Szamos, 1901. január (33. évfolyam, 1-9. szám)
1901-01-27 / 8. szám
XXXIII, évfolyam, Szatmár, 1801. vasárnap január hó 27, 8 ik szám. SZAMOS. Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmarmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak zatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. lehet egykönnyen a „Szalon estély“ alkalmából mindent felforgatni! Tehát szükséges „három-négy egymásba nyíló terem“, egy külön „buffet,“ a család tagjainak számára legalább két szoba, a gazdának egy szoba; ha az „előkelő“ családnál rendesen kisebb gyermekek mellé alkalmazott nevelőnőt vagy bonnet, s a háznál szolgáló hetest, vagy inast is számba vesszük, azoknak is kell legalább két külön szoba, kell még egy konyha s egy kamara. Ez teszen összesen mathematikai tudományom szerint 10-12 helyiséget. Kérdem most már, melyik az az „öt-hat család“ a mi városunkban, a melynek ilyen lakása van ? Lám, az az ajánlott „Szalon-élet“ első as. álya! A többieket tel sem hozom, mert az nagyon messze vezetne. Olyan keretben tehát, a mint azt a czikk ajánlja, — bármily, üdvös lenne is esetleg annak nyélbeütése, — „Szalon-élet“ a mi városunkban, szerintem, nem valósítható meg. De nincs is semmi szükségünk arra, kísérletet tenni oly társadalmi intézmény létrehozásával, mely székes-fővárosunk főúri szalonjaiban sem vált be. Avagy elfelejtettük már a nagymüvelt- ségü Cs. A.-né, szül. B. A. gróíné ilyen fajta szalon-életét? Nincsen szükségünk az utánzásra, a „haladásnak“ ily alakban való megteremtésére, mert igen jól mondja különüli kell aekünk? A larsang idejében sok minden megjár, a mi rendes, mindennapi ^ körülmények közt nem szokott előfordulni. Épen azért nem is vesszük komolyan sem az emberek beszédjeit, sem azt, amit Írnak, mert hát farsang van, s tudni való, hogy Carneval herczeg ő fensége elég csintalan és tréfás legény, kinek uralma alatt, a jóizlés szempontjából fogva fel a dolgot, — nem is illik egyéb a tréfálkozásnál. Ilyen tréfás dolognak vettem a „Szamos“ f. é. 6-ik számában „Szalon-élet“1 czim alatt közölt vezérczikket is. Mivel azonban illetékes helyről arról biztosítottak, hogy a jelzett czikkben felvett s napvilágot látott eszme komolyan veendő — úgy gondolom, megérdemli a hozzászólást már csak azért is, hogy tisztában legyünk azzal, voltaképen mire is van hát szükségünk ? Erre a kérdésre megadja jelzett czikk a választ következőkben: „ Teremtsünk szalon életet!“ Mielőtt e felhivásszerü kijelentésre elmondanám tárgyilagos véleményemet, hadd idézzem azt a nehány sort, mely a minap egyik kiváló nemzeti politikusunk s jeles Írónk tollából folyt: „Kedvező viszonyok nélkül nincs termékenység sem a talajban, sem a kultúrában. A talaj kedvező viszonyait képezi annak összetétele, megmivelése s a hidegnek, melegnek, fénynek, esőnek közreműködése. A kultúra kedvező viszonyait képezi a nép fogékonysága, tulajdonsága, munkája. Ezenkívül egy csomó kívül álló tényező. “ Abból a „csomó tényező“-bői felveszek egyet, s azonnal romba dől a megalkotni ajánlott „Szalon-élet,“ — ez a tényező: a mód. Azt kérdem én, ugyan kinek van a mi városunkban módja benne, hogy egy társaság számára „három-négy egymásba nyiló termet“, külön „bufíet-t“ bocsásson rendelkezésre estvétől éjfélig ? Avagy egy- egy szalon-estély alkalmából pakkoljon l*i az a család s menjen addig a szomszéd’ lakni? Mert, teszem, valamely „előkelő csa- i Iád meghívott bennünket téli estén 9 órára,“ — mint a czikk mondja, — bizonyára ös- mernünk kell ama családnak viszonyait is. Ha pl. annak az „előkelő családnak“ gyermekei vannak, — mondjuk van két-há- rom felnőttebb lánya s két-három felnőttebb fia, azoknak is csak kell egy-egy külön szoba, mert „előkelő“ csiládoknál felnőtt leányokat és felnőtt fiukat összecsapni, mint a malaczot egyhelyre, talán mégsem lehet: a házigazdának is csak van talán valami foglalkozása, mondjuk, irodát tart, ott sem Á kis „Picziri“. Mókus történet. Irta: Buday Sándorné. Valahányszor belepillantok a Tisza vizének tiszta mélyébe, mindig eszembe jut, bogy annak fénylő tükre alatt, a csöndes fenekén, ott nyugszik az én legjobb barátom. Szegényke 1 Egész élete mi volt egyéb, mint szorongó, előre törő természetének végzetes barcza kegyetlen sorsa ellen. Ősi köréből kiragadtatva, lángoló erejét parányi térben pazarolta, örökkön-örökké nekimenve tömlöcze vasainak ; szakadatlan emésztő mozgékonyság volt osztályrésze, de néha csöndes szemlélgetéstől sem idegenkedett élénk természete. Ugyan micsoda szörnyeteg ragadta őt ki élete hajnalán a magas erdők sűrűjéből? Ugyan ki vitte ót oda egy budapesti madárkereskedés zengő, csengő piaczára? Sajnáltam szegény kis ugrándozó, sürgő-forgó, kalitkájában föl s alá szökellő, apró teremtést; csak addig tartott ebbf n szünetelést, mig egye nesen, czifrán ülve, ropogtatta a diót, rnogyo rőt, vagy almát, aztán ráspolta a czukrot azzal az ép, hegyes fogaival. Aztán csak ismét egész áldott napon, fordult, kany'arult ketreczében, eszeveszett szökelléssel, széditő egyformaságban : mikor pedig megsajnálva öt, kiszabadítottam fogságából, villámgyorsan szaladt föl rajtam, majd ismét a szobám padlózatán búsulva ide- czammogott, mig egyszerre bejött a nagy nyul- szinü „Lébi“ kandúr és sompolyogva feléje tartott, a mikor aztán uczczu föl. mint a nvil az ablak fehér függönyére ! a honnót halálos félelmében kidomborodott gránátszinü szemeit meresztette az alant leskelődö nagy Lébire, mely tehetetlen sóvárgással görbítve hátát, nyelvével ajkát nyalogatva, fénylő tekintettel tartotta szemmel áldozatát. Szerettem ezt a kis „Picziri“ nevű barátomat nagyon ; olyan csodálatosan nézett mindig reám ez a kis mókus- fiu, szép, értelmes szemével. Este, ha feküdni tértem, ott találtam párnám alatt, ezt a lihegő kis teremtést; ott feküdt e gyönge, meleg piczi jószág, golyóba gombolyodva és édesen aludt, akár egy kis gyerek. Még távol vidékre is velem jött s félévig éltünk együtt dicső Nápoly7 városában. Lakásom szellős erkélyéről szerette nézni azt a tarka embertömeget, mely ott lent a Piazza di Vestrin sürgött, forgott. A párkány szélire kényelmesen leheveredve, bajuszát lábfejére támasztva le, résen volt és komoly7, a mint, hogy illik is az olyan kedélyhez, melyen saskeselyüként rágódik „az elhibázott létnek titkos tudata“. Csöndes, egyforma életet élt. Egyszercsak eltűnt az erkélyről, a hol sziesztát tartott a kis Picziri; hiába nyomoztam mindenfelé. Végre egyik szomszédnőm, ki j ól ismerte, hiszen mindennap látta az erkély szélén, azt mondta nekem, hogy az én kis barátom ott ül az utcza végén egy más valaki erkélyének párkányán, ott hegyezve hullámos, pamacsszerü füleit. Nosza mentem utána s ime csakugymn ott pompázott a kópé, az esti napsugarak fényében az első emeleti erkély széién. Tépte, kuszálta szip lompos farkát; ott dévajkodott, Ferencz József keserüviz Kizárólagos raktár LŐ VINGER JÓZSEFNÉL mókázott, hogy ugyancsak csodálkoztak rajta Nápoly verebei, és ugyancsak gyanús szemmel nézték az észak e hosszú farkú vendégét. Az est üde, kellemes volt és úgy látszott, mintha az én kis ficzkóm tovaszállni tökölte volna el magát. Tehettem-ó egyebet, minthogy fénylő czukordarabbal kezemben fölmentem, a lakók engedőimével, az idegen lakásba, s onnét ki az erkélyre, hatalmamba keriteni a kis szökevényt ? Mikor észrevett engemet a piczi jószág, oly ártatlanul pillantott reám a hamis, mintha az, a mit elkövetett, magától értetődnék; még csak nem is gondolt a feléje mutatott nyalánk csalétekkel. Végre kczeigett felém, óvatosan, hajlékony háttal; azt hitte nyilván, hogy gyors kapással elragadja tőlem a czukrot és majd folytatja sétáit tovább. De máskép szőtte sorsát a Párka; hüvely'k és mutatóujjaimat elszántan nyakára tettem, hogy fejét harapásra ne fordíthassa, biztos fogással hatalmamba kerítettem s ruhám zsebében hazavittem eviczkelő barátomat. Feledve, rég megbocsátva volt köztünk ez a kalandja, és csöndes lakomba haza térve, szoros összeköttetésben évekig éltünk egymás mellett, az ón ifjú barátom mindinkább csöndesült, szelídült; egy éjen, melyet szokás szerint lábaimnál töltött, reggel felé párnámon föl s alá tipegett, kínáltam édességgel, vízzel, nem kellett nekie, hanem ugyancsak durczásan ujjam után kapott; aztán pihent kissé, majd nyögni kezdett, mintha mély fájdalom bántaná A. modern thearapiában az orvosok mindinkább a természetes gyógyvizek használatát, ezek között különösen a maga nemében páratlan-et ajánlják. A Ferencz József ke- serüviz már huszonöt év óta van használatban s egy családban sem szabadna annak hiányozni.
