Szamos, 1902. június (34. évfolyam, 44-52. szám)
1902-06-05 / 45. szám
XXXIV. évfolyam. Szatmár, 1902. csütörtök június hó 5. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁHMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész érre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Szakvizsga — mester czim. A mostani időben igen sokat olvastam, hogy mi mindent követnek el a kisipar érdekében, valamint az ipar fejlesztéséért, a mi erősbödni log nagy mértékben akkor, ha az ipartörvényt megváltoztatják. Ezelőtt 30 évvel az volt a jelszó, hogy „az ipart szabadítsuk fel,“ mert csak a szabad iparral lehet versenyezni. Nohát az ipart szabaddá tették, az iparost pedig rabszolgává. Azok, a kik az ipart magukhoz ragadják a legtöbben saját önző czéljukon kivül semmit sem tekintettek ; rontották az ipart és iparost egyaránt. Mert csak ritka esetben keresték fel a jó iparost, mindig csak az ár volt irányadó, a minőség mellékes. Már pedig csinálhat az iparos jó munkát, ha nincs megfizetve ? A törvény értelmében az iparostól mindenki csak követel; követel az állam, a segéd, a házi ur, de még a család is. Már most a segédre nézve az ipartörvényben meg van állapítva, hogy meddig szabad neki dolgozni, a mesternek pedig, aki csak félig-meddig tisztességesen akarja magát fen- tartani, annak éjjel-nappal kell dolgoznia. Már most hogy maradjon ideje arra, hogy az iparát fejlessze? Milyen sokszor kell hallani, hogy a mi iparosaink tudatlanok. Hát ennek ki az oka ? Csak az olyan intézkedés, mely lehetővé teszi, hogy iparjogot kapjon mindenki, akár tud valamit, akár nem. A törvény nem törődik vele, akárhogy él meg. Már most az olyan iparosok, kik még segédnek is rosszak, mivel nem akarnak tanulni, mert a tökéletesedést nem tartják szükségesnek, tudván, hogy akár hogyan töltik el segédi idejüket, iparjogot mégis csak kapnak, mert a törvény ezt nekik biztosítja, az ilyen iparosok aztán oda vitték az ipart, a hol ma van. Az ipar tönkretételéről sokat lehetne beszélni, de jobb ezt nem bolygatni. Mégis van egy megjegyzésem, mivel hallottam, hogy nálunk mindenben a németet utánozzák. Németországban pedig, ha jól olvastam, ez évi szeptemberben lépett életbe a mesteri czim elnyerésére szolgáló szakvizsga. Tehát remélhetem, hogy ez talán nálunk is be fog kcvdkezni. Mert be kell hogy következzék, hogy az az iparos, aki önálló akar lenni, az szakvizsgát tegyen, a mivel bizonyitja, hogy mit tanult és hogy a mesteri czimre érdemes-e ? A szakvizsga az egyedüli, a mi az ipart az iparossal együtt megmenti a tönkremenéstől. A jó iparos soha sem rontotta mesterségét, de ha igy marad, mindig több és több munkás munkanéikül lesz, ez pedig az országra jót nem hoz. Ha behozzák a szakvizsgát, akkor nem lesz annyi tudatlan iparos és mindenki már ifjú korában igyekezni fog, hogy tanuljon és tudását kibővitse. Hiszen szüksége lesz rá, ha mester akar lenni. Akkor majd a kormány is, a nagy közönség is, nagyobb bizalommal lesz a hazai iparhoz, mint eddig, és méltányolni fogják, hogy ha az a munka valamivel drágább lesz is, de a nagyobb árért sokkal jobbat, tehát tar- tósabb dolgot is kapnak. Ezáltal sokkal több munkás munkát és az állam sokkal több tisztességes adófizetőt kap. És akkor a tanult ifjak is majd inkább fognak az ipari pályára lépni, ha látják, hogy az ipar terén is meg lehet élni. Ismételve ajánlom tehát, hogy ezen a téren is utánozzuk a nagy németet. (M. L.) Ä? iskolai kirándulás, mint a testi és szellemi nevelés hatalmas eszköze. A szatmármegyei általános tanító-egyesület szatmári körének 1902. május hó 28-án tartott gyűlésén előadta: Nyisztor Endre. Régi és igaz latin közmondás: „Mens sana, in corpore sano,“ vagyis: „Csak egészséges testben lakozhatik egészséges lélek !“ Ép test, ép lélek: tiszta elme, s vidám kedély az ember legfőbb kincsei. Szükséges és kell, hogy a tanító is tőle telhető módon igyekezzék, miPókháló. — Irta : Zsoldos László. — Kint ültünk ketten a lugasban : Buba, a família királyasszonya meg én, az álmodozó. S egymásra néztünk és boldogok voltunk. Buba aztán megpendítette ölében a mandolint, melynek keskeny, világosbarna fanyakán széles, piros szallag volt csokorra kötve és eljátszotta a Santa Luciát : szép mezzó szopránján pedig lágyan danolta melléje a szöveget. És ahogy ott ültem és hallgattam a fapa- don a kerékasztalnál, látom, hogy a lócztető sarkából, a vadszőlö közül ereszkedik le az én pókom, s arczomfeól mintegy arasznyira megáll és ö is hallgatja a dalt. Régi ösmeretségem volt már a pókkal s mindjárt az elején, már akkor megkedveltük egymást, mikor ö a léczek és alig kihajtott vadszölő fiatal indái között szőtte hálóját. Igen csöndes, mondhatnám jómodoru pók volt és amint tapasztaltam, becsülettel megélt keresetéből. Most azonban két hétig távol lóvén hazulról, első pillantásra feltűnt, hogy Alfonz -- igy neveztem el magamban a pókot — ijesztően sovány és potroha csaknem egészen összeaszott. — No — szóllitottam meg, miután a királykisasszony bevégezte a dalt — hát neked mi bajod van Alfonz ? Megsoványodtál! Ö lankadtan himbálózott a gondolatnyi vékonyságú nyálszálon és szomorúan nézett reám. — Oh uram, nem csoda, ha megsoványod- tam : nagyon, nagyon roszul jövedelmez az üzlet. Alig birok megélni a keresetemből. — Hogyan ? — Kérdeztem csodálkozva. — Hisz’ még két héttel ezelőtt sem volt rá eset, hogy hálódba ne kerültek volna a legjobb falatok. Hisz’ mindig olyan kövér legyeid voltak, hogy bárki pókja megirigyelhette volna ókét tőled ! Alfonz csak szomorúan himbálózott és nem felelt. (Lehet különben, hogy egyáltalában, sem azelőtt, sem ezután nem beszélt, csupán énnekem tetszett úgy, mintha beszélgetne és szavainak értelme volna. Buba legalább, fogadok, egy kukkot sem hallott tőle, s tágra nyitott szemmel, ámultán leste, hogy miket nem dis- kurálok én össze azzal az állattal. Beletelt vagy két perez, mikor hallottam a pók hangját: — Bizony uram, megirigyelték, el is ragadták tőlem jó falataimat. Konkurrensem van. Az (és itt izgatottan rándult egyet a szálán) az ! ott, instálom, a két piros lécz között a szögletben ! Idegesen kapálódzott hosszú, vékony lábaival, mialatt, úgy véltem, dühösen sziszegte : — A nyomorult! Nyomorult! Mert az ő : hálója sokkal jobb helyen van, mint az enyém I és nem repülhetne hozzám senki anélkül, hogy már az ö hálójába bele ne akadjon. Így aztán senkisem repül, mert mindenkit megragad az ő boltjában s nekem uram éheznem kell! Már hetedszer ebédelek úgy, hogy visszagondolok a régi, szép időkre s kövér dongóim emlékével igyekszem jóllakni. Hehehe! — nevetett keserűen — de valóságnak, uram, a legkövérebb dongó emléke is sovány falat ugyebár? — Ebben igazad van Alfonz. Ebben filozófia van. De épp ezért csodálkozom, hogy ha ilyen filozófus vagy, miért nem fogsz ki ezen a . . . . ? hogy is hívják a konkurrensedett ? — Flórián . . . — Nos igen; hát miért nem főgáz ki ezen a Flóriánon olyanképpen, hogy egyszerűen ott hagynád a fakópnél a régi hálódat, melyből most már nem tudsz megélni és költözködnél a lugas túlsó sarkába ? Nézz amoda! Ott kitűnő helyed lenne s fittyet hányhatnál ennek a haszontalan Flóriánnak! Miért nem költözöl át, Alfonz ? — Hm — mondta ő mogorván — csakhogy nem tehetem ám ! — Miért ? — Mert — igy ug}r tetszett nekem, mintha zavarba lett volna, a felöl, hogy mit is mond voltakópen, — mert akkor igen távol esném Zizitől és ón azt nem bírnám kiállani. Tényleg csak INGÜK JÓZSEF zati czikkeket és katonai fölszereléseket. Szatmár, Deák-tér. (Város szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyanj szövetből készült legj ibb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeink Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek, szit sikkesszabásu egyenruhákat; raktáron tart mindennemű egyenruháház-épület.) £ Ké-
