Szamos, 1901. február (33. évfolyam, 10-17. szám)
1901-02-10 / 12. szám
XX XI1L évfolyam Szatmár, 1901. vasárnap február hó 10. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmarmegyei gazdásági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési á rs Egész -évme 8 Aor. — Féltvre 4 kor. — Jfegyedésare 2 kor F^yes szám .ára 20 fillér. Ä szinügyi bizottság és a színigazgató. Az ü dissonanczia, mely a szinügyi bizottság és a színigazgató között már régebben ás tapasztalható, a legújabb időben olyan mérvekat öltött, a mi mindkét részről erősebb reakezióhan nyilatkozik. A szinügyi bizottság a szintársulattal s kivált ennek igazgatójával szemben úgy a művezetés, mint a színi erők hiányos alkalmazása szempontjából, súlyos, elitélő kritikát gyakorol s & hiányokban látja az idei színi szezon sikertelenségét. Ezenkívül lényeges oknak tekinti azt is, hogy az igazgató egyéni magatartásából hiányoznak .-.ok a tulajdonságok, melyek a személyedén. «ezés révén egyénisége s ezzel kapcsolatban a szinügy iránt is a közönségben kellő népszerűséget .ébreszthetnének.. A színigazgató ezzel szemben a bizottság észrevételeit, .kívánalmait s, követeléseit teljesithetöknek nem találja; társulatát a pártolás fokához mérten meglelelőnek tartja, a bizottság követeléseiben, bírálatában személye és hírneve elleni hajszát lát, s urbi et orbi hireszteli, hogy Szatmár közönsége a színművészet iránt nem érdeklődik, idáig 6 ezer forint deficzif je van s a jövő évre szerződött társulatot is városunktól elriasztani törekszik. Mi a reakcziónak egyik táborában sem akarunk dolgozni, hanem e helyett igyekSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. üiindennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. saünk a viszonyokat higgadtan elbírálni, nehogy az a hercze-hurcza, amit a vidéki szinügyi bizottság és az igazgató konfliktusa eredményez, az ország előtt, — mint rendesen történni szokott, — müértő közönségünk számlájára egyoldalúan Íródjék. A szinügyi bizottságnak kétségtelenül igaza van abban, hogy a társulat erők dolgában hiányos; ez is kéne, az is kéne még, hogy a társulatra el lehessen mondani: mosi már komplett! Külön coloratour operett- bufíó, külön férfi drámaerő s tőképen valaki olyan kellene, ki a közönséget állandóan vonzza, bizonyára valamely elismert nevű nagy művésznőre, vagy művészre gondolva A szinügyi bizottság ízlését, hajlamát csak respektálni lehet, de nem számol azzal a fontos körülmény nyel, a mit röviden csak úgy nevezünk: üres ház, mely még a Fáy Szeréna vendégjátékai alatt sem tudott megtelni. A szinügyi bizottság azt veti ez ellen, hogy épen azért üres, mert az igazgató a fentebbi hiányok pótlására nem tanusit áldozatkészséget. Hát szerintünk épen itt van az a csomó, a|mit ki kell bontani és megvilágositani, mert a bizottság követelése és az igazgató állandó válasza az „üres házzal“ olyan két egyértékü tromfként szerepelnek, melyek közül egyik sem tudja a másikat elütni, pedig valójában az egyik mégis „erősebb,“ mint a másik. Hozzunk fel csak egy közvetlenül ismert analóg példát. Jó reménynyel s illendő megnyitó prológusokkal útjára kelt ez évnek őszén a helyi érdekű villanyos, — a színházzal majdnem egyidejűleg. A villanyos csak jár, csak csilingel, de folyvást majdnem oly üres, mint a színház nézőtere. A vállalkozó nézi, vár és reménykedik, de hasztalan — mint a színház direktora. Ezt látva csoda-e, ha a vállalkozó személyzetét nem szaporítani, hanem redukálni törekszik, s csoda e, ha a sikertelenséget látva a vállalat (okozásával nagyobb rizikóba j vágni nem akar? Nincs kizárva a lehetősége ugyan annak, hogy a fejlesztés javít a helyzeten, de nem valószínű. Igazságosan cs joggal pedig nem kívánhatjuk, hogy valaki valószínűtlen eredményekért a maga pénzét koczkáztassa. Ha nem csalódunk, a konfliktus főoka, hogy a szinügyi bizottság egy minden tekintetben kifogástalan társulatot és műsort követel, de ugyanakkor az adott viszonyokat, melyek közt az áldozatot a színigazgatónak meghozni kellene, — nem veszi kellő figyelembe. Ebből érthető az igazgató helyzete is a követelésekkel szemben, de nem érthető és nem következik egyszersmind az a magaDalok. Mikor a tájra leszállott az est, A jzöld erdőbe térek egyenest. Elüldögélek egy kicsi pádon, A szivem dobogását hallgatom. Mért nem vagy vélem! Te megértenél, — Hiszen örökké csak rólad beszél . II. Hervadás, hervadás, Az van mindenfelé Ne könnyezzünk érte, Ne törődjünk vele. Add ide a kezed A kezembe szépen, — Megleljük a tavaszt Az egymás szemében . . . m Megszokott dolog. Nem mondok semmi érdekest, Unalmas tán történetem, Hiszen mindennap hallhatod Majd minden utcza szegleten. A nép ajkán mint elkopott, Oly egyszerű eset forog ! Ne hallgass rá, nem érdemes, — Hisz már oly megszokott dolog. Egy szőke ifjú s barna lány Meglátták egymást valahol, Az erdőben tán, a madár. Hol oly nagyon szépen dalol. És elfogá a szivüket Az édes érzés: Szerelem, És ott csevegtek nemsoká Együtt, epedve, kedvesen. De egy borongós, bús napon A barna lányka csalfa lett, S a szőke ifjú eldobá Magától a rongy életet, Meghalt . . . letették csöndesen . . . A lány, s uj párja boldogok . . . . . . Ne hallgass rá, nem érdemes, — Hisz már oly megszokott dolog !... Szilágyi Imre. m „Spanyolból“. A múlt évben orvosaim tanácsára pár hetet a bártfai fürdőn töltöttem, — beszélte egy fiatal ember baráti körben, miközben irodalmi eszmecserére került a sor. Mindjárt első sétám alkalmával találkoztam egy régi barátommal, — Baranyai Gusztival — a kit mióta érettségiztünk, nem láttam. Mint diákok jó barátok voltunk, s rokon- szenvünk alapja az irodalom volt, melylyel önképzőkörünkben egyforma szorgalommal foglalkoztunk. A kölcsönös szívélyes üdvözlet után, any- nyi év múlva, ismét az irodalomra tértünk át s őszintén bevallottuk egymásnak, hogy bár meg- ! kíséreltük, nem sikerűit a nyilvánosság elé | jutnunk. Sétánk közben, egy árnyas utón haladva, barátom egyszerre karon ragadott s egy tőlünk j nem messze levő pádon ülő alak felé mutatva, J némi izggatottsággal mondá : — Jer barátom, hadd mutassalak be. Időm sem volt tőle felvilágosítást kérni, I mert az illető ur, ki már túl látszott lenni az ! élet delén, észrevett bennünket;, s mosolygó j arczczal intett felénk. Barátomat nevén szólitá, ki midőn bemu- j tatott neki, meg voltam lepetve, mert egyik í ismert írónk volt, kit én csak munkái után is- | mertem ez ideig, s kinek művei messze túl az ország határain is ismertté tették nevét. Csakhamar ismét az irodalom terére tért át a társalgás, melynek folyamán b arátom előhozta neki előbbi beszélgetésünk tárgyát, sikertelen irodalmi kísérletünket; mire a jeles iró nyájasan intett kezével, hogy foglaljunk helyet s a következőket beszélte ei nekünk : — Midőn a fővárosba kerültem, nemcsak szivem sugallatából s lelki vágyaim kielógitóse végett, hanem tanáraim tanácsára is azzal az elhatározott szándékkal voltam, hogy az irói pályára lépek. Az elbeszélő irodalom terére igyekeztem s mindjárt megkezdtem munkálkodásomat. Az általuk is bizonnyára tapasztalt izgatott hangú-
