Szamos, 1900. október (32. évfolyam, 80-87. szám)
1900-10-21 / 85. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. yasárnap október bó 21. 85-ík szám. SZAMOS, c Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Egyes szám ára 20 fillér. Pénzügyi viszonyaink. (T.) Régóta nem volt hazánkban olyan nyomasztó pénzügyi helyzet, mint a milyent jelenleg észlelünk. Mikor a pénzintézetek a tavalyi kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt a kamatlábat országszerte felemelték, mintha szivén sebezték volna meg az ipart és kereskedelmet, egyszerre megszűnt a régi élénk forgalom, s ez az állapot azóta nemcsak, hogy nem javult, de sőt hova tovább egyre roszabbodott. Virágzó ipart és élénk kereskedelmet nyílt és szilárd személyi hitel nélkül még elképzelni is nehéz, természetes tehát, hogy ahol a személyi hitel megrendült, ott beáll az ipari és kereskedelmi pangás, vagy a mi ezzel egyet jelent: a nyomasztó szegénység, a szivet rázó nyomor. A hitelképesség redukálását először is a nagy termelők, továbbá a gyárak és a nagy kereskedők érezték meg, a kik közül nem egyet a tönk örvényébe sodort a hirtelen beállott pénzügyi válság, s a kik aztán el merülésük alkalmával magukkal rántották a velük üzleti összeköttetésben álló j kis emberek százezreit is. De a fogyasztó i közönség is érzékeny veszteséget szenvedett a nélkülözhetetlen szükségleti czikkek abnormis áremelkedése által, mely sok család vagyonilag konszolidált állását alapjában megingatt v Mindennemű dijak >zatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. A szakemberek kijelentették, hogy ez az állapot nem tarthat soká s csakhamar visszatérnék a régi viszonyok. S ezzel épen ellenkezőleg mit tapasztaltunk ? A személyi hitel megrendülésével beállott áhalános értékcsökkenést nyomon követte a jélzálogi hitel csődje, megszüntetve az ingatlan forgalmát, megakasztva az építkezést és nyomorba döntve a mindennapi kenyér munká- i sait. Úgy a fővárosban, mint vidéken számtalan félbe maradt házat találunk, melyeknek építését a pénzintézetek által kilátásba helyezett jelzálogkölcsönökre számítva kezdték el, de mert a beállott krízis miatt a megígért összeg nem íolyósittatott, az építtető nemcsak a ház építést nem tudta befejeztetni, hanem elesvén a számításba vett bér- jövedelemtől, még az előbbi kölcsönök kamattartozását sem fizethette, a mi megint a pénzintézetek mérlegének veszedelmes megbillenését okozta. De nemzetgazdasági szempontból is nagy veszteséget jeleni az az országszerte tétlenül veszteglő munkaerő, mely produktiv munka híján a készet fogyasztja, az idő viszontagságainak kitett félbemaiadt épület anyaga pedig ezalatt egyre romlik, pusztul, mígnem végtére teljesen hasznavehetetlenné válik. Bár tagadhatatlan, hogy a külpolitikának is nagy befolyása volt hazánk pénzügyi életére, a mennyiben a kint levő czimletek rohamos beözönlésével és beváltásával a készpénz küllőidre vándorolt, de ennél sokkal végzetesebb az a gyáva félelem és szükkeblűség mely hazai pénzintézetünket oly annyira jellemzi, hogy hatása alatt a legcsekélyebb pénzügyi változás beálltával fennakad a hitelforgalom, mert a pénzintézetek vezetői — csekély kivétellel — nem üzletemberek lévén, hiányzik náluk a vállalkozói szellem és bátorság, mely pedig igen sok esetben könnyen kiemelhetné a pénzkérdés megfeneklett szekereit. Különösen a szövetkezeti alapon létesült pénzintézetek jutottak egymás után olyan helyzetbe, melyből csak néhánynak sikerűit kigázolnia, mig a többiek az apró emberek nélkülözések árán összekuporga- tott garasait örökre eljátszották. És csodá- ! latos, hogy bár már annyian járták meg, még mindig egyre-másra keletkeznek ilyen szövetkezetek, melyek a hazai pénzmizéria i szanálásának czégére alatt épen az ellenkezőt, az elszegényesedést mozdítják elő. Egyre terjed a pénzspekuláczió, a más pénzével való üzérkedés. Igaz, hogy a szövetkezetek között is vannak kivételek, melyek a tagok érdekeit szolgálják, de az is bizonyos, hogy a nagy többség a mi igazunk szomorú tanúsága, íme egy példa. A megszorult gazdának kölcsönre van szüksége, de mert a takarék- pénztár, melynek hosszú évek során át Az aayáraért... Irta : Vári Olvasztlió Ferenc/, A kisbiró vigyorgó arczczal nyitotta ki az iroda ajtaját s tuszkolta befelé a húzódozó leányt, ki piros arczczal, szégyenkezve lépett be. „No mit restelkedsz, nem esznek meg odabó, ne félj, dehogy esznek . . .“ Aztán a mint a leány belépett, ő vissza húzódott, neki indulva a „hosszú sornak“ még akkor is mormogta : Dehogy esznek, nem bántanak odabe’ szép madaram, az ilyen kivánatos fehórnéppel szőrmentén szépen bánnak az urak, még ha valami sora akad is a törvényházban, dehogy bántanak, mehetsz oda bátran. Haraszt Julis meg a mint belépett, megállóit a szoba közepén s nagy zavarában lesütött arczczal babrálta karton, meghagyult kötője csücskét. A fiatal falusi jegyző íróasztala mellett dolgozott, fel sem emelte fejét, hogy a leány belépett, csak futtatta tovább perczegő tollát a fehér papiron, néha néha vetve lopva egy-egy pillantást a szép paraszt leányra, kinek remegő keble ingerlőn villogott elő az ingváll fodrai mögül. Végre letette a jegyző a tollat. „Baj van Julis, a Náthán-fóle tartozásba elárvereztetem a riskát.“ A leány ijedten engedte el kötőjét, s könybe borult szemmel elsápadt arczczal nézett a jegyzőre. Jaj, csak nem teszi azt a tekintetes úr ? ! De biz azt teszem Julis, régen ki kellett | volna fizetni a tartozást. Hiszen kifizettem volna már régen, pedig j nem is igazságos követelés az, hiszen szegény j apám — Isten nyugosztalja haló porában, — ha ivott, hát fizetett, — de hogy meghalt, könnj'ü az árván bármit követelni; tudja tekintetes ur, édes anyám beteg, hat hónap óta fel sem kelt, szólütötten nyomja a szalmát, két kezemmel keresem a doktornak, patikának valót, alig tengődünk egy napról a másra, azért elvállaltam azt az adóságot is, ne mondja senki, hogy Haraszt András, ki valaha első gazdája volt a falunak, adósa maradt valakinek, de nem tudtam még kikeresni a Náthán követelését, a mivel pedig sohasem maradt adósa az apám, az istennyila ne sajnálja kerülgetni azt az uzsorás Náthánt, hogy van lelke az árvát tönkretenni, de könyörüljön rajtam a jegyző ur, itt az aratás ott is keresek, beállottam gépesnek is, megsegít az árvák védője a jó Isten, s kifizetem azt a tartozást, csak ne vegyék el a tehenünket, szegény anyámnak meghasad a szive, ha halálos ágyán fekve az utolsó falatot is elveszik tőlünk, tudja a tekintetes ur, hogy az a tehén minden vagyonunk. Mig a leány beszólt, a jegyző vágyó szemmel nézte keble hullámzását, s piros, véres szájszélét fogaival harapdálta s midőn az elhallgatott ő tompa fojtott hangon szólt hozzá : Kifizetem ón azt a kis tartozást helyetted Julis, ha úgy. akarod. Haraszt Julis riadtan kórdőleg tekintett a jegyzőre. Nagyon mebg van most a tarlón Julis, fölégeti a nap az arczod, gyönge lábod megvórezi az éles torzsok, nem való vagy te oda, a ruhád is olcsó, szinehagyott, selyembejárhatnál te Julis, pedig nem is nagy volna az ára . . . A leány aroza lángbaborult. Azou az áron nem kell a pénze, inkább koldulni megyek. Gondold meg csak Julis . . . Nem gondolok ón semmit, nincs az uraknak lelke . . . elfuladt a hangja s zokogva szaladt ki az irodából. * * Forrón sütött odakint a nyári nap, egy lélek se járt az utczán, madár se szólott az ágon, csak a fehér pillangók czikáztak játszva a forró levegőben. Az utczán a gyalogút mellett nyárfák zizegtek, akáczok bólingattak s Haraszt Julis fehér ingvállát meg-megérintette egy-egy hajlongó lombos ág, megsimitotta arczát is gyöngén, lágyan, s mintha fülébe súgta volna : selyem ruhád lesz Julis, . . . bársony czipőt húzol a lábadra . . . nem égeti fel a nap az arczod . . . nem is nagy lesz az ára. Haraszt Julis sietve haladt végig a „hosszú soron“ az alvégre, hol alacsony szalmás „zsel- lór“-házban laktak, az is a másé volt, „urdoígát* kellett érte szolgálni 20 napot egy évre.
