Szamos, 1900. szeptember (32. évfolyam, 71-79. szám)
1900-09-23 / 77. szám
vés magyar marad. Viselkedése csak színpadi szocialista agitátoroktól eltanult pose. Figyeljünk meg egy magyar földmivest jó aratás után, mily hazafi ő, mily hévvel, lelkesedéssel énekli: „Hazádnak rendületlenül légy hi ve ó magyar!“ Nem tagadható, sokszor elégedetlenek, de lényegesen külömböznek a nemzetközi szocialistáktól, a gyári munkásoktól, kik hazát nem akarnak ismerni. Ezekből kiindulva, a szocializmusnak ma még oly formában, mint azt jelenleg hirdetik, nincs jogosultsága. A viszonyokhoz képest a magyar társadalom és a kormány erejéhez mérten meg tesz minden áldozatot a szegény isten adta magyar nép boldogi- tására, de lesz idő, mikor az áldozat a magyar társadalom, a kormány részéről kevés lesz az u!, társadalmi rendszer érdekében. Addig is, mig ennek ideje elérkezik, ne tévesszenek meg bennünket forradalmi eszmék, dolgozzunk, becsüljük meg a munkát, mert az csak javunkra, családunk, a társadalom, a haza s az emberiség javára fog válni. A „Ferencz József Tanítók Házának“ megayitó ünnepélye. Budapest, szeptember hó 16-én. Fiatalos lelkesedés hevitette a kebleket ezen fiatal intézménynek második megnyitóján. D. e. 11 órakor vette kezdetét az egyszerűnek gondolt, de fényesnek bizonyult ünnepély. Be- j vezetéssel a Tanítók Házának énekkara szolgált, | komoly méltósággal adván elő a Hymnust j Ennek elhangzása után szóllásra állva maradt j Halász Ferenez osztálytanácsos a felügyelő bizottság elnöke, s eszmékben és szónoki szép- j ségekben egyaránt gazdag beszédet mondott, j Ékes szavakkal fejezte ki elismerését Póterffy j Sándor iránt, a ki évtizedeken át lankadatlan : buzgalommal fáradozott a Tanítók Háza meg-j valósításán. Lelkes éljenzés közepette fejtegette a vall és közokt. miniszternek, dr. Wlassics Gyulának ez intézet körül szerzett nagy érdemeit, a ki 1.000 000 koronával járult a még felépítendő díszes csarnok költségeinek fedezéséhez. De az intézetnek név is kellett, s a vall. és közokt. miniszter ur előterjesztésére 0 Felsége kegyelmesen megengedte, hogy ez az intézmény az ö magas nevét viselje. Majd élénk vonásokkal rajzolja a Tanítók Háza czélját és főleg három erény követésére buzdítja ifjú' barátait: a király iránti hűségre, az ezzel kapcsolatban álló hazaszeretetre, továbbá becsületességre és jellemszilárdságra. „Haszontalan, léha szellem — úgymond — itt semmiesetre sem kaphat lábra“. — Ujváry Béla, a felügyelő bizottság alelnöke, az Eötvös —alap részéről üdvözli az ifjúságot és a rokonsziv melegével, bizalmas és bizalmat keltő szavakban bölcs tanácsokat ad. „Ne feledjétek — úgymond — hogy az Eötvös alapnak még ma is súlyos gondot ad ez az intézet. Mondjátok meg tanitó-apáitoknak, hogy a vezetőség éjet-napot egygyó tesz, hogy ezen intézményt fenntartsa; nem kiméi költséget, fáradságot és lelkiismeretességet, hogy a tanítóknak ezt a szemefényét oly magas színvonalra állítsa, mint a mily magasra azt Péterffy Sándor a maga nagy szivével emelni óhajtja. Véreimnek vérei, ne feledkezzetek meg arról, hogy ennek a háznak, tiszteletet, elisme rést kell szereznetek a társadalomban. Titeket a jövendő reménységeinek tartunk, a kik Magyarország társadalmának figyelmót'a tanítóságra fogjátok irányítani!“ Most következett az ünnepély közép- s egyszersmind fénypontja, midőn a magyar tanítóságnak becsületes munkában megőszült s érdemekken gazdag Nesztora, a Tanítók Házának édes atyja, Péterffy Sándor, habár gyöngélkedett, szóllásra emelkedett. Halász Ferencz osztálytanácsos bírta erre a derék öreg urat azon meleg kéréssel, hogy legalább néhány szót szóljon atyai szeretettel az őt hallani óhajtó ifjakhoz: „A szeretet nevében kért fel Nagyságod, parancsolatnak tekintem Nagyságod kérését“. Aztán a mély meggyőződés élénk kinyomatával jóságos arczán s mintegy ihletett, a meghatottságtól remegő hangon igy folytatta : „De szükségesnek is tartom, hogy pár szót én is szóljak. Ez a ház a magyar nemzet háza; a magyar nemzet életének legszebb kepe tükröződjék vissza e házban. Az a szeretet, a mely összetartja a magyar nemze- zetet: az a szeretet, mely a hazaszeretetből fakad és a mely felekezetet és nemzetiséget nem ismer: az lakozzék lelketekben. Legyen mindegyik a maga hitfelekezetének hü gyermeke, de ne gyűlölje a másikat, ki nem egy imádságot mond ő vele. Az a szeretet, mely kieszközli, hogy a tót nyelvű emberből is áldott lelkű hazafi lesz; mely az oláht is megtanítja a magyar faj szeretetére ; mely a különböző nemzetiségekből álló országot erőssé teszi és a mely O Felsége jelszavát: Viribus unitis folyton szem előtt tartja : az a szeretet legyen otthonos ebben a házban. Legyetek egymással szemben igazi testvérek. Mert, ha nem lesz meg köztetek az a szeretet, mely az igazi műveltség belső értékét adja meg, a boldogtalanság helye lesz ez az intézet. Az volt hosszú életemnek állandó és legfőbb czélja, hogy a különböző nemzetiségű tanítókat összeforrasz szám a haza, a hazafias munka szeretetóben. Ezért dolgoztam mostanáig; veg}7étek át tőlem, agg vállaimról a munkát ! Az Isten áldjon meg benneteket !“ — A minden beszéd után felhangzott éljenzés ekkor a legnagyobb és leglelkesebb volt. Ezután György Aladár egy felolvasott csinos mesében fényes példát nyújtott arra mily áldásos hatással van az intézet derék növendéke valamenuyi társára egész környezetére. Józsa Mihály intézeti gondnok a fegyelmi szabályzat felolvasása után kéri az ifjúságot, legyen iránta őszinteséggel és bizakmmal, hogy az intézet mindegyikük számára valóban kellemes otthon lehessen. A fényes és sok tekintetben tanulságos ünnepélyt a Szózat eléneklése zárta be, mely után a gondnok váratlan felszólítására még e sorok közlője mondott a magas vendégeknek kegyes megjelenésükért köszönetét. Ugyanazon napon ismerkedő estély volt, a mely vig hangulatban csaknem éjfélig tartott. Vörös Béla. HÍRROVAT. * Főorvosi kinevezés. Király ő felsége Barcsay Kálmán szatmári 12. honvéd gyalog ezredbeli segédorvos-belyettest a cs. és kir. közöshadsereg tényleges állományába főorvossá nevezte ki. Kinevezés. Király őfelsége dr. Udvarhelyi Dezső debreczeni járásbirósági albirót az ottani ügyészséghez alügjAszszé, — ifjú J á k ó Sándor a debreczeni ítélőtáblához berendelt birósági aljegyzőt az ottani törvényszékhez albiróvá nevezte ki. Mindkét kinevezett városunk szülötte kiknek őszintén gratulálunk. * Tanári kinevezés. A vall. és közokt. miniszter, a dr. Steinberger Ferencz n.-váradi kanonokká történt kineveztetése által megüresedett képzőtanári rendes tanszékre Bodnár Gásp'-rt nevezte ki. Gratulálunk úgy a kinevezettnek, mint a tanítóképző intézetnek, mert Bodnár Gáspárban egy képzett és lelkes tau- férfiut nyert a jó hírnévnek örvendő képző- intézetünk. * Élj egyzés. Bagó thai Sámuel, helybeli ref. főgimnáziumi tanár eljegyezte Széchy Jolán kisasszonyt, Széchy János M -Szigeten állomásozó cs. és kir. százados bájos leányát. * A nagybányai ref. egyházmegye lelkészei népes értekezletet tartottak f. hó 19-ikén városunkban. Számos gyakorlati kérdést vitattak meg, amelyet megállapodás után terjetsze- nek föl az egyházmegyére. * Szabályrendelet. Az árvíz elleni véde-. kezés iránt alkotott szabályrendeletet a belügyminiszter jóváhagyta s 30 napi közhírré tétel után életbe lép. * Kongnia megállapítás. A vall. és közoktatási minisztérium újabban a következő ev. ref. lelkészek állami kiegészítését állapította meg. És pedig 1200 koronág: az angyalosi lelkészét 272 koronában, az atyai 271 kor. 23 fill., a v.-oroszi 279 kor. 82 fill., a szamosbecsi 291 kor. 81 -fill., szamosdobi 173 kor. 22 fill., szamos- ujlaki 446 kor. 96 fii., a zsarolyáni 796 kor. 12 fillérben. 1600 koronáig : panyolai lelkészét 205 kor. 06 fill., óvári lelkészét 296 kor. 74 fillérben. S mindezt azon záradékkal, hogy amennyiMilyen szép hagzatos a czime! Mikor még I csak Bodó Pistuka volt ! Nag}*- hahotázás hallatszott ki a szobából. Sokan lehettek odabenn. — Benyissunk ? — kérdő tartózkodva az anyjuk. —• Hogyne nyitnánk, mikor itt lakik! — feleié bátran az öreg s megnyomta a kilincset. . Szent Isten! mennyien voltak benn ! Az asztal tele volt rakva tálakkal, üvegekkel. Nagy vendégség lehetett. Pista éppen a poharakat töltögette, amikor szülei beléptek. Kíváncsian fordult az ajtó felé s csak ennyit mondott: — Nini, a szüleim ! Nem nézte az öreg asszony, hány kiváncsi szem tapad fájuk. Odaugrottá fiához, megölelte, megcsókolta. Jó ideig nem eresztette ki a karjai közül. Aztán az apára került a sor. — Eljöttünk fiam, hogy megnézzük mi is a színdarabodat. Már csak minket is érdekel egy kicsit. Te rósz fiú, miért nem írtál róla semmit? Az újságból tuduk meg. Pista egy ideig szabódott, zavart pillantá- j sokat vetve a vendégseregre, végre igy szólt : — Bocsássanak meg, édes apám, édes anyám. Lássák, mostjsokan vannak nálam, aztán meg rögtön a főpróbára is kell sietnem. Tudják mit? Látogassanak el hozzám délután, akkor majd beszélgethetünk ! Szegény két öregnek, mintha a szivét hasogatták volna. — Gyere hát, anyjuk, hagyjuk magukra az urakat, majd eljövünk délután. Amint a széles lépcsőn lefelé haladtak, az öreg asszonynak egy perezre le kellett ülnie, de nem a fáradtságtól, a szive háborgását akarta egy kicsit pihentetni. Nem szóltak egymáshoz. Tudta jól mind- egyik, mit gondol a másik. Úgy szerették volna mindketten, ha az az István újra Pistuka lehetne. Végig vonult szemük előtt a múlt. Láták a gyermeket, amint a bölcsőben szendereg édes álom karjain, majd lábra kell, beszédes lesz, mesét mond a Lomposnak ott az udvar végében, telefirkálja a kalandáriumot félszeg ákombáko- mokkal, majd Írni, olvasni tanul s esténként gyönyörködteti őket azokkal a szép versekkel, amiket maga csinált, aztán az első válás, az első levél, jaj nem is jó ezekre gondolni sem! Újra ellátogattak a lakására délután. Keresték kétszer, háromszor is, de valahányszor bekopogtattak, mindannyiszor azzal a leverő hirrel fogadta őket az inas : . — A nagyságos ur még nem jött haza! * — Menjünk hát a színházba ott meglátjuk ötét is. Ember ember hátán tolongott az utczákon. Mindenki látni akarta a színdarabot. Mégis nagyszerűnek kell annak lenni. A Bodó-pár is igyekezett. Az előcsarnok ban, megérkezve rögtön a pénztárhoz siettek, Tudták, hogy ott kell ezédulát váltani, hogy bejuthassanak. De hajh! a pénztár ablaka le volt csukva s egy táblán ez volt jelezve: „MINDEN JEGY ELKELT.“ — Ide is hiába jöttünk, — mondá szomoI ruan az öreg Bodó — no anyjuk, mehetünk vissza, ahonnan jöttünk. Az anyjuk szinte siiva fakadt. — Hát csakugyan nem juthatunk be? — kérdő elcsüggedve. Már kifelémenőben voltak, amikor az ajtó mellett megláttak egy hordárt, aki kezében két ezédulát tartott. — Mi az jó ember ? — Színházi jegy, de nem maguknak való. — Hát miért nem? — Csak azért, mert úgysem adhatnák meg [ az árát. — Ki mondja azt ? Ide csak vele ! Mennyi jár érte ? — A kettőért négy pengő. Nem is sok. Láthatják, minden jegy elkelt. — Négy pengő. Sok, isten úgyse, de megadom. Hogyne adnám meg, amikor a Pista fiam darabját játszák. Vége következik.
