Szamos, 1901. november (33. évfolyam, 88-95. szám)

1901-11-24 / 94. szám

XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. vasárnap november hó 24. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak í zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. A párbaj. Azt mondják, hogy a sajtó csinálja a közvéleményt. A mai közvélemény nemcsak megtűri a párbajt, de sokszor azonnal haj­landó pálczát törni az előítéletes középkor ez esztSTSn intézménye ellen komolyan fel­lépő jobbak eljárása fölött. Hát ez a közvélemény nem a sajtó szülötte. Nem. Mert nem ösmerek valamire­való fővárosi vagy vidéki lapot, nem olvas­tam még komoly alapon szerkesztett köny­vet vagy folyóiratot Magyaroszágon, mely kardot rántott volna e barbár maradványa mellett azon kornak, melyben még az ököl­jog élt, melyben a nyers erő diadalt ült az ész, a józanész fölött. Leszármazott ez a ferde közvélemény oly időből, amikor az volt a lovagias, be­csületes ember, ki jól forgatta a kardot, ér­tett a pisztoly puífogtatáshoz, vagy aki sze­rencsés volt valakit kiküldeni az arnyékvi- lághóL; btszármazott egy oly társadalmi osz­tálytól, melyben a testi ügyesség, erő és bátorság a legfőbb kellék De hát kell-e a párbajhoz bátorság? Nem. Sőt talán inkább az a gyáva, ki ez ostoba előitélet zsarnokoskodása ellen nem meri felemelni tiltó szavát s — meg nem gondolva, hogy a párbajozás a legigazság­talanabb módja az elégtételadásnak — kész könnyelműen a véletlen markába dobni egy életet, azt hívén, hogy a becsületnek elég van téve, ha egvgyel többet lőttünk, vagy ha kardunkat barmi csekélységért embertár­sunk vérébe márthattuk. Hát hol van itt az igazság? Hol van az ész, mely gondolko­dásra teremtetett? A párbaj-mánia mert bátran nevezhető annak, valósággal betegsége ma már a tár­sadalomnak. Ezelőtt a katonatisztek s nemes urak előjogát képezte, korunkban mindenki jogot tart reá. Ha valaki rá mer nézni egy párbajban utazó hős ideáljára, az vérontás nélkül el nem múlik. Ha ki nem megy, ak­kor gyávának nevezik s megvetőleg nézi a beteg közvélemény. S mégis azt mondják, hogy a sajtó a hibás, mert nem ültet egész­séges véleményt a társadalomba. Hát lehet benne valami kis .igazság ; de hiszen jelen­tek már meg czikkek a párbaj ellen a leg- kitünebb irók tollából; az ékesszólás leg­szebb kifejezéseivel, a vallási erkölcsi törvé­nyek alapján számtalanszor be lett bizonyítva annak kiküszöbölendő volta: mégis láthatjuk naponkint, hogy e ragadós nyavalya csak tovább rágódik a társadalom testén. Mit tegyünk tehát ? Mindenesetre legelső szükség a társa­dalmi hibás közvéleménynek helyes útra ve­zérlése, melyre nézve első sorban kétségkí­vül a sajtó van hivatva síkra szállani Ne tartsuk feleslegesnek és unalmasnak e leg­ostobább divat ellen küzdeni Ha talán azt a sok drága vért, mi a párbajok alkalmá­val elfolyt, az irók párbajellenes czikkek írásához tintának használták volna fel, lehet­séges, hogy ma már azé volna a párbaj, a mié kellene hogy legy-n: a történelemé. A társaságok vetkőzzék le a XX. szá­zad azon köpenyegét, mely középkori érzel­meket takargat! Az egyesek helyezzék fe­libe a józan észt. az erkölcsi törvényt, a fe­lebaráti szeretetet s a valódi műveltséget a „a modern pofozkodás“-nak ! Hát a törvényhozástól — mondhatnák sokan — semmit sem kérünk, attól semmit sem várhatunk a párbaj kiküszöbölésére ? De várunk. Várja a józan felfogás, követeli az igazság s a szeretet törvénye, hogy azok, kik a párbajra okot szolgáltatnak, a legszi­gorúbb büntetés alá kerüljenek. Mert nem annyira bűnös az, ki valakit kihívott, mint az, ki a kihívásra alapos okot szolgáltatott. Vannak .esetek, melyekben a meglevő tör­vények nem nyújtanak elégtételt s a súlyo­san megsértett tél mintegy kényszerítve érzi magát a fegyveres megtorlásra. Szigorú tör­vények s azok körültekintő alkalmazása so­kat javíthat a helyzeten. Az én lakó-társam. Ketten laktunk együtt: én meg a bubánat. Megosztottam vele egykor a szobámat, Egy pohárból iszunk — ez a szokás nálunk, Egy tányérból eszünk, egy ruhában járunk. Régi jó pajtásom gyerek-korom óta. Az élet útjait velem együtt rótta. Komor, borús lelkű, álhatatos, konok, Egyidősek volnánk, sőt tán vérrokonok. Azelőtt őkelme néha, hébe-hóba El-eljárt ón hozzám, úgy — látogatóba. Az volt a szokása, hogy éjenként jött el S eltűnt a csillaggal, vagy télen a köddel. Egy borongó, álmos, sötét téli éjen Komoly gondolatok temettek el mólyeD. Agyam majd felforrott a forrongó lázba . . . 0 akkor is eljött agyon ázva fázva. Emlékszem a napra. Magam előtt látom, Hogy virrasztóit vélem az én hü barátom, A meghatottságban az az eszmém támadt, Hogy megosztom véle az én kis szobámat. Azóta itt lakik. Kedvelem. Ámde ö Most egyidő óta nagyon köyetelő : Legyek folyton véle, hagyjak mindent félbe. Kicsiny li szobánkat, azt mondja „nem fér be.“ Nap-nap után folyton, tűnik a türelme, Egy barna kis lányra féltékeny őkelme. Fél, hogy elfelejtem barna lány szemóérc, Barna lány szemének sötét éjjeléért. A harcz lobogóját tegnap már kitűzte : Válaszszak holnapig a lány és ő közte, Kit akarok? őt-e, vagy az örök válást? Ha a lányt választom, felmondja a szállást. Még nem adtam választ, ámde a mint látom, Elköltözik inuen az én jó barátom. Mit nekem a hűség, barátság meg hála ? — Kiteszem a szűrét, tudom, nemsokára. Földes Imre. S z é n r a j z. A púpos művész merően nézve maga elé, ; halk, megtört hangon kezde beszélni : — Ismersz, hogy nem vagyok egykönnyen lángra gyújtható, de annyi varázsnak, bájnak s kellemnek lehetetlen ellenáilani. Őrülten bele­szerettem. S ez időbe esik művésni pályám ta­lán legdicsőbb korszaka. Az a szellemi munka, a mit akkor végeztem, igazán prometheüszi volt. Tüzet kaptam az égből. Ha ismernéd azon idő­beli kompozitióifnat, láthatnád mit képes a szel­lem egy nagyszerűen entusiált pillanatban te­remteni. Ez a szerelem hangolta lelkem a legdicsőbb zenei kifejezésre, bár ha minden melódiát a vé­remmel Írtam meg. Őrült dolgok azok. Mikor kinnt jártam Párisban és Oroszországban, a „ká­polnával“ egy csapásra meghódítottam még a legmérgesebb kritikusokat is. Az irigyeim is lábaimnál bevertek s a sajtó a nevemet tömjén­füsttel, babérerdővel vette körül, és én—én a helyett, hogy örültem volna a rokonszenvnek, mindig—mindig ő reá gondoltam. Sok volt ben­nem a romantika és úgy éreztem, hogy volt is létjogosultsága. Éreztem akkor is, mikor meg­ismertem őt. és a „tavaszt“ Írtam s éreztem akkor is, a mikor megkérdeztem, hogy szeret-e ? Azt hiszed, hogy sietett az ünnepelt, a hírne­ves művész nyakába borulni ? Olyan ktmikus volt a helyzet, mikor kikosarazott. Káin bámult és elnevette magát. — — — — — — — — — — Előkelő szép leány — — — — Púpos muzsikus. Hm. — Eh, vége. Nem érdemes róla beszélni, — a művész igyekezett figyelmét más tárgyra fordítani s szemügjme vette a jelenlevő társaságot. De goudolatát nem tudta másfelé terelni s egészen azok rabja lett. A nyüzsgő, forgó; mozgó társaság beszédének, kaczagását, a poharak csengését alig hallotta. Gondolatai teljesen magukba zárták s belebámult a semmibe Szemeiben tűz, arozán isteni felmagasztalt- ság látszott, a meg nem hallgató't szerelem emésztő askesise. Tényleg csak INGLIK JOZSE B azai gyártmányú gyapju-szövet- felöltőinket, téli kabátainkat, ut­szabó üzletében szerezhetjük be hazai bői csinosan kiállított, legjobb szabású czai és salonruháinkat. Papi öltönyök és reverendák a legszebb ki­____________________ _______ I -I vitelben készülnek. — Készít sikkesszabásu. mindennemű egyenruhá­kat; raktáron (art mindennemű egyenruházati czikkeket. Egy éves önkéntesek és tartalékos tisztek előnyös árait mellett fe lszereltetnek. Szatmár, Deák-tér, Városház-épület.

Next

/
Thumbnails
Contents