Szamos, 1901. november (33. évfolyam, 88-95. szám)
1901-11-24 / 94. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. vasárnap november hó 24. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak í zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. A párbaj. Azt mondják, hogy a sajtó csinálja a közvéleményt. A mai közvélemény nemcsak megtűri a párbajt, de sokszor azonnal hajlandó pálczát törni az előítéletes középkor ez esztSTSn intézménye ellen komolyan fellépő jobbak eljárása fölött. Hát ez a közvélemény nem a sajtó szülötte. Nem. Mert nem ösmerek valamirevaló fővárosi vagy vidéki lapot, nem olvastam még komoly alapon szerkesztett könyvet vagy folyóiratot Magyaroszágon, mely kardot rántott volna e barbár maradványa mellett azon kornak, melyben még az ököljog élt, melyben a nyers erő diadalt ült az ész, a józanész fölött. Leszármazott ez a ferde közvélemény oly időből, amikor az volt a lovagias, becsületes ember, ki jól forgatta a kardot, értett a pisztoly puífogtatáshoz, vagy aki szerencsés volt valakit kiküldeni az arnyékvi- lághóL; btszármazott egy oly társadalmi osztálytól, melyben a testi ügyesség, erő és bátorság a legfőbb kellék De hát kell-e a párbajhoz bátorság? Nem. Sőt talán inkább az a gyáva, ki ez ostoba előitélet zsarnokoskodása ellen nem meri felemelni tiltó szavát s — meg nem gondolva, hogy a párbajozás a legigazságtalanabb módja az elégtételadásnak — kész könnyelműen a véletlen markába dobni egy életet, azt hívén, hogy a becsületnek elég van téve, ha egvgyel többet lőttünk, vagy ha kardunkat barmi csekélységért embertársunk vérébe márthattuk. Hát hol van itt az igazság? Hol van az ész, mely gondolkodásra teremtetett? A párbaj-mánia mert bátran nevezhető annak, valósággal betegsége ma már a társadalomnak. Ezelőtt a katonatisztek s nemes urak előjogát képezte, korunkban mindenki jogot tart reá. Ha valaki rá mer nézni egy párbajban utazó hős ideáljára, az vérontás nélkül el nem múlik. Ha ki nem megy, akkor gyávának nevezik s megvetőleg nézi a beteg közvélemény. S mégis azt mondják, hogy a sajtó a hibás, mert nem ültet egészséges véleményt a társadalomba. Hát lehet benne valami kis .igazság ; de hiszen jelentek már meg czikkek a párbaj ellen a leg- kitünebb irók tollából; az ékesszólás legszebb kifejezéseivel, a vallási erkölcsi törvények alapján számtalanszor be lett bizonyítva annak kiküszöbölendő volta: mégis láthatjuk naponkint, hogy e ragadós nyavalya csak tovább rágódik a társadalom testén. Mit tegyünk tehát ? Mindenesetre legelső szükség a társadalmi hibás közvéleménynek helyes útra vezérlése, melyre nézve első sorban kétségkívül a sajtó van hivatva síkra szállani Ne tartsuk feleslegesnek és unalmasnak e legostobább divat ellen küzdeni Ha talán azt a sok drága vért, mi a párbajok alkalmával elfolyt, az irók párbajellenes czikkek írásához tintának használták volna fel, lehetséges, hogy ma már azé volna a párbaj, a mié kellene hogy legy-n: a történelemé. A társaságok vetkőzzék le a XX. század azon köpenyegét, mely középkori érzelmeket takargat! Az egyesek helyezzék felibe a józan észt. az erkölcsi törvényt, a felebaráti szeretetet s a valódi műveltséget a „a modern pofozkodás“-nak ! Hát a törvényhozástól — mondhatnák sokan — semmit sem kérünk, attól semmit sem várhatunk a párbaj kiküszöbölésére ? De várunk. Várja a józan felfogás, követeli az igazság s a szeretet törvénye, hogy azok, kik a párbajra okot szolgáltatnak, a legszigorúbb büntetés alá kerüljenek. Mert nem annyira bűnös az, ki valakit kihívott, mint az, ki a kihívásra alapos okot szolgáltatott. Vannak .esetek, melyekben a meglevő törvények nem nyújtanak elégtételt s a súlyosan megsértett tél mintegy kényszerítve érzi magát a fegyveres megtorlásra. Szigorú törvények s azok körültekintő alkalmazása sokat javíthat a helyzeten. Az én lakó-társam. Ketten laktunk együtt: én meg a bubánat. Megosztottam vele egykor a szobámat, Egy pohárból iszunk — ez a szokás nálunk, Egy tányérból eszünk, egy ruhában járunk. Régi jó pajtásom gyerek-korom óta. Az élet útjait velem együtt rótta. Komor, borús lelkű, álhatatos, konok, Egyidősek volnánk, sőt tán vérrokonok. Azelőtt őkelme néha, hébe-hóba El-eljárt ón hozzám, úgy — látogatóba. Az volt a szokása, hogy éjenként jött el S eltűnt a csillaggal, vagy télen a köddel. Egy borongó, álmos, sötét téli éjen Komoly gondolatok temettek el mólyeD. Agyam majd felforrott a forrongó lázba . . . 0 akkor is eljött agyon ázva fázva. Emlékszem a napra. Magam előtt látom, Hogy virrasztóit vélem az én hü barátom, A meghatottságban az az eszmém támadt, Hogy megosztom véle az én kis szobámat. Azóta itt lakik. Kedvelem. Ámde ö Most egyidő óta nagyon köyetelő : Legyek folyton véle, hagyjak mindent félbe. Kicsiny li szobánkat, azt mondja „nem fér be.“ Nap-nap után folyton, tűnik a türelme, Egy barna kis lányra féltékeny őkelme. Fél, hogy elfelejtem barna lány szemóérc, Barna lány szemének sötét éjjeléért. A harcz lobogóját tegnap már kitűzte : Válaszszak holnapig a lány és ő közte, Kit akarok? őt-e, vagy az örök válást? Ha a lányt választom, felmondja a szállást. Még nem adtam választ, ámde a mint látom, Elköltözik inuen az én jó barátom. Mit nekem a hűség, barátság meg hála ? — Kiteszem a szűrét, tudom, nemsokára. Földes Imre. S z é n r a j z. A púpos művész merően nézve maga elé, ; halk, megtört hangon kezde beszélni : — Ismersz, hogy nem vagyok egykönnyen lángra gyújtható, de annyi varázsnak, bájnak s kellemnek lehetetlen ellenáilani. Őrülten beleszerettem. S ez időbe esik művésni pályám talán legdicsőbb korszaka. Az a szellemi munka, a mit akkor végeztem, igazán prometheüszi volt. Tüzet kaptam az égből. Ha ismernéd azon időbeli kompozitióifnat, láthatnád mit képes a szellem egy nagyszerűen entusiált pillanatban teremteni. Ez a szerelem hangolta lelkem a legdicsőbb zenei kifejezésre, bár ha minden melódiát a véremmel Írtam meg. Őrült dolgok azok. Mikor kinnt jártam Párisban és Oroszországban, a „kápolnával“ egy csapásra meghódítottam még a legmérgesebb kritikusokat is. Az irigyeim is lábaimnál bevertek s a sajtó a nevemet tömjénfüsttel, babérerdővel vette körül, és én—én a helyett, hogy örültem volna a rokonszenvnek, mindig—mindig ő reá gondoltam. Sok volt bennem a romantika és úgy éreztem, hogy volt is létjogosultsága. Éreztem akkor is, mikor megismertem őt. és a „tavaszt“ Írtam s éreztem akkor is, a mikor megkérdeztem, hogy szeret-e ? Azt hiszed, hogy sietett az ünnepelt, a hírneves művész nyakába borulni ? Olyan ktmikus volt a helyzet, mikor kikosarazott. Káin bámult és elnevette magát. — — — — — — — — — — Előkelő szép leány — — — — Púpos muzsikus. Hm. — Eh, vége. Nem érdemes róla beszélni, — a művész igyekezett figyelmét más tárgyra fordítani s szemügjme vette a jelenlevő társaságot. De goudolatát nem tudta másfelé terelni s egészen azok rabja lett. A nyüzsgő, forgó; mozgó társaság beszédének, kaczagását, a poharak csengését alig hallotta. Gondolatai teljesen magukba zárták s belebámult a semmibe Szemeiben tűz, arozán isteni felmagasztalt- ság látszott, a meg nem hallgató't szerelem emésztő askesise. Tényleg csak INGLIK JOZSE B azai gyártmányú gyapju-szövet- felöltőinket, téli kabátainkat, utszabó üzletében szerezhetjük be hazai bői csinosan kiállított, legjobb szabású czai és salonruháinkat. Papi öltönyök és reverendák a legszebb ki____________________ _______ I -I vitelben készülnek. — Készít sikkesszabásu. mindennemű egyenruhákat; raktáron (art mindennemű egyenruházati czikkeket. Egy éves önkéntesek és tartalékos tisztek előnyös árait mellett fe lszereltetnek. Szatmár, Deák-tér, Városház-épület.
