Szamos, 1901. március (33. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-28 / 25. szám
AAAiii. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök márczius tió 28. 25 ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökén. A szatmajrmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak t-zatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Meghívás. A Szatmarmegyei Gazd. Egyesület f. hó 20-ára hirdetett rendes tavaszi közgyűlése a tagok kevés számbani megjelenése folytán határozatképes nem volt, azért a közgyűlés az alapszabályok értelmében ápril hó 3-án fog megtartatni d. e. 11 órakor Szatmáron a városháza tanácstermében, melyre az Egyesület összes tagjait azzal a figyelmeztetéssel van szerencsém meghivni, hogy e gyűlés a megjelenő tagok számára való tekintet nélkül határozatképes. Szatmár, 1901. márcz 20. Az elnök helyett : Domahidy Sándor egyl. alelnök. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2 2 jegyzőkönyvhitelesitő kijelölése. 3. Igazgató választmány beszámolója. 4. Pénztári számadások jóváhagyása és felmentvény megadása. 5. Általános tisztujitás. 6. Állandó bizottságok megválasztása. 7. Szakosztályok ügyei. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. évi ápril 3-án d. e. IOV2 órakor a közgyűlés előtt Szatmáron, a városháza tanácstermében igazgatósági gyűlést tart, melyre az igazgató választmány tagjait tisztelettel meghívom. Szatmár, 1901. márcz. 27. Domahidy Sándor, egyl. alelnök. Tárgyak : 1. Múlt ülés jegyzékönyvének hitelesítése. 2. Ombodi közlegelő ügyei. 3. Házi ipari kiállítás programmja. 4. Különfélék. Utóhangok a szabadelvű párti értekezletről. Mindenek előtt kijelentem, hogy nagyon sajnálom, hogy az értekezleten személyesen részt nem vehettem, de a Szatmárvármegyei gazdasági egyesületnek már hetekkel előbb ugyanazon napra és órára összehívott évi rendes közgyűlésének vezetése akadályozott a megjelenésben. Kijelentem azonban, hogy tudomással birtam az értekezlet előkészítéséről, sőt egyike voltam azoknak, a ki az alispán urnák azt proponáltam, hogy helyettünk a saját nevét írja alá a meghívónak, mivel az alispán nemcsak a vármegyei közigazgatásnak, hanem egyszersmint a vármegyei közpolitikának is a vezetője lóvén, az ő aláírása legkevesebb kritikának és félremagyarázásnak lesz kitéve De ha nem hallottam, gyönyörködve olvastam az alispán urnák a tőle megszokott magas színvonalon tartott eszme-gazdag prog- rammbeszódét. Ennek előrebocsátásából kitűnik, hogy nem kritikát akarok gyakorolni a programm- beszéd felett, de mint megcsontosodott agrárius, nagyon zokon vettem a programmbeszód- nek azt a részét, mely a közgazdasági érdekeknek érvényesítését a szabadelvü-párt programijának keretéből kiszorítja, azt ámításnak declarálja s az e mellett emelkedő hangokat az értekezleten egyszerűen leíujta. Szerény nézetem szerint ezen kérdések ma már olyan hullámokat vetettek, melyek rövid időn elárasztják az ország közvéleményét és azt egyszerűen lefújni nem lehet. De nincs is arra szükség, mert az belefér minden politikai programúiba. Szomorú jele lenne az időnek, ha az ország gazdasági, ipari és kereskedelmi fejlődésének apostolai csak az ellenzéki pártokból kerülnének ki. Hiszen benne foglaltatnak azoknak az eszméi az uralkodó kormány programijában is. A magyar miniszterek minden alkalommal nagy előszeretettel hangoztatják a köz- gazdasági érdekek támogatását, istápolását és nagy áldozatokat is hoznak azok fejlesztésére, Nem külön pártot kell tehát csinálni azért, hogy a magyar földet megmentsük a magyar hazának, hanem minden igaz magyar embernek egyesülni kell ezen védelemben pártkülömbség nélkül, a ki ezen haza göröngyeit őseitől örökölte és azt vóresverejtékével meg akarj a tartani az utókor számára. És hogy az én tisztelt barátom és gazdatársam Nagy László is igy gondolkozik, abban engem megerősít az ő nyilvános életének minden ténykedése. Honnan van az tehát, hogy habár a nemzet- gazdasági politikának fejlesztését a kormány is akarja, az ország is óhajtja, azt az alispán a szabadelvű párt programijába még nyílt kérdésnek sem engedi tekinteni és azon hangokat, melyek mellette emelkednek egyszerűen lefújja ? Hát ez csakugyan talány maradna, ha Monsieur és Madame Leauberte. Tárczaczikk Párisból. — Irta : Buday Sándorné. — Óhajtanám bemutatni itt a párisi bizarr házasságok egy eredeti ritka példányát. Majdnem uyolcz éve, hogy ők férj és feleség, egy fedél alatt élnek, soha sem porolnék, egymás iránt nagy tisztelettel és gyöngédséggel viseltetnek, hanem életmódjukat úgy rendezték be, hogy csak igen ritkán találkozhatnak. A férj reggel fiat órakor kél és este 10 órakor megy feküdni, az asszony pedig délután hat órakor ébred, s reggeli ötkor megy aludni. így mikor a férj fölébred, az asszony már elszunyadt, s csak kevéssel azelőtt kél föl, amikor a férje aludni megy. Mind a ketten igen pontosak, s igy a rövid időköz, a melyben találkozhatnak, nem sokkal enged többet, minthogy egymásnak barátságos „jó reggelt“, vagy „jó estét“ kívánjanak. Összekelésük története is furcsa. Leauberte báró, mint szenvedélyes vadász, harminczezer frankot fizetett évenként Luneclaire marquis- nak, hogy érdéin és rétjein szabadon vadász- nasson, mert Leauberte és Luneclaire két szomszéd uradalom; fizette ezt a nagy vadakért, melyeket elpusztított és a sok kárért, a mit tett. Nyolcz év előtt a marquis maga készítette el a számlát, mely nyolczvanezer frankról szólt. I A báró megütődvéu ez összegen, a marquishoz sietett. — Uram! — mondá — a számla 80 ezer frank s ez igen sok, én harminczezerbez voltam szokva! — Nem tehetek róla — viszonzá a marquis — ön egészen tönkretette haszonbérlőimet, huszonegyszer vadászott, pusztítva hajtócsa- patjával. — Igaz, de nyolczvanezer frank ; nem akarná ön eladni Luneclairet ? — Nem tehetem, -- feleié a marquis — ez leányom hozománj’a lesz. — Mit sem tesz, — veté ellen a báró — ön készpénzben adja ki hozományát. — Azt nem tehetem, miután nem vagyok bankár, sem üzletember, ki nem állhatom a kószpénzhozományokat, ezenkívül forró óhajom, hogy Luneclaire egykor kis unokámra jusson, ha leányom férjhez megy. — S hány éves Luneclaire kisasszony ? — Tizenhét. — Már? Nem hittem volna. Jól van — tévé hozzá a báró — este elküldöm a nyolczvanezer frankot. Úgyis történt; az összeghez levél volt mellékelve e tartalommal : „Kedves marquis! Van szerencsém a 80 ezer frankot megküldeni és Luneclaire kisasszony kezét kérni.“ A marqius igy felelt: „Kedves báró! Van szerencsém nyugtámat küldeni a 80 ezer frankról, azzal a megjegyzéssel, hogy leányom nem mehet önhöz férjhez a nélkül, hogy előbb meg ne ismerje. Akar ön szerencséltetni holnap ebédre ?“ S másnap a báró együtt ebédelt Leonie- val. Ebédután tiz perczig társalogtak, a mi mindkettőjükre nézve kedvezöleg végződött. — Hogy jutott eszébe, hogy engemet nőül kérjen ? — kérdó Leonie. — Ah, ennek igen egyszerű az oka, az a bonyodalmas számla, melyet az ön atyja minden évben tesz elém a pusztításokért — feleié a báró. — És ha Leauberte és Luneclair uradalmak egy kézbe jutnak ? kérdé Leonie. — Akkor megszűnik ez az unalmas és nehézkes história, — feleié a báró — tudja Leone kisasszony, ón valóságos különcz vagyok, nékem különös szenvedélyeim vannak. — Hát még nekem — viszonzá Leonie. — Oh bizonyára nem olyanok, mint az enyémek. — De én bizonyos vagyok, hogy különösebbek. — Jól van tehát — mondá a báró — keljünk össze, majd meglátjuk. És aztán a tréfát végigjátszották ; két hó múlva megtörtént a házasság s hogy milyen
