem vették. Pedig csinos fiú volt, gazdag, előkelő. Es bántotta, bosszantotta. Megérte hát azt, hogy majdnem mellőzik. A ruhája most is olyan finom, éppen olyan jószabásu, mint egyébkor. Mi okozhatta hát ezt a változást. Ilyen rejtély fejtegetésével volt elfoglalva, a mikor a fényes teremből az éjszakába lépett. Azóta elfeledte mind. Lelkét megkapta, lebilincselte az a látvány, mely szemei elé tárult. A pislogó gázlángokat barátságosabbnak találta a ragyogó csillároknál. A csendet kellemesebbnek a zajnál, vidám kaczagásnál. Amint egy szegletnél be akart fordulni, valami nyöszörgő, fájdalmas hangot hallott. Visszafordult. Görnyedt, sápadt arczu, didergő alak állt előtte. Mellkasa be volt horpadva, s mélyen fekvő kis szemeiből egy emberélet minden fájdalma sugárzott ki. Szánandó volt és félemetes. Egy guóm, a kinek .szavától pir borítaná el szégyenkező embertársainak arczát. Egy testté vált könyörgés, mely harsogón követelhetné jogait. Oh, persze csak a meglepett Szabó Dezső látta ilyennek, a szerencsétlen ember mit sem tudott erről, mert a legalázatosabb kérés hangján szólította meg az ismeretlen urat. — Nagyságos uram, az Isten irgalmára kérem, ne hagyjon itt, mert elpusztulok. Szabó Dezső szive megesett e kétségbeesett emberen és érdeklődött is iránta. — Jöjjön hát velem. És megindultak. Útközben többször meg- kellett állniok, mert a kis ember nem győzte a huzamos járást. Pár perczig pihenőt tartott. Egyszerre csak minden kórdezősködés nélkül beszélni kezdett. Kin volt hallgatni, amint nagy erőlködéssel szakgatottan hörögte el szavait. — Ép, egészséges ember voltam, dolgoztam a pénzért becsülettel. Most, hogy nyomorék lettem, most pusztuljak el éhen, fagyjak meg az utczasarkon. — Egy diszés palotához értek. A kis ember megállott, sírni kezdett. — Itt, itt nézze uram, itt lettem én nyomorék, szerencsétlen. Szeme vadul villogott. Kinyújtotta száraz, fonnyadt karját és fölmutatott a büszke palotára. — Itt állt az emelvény, arról zuhantam le ! Ez a test kibírta, elgörbült ugyan egy kissé, de kibírta. Keserűen nevetett. Aztán ismét beszélt, mindig hangosabban, mindig fokozódó lázzal. Szabó Dezső merőn nézett abba az irányba, a merre a szegény nyomorék mutatott. A palota ablakaiból nagy fényesség áradt ki, termei ma éjjel a gyönyör, a mámor tanyái. Olyan elégedett volt magával, olyan jól esett neki, hogy nincsen ő is ott, hogy nem mulat a mulatókkal, hogy nem vesz részt a társalgásban, melyet ugyancsak megzavarna ennek a kiéhezett, didergő embernek a rekedt, éles hangja, ha felhatna odáig. — Vájjon hogy tánczolnának, hogy nevetgélnének ezek a czifra, jókedvű uraságok, ha beesne a hó — oh elmocskolná, a sok selyem ruhát, elhomályosítaná a fényes czipőjűket. Nem is mert volna arra a helyre senki sem fölkapaszkodni, csak én voltam olyan ostoba. Le is estem. De ez a test kibírta, — elgörbölt ugyan egy kissé, de kibírta. (Folyt, köv.)
