Szamos, 1901. március (33. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-14 / 21. szám
Melléklet a „Szamos" 1901. évi 21. számához. szél ugyszólva a teljesen ismeretlen fogalmak közé tartozik, — mihez hozzájárul, hogy — habár a megyénk sik vidékein bőven tenyésző akáczfák mézontó áldásait nélkülözik is — a hegyoldalak rengeteg erdősége, a forrásokkal és patakokkal bővelkedő gazdag rétek s a nagy-' ban cultivált gyümölcstermelés által nyújtott tartós virányzat bőven kárpótolja más vidékek j szintén gazdag, de rövid-tartamú főhordását. — Itt ugyszólva semmi főhordás nincs, de kora1 tavasztól késő őszig mindig bőven talál a kis méh mezelő virágot. Előadásaimban a hallgató közönség figyelmét ezen kedvező viszonyokra felhivni, ezen j kiváló előnyökre rámutatni s a méhészetből várható tisztességes anyagi hasznot — még pedig a méz- és viasztermelósben mutatkozó közvetetten haszon mellet a méhtenyésztésnek a termékenyítő himpor széthurczolása által a gyümölcstermés fokozásában nyilvánuló jótékony hatását is kiemelve, kapcsolatban a méhészet erkölcs- nemesitö szellemi élvezetével — feltüntetni : volt czélja népies nyelven tartott előadásaimnak, azáltal vélvén kellőleg megfelelni kedves feladatomnak, hogyha buzditó szavaimnál a méhészetnek ott, hol — fájdalom! — ez időszerint az még nagymérvű pangásban szenved, uj vidéket és uj hiveket toborzani s kivált az okszerű méhészetnek propagandát csinálni képes leszek. Első előadásomat Sáros Magyar-Berkeszen febr. hó 17-én a d. e. isteni tisztelet Titán 11 órakor az ottani tágas iskola teremben mintegy 46—50-re menő közönség előtt tartottam meg, hol Márk Jakab körjegyző, Sinay Lajos nép iskolai tanitó, Székely János földbirtokos és Kádár István községi biró határozott ígéretet tettek, hogy Dzierzon rendszere szerinti méhészetet fognak berendezni s a derék községi biró fia: Kádár Dani, ki a Magyar Országos Méhészeti Egyesület titkáránál, a magyar mó hészet egyik legbuzgóbb apostolánál: Binder Istvánnál méhészeti szakosztatásban is részesült, készséggel vállalta el a beszerzendő tör zsek kezelését, mint a ki özv. Péchy István- nénak ugyanott 120 kaptárra szépen berendezett s jelenleg 26 kitünően betelt törzsből álló méhtelepét is kezeli. ' Ily kedvező auspiciumok természetesen a község közrendü lakosaira is buzditólag fognak hatni, a mint ez irányban előttem többen kedvezőleg nyilatkoztak is. A második előadás megtartása végett a legközelebbi vasárnapon, február 24-én a Nagy- Bányával közvetlenül szomszédos Giród-Tótfaluba rándultam át, hol a község igen derék, intelligens bíróján, Duma Lászlón, a gör. kath. néptanítón, Porumb Péteren, a róm. kath. népiskola fiatal tanítóján, Schulz Lajoson és Róth Mátyás községi birtokoson kívül még mintegy 20—25 községi lakos várt az újonnan épült r. kath. iskola tantermében s érdeklődő figyelemmel hallgatták 1 és fél órán át tartott szabad előadásomat, melynek a méhészet iránti érdeklődésüknek több gyakorlati kérdés felvetésével s az ezekre adott feleleteim helyeslő tudomásul vételével adtak kifejezést s hol többen kijelentették, hogy még e tavaszon fognak méheket beszerezni, egyes müfogások elsajátítása végett időnként átjönnek méh-telepemet megtekinteni, kiknek viszont megígértem, hogy őket az ingatlan parasztkasokkal való okszerű méhész- kedés s főkóp az átmeneti kaptárkákkal való kezelés titkaiba a legnagyobb készséggel be fogom vezetni. Az ekkóp nyilvánuló érdeklődésből s hallgató közönségem lelkes nyilatkozataiból következtetve tehát működésem mind a két községben reményemen felül kedvező eredményt biztosit a méhészet fellendülése tekintetében, oly lendületet, minőt e vidék minden tekintetben kitűnő méhészeti feltételei méltán igényelhetnek. Ezekben kívántam beszámolni a vármegyei gazdasági egyesület és e becses lap igen tisztelt olvasó-közönsége előtt méhészeti előadásaim lefolyásáról és remélhető eredményéről, mely eredmény, hogy mennél sikerdusabb legyen, azt hiszem: velem együtt a méhészét minden igaz barátja őszintén kívánja. Nagy-Bányán, 1901. Paczek Béla. Meghívás. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. évi márczius hó 19 én d. u. 3 órakor a városháza tanácstermében igazgató választmányi ülést, f. hó 20-án d. e. 11 órakor pedig ugyanott évi Riparia Portalis 2 éves 50 kor., 1 éves válogatott 50 kor., I. o. 40 kor., II. oszt. 30 korona. Rupestris Monticola 1. o 40 kor., II. oszt. 30 kor. York-Madeira 2 éves 30 kor. V. Sima amerikai vessző: Riparia Portalis, Solonis és Rupestris Monticola I. oszt. 16 kor, II. o. 8 kor. York-Madeira 6 kor. A Szatmárm. G. E. tagjai részére 20 százalék árengedmény. Előjegyzések az átvétel idejének megjelölése és az ár 2o\-dnak előleges beküldése mellett az egyesületi titkárnál (Szatmár, Rákóczy-utcza 33. sz.j eszközölhetők. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közleményei. Rovatvezető: Poszvék Nándor, egyl. titkár. Lapunk mai számához csatolva Egyesületünk minden tagjának megküldjük az Egyesület 1900-ik évről összeállított évkönyvét a következő tartalommal: Előszó ; az egyesület alapszabályai ; az Egyesület igazgató választmánya ; állandó jellegű bizottságok ; az egyesület 190Ö-ik működése; az Egyesület vagyona az 1900. év zártával; az Egyesület tagjainak betűrendes névjegyzéke; az Egyesület tagjainak kimutatása lakóhely szerint. Ha a füzet egyik-másik példánya tévedésből kézhez nem jutna, szíveskedjenek levelező lapon egyesületünk titkári hivatalánál azt megreklamálni. Méhészet hazánkban. A földmivelési minisztériumban már elkészült a múlt esztendőnek a méhészetnek vonatkozó statisztikája. E szerint mozgó keretű kuptárakban 210.245, közönséges köpükben 439,309 összesen 649,554 méhcsalád az országban (Gyarapodás 4997 méhcsalád.) A méz termelás kitett a múlt évben 32,477 és fél métermázsát, melyet 2'728,113 koronán értékesítettek. Külföldre mindössze 46,950 kgr. szállitatott, amit indokolni lehet azzal, hogy a ta- valzi óv éppen nem volt szerencsés. Bácsmegye, mely a legtöbbet szokott exgortálni pl. a múlt évben költőidre mit se szállított, Uj tagul jelentkezett Halmi Gábor és László földbirtokos Nyir-Csaholy rendes tag. Tagdíj nyugtázás. Előbbi 900 901 ősi alapitó Múlt szám összege Kossuth István Komlód-Tótfalu Pataky Sándor Ér-Körtvólyes Kovács Imre Nábrád Kohányi Zsigmond S. Újlak id. Gerber Ödön Sz.-Szváralja Kupán István Szárazberek Dr. Medve Kálmán Debreczen Klein Jakab Avas-Vámfalu óvekre. korona 44 96 104 244 6 2 2 6 2 6 2 Összeg 44 103 124 276 Szőlő oltvány és vessző eladás. A szatmármegyei Gazd. Egyesület szatmári szőlőtelepéről a f. évben a következő szokvány minőségű oltányok és vesszők vannak még eladók : I. 2 éves gyökeres zöld oltás: már mind lefoglaltatott. II. 1 éves gyökeres fás oltás: ára ezerenkónt 240 kor., Ripária Portalis alanyon: Bakator 280 drb. Járdovány 223 dr Furmint 1334 drb., Olasz Rizling 2700 drb., Madeleine 1307 drb., piros Chasselas 1043 drb., fehér Chasselas 245 drb., Muscat Alexander 17 drb. Ugye,néz oltásokból csekély hiba miatt kiselejtezett minőségben nem mint „szokvány“ oltás eladásr., bocsájtatik ezerenkinti 140 kor. árban 4700 drb. III. Sima z ö 1 d oltás ára ezerenként 140 kor., Riparia Portalis alanyon Bakator 136,Járdovány 250., N.-Burgundi 1020, vegyes borfaj 1120. Solonis alanyon vegyes borfaj 1520. IV. Gyökeres amerikai vessző: HÍRROVAT. * Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla főispán hétfőn d. e. elnökölt a közig, bizottsági ülésen, d. u. pedig a reudes havi közgyűlésen. Este N. Károlyba utazott. * Lorántffy Zsuzsánna-egyesület. Vasárnap d. e. az ev. ref. egyház tanácstermében Biki Károly esperes meghívására megyénk és városunk előkelő prot. női és férfiai közül számosán gyűltek össze, hogy általában a prot. szellem ápolására s kiváltkép a prot. nőnevelés érdekében megalakítandó „Lorántffy Zsuzsánna egyesület“ ügyében előértekezletet tartsanak. Az értekezletet Biki Károly esperes nyitotta meg, ki a tervezett egyesület szükségét, vallás-erkölcsi nevelés szempontjából nagy fontosságát és czélját körvonalazván az eszmét a jelen voltak egyhangú lelkesedéssel fogadták. A prot. egyháztársadalomnak e téren természetesen első sorban a szatmári prot. felsőbb leányiskolának fejlesztése képezné legsürgősebb feladatát. Az értekezlet vezetésére Domahidy Istvánná úrnő, jegyzővé Rácz István lelkész kérettek föl. Több oldalról történt eszmecsere eredményül egy 14 tagü bizottság küldetett ki p szervezésre s az alakuló gyűlés idejéül ápril 14-ike tűzetett ki, mikorra a helybeli és vármegyei prot. hölgyek meg fognak hivatni. * Katonai szemle. Kummer Henrik tábornok, dandárparancsnok, jelenleg városunkban van, az 5. gyalogezred helybeli zászlóalja felett szemlét tart. * Tanáesbiróválasztás. A n.-bányai ev. ref. egyházmegyében Böszörm ónyi Sándor el- hunj'tával megüresedett tanácsbirói állásra megejtett szavazás alkalmával legtöbb szavazatokat nyertek Tóth Móricz és Csaba Adorján. Az absolut többség megállapítása czóljából uj szavazás lett elrendelve. * A Széchényi Társulat f. hó 18-án d. u. 4 órakor a városháza kis tanácstermében választmányi ülést, másnap pedig, f. hó 19-ón d. e. 11 órakor a városház nagytermében közgyűlést tart. A közgyülüs tárgysorozata, melynek előkészítésével a választmányi ülés foglalkozott, a következő : 1 Elnöki megnyitó. 2. Igazgatósági jelentés a Társulat múlt évi működéséről. 2. Múlt évi számadás. 4. Jelenóvi költségvetés megállapítása, illetve megvizsgálása. 5. Tisztujitás. 6. Az elnökséghez a közgyűlési napon Írásban beadott esetleges indítványok. " Katonai áthelyezések. Tar Zsigmond honvódhadnagy Szatmárról Mármarosszigetre helyeztetett át; helyére Losdorfer S. hadnagy jött M.-Szigetről. * Meghívó. A „Szatmárnémeti Kereskedő- ifjak Köre“ f. hó 17 én d. u. fél 4 órakor tartja közgyűlését, melyre a kör tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgyak : A választmány évi jelentése. A számvizsgáló bizottság jelentése s a pénztári számadás bemutatása. A jövő óyi költ ségvetés tárgyalása. Tisztviselők és választmány lemondása és újbóli választása. Indítványok. Szatmár, 1901. márczius 8. Páskuj Imre elnök. Deák Kálmán titkár. * Gyászliir. Ifj. gecsei Kunfalvy Józsefné szül. borosjenői Jeney Juliánná f. hó 10-ón reggel fél 3 órakor élete 21 ik házasságának 4-ik évében hosszas szenvedés után Halmiban elhunyt. Hült tetemi f. hó 11-én d. u. 2 és fél órakor tétettek a r. kath. egyház szertartása szerint a halmii rk. sirkertben örök nyugalomra. Az engesztelő gyászmise áldozat lelki üdvéért márcz. 12-ón d. e 9 órakor volt. Az örök világosság fényeskedjék neki ! * Márczius 15. A szatmári kir. kath. főgimnázium kebelében fenálló Kazinczy Önképző kör márczius 14-ón az az ma csütörtök d. u. 5 órakor diszgyülést tart. A diszgyülés műsora : 1. Viharban, énekli a vegyeskar. 2. Talpra magyar ! Petőfitől. Szavalja Petz Ferencz VII. o. t. 3. Talpra magyar! zenéje Boldis I.-től, énekli a férfikar. 4. Felolvasás, tartja Unger G. Vili. rendes tavaszi közgyűlést tart, melyekre az igazgató választmány, illetve az egyesület összes tagjait meghívom azzal a kéréssel, hogy a tárgyak fontosságára való tekintettel ez ülésen mentül számosabban megjelenni szíveskedjenek. Sárköz, 1901. márczius 12. Báró Vécsey József egyl. elnök. Az igazgatósági ülés tárgysorozata: 1. Múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. 2. Miniszteri leiratok. 3. Társegyleti átiratok 4. Lóverseny bizottság jelentése. 5. Számvizsgáló bizottság jelentése. 6. Kérvények. 7. Folyó ügyek. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. Igazgató választmány jelentése. 3. Pénztári számadások jóváhagyása és felmentvény megadása. 4 Tisztujitás. 5. Állandó bizottságok és szakosztályi elnökök megválasztása. 6 Beérkező esetleges indítványok.