Szamos, 1900. szeptember (32. évfolyam, 71-79. szám)
1900-09-23 / 77. szám
XXXIi. évfolyam. Szatmár, 1900. vasarnap szeptember hó 23. 77-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartdimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. í> r Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. ■— Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Jogosult-e a szocializmus nálunk vagy sem? Nálunk, Magyarországon félreértik a szocializmus tanát, minek legnagyobb oka abban rejlik, hogy a magyar 90%-a nincs tisztában azzal, tula donképen mi a szocializmus ? Valami felforgatót, veszedelmest ért alatta, mely megbolygatja egyaránt a társadalmi és kormányrendszert. Pedig a szocializmus nem akar mást, mint uj megélhetést a proletárság, egészséges rendszert a nép számára. Igaz. hogy ez nem minden szocialista egyedüli kívánsága Azonban tessék elhinni, hogy a népnek rendes megélhetést nyújtunk, sohase fog hódolni a véresszáju agitátorok szavainak. Ha hódol is, ezt vagy kényszerűségből, vagy elkábulásból, vagy pedig megélhetésének bizonytalanságából, nyomorból teszi. Figyeljünk meg egy sztrájkot. Sztrájk alkalmával sokan vannak, kik helyzetükkel megvannak elégedve, nem panaszkodnak a bér miatt, azonban néhány társuk veszedelmes fenyegetésének kénytelen engedni s beállnak a sztrájkolok táborába. A második eset, midőn vak elkábulásból lesz valaki szocialistává. Egyes agitátorok beszédének hatása alatt megérlelődik benne a gondolat; hogy szocialistává le íz, miáltal jobbra íordul helyzete. Neki mindegy, jó vagy rósz e a sorsa, ha egyszer munkás okvetlenül rósz helyzetének kell lenni. És itt van a legnagyobb bibi. Az agitátorok erre az állás- pontra helyezkedve, bizonyosan egyre több hívet szereznek az elégedetlenek táborába. Ezek az elégedetlenek azonban nem törődnek azzal, hogy jóhiszeműségüket az agitátorok alaposan kiaknázzák. Szinte hallom már a szocialisták részéről a fenyegető elenvetéseket. De maradjunk csak higgadtak, ne legyünk elkapatva a véres eszméktől. Gondolkozzunk komolyan s emberekhez illően. Tessék vissza gondolni egyes férfiakra, ki cet a szocialisták vállukra emeltek. Vájjon nem éltek-e vissza a beléjük helyezett bizalmakkal Nem mondom, vannak agitátorok, sokan kik szivvel-lélekkel, önzetlenül fáradoznak, gondolván, hogy ama népcsoportot, melynek szószólói boldogítani fogják. Ezek törekvései méltányolandók is. A harmadik eset, mikor nyomor miatt lesz valaki szocialistává. Ez a körülmény olaj a tűzre s az ilyen ember lelkületére a legerősebben hat a forradalmi szocializmus vészes tana. Az elmondottakból kiindulva most már azt gondolja az olvasó, hogy a legerősebb szocialista ellenes «agy ok. Dehogy, korántsem j hisz mindannyian szocziaiisták vagyunk, de a iszó valódi értelmében, vagyis uj, helyes, a népre nézve méltányos rendszert akarók. Más kérdés tisztán az, ki hogyan fogja fel ezt az uj társadalmi rendszert, mely a természet örök törvénye szerint sohasem lesz egyöntetű. Eme uj s még látatlan társadalmi rendszert a magukat szocialistáknak nevezők nem a helyes s következetes, lépésről-lépésre A Bodoék reménye. Irta: Szabados Ede. (Folytatás.) Harminczöt év telt el. amióta a Bodó-pár boldog mosolygással hajolt a kisded bölc'sője fölé. Harminczöt év, nagy idő ! Hogy megőszül tek mindaketten! Az apjuk görnyedezve jár- kel a házban, olykor-olykor morog magában, semmi sincs Ínyére. Az anyjuk egy sarokban meghúzódva motoszkál a Lulipáutos ládában. Előszedegeti a Pista régi leveleit; ott van az mind egytől-egyig gondosan rendbe rakva, ösz- s-ekötve. Amióta megapadta fiú levelező kedve, olyan szívesen böngész a régi Írások között. Néha egy-egy könyet ejt a papirosra, az öreg Bodó úgy elnézegeti, csak csóválja a fejét, — tudja ő, miért. Hires ember lett a Pistából, már az újságokban is ki volt nyomtatva a neve akárhányszor Nagy Írónak nevezik De hát ha iró, miért nem ir gyakrabban az édes szüleinek? Bizony megesik, hogy esztendő alatt össze-vissza há rom levele érkezik, az is csak annyi, hogy éppen meglegyen a formája. — Fölneveltük, kitanittattuk, — dünuyög az öreg ember — s most mi hasznunk belőle ? Mintha nem is volna a fiunk. — Ne bántsd szegényt! Sok dolga lehet. Nem érkezik mindig úgy, amint ő akarná. De majd máskép lesz ezután ! — Bár legalább többször láthatnám. Egészen kifelejtettem az arczából! Egy párszor már meglátogatta őket nehány napra, de mikor ők örökké vele szerettek volna lenni. Beleszoktak lassanként az elkerülhetetlenbe, pedig nehéz volt nagyon. Versenyt öszitett rajtuk a bánat meg az idő. Egy este azzal állított he hozzájuk a tani tóék Gyurija, aki naponta elvitte nekik az újságot, hogy olvassák el figyelmesen azt a hirt, amely kék plajbászszal vau körülkerítve, nagyon meg fognak neki örülni. Hozzá is láttak nyomban. A színházi hírek rovatában az állott, fogy egy hót múlva szm- rekerűl a nemzeti színházban Bodó István nagynevű iró első színmüve: „A végzet.11 — Nini — szólt az öreg fejét megrázva — és nekünk semmit sem irt róla az a rósz fiú ! — Nem értem ! — szólt az anyjuk — de hátha annyi dolga volt szegénynek, hogy nem ért rá megírni. — - Az effélére rá kellene, hogy érjen. No, de majd megmosom a fejét. Vagy tudod mit? Gondoltam egyet ! — No?! — Eelmegyünk, felmegyünk, ha addig való utón akarják megvalósítani különösen nálunk, Magyai országon. Édes hazánk még nem érett meg arra, hogy ez uj társadalmi rendszer nálunk határozott alakot öltcsön. Ezt mi, most é.ő magyarok nem érjük meg, fiaink talán unokáink megérhetik. S éppen ezért szükséges, hogy mi előkészítsük a talajt, mindig azt a szempontot tartva magunk elölt, hogy a nép nyomorán enyhítve, a munkaadó és munkás közti jó viszonyt fentartva, megélhetését biztosítsuk. Mert első kelléke e szegéry földhözra- gad istenadta magyar népnek, hogy munkát és ezzel nyugodt megélhetést biztosítsunk neki s családjának. Ekkor aztán a szocializmus a maga valódi formájában fog előre jutni. Igaz ugyan teljes egyetértés ekkor sem lesz a munkások között. A gyári munkás nem olyan mint a mezei munkás, a földműves. Lényeges kettőjük között a külömbség. A gyári munkás mindig hevesebb és nemzetközi szocialista, Marx hü tanítványa. A föld- mives is hódol s hódolni fog ugyané tanoknak, de belsejében, valójában mást gondol. Egész leikével csüng, és csüngni foga rögön, mely kenyeret ad neki, mely talán egykoron ősapjáé volt: „mely ápol s eltakar“. Igaz, hogy a magyar íöldmives is lár- mázik, énekli a nemzetközi munkás dalt a „Marseilles“-t, de merem állítani, hogy ez mind csak külső megnyilatkozás, pillan itnyi felhevülés; szivvel-lélekkel a magyar földmiélünk is ! Drága az ufc, igaz, de már csak megnézzük a Pista gyerek első színdarabját ! — Megnézzük, megnézzük ! — kiáltott fel az asszony — Legalább megláthatjuk egyúttal a fiút is. Annyi mondanivalóm van úgyis. Elkészültek a nagy útra, az anyjuk frissen sült pogácsát rakott a kis kosárba. Hogy szerette a Pista, hogy meg fog neki örülni! Egész utón tanakodtak, milyen is lehet most az a fiú, mióta olyan nagy hírnévre tett szert, mennyire el fog bámulni, menuyire meg fog örülni, ha igy váratlanul betoppannak hozzá ! Korán reggel érkeztek meg a fővárosba. Istenem! Mennyi ház, mennyi nép!’ És ebben az óriási városban lakik az ö Pista fiuk. és ennek a szép városnak a lakossága fog ma este gyönyörködni az ő fiuk munkájában. Boldogan siettek lakása felé. Jól tudták az utcza nevét meg a házszámot, mégis nehezen bukkantak rá. Sokat kellett kérdezösköd- niök, sokat kellett járniok, mig végre meglelhették. Csakhogy helyben vannak már! A házmester útbaigazította ókét. Nagyon magasra kellett felmenniök, el is fáradtak volna, ha többször meg nem pihennek. Feljutottak végre a lakására, Fekete táblácskán arany betűkkel ki volt Írva rajta: „Dr. Bodó István, egyetemi tanár.“
