Szamos, 1902. április (34. évfolyam, 27-34. szám)
1902-04-10 / 29. szám
XXXIV. évfolyam. Szatmár, 1902. csütörtök április hó 10. 29-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZL ÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre fiakor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor -Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Hermán Mihály temetése. Vasárnap temette el ez a város polgár- mesterét Legszélesebb utczánkat, az Árpád- utczát sűrű emberözön árasztotta el. Ott volt minden számottevő ember városunkból, a ki csak elmehetett, s igen nagy számmal azok is, kik ez alkalomra máshonnan érkeztek. Az összes helybeli testületek felvonulása zászlóik alatt, a koszoruözön, melylyel a megboldogultat elárasztották, a közönség minden rétegéből megindult emberáradat és a megnyilatkozott általános részvét mind kétségtelenül demonstrálták, hogy az egész város temetett. Mert annak a sokat szenvedő gyászos özvegynek, apának, testvérnek fájdalmábóL részt kértek és az ő nagy veszteségük súlyán osztoztak mindazok, kik akár össztön- szerü jó érzékükből akár lelki miveltségük- ből kifolyólag el tudtak jutni az altruizmusnak legalább ama minimális fokáig, melyen a közérdekében végzett önfeláldozó munkásságot elismerni kötelesség! E munkásságot elismerő egyszerű polgári koszorúban van bizonyos erkölcsi sym- bolum, a mi fölé emeii a ravatal halottját az ezreknek, s a moly polgári koszorúnak tiszta nemes fénye oü világit a lelkében és már életében is annak, ki a közért fáradozik és annak szenteli életét. E polgári koszorú a maga nemes fényében erinlhetlen még akkor is, ha nemtelen ellenfél a ravatalnál a'halottól mintegy orozva akarná is megtépdesni. Ezt a koszorút vittél el a testületek, az egyesek, az egész város s őszinte kegyelettel vettek búcsút attól a férfiútól, ki érettük élt és munkálkodott. Annak a méltó kegyeletnek, mely a megboldogult végső óhajtásaképen egyszerű nemességgel és épen ezért oly fölemelő módon nyilatkozott meg, hü képét adjuk ama beszédekben, melyek ez alkalommal elhangzottak. Biki Károly ref. esperes beszéde: Egy koporsó mellett álinuk, melyet százak, ezrek sóhajtása, igaz fájdalma leng körül, melynek koszorúin a szeretet annyi könnyei csillognak s melyre tekintve mindnyájan igy sóhajtunk föl: miért kellett még közülünk eltávoznod ? miért kellett elpihe'mn annak, ki még meg nem fáradott, meghalni annak, ki élni még úgy szeretett ? ! Valóban, ha e koporsóra tekintünk, oly : nehéz igazolni elménk előtt a halál törvényét, mely vaskényszerrel urakodik életünk fölött, oly nehéz megértenünk azt, hogy egv munkabíró férfinak, ki testi lelki ereje teljességében még oly sok jót, szépet végezhetne, sírba kell dőlnie, holott mily sokan vannak, kik óhajtva várják a' siri nyugalmat . . . De nem ! ne akarjuk bonczolni a halál törvényét, melyet Isteni bölcs akarat állapított meg. Ne igyekezzünk véges látású szemüukkel a-sötét kárpit alá tekinteni, melylyel az Isteni bölcsesség sorsunkat elfödte. Csak nyugodjunk meg a halál törvényében, higyjük el, hogy a mit az Isten végzett felölünk, az bölcsen van végezve. Csak ne feledjük, hogy az 0 utai nem a mi utaink, az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Vérző I szívvel, könnyes szemmel bár, de okos keresztyénhez illőleg azt kell mondanunk e koporsó fölött: „Legyen meg Atyánk! a te szent akaratod !u Ama koporsóban Sz. H. Gy. ! e város nagy halottja alussza siri álmait. Nagy, nemcsak azért, mert hivatalánál fogva első volt a polgárok között, hanem mert nagy volt jelle- j mére nézve is. Egy szervezett nagyobb társa- i dalomnak, egy városnak, egy országnak élén ! állani, a legtöbb ember előtt nyugalmas méltóság, — pedig voltaképen a legnagyobb felelősséggel egybekötött közszolgálat, melynek minél nagyobb a fénye, annál nagyobb az árnyéka is. A ragyogó királyi trónra sovárgó, áhítattal te- i kint az egyg}rüg}ü ember, holott az tövisekkel van borítva — s nagyon igazán mondta egy ó-kori' bölcs, hogy ha a királyi koronát az útfélen találná sem venné föl, mert tele vau egy j ország súlyos gondjaival. — Valóban minél magasabbra emelkedik valaki a közszolgálat terén, annál több a gondja, terhe, felelőssége, ha hivatásának megfelel. A mi megboldogult halottunk is első volt a város polgárai között hivatalánál fogva és éppen ö róla n ondhatjuk el, hogy első szolgája Kossuth Lajos sírjánál. Sir mellett áll ez a kis sereg, Miért jött ide, mért kesereg? . . . Hiszen ki itt behantoltatott Kossuth Lajos, él, feltámadott! Miért keresitek hát itt őt, A halottak között az élőt ? Szélyel jár ő köztünk és tanit .... . . . Másért állunk, másért már ma itt. Tudjuk, hogy mi benne földi volt, Csakis azt fedi itt e sírbolt; Tudjuk, hogy csak teste lesz azzá, Amiből lett: földé és porrá. Azért kerestük mi fel e sirt, Mely felett egy nép lelke felsírt, — Hogy apánk volt ő, ki itt pihen Drága hazája szent méhiben. S megadni e közös apának, Tiszte a hon minden fiának, Hogy mint yándor sírjához jöjjön, S itt a törpe is nagyra nőjjön! Mi most, kik itten körben állunk, Uram ! imánkban hozzád szállunk, S kérünk, őrizd meg, mit e halott, Szent örökségül reánk hagyott: Építsük, mint Isten templomát. Ki igy tudja e hont szeretni, Nem fogja az őt sem feledni. Nem feledjük el e sirt soha, Nem lehet ő ebben mostoha Ide járunk mi megtanulni: A hazáért élni és halni: Tegyünk réá szép friss koszorút, Derűt hozott ö ránk nem borút. E hantok egy szentet takarnak — Szent ez a sir, szent a magyarnak! ! — Lénárd Ede. Téli idill. Irta: Zagyva Mariska. (Folytatás és vége.) A kicsi az ö szőkéjével a sarokban levő óriási Iombozatu pálma-imitáczió oltalma alatt nézegette a képeslevelezőlap albumot; közbe-közbe mélyen elpirulva; ugyanis a zongora szenvedélyes akkordjai egészen tüzbe hozta Szalay Geröt s már épen ott tartott a vallomásban, hogy mindhalálig hü lesz imádott Margitjához. Mindebből a két nővér s a kötéssel bibelődő mama mit sem vett észre, mert Tilda lázasan verte a zongorát. Irén pedig a' hímző-ráma fölé hajolva, elfogulva szövögette boldogsága rózsaszínű felhőit. A jóságos arczu mamának pedig mindónta- lan leestek a szemek kötéséről s ez teljesen lebilincselte figyelmét. A következő nápokon mindig olvadt s igy esett meg aztán, hogy Szalay Gerö ur gyakori vendég lett Bándyéknál. Nem nézték rósz szemmel a fiatal embert, mert hiszen kedves, szerény ifjú volt, meg aztán Margitka még úgy is fiatal, egy pár évig elvárhat s ki tudja mit tartogat számára a jövő, hát ha épen ezt az ifjút! ? Megjött az elválás szomorú napja. Gprő könyes szemmel csókolt szemet Bándynénak s körülbelül ezeket mondta: — Kedves néni, engedje meg, hogy két év múlva, mint boldog vőlegény léphessek házába, hogy az én imádott Margitomat magammal vihes- sem. — A mama biztatta, bátorította az ifjút és csititgatta a hevesen zokogó Margitot. Elment Szalay Gerö s utána pár nap múlva megérkezett az első anziksz kártya. A következő napokon s heteken keresztül csak úgy dőlt a sok képeslevelezőlap és három-négy lapos levél Margitka vigasztalására. így tartott ez öt-hat hónapig szakadatlanul, szebbnél-szebb lapok, hosszabbnál- hosszabb levelek telve hangzatos, csengő frázisokkal. Később a levelek elmaradtak s a képeslapok is csak nagy ritkán jelentkeztek, végre teljesen el is maradtak, nem jött többé semmi. Elmúlt egy év, el kettő, talán három is a legmélyebb hallgatásban. A két Bándy nővér már régen elérte a boldogság révpartját, de a kis Margit csak nem akarta nénjeit követni. Ő még mindig féltékenyen őrizgette szivének első ébredését, Tényleg csak ÉLIK JÓZSEF zati czikkeket és katonai fölszereléseket szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyapjúszövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök Ós reverendák a legszebb kivitelben készülnek. — Ké___ szit sikkesszabásu egyenruhákat; raktáron (art mindennemű, egyenruháSz atmár, Deák-tér. (Városház-épület.) . |
