Szamos, 1901. szeptember (33. évfolyam, 70-78. szám)
1901-09-19 / 75. szám
egy perczig nem éreztem, hogy állásom képvi- : selői függetlenségemmel collisióba jő, avagy i csak érinti is azt, s a ki szives volt politikai működésemet figyelemmel kisérni, nem vonhatja : kétségbe, hogy állításom igaz. 1885-ben a szabadelvű párt tagja lettem sok más ellenzéki barátommal együtt. A pártban függetlenségemet mindig megőriztem, s a mikor a birói függetlenség és a nemzetnek a véderőre való befolyása jött kérdésbe, mindig a nemzet jogaiért küzdők sorában foglaltam he lyet. Ha a legközelebbi múltra, azon időszakra, tekintek vissza, mikor szerencsés voltam Szat- márt képviselni, független meggyőződésem, a nemzet jogainak szeretető éveken át hozott éles ellentétbe a fenállott kormánynyal. Politikai függetlenségemet tehát sikerült minden körülmények között fenntartani. Az országgyűlés, utolsó szakában megalkotta az összeférhetlenségi törvényt, melynek czélja a képviselők politikai függetlenségének biztosítása. Én is azok közé tartozom, kik az összeférhetlenségi ügynek rendezését kívántam, de egész más alapon és elvek szerint, mint azt a beterjesztett törvényjavaslat czólozta volt. A törvényhozás elhatározása ellenkező irányt vett és az alkotott törvény intézkedései lehetetlenné teszik, hogy iparvállalat képviselője vagy iparos, ha-az állam bármely üzemével előzetes megrendelés alapján szerződési viszonyba jut, a képviselőház tagja lehessen. A bányatársulatnál elfoglalt elnöki állásom tehát szintén összefórhetlennó vált a képviselői állással, mert társulatom már évtizedek óta mindig egyenlő árak mellett az általa termelt szón nek egy részét eladja az államvasutaknak. Múltam, eddigi küzdelmeim emléke, a kóp- viselőházba vonzottak, hol éltem javát munkában töltöttem. Fötörekvésem tehát odairányult, nem kiméivé áldozatot, képviselői állásomat megtartani. Ámde az a körülmény, hogy nemcsak elnöke, de vezetője is vagyok társulatomnak, állásomtól való megválásomat felette meg nehezitotte. Mindent elkövettem a nyári szünet alatt, hogy a nehézségeket elhárítsam, de a szeptember hóban tartott igazgatósági ülés elhatározásom megvalósulását lehetetlenné tette, mert az igazgatóság egyhangú meggyőződése volt, hogy visszalépésem ina érintené a társulat; egész organismusát s nehezen pótolható űrt hagyna maga után. Erkölcsi kényszer alatt állok tehát, s reményeim valósulatlanoknak bizonyultak be. Biztosítom Önöket Uraim, hogy nem rajtam múlt, hogy oly későn értesítettem Önöket elhatározásomról. Azok közé tartozom, kik az országgyűlés feloszlatását csak október hó végére várták. Ezenfelül az utolsó perczig éltem abban a reményben, hogy újból kérhetem az Önök bizalmát, melyről lemondani oly nehezemre esik. Az emberi természetben rejlik, hogy midőn olyasmitől kell megválanunk, mitől válnunk nehéz, mi szivünkkel egybeforrott, akkor habozunk, a végeldöntést halogatjuk azon reményben, hogy véletlen esemény megváltoztatja azt, mit a rideg való reánk kényszerít. Midőn tehát visszaadom a választók kezeibe a tőlük nyert megbízatást, midőn megválók a képviselői állástól, nem akarom azt válásnak tekinteni Szatmártól és polgáraitól. öt éven át a politikai bizalom és a barátság érzelmei oly szorosan fűztek bennünket öszze, hogy e kötelékeket visszalépésem meg nem szüntetheti. Önökkel együtt a város közérdekeit érdeklő nem egy kérdést hoztam dűlőre. Néhány fontosabb kérdés, mint a városi iskolák államosítása, az államvasuti tápintézet felállítása a valósulás stádiumába jutott. Nem tagadom azonban, hogy a városnak még számos kívánságát nem látom valósulva és azért biztosítom Önöket, ugyanazzal az érdeklődéssel, buzgalommal és odaadással, mel.ylyel szolgáltam a város közügyéit, ezentúl is előmozdítani kívánom azokat Nem kívánok a kópviselőjelölóst illetőleg az Önök elhatározására bármely befolyást gyakorolni. Bizton remélem, hogy bizalmukra méltó lesz az, kire az Önök figyelme fordul és hogy vele együtt sikerrel járhatok el ezentúl is a város közügyeiben. Tegjmk tehát egymásnak könnyűvé a válás perczét azzal, hogy Önök méltányolják helyzetem nehézségét és elhatározásom miatt reám nem neheztelnek. Én pedig biztosítom Önöket, hogy azt a csekély befolyást, melyet magammal a politikai pályámon szereztem, ezentúl is a város rendel kezesére bocsátom. A szónok hangján a meghatottság erőt vett olykor s mikor beszédét befejezte, dörgő éljen zések közt hagyta el a Károlyiház nagy termét. A párt köréből aztán dr.Kere sztszeghy Lajos ügyvéd szólott, lelkes beszédben fejezve ki azt az óhajtást, hogy ilyen önzetlen és fényes talentumu embert, kit ellenfelei is becsülnek, tisztelnek, nem szabad kiereszteni a parlament kebeléből, azért ő azt hiszi, hogy azok a nehézségek, melyeket képviselőnk említett, s melyek a mandátum elnyerését akadályozzák, elfognak múlni. A kópviselőház hirtelen lett fel oszlatva s idő sem volt rá, hogy ez akadályok I leküzdessenek, tehát maradjunk még függőben s kérjük fel dr. Chorin Eerenczet, hogy az újból felajánlott jelöltséget elfogadni szíveskedjék. A többször lelkesen megújult éljenzés után még dr. Fechtel János is ilyen értelemben szólott. Erre egy háromtagú bizottság értesítette Chorint a párt kérelméről, mire ő ismét megjelent s kinyilatkoztatta, hogy engedve az egyhangú lelkes óhajtásnak, mégegyszer megpróbálja az akadályokat legyőzni s erre még párnapi haladékot kér. Erre a nagyszámú értezlet dr. Chorin Ferencz viharos éljenzése közt oszlott szót. Ez történt a szabadelvüpárt értekezletén, melyen a tagok szép számban voltak képviselve, úgy hogy eredetileg a Kereskedelmi benk helyiségében tervezett értekezletet a Károlyi-ház nagyobb helyiségében kellet megtartani s egyetlen felszólamlás sem történt, mi a megállapodásban az összhangot, az egyértelműséget zavarta volna. Dr. Chorin Ferencz 18-ikán már értesítette a pártot, hogy a lemondása okául szolgált akadályokat elhárítania nem sikerült, s igy attól, mint képviselőjelölt búcsút vészén. Ezek a tények, melyeknek hogy elébe vágni nem lehetett, azt fent közölt beszédében maga, volt képviselőnk is kifejtette s ezeket az indokokat a pártnak végre is méltányolni s a haladékot megadni kellett, mielőtt újabb jelölés kérdésébe komolyan bele lehetett volna bocsátkozni. Most már a helyzet ennyiben tisztázódván, a választásig terjedő időt nem rek- riminicziókra kell a párttagoknak forditniok, melyek a szabadelvű párt egységének czél- talan megbontására vezetnének, sem szü- kebbkörü kiválásokra, mik a szabadelvű párt erejét bénítanák, hanem komoly közös megfontolásra, megfelelően ama nagy czél- hoz, melynek súlyát minden választónak egyaránt kell éreznie. Nyilvánítsa véleményét, akaratát, mindenki szabad polgárhoz illő nyíltsággal ott, a hol annak helye van s ha ezt tenni bármily személyi tekintetből elmulasztotta, s e miatt a tanácskozás eredményiét a maga véleményével nem irányíthatta, azért egyedül magát és ne a párt vezetőségét okozza. Szőlőtelepítésünk bajai. (Folytatás és vége.) Ezeknek a szőlőfajtáknak keverten való ültetése bizonyos rendszer nélkül már csak káros lehet, hiszen különbözőképen kell azokat metszeni, érésük nem egy időben történik. A tőkék lombozata egyes fajtánként ugyanazon viszonyokat tételezne fel, buja, erőteljes, közepes és gyenge növekedésű. Vannak telepítések, hol a fenti borszőlőfajtákon kívül számtalan más borszőlő, de igen sok csemegeszőlő fajta is van. Ilyen szőlőben nehéz megállapítani a követendő metszés művelési rendszert, mert hiába ! ha nem is tetszil kijelentésem az okos vinczelléreknek, de lom bozat és fürt nélkül, metszés idején, csak az ér telmes munkás bir különbséget tenni; de itt is csak 1 — 2 fajta között, amik a vidéken hono sak. Egyes viszonyok között a mégismerós tö kéletes lehet ugyan, de hozzunk csak ugyan Eleinte csöndes minden. Valami mély, megfoghatatlan bánat nehezedik mindegyik lelkére. Azután esznek. Már tizenegyre jár az idő, éhes valamennyi. Megirégyelné az étvágyukat az eke után járó polgár is. Evés után megint isznak. Az egyik elkezd dalolni Csak úgy magában. „De szeretném akkor azt az urat látni, Aki versenyt tudna vélem furulyázni!“ A többi is belereked és dalolnak. Mikor vége a nótának, újra isznak. A pinczér bort hoz. Aztán egy vig nóta jön: „Haj la csuhaj, várom estére, Hej, de ha> nem jön ............“ Ke kedt, vad hangok töltik be a szobát, szinte beleizzadnak a nagy jókedvbe. Az asztalt csapkodják, egyik feláll és tánczol, majd újra leül, újra dalolnak vig, pajkos nótákat. Ka- czagnak közbe-közbe, isznak és senkise gondolná, hogy valami bánatuk is lehet. A muzsikus ezalatt lassan előveszi a hegedűjét a tokjából, óvatosan nézegeti, azután elkezd játszani, bár senkise kérte, hogy játszók. A muzsikus meg huzza. „Had sirom be minden Lelkem a dalba, Mint, a ki vesztett álm'ait Könnyes szemekkel siratja . . .“ És besirja minden lelkét a dalba. A gedű reszket kezében. Tiszta, szívhez szóló, j lágy hangok törnek ki belőle. A hurok meg reszketve sírnak, mint ki vesztett álmait siratja. A bohémek rákönyökölnek az asztalra, némelyik a földre néz álmatag tekintettel, némelyik merész, tűzben égő szemmel néz fel a magasba. A muzsikus meg huzza, huzza szebben, mint mikor százakat Ígérnek neki egy nótáért. Benne van nemcsak az ö, hanem a többinek a lelke is és ő ezt tudja. A hangok beleszürődnek a lel- kekbe és rázzák, rázzák a lelket, játszanak az érzelmek egész seregével. A komikus előveszi a zsebkendőjét, a szemeit dörzsöli vele, a többi pedig követve a példáját, ki az öklével, ki meg az asztalkendővel morzsol el valami alkalmatlan vizcseppet a szeme pilláiról. Az iró, az nem. 0 csak néz, néz, nézi pajtásait és attól tartva, hogy ő is a sorsokra jut, félig sírva, félig nevetve mondja : — Hát ne pityeregjetek szamarak ! Erre a muzsikus is elhallgat. Az ő szemeiben is csillog valami. Leteszi a hegedűt, feláll és kalapját minden erejével a földhöz vágja. — Hisz úgy sincs másunk a világon! — | és mind a két kezét a szemeihez emeli, megrázza a fejét, mint, a ki az impressióktól akar mene- | külni. Egy pillanatig aztán csend van. A mu- j zsikus újra előveszi a hegedűjét játszik : „Uccú bizony megérett a megy . . .“ he- I A többiek egyszerre belekezdenek : „Isten bizony rajta maradt egy . . Egy pillanat múlva már nyoma sincs a előbbi búnak. Kaczagás, nevetés, vidám éne tölti be a korcsmát. A jó kedv szinte leirhatat lan ; de mikor ismét, a szomorút huzza a muzsi kus, mintha elvették volna a kedvét mindegyik nek. Hallgatják mély, csöndes áhítattal, min mikor az anyjuk mesét mond nekik egy hossz boldogtalan életről. Mikor megunják a mulatságot, szépen fe készülnek. Az egyik csak úgy félvállról mondj oda a pinczórnek : — Majd holnap. Az én számlámra írja.-- De van nálam pénz! — erősködik másik. — Mondtam, a mit mondtam. És elmennek. Meleg nyári éjszaka van. A egyet is elütötte már az óra, mikor a templo elé érnek. Nem szól egyik sem. Azután mej állanak. — Hová ? — Haza ! Minden kézfogás, czeremonia nélkül, erre, ki arra indul és csak úgy félvállról mon ják egymásnak : — Jó éjszakát!
