Szamos, 1902. április (34. évfolyam, 27-34. szám)
Gazdák Lapja, 1902-04-10 / 15. szám
Melléklet a „Szamos“ 29-ik számához. I. évfolyam. Szatmár, 1902. április 10. 15-ik szám. GAZDÁK LAPJA.“ A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERSENYEGYLET ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkeszti: Poszvék Nándor egyl. titkár. Titkári hivatal Szatmár, Bercsényi-utcza 1. szám, hova a reklamátiók is íntézendők. ) Egész ember, aki mindenkié, csak önmagáé nem volt; kit a végtelen ambi- tió, az emberfeletti munkásság vitt a korai sírba. A végtisztességnek az az impozáns megnyilatkozása, mely oly nagy számmal koporsója köré gyűjtötte a város és vidék, sőt a távoli vidék számottevőit is, az elhunytnak a társadalom utolsó, legőszintébb s oly nagy elismerése volt, amiben csak magasan kiváló egyéniség részesülhet. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesületet súlyos veszteség érte e gyászszal. A megboldogult nemcsak legbuzgóbb igazgatósági tagja volt Egyesületünknek, hanem kiváló érdemeket szerzett magának azzal is, hogy mint Szatmár városnak, az Egyesület székhelyének feje, az Egyesület körében a vármegyét buzgalmával, rokonszenves egyéniségével a legszorosabb, harmonikus együttmüdödésbe tudta hozni. Az egyesület összes mozgalmaiban részt vett, kiállítások, versenyek, összejövetelek alkalmával vezető szerepet vitt s lelkesedéssel támogatott minden nemes köz- gazdasági törekvést. Az egyesületnél feledhetlen emléket s elvesztése fölötti őszinte, mély fájdalmat hagyott maga után. | HERMÁN MIHÁLY. | A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai a „Szamos“ csütörtöki számával együtt ingyen kapják. — Cserepéldányok a szerkesztő czímére küldendők. — A gyümölcsök feldolgozásáról. Bottyán Pél lázári er. ref. lelkész Szatmárnémetiben tartott népies gazd. előadása. Bizony, a mi tejjel, mézzel folyó szép országunkban nagyon messze vagyunk attól, hogy gazdaságunkat, a természettől nekünk adott gyönyörű tőkéinket kellőleg értékesíteni tudnánk. S ha a haladó kor fokozottabb igényeivel szemben a szükség panaszhangokat ad ajkainkra, sokszor magunk vagyunk annak az okai, mert igényeink növekedésével életrevalóságunk lépést nem tart. A ruházatot, melyet nagyapánk hordott, levetjük a divatért, de az őseinktől elsajátított gazdálkodási módot bezzeg nem hagyjuk el. A gazdálkodási üzemben az újítást nehezen veszi be a magyar ember, sok tekintetben hátrább áll, mint elődei, mert azokon a kövér, őstermőerejü lankákon, hol a nagyapák virágzó gyümölcsészetet folytattak, kiszáradván a nagyapák által ültetett százados fák, az utód már fák ültetésével nem vesződik, hanem ke- vésbbó jövedelmező tengerit és répát termel. 'V
