Szamos, 1901. augusztus (33. évfolyam, 61-69. szám)
1901-08-18 / 66. szám
XXXIII. évfolyam, Szatmár, 1901. vasárnap augusztus hó 18. 66-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartaimu lep. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Fékvre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Mindennemű dijak ‘ zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. Szent István-napi elmélkedés. Mikor szent István napján megnézem az első magyar király sárga, viaszszinü kezét; s lelkemet megszállja valami mély, nyomasztó érzés, és mikor a várból lefelé ballagok, mint egy rémképet, magam előtt látom azt a húsból való ereklyét. Mintha íelemelné valami láthatatlan erő és az egész ország szeme láttára a mutató ujjáva! intő- leg fenyegetne : vigyázzatok ! És ilyenkor, mikor szent István napja kőzelget, nagyon sötét színben látok mindent. Magyarország óriási hátramaradott- sága ötlik eszembe. Mint rémes kisértetek járulnak elém mindazok a hiányok, félszeg- ségek, melyek hátraszoritanak bennünket attól, hogy a nyugati államokkal egy sorba állhassunk úgy társadalmi, mint minden más nemű fejlettségben. Mert a mi társadalmunk, a mi nemzet- gazdasági s kulturális viszonyunk rothadt, mint a féregrágta gyümölcs, rósz, élvezhetetlen. A mi politikánk fejletlen gyerek, érthetetlen kalkulatió; amit a mi államíérfiaink végeznek: lári-íári. Olyan iszonyatos' barbári az egész rendszerünk, mint szent István alatt volt még, azzal a különbséggel, hogy a mostanin a czivilizáció hamisított zománcza, túl hamis fényben csillog. A pessimizmus 5 érthetetlen vakságában dühöng mindenfelé anélkül, hogy bármiben is laji jelleget is bírna csak felmutatni. Utánzók vagyunk, anélkül, hogy utánozni tudnánk, félszegek a mozdulataink, csiszolatlan a művelődésünk, a társadalmi felfogásunk pedig egyszerűen nevetséges. Az ország szegény, szegényebb mint valaha volt. A túlterhelt adózás leszorít mindent, az állami hivatalnokok koplalnak és minden évben kíméletlenül beüt a deficit. Ennek az országnak 70 (mond. hetven) szá- | zaléka van megterhelve. Bizonyítsátok be nekem, hogy ez a teher nem külföldi pénz- piaczok nyomása alatt van. Ausztria lát el bennünket hitellel, ő veszi fel az uzsora kamatokat, amelyet fizetünk és ő eszi meg a gyümölcsöt, melyet földünk terem. És mindennek csak egy oka van: Nem dolgozunk. Nincs bennünk teremtő erő. vállalkozási szellem, nincs bennünk élet, munkakedv. A kinek egy kis pénze van, kezét éj-, jel-nappal a zsebében tartja. Nem vállalkozik senki semmire, Nincs iparunk, nincs kereskedelmünk. nincs másunk, mint amit földünk terem. És az igaz, hogy a terményünk külföldre meg\. Kapunk érte szép pénzt, ám csak azért, hogy a szintén külföldön lévő évről-évre fennálló adósságainkat tűzethessük. A föld tart fenn bennünket, amit Árpád szerzett és szent István átadott nekünk; de a mi három milliót elbírt tartani, az nem bir eltartani húsz milliót. Meggörnyed alatta. Más uj uj forrásokat kell teremtenünk! De megint oda lyukad ki minden: Nem dolgozunk. A mi embereink nyolczkor kelnek, aztán sétálnak, ebédelnek, aztán kávéház, ismét sétálás, este mulatság; csak éppen any- nyit dolgozik, hogz ezeket a passziókat kielégíthesse. Hogy nem absolute szükséges a kávéház, a naphosszat tartó élvezethajhászás, sétálás, miegymás — arra sem igen gondol senki. Dolgozni kell-, úgy mint a német, angol, amerikai; akkor megvan a gyümölcs is. A gazdag ember nyáron nyaral. télen telel és a saját személyére áldoz mindent Koczkáztatni senki sem mer. Építeni, ipart, kereskedelmet teremteni, senki a világon, akinek pénze van, erre nem gondol. Még mindig dühöng az a rege, elfakult arisztokratikus gőg, „az ur nem dolgozik.“ Az iparos ember nem társaságába Egy dón Jüanhoz. Kérkedve verdesed a melled, Hogy sportként űzöd a szerelmet, Hogy lángot gyújtasz száz kebelben S te megmaradsz sebezhetetlen. Hiún számlálod nappal-éjjel, Hány szivet szaggattál már széjjel S fennen kiáltja büszkeséged, Hogy sok fog még szenvedni érted. Vígan visz lelked röpke szárnya Egyik virágról más virágra. Itt tarka szin, bűbáj kecsegtet, Ott édes méze telt kehelynek. Mindegy neked, leány vagy asszony, Csak legyen, a mi ott maraszszon, Uj csáb, inger, egy hétre, napra Vagy akár csak egy pillanatra. Vidám, mozgalmas lepkeólted, Ó, mennyi kéjt nyújt s üdvösséget; Irigyen néznek reád mások, Hogy sorsod oly dúsan megáldott. De jut-e néha az eszedbe, Álmatlan éjen elmerengve, Hogy évre év repül feletted S nem, hágy gyönyört, csak bút, kese Hogy az érzelmek drága kincsét Ha balga módon szertehintéd, Egykor, — talán nem is sokára, Megürül szived kamarája. Hogy majdan oly kebelre lelhetsz, Melyhez nem csak egyetlenegy perez, Egész jövőd reménye köt le, Hogy ott maraszszon mindörökre. Fellobban vágyad alvó lángja, Megközelíted tétovázva S megszeged léha fogadalmad, U°gy egész szived odaadjad. De az, hár tudna égni érted, Üres sziveddel nem cserélhet. Ö néked mindenét megóvta S te árván állsz, ott koldusmódra. Hornján a kéjnek, élvezetnek E pillanatban érezed meg, Először sivár életedben, Hogy nyomorult vagy véghetetlen. Hogy szived, lelked üdvösségét Immár örökre elfecsérléd, Hogy vezekelve bármit áldozz, Már nincs jussod a boldogsághoz . . . Szabados Ede. BÚCSÚ. Búcsúzom tőled, a ki nem hiszed, Hogy rabbá tetted ezt a hű szivet. Te vagy oka, hogy üdvömet nem leltem, Te vagy oka, hogy itt marad a lelkem. Itt lesz a lelkem, — de nem az a régi — Minden lépésed hűn fogja kísérni. Nem zúgolódva, nem gyötörve téged, Csak úgy hagyom itt, mint szelíd emléket. Bár boldogságunk nem lehet közös, Nem bosszú az, mely engem ösztönöz. Bár ára örök boldogtalanságom, Neked a legnagyobb üdvöt kívánom. Mert szerettelek, tagadja bár ajkam, Szerelmem lángja örök, olthatatlan. Ch, ne lásd azt talminak, mi igaz, Szívből jövő, igaz szerelem az. Te vagy oka, hogy innen el kell mennem ; Te vagy oka, hogy itt marad a lelkem. S szivemben a láng mindörökre ég, Hogy hűn szeretlek, elhiszed te még! Gaál Endre. I ír ^ I ■ ■ 1 -et, melyet 25 óv óta nagy becsben tartanak az egész világon Aki egészségére L vC |\/| 7 Az utolsó kiállitásonegyedül tiszteltetett meg a nagy millle vigyáz, igyék f I L4 V \Lmm ninmi érmmel és egyedül egy legmagasabb kitüntetéssel Kizárólagos raktár Lővinger József
