Szamos, 1902. január (34. évfolyam, 1-9. szám)
1902-01-19 / 6. szám
XXXIV. évfolyam, Szatmár, 1902. vasárnap január ho 19. 6-ikjüm. SZAMOS. Vegyes tartamúi lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0Ü2 1 Zo \ Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. A népbizalom kérdése. ii. A nép természetes vezetői is szörnyen bizalmatlanok, hogy úgy mondjam rossz- akaratuak egymás iránt. Pap, jegyző, tanító, helyi értelmiség — mint a nép szellemi és anyagi előhaladásának elsősorban hivatott munkásai, csak kivételesen tudnak a nép érdekeit szolgáló valamely ügy előbbre vitelében közös akaraton lenni Egymás szándékai meggyanusitása nálunk is napi renden van. Az önzés titkos rugóját kutatják egymás munkájában s el sem tudják képzelni, hogy a köz firmája alatt ne személyes érdekek dédelgetése lappangjon. Ebből következik aztán a nagy versenyfuttatás. Minden felhasználható és fel nem használható eszközzel igyekszenek egymást a munkatérről leszorítani. Mondom, nem abban folyik versengés, hogy ki tud jobbat, többet és nemesebbet cselekedni, hanem kizárólag a cselekvés mezejéről való leszorításban. És az ekként rendezett manőver többnyire sikerrel jár. Az igazak lelke, ha különösebb ellentállásra nincs megaczélozva, nem sokáig birja a hajszát, így következik be aztán az általános semmittevés és ezzel a népbizalmatlanság láncz- szemének hosszabbra nyújtása. A szegény nép azonban ilyenkor sem zúgolódik, hanem hitetlenül fordul el az ő jóakaróinak szándékaitól, mivel tisztán látja azokban a lepre hívást. Mit is tegyen egyeSZERKESZTÓSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Mindennemű dijak zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. bet? Ha a lelki atya azt mondja, hogy fehér: Félre tehát a népbi/.alom megszerzésének! azt hinnie kell; ha a jegyző ur azt | nek vázolt eszközeivel! A könnyen hivő, vitatja ezzel szemben, hogy fekete: neki a jámbor lelkű népet nem szabad a folytonos „megbánás terhe alatt'1 azt sem szabad két-; áltatással válaszúira terelni. A gyakorlati ségbe vonnia; és végül, ha a tanitó a sem , élet a mellett bizonyít, hogy ha a nép a nem íehér, sem nem fekete, hanem a zöld bizalom kérdésében álláspont választásra pártjára áll, akkor ezen (látszólagos) legkisebb ! kényszerül, az úgy a vezetőkre, mint a hatalom véleménye elől sem dughatja be ; népre nézve, mindig balul üt ki. A népnek füleit. Ezeken kívül esik még a helyi értei- az ő vezetői iránt bizalommal lenni, köteles- miség különböző színekben játszó kíván- sége. Hogy pedig a kötelességszegés esete sága, akarata, parancsa igen parancsa. És j elő ne jö|jön, a nép bizalmának a vezetők ezen abnormis állapotok által teremtett önzetlen jóakaratában, a nép iránti meleg khaoszból kell a népnek okosnak lennie. Okos i ragaszkodásban kell gyökereznie. Nem olyan lesz; már a milyen okos az adott esetben' rossz a mi népünk, mint a minőnek mi tart- lehet. Nem hisz ugyan egyiknek sem, hanem juk, csak be kell igazolni tettekkel, hogy mégis annak javára szimulálja a bizalmat, a nem mindent magunkért, hanem érette is melyiknek az ő függésbe hozatalára nézve akarunk valamit. Ez az egyetlen fegyver, a kedvezőbb eszközök állanak rendelkezésére; melylyel a bizalom kérdésében előle a külön- a melyik tehát külső eszközökben legerősebb böző utákat elzárhatjuk, a hivatlan vezetők Ezt a sikert kürtölik aztán világgá az olcsó! agitatorius törekvésének hatalmából a népet népszerűség után kapkodok! A szimulált í kiragadhatjuk. — Czirógatás. beczézgetés, bizalom pálmája azonban nem maradhat parancs, erőszak, nagy hangú frázisok mind állandó tulajdona a győztesnek, mert ha hol- í eltörpülnek, ha az önzetlen cselekvés hatal- nap az ellenfelek valamelyike erősebbnek más erejével mérjük össze bizonyul, a pálma menten vándorútra kel. Hanem ez az önzetlen cselekvés nagyon Ne tessék azonban ezt a népakarat gyönge- j tág mező; bajos eligazodni, hogy hol van ségének tekinteni. Koránt sem az ez, hanem ; annak a kezdete és hol a vége. Szerény okos számolás az adott viszonyokkal. A hol polgári haszonért tenni valamit a népnek, a népbizalom nem kierőszakolt, hanem meg- csak tán nem önző cselekedet? Rosszabb érdemelt jutalma a nép sorsában igaz szere- ennél, mert a nép gyöngeségére alapított tettel osztozó léleknek, ott a megszerzett üzlet ez. pálma nem változtat többé gazdát. Még egyet. Általános panasz tárgyát A nővér. — Irta : Szilágyi Jenő. — A hajnal félhomálya beszűrődött a hálószoba ablakain. Ott feküdt a fiatal, sápadt asz- szony a hófehér csipkés ágyon álmatlanul hánykolódva. Ha néhány pillanatra kábító félálomba merült is, valami képzelt neszre azonnal felriadt. Zaklatta a nyugtalanság, kínozta a gyötrelem. Férjét várta az egész éjszaka; nem először történt meg, hogy vacsorára sem jött haza, de őt inkább az a biztos tudat bántotta, hogy nem is utoljára történik. Tudta, hogy hol van : annál a nőnél, a ki minden bajának az okozója, az ő életének a megrontója. Megtudta, hogy mér két év óta jár hozzá. De sőt többet is tudott, hogy férjének attól az asszonytól gyermeke is van. Régóta tudta már és tűrt, szenvedett, hallgatott, magába fojtotta a kitörő panaszt, mély titokba temette szivét-lelkét mar czangoló fájdalmát. Csak akkor engedte át magát fájdalmának, csak akkor lett rabja szivének, mikor tudta, hogy senki sem látja. És könnyei megkönyebbülést szereztek neki, de csak rövid időre, aztán ismét szótlan, hallgatag lett, ismét búskomorságba esett és hiába faggatta özvegy édesanyja, meg az ő elragadó bájos kis buga, hogy mi baja vari, ő mindenre csak azt felelte, hogy semmi. És mosolyt, nevetést erőszakolt magára. Ilyenkor bizonyos megelégedettséget érzett. Meg volt elégedve önmagával. Érezte, hogy ennek igy kell lennie. Nem, Margitnak semmit sem szabad tudnia arról, hogy milyen pokol az ő élete. Ha férjhez megy, akkor majd ő is segít a maga baján. Addig csak Margitról gondoskodik, meg a kis lányáról. Kivülök senkit sem akar ismerni. És a mártír csodálatos erejével küzdött az elórzó- kenyülés, az ellágyulás ellen, a miktől jobban félt, mint a jövőtől. Pedig azt még setótebbnek, még üresebbnek látta, mint a jelent. Gyermeke árva lesz, a kinek nem balt meg ugyan az apja, de — a mi ennél több — elzüllött. És gondolkodni kezdett, hogy ugyan mi is történhetik egy olyan emberrel, a ki eltaszitja magától nejét, gyermekét, minden igaz ok nélkül, csak azért, mert rájuk unt? És ilyenkor, mikor a csöndes, sötét éjsza kában önmagához szólt, hangját rémesen sutto-j góvá tette az előre érzett bosszú. — Az ilyen ember magában hordja már a büntetés csiráját? — ismételte többször is és már előre érezte az édes bosszú gyönyörét. — Igen, lesz idő, mikor majd az az ember megtörve. görnyedten fog bocsánatért könyörögni. És az az asszony ? oh, hát boldogíthat az olyan asszony valakit, a ki összeadja magát egy nős emberrel? Majd széjjel mennek, de ő nem fog többé megbocsájtani annak, kinek még most is nevét viseli. Az asszony az órára nézett, ötre járt az idő. A februári éjszaka lassankint derengő félhomályba olvadt. Úgy látszott, mintha belefáradt volna kísérteties uralmába. Az asszonyt elkábitotta a bosszú álmatlan ság, a kinzó nyugtalanság. Mintha eltűnt volna kitartása és szenvedéseiben eddig tanúsított ellenállása. Úgy érezte, hogy ez nem tarthat tovább. Ezen változtatni kell. És egy ugrással kinnt termett az ágyából, megdörzsölte, vörös, duzzadt szemét és gyorsan öltözködni kezdett. Oda lenn, az utczán már hallatszott a koránkelő munkás emberek beszéde, Öt óra volt, a kaput is kinyitották. Az asszony a hideg üvegtáblához szorította égő homlokát és nyugtalan, izgatott pillantással nézett az utczára. A kora reggel halvány világosságát élénkebbé tette az utczát, a háztetőt beborító hó. A házmester söpörni kezdte a gyalogjárót. Ekkor az utcza másik oldalán föltűnt egy álmosan közeledő alak. Dömény Ferencz volt, az ő férje. Téli kabátjának gallérja föl volt tűrve, kezeit zsebeibe mélyesztette, czilindere valahogy félrecsapódott, szájában kialudt szivar volt. Bizonytalan léptekkel közeledett; többször megállt és révedező tekintettel a házszámot kereste és az épületet vizsgálta. Az asszony látta, hogy a házmester köszöntésére eszmélt csak fői. Arczába szökött a vér, keble zihálni kezdett: bizonyos hát, hogy e házban tudnak férje életmódjáról, mert a házmester nem most látja először hazajönni Határtalan szégyenérzet töltötte el. Ez csak megerősítette elhatározásában, hogy végét kell vetnie ennek a dolognak. Ez igy nem maradhat. Ezen változtatni kell. Az előszoba ajtaja kinyílt. Az asszony szive hevesen dobogott Rászorította mindkét tenyerét, mintha csititgatni akarná, miközben
