Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)
1902-08-03 / 62. szám
* Az ev. ref. felsőbb leányiskola igazgató tanácsának 2400 K évi segély megadása iránt beadott kérelmére a gazdasági szakbizottság kijelentette, hogy mielőtt az ügyet érdemleges tárgyalás alá venné, szükségesnek látja oly adatok beszerzését, a melyekből kitűnnék, hogy a kért segély minő személyi vagy dologi kiadások hiányának pótlására szükséges, mivégböl az igazgató tanácsot a múlt évi számadás és a f. évi költség előirányzat beterjesztésére felhivandónak véleményezte. * A gyakorlótéren való barakkoknál építendő illemhely ügyében a katonai parancsnokságit értesíteni véleményezte, hogy miután az építési költség fedezettel nem bir, az a jövő évre fog el készíttetni. * Bérlet. Valkovics Sámuel Kossuth-kerti bérlőnek a gőzfürdőnél hideg viz gyógyfürdő berendezése iránt beadott kérelmét a közgyűléshez azon vélemónynyel terjesztette be, misze rint tekintettel, hogy egy ily hideg gyógyvíz intézet létesítése közegészségügyi szükséget képez, a mérnök, által kidolgozott terv szerint a bér endezés hajtassák végre és a felmerülő 1600 K költség a városi építkezéseknél megtakarítandó összegből fedeztessék, úgy azonban, hogy a bérlőtől a költség törlesztési kamata ne követel- tessék. * Huszárlaktanya. Végül a gazd. szakbizottság tárgyalás alá vette a VI. hadtest parancsnokságnak a városunkhan tervezett huszárlaktanya ügyében küldött átiratát, valamint ezzel kapcsolatosan a honvédelmi minisztérium hason tárgyú leiratát. Mindakét rendeletből az tűnik ki, hogy az építendő huszárlaktauya a jövedelmezőség tekintetében nem felel meg azon várakozásnak, a mely hasonló viszonyok között más városokban biztosítva van, mert az értesítések szerint az építési tökének nem 6%-os kamata, hanem a törvény és bérszabásszerü térítési dijak fognak megállapittatni. Miután pedig a 217. 602. K építési tőke után csak 7224 K évi bérösszeg állapíttatott meg, kétségtelenül kitűnik, hogy a laktanya 3.32% jövedelmet hozna és ha még ebből az évi fentartási költségeket is leütjük, a laktanya felépítése a városnak tetemes áldozatába kerülne. Mindezektől eltekintve, a gazd. szakbizottság ezen felette fontos ügyet nem tartja ridegen elvetendönek, hanem megkisérlendőnek véleményezi annak megállapítását. hogyr nem lehetne-e az építkezéseknek egyszerűbbé tétele által a költségeket annyira leszállítani, hogy a megállapított bérösszeg a felveendő kölcsön törlesztéses kamatát fedezné. Ennélfogva a polgármester megbízandó az iránt, hogy a katonai és polgári vegyes bizottsággal ez ügybeu újból tartson tárgyalást s — írni fogok mindennap, édesem s nem lesz az a szabad perczem, a melyben magács- kára ne gondoljak. Jöttek is a szerelmesen hangzó levelek mindennap, két oldalú terjedelemben, vagy két hétig, aztán már csak minden két hétben, utóbb csak egyszer egy hónapban, végre egészen elmaradtak. — Csak türelem leányom! — szólt Feren- cziné, mikor már 3—4 levélre nem érkezett válasz. A kérőket pedig, kik ezen idő alatt leánya kezéért esengtek, köztük egy állami mérnök is, ki fizetésével szép és biztos exisztencziát nyújthatott volna részükre, gőgösen kikosaraztatott, mert nem volt elég előkelő és gazdag arra, hogy leánya kezével megtisztelje . . . Lassan múltak a napok, nehezen várták már a szerencsét, helyesebben a Megváltót . . . mert már nem volt képes a 200 hold földért járó bért lefizetni. Elteli már egy év is, 14, 16 hónap, a szerencse még mindig nem mutatkozik, a Rák fiú még mindig nem jött ... III. Tercsi, a szakácsné, annyit szokott beszélni s nem állja ki, ha valamit tud, hogy ötvenszer nagyitva, el ne újságolja a városban vagy otthon. Meghallgatják, nem hallgatják, neki az mindegy. O csak beszél. Most az asztal terítésnél is mond valamit, hogy mit, azzal senki sem törődik. De igen, most az egyszer törődik, még pedig Ferencziné maga, midőn meghallja a Rák szót, kérdi : — Mit beszélsz, te pletykafészek ? az eredményt lehetőleg a legközelebbi közgyűlésig jelentse be. * Maróthy Margit a Magyar Színházban. A Nemzeti Színház egyik legkedveltebb és legszebb fiatal művésznője, Ráthonyinó Maróthy Margit véglegesen megválik eddigi működése terétől és a Magyar Színházhoz megy át. A művésznő már megkötőbe a szerződést az igazgatósággal ás igy a jövő esztendő elejétől már ott fog fellépni. * A vasúti hid uj vasszerkezete teljesen készen vau. A régi szerkezetnek kihúzása és az újnak betolása augusztus hó 5-én fog eszközöltetni. Ezen a napon a közlekedés csak átszállással fog történni. Négy hó óta dolgoznak a M. A. V. mérnökei ezen kiváló figyelmet és pontosságot igénylő nagy munkán. A kicserélési művelet, a rendkívüli nagy súlyt figyelembe véve, aránylag igen rövid ideig tart. A régi hidat kis vaskocsikon, a melyek már el vannak helyezve, daruk segélyével húzzák ki és az uj szerkezetet 4 részben ugyancsak vaskocsikon tolják be. A pontos elhelyezés után 2 mozdonynyal megtartják a próbát és ennek utánna átadják a forgalomnak. * Esküvő. Koós Gábor helybeli divat- és díszműáru-kereskedő tegnap délelőtt esküdött örök hűséget Somlyay Erzsi kisasszonynak, Som- lyay Kálmán ny. városi főeidész kedves leányának. * A fegyvergyakorlatok megrövidítése. Korai volt a honvéd tartalékosok öröme. Mint' ugyanis értesülünk, a miniszter csak a póttar- i talékosok gj’akorlati idejét, rövidítette meg két héttel. * Tanítónő választás. Váry Irma okleve- j les tanítónőt a fehérgyarmati ev. ref. egyháztanács rendes tanítónővé megválasztotta. * Tanítók zarándokutja. A kath. tanítók országos tanügyi tanácsa még ez óv tavaszán I elhatározta, hogy a Pápa jubileuma alkalmából a jövő iskolai év első felében zarándokmenetet j szervez Rómába. A rendezőség élén dr. Stein- j ! berger Ferencz nagyváradi, dr. Walter Gyula j ! esztergomi kanonokok és Ember Károly, a ta ! nács világi elnöke állanak. A szervezkedés már erősen folyik. Rómában már be is van jelentve a zarándokút. * A szatmárnémeti kerékpáregyesület f. I évi aug. hó 10-én, d. u. 5 órakor a németi | ; gőztéglagyár telepén levő versenypályán nagy j j kerékpárversenyt rendez, melynek érdekességét I növeli azon körülmény, hogy ezen versenyen í {nem mint eddig, csupán egyleti tagok, hanem j idegen kerékpározók is részt vesznek. A verseny j programmja a következő: Megnyitó verseny j iOOO méter. Egyesületi bajnokság 1902-re 1000 méter. Juniorok versenj'e 2000 méter. Térelőny — Ez nem pletyka, nagysága! Isten bizony, ez igaz! Mert saját két szememmel láttam, hogy Rákók annyi holmit küldtek ki a ! vasúthoz és ők is mennek este. Tetszik tudni, hát az izé . . . hogy is mondjam, az Imre urfi megnősül és a szülei a Jakadalomra utaznak. Azt mondják, hogy valami báró leányt vesz el | rengeteg hozománynjml. További fecsegését már nem hallotta, mert egy szivet rázó sikoly hangzott és Ferencziné ájultan rogyott a közel álló pamlagra . . . Hamar dörzsölni kezdték a szokásos házi szerekkel, mig végre feleszmélt . . . — A szemtelen ... a gazember ... — rebegó alig hallható hangon. — Kicsoda ? Kiről van szó anyám ? — Képzeld csak, Imre megnősült! . . . . j — Mit nem mondasz! . . . Megcsalt! . . . — írónké támolygott. — Oh! ez igy végződik ? Most mit csinálunk ? . . . Ennek te . . . — szavai elfúlnak, mert heves zokogásban tör ki. | — Ennek te vagy az oka anyám! . . . Igen te ... és nem Ó . . . Miért nem engedtél szivem választottjához ? . . . — ismét zokog. —! Miért utasítottad ki valamennyi kérőt ? Tönkre is vagyunk téve, mert kis vagyonúnkat felemésztette a túlzott uriaskodás és most ime beteljesült baljóslatom: Nem vett nőül! . . . . A hozzám méltó kérők most közeledni sem mernek, mert őket mellőlem gőgösen eltiltottad. Kértelek és könyörögtem előtted, mit sem használt és most majd élvezni fogjuk a fennhéjázó gőgnek súlyos következményeit — a j nagyravágyásnak átkát! verseny 1500 méter. Vendégek versenye 1000 méter. Akadály verseny 1500 méter. Fő verseny 30 kilométer (100 kör). Ebből különösen kiemelendő az egyesületi bajnokságért való versenyzés, melyért a legkiválóbb kerékpározók mérkőznek. A juniorok versenyén 18 éven aluli kerékpározók vehetnek részt s a vendégek versenyére már több jeles versenyző jelentkezett, kik a fővárosi sportkörökben is kiváló helyet vívtak ki maguknak. A verseny programm legutolsó számát, melyben a legerősebb ellenfelek kerülnek össze, igen érdekessé fogja tenni a motorvezetés. Ezen a versenyen részt venni szándékozó nem egyesületi tagok ez utón is fölszóiittatnak nevezésüket legkésőbb aug. 7-ig Benkő Miksa egyesületi vezérkapitánynál (Szir- may-uteza 2.) bejelenteni. Nevezési dij nincs. * A mentők legutóhb négy esetben nyújtottak segélyt. A Pázsit-utcza 22. szám alatt Filep Mitru tegnap előtt összeesett. Az önkívületben levő embert beszállították a kőzkórházba. Ugyanezen napon, délután 5 órakor Nagy Béla nevű vetési gyermeket elgázolta egy szekér és felső lábszárát összetörte. A súlyosan sérült gyermeket ugyancsak a közkórházba vitték. Major István szatmáJhegyi lakos égő pipával elaludt. A tűz felgyújtotta a ruháit és a hasán szenvedett súlyos égési sebekkel őt a mentőkhöz küldték, kik az első segély után az embert átadták ugyancsak a közkórháznak. — Véres verekedés történt az ismert Derecskéi fiukkal egy korcsmában. A bevert fejeket szintén a mentők kötözték be. * Tarka színpad. A „Károlyi-ház“-ban tartja jul 31. óta Fehér Dezső vezetése mellett egy ügyes kis társulat szórakoztató előadásait. A társulat tagjai rendes színtársulatok tagjai, kik a nyári szünet alkalmából társultak s ügyes vezetés mellett, figjmlemre méltó működést fejtenek ki. A műsor szolidsága mellett nagyon mulattató, s a tagok rátermettsége biztosítja minden számnak sikerét. A nők nagyon csinosan öltözködnek, s Bölönyi Hona, Pálfi Mariska és Nyári Miczi ügyes magán számokat, Orbán Mariska, Farkas Rózsi és Hamvai Mariska pedig csoport tánczokat és énekeket produkálnak nagyon sikkesen. A férfiak közül Pap Ferencz nagyon kellemes bariton hangjával, Szebeni Antal pompás coupléival, Nagy Vilmos temperamentumos magán számaival s végül Szilágyi Elemér, mint nőimitátor bámulatos utánzó képességével, érnek el zajos sikereket Örömmel elismerjük Fejér Dezső igazgató azon érdemét, hogy előadásai magasan felette állanak az ilyen hasonló várietó szervezetű társulatoknál, s hogy a solid működés lehetővé teszi, hogy a családok is nyugodtan nézhetik végig s mulathatnak az ő előadásain. * Emlékeztető. Az Iparos Ifjak-Köre ma tartja meg nyári-tánczvigalmát, melyet a t. közönség figyelmébe ajánlunk. * A megkéselt kőműves segéd. Saska Antal és Győri János kőműves segédek az er- dődi hegyen dolgoztak. Győri valami csekélység miatt Gulya József nevű kőműves tanulót megverte. Verés közben Saska kivette a tanulót a Győri kezéből, a miből összeszólalkozás keletkezett. A czivódás közben Győri annyira megfeledkezett magáról, hogy dühében egy kenyérvágó kést Saskának a csípőjébe markolatig beiedöfött. Saskát nagy betegen haza hozták a Hegyről és most szülőinél gondosan ápolják. * Megtalált hulla. A ma egy hete itt vízbe fűlt Kovács Demeter nevű borbély inas hulláját Csengerben szerdán kifogták. A bánatos szülők hazahozták a hullát és csütörtökön a helybeli gör. kath. temetőben eltemették. * Legközelebbi országos vásárok a vidéken : Berettyó Újfaluban aug 6. és 7-én, Sar- maságon aug 13. és 14-ón, Técsőn aug. 18. és 19 ón, Nyir-Madán aug. 27-én, Tisza Újlakon aug. 6. és 7-én, Debreczenben aug. 4-től 12-ig, Nagy-Somkuton aug. 13. es 14-én. * Ragályos betegség julius hónapban feltűnően kevesebb volt, mint az előző hónapokban. Előfordult összesen 24 eset. Ebből szamárhurut 18, vörheny 1, torokgyík 2, kanyaró 2, hasihag/máz 1 esetben. Halálos kimenetelű volt 5 szamár unit és egy torokgyík, mig a többi gyógyult és részben gyógykezelés alatt áll. * Ellopták az őszi felöltőjét egy gőzmalmi hivatalnoknak. A kabát igen finom barna szövetből készült és Sz. D. betűk vannak be- levarva. Annyi bizonyos, hogy a ki ilyen melegben őszi felöltőt tud lopni, az ügyes tolvaj. * A Riihkór Kaak-Szent-Mártonban megszűnt.