Szamos, 1900. augusztus (32. évfolyam, 62-70. szám)
1900-08-23 / 68. szám
1 XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörtök augusztus hó 23. 68-ik szám. ZAMOS. Vegyes tartdimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYÉ: Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. | Rákóczy-utcza 9. SZ. Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmáron, a iap kiadóhivatalában fizetendők. # HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Hivatás és hivatal. Mily jó, ha e két dolog együtt jár s mégis mily ritkán haladnak karöltve. A hivatás roppant nagy terjedelmű, a hivatal bizonyos működésre, mint mondani szokás, bizonyos funkczióra szorítkozik s azért mondják, hogy: „kinek az Isten hiva talt adott, annak eszet is adott.“ Való az is, hogy az észnek nem igen kell valami nagyra terjednie bármely hivatalban is. Nem mondom, hogy egy igazi államíérfiu, miniszter, nagykövet, avagy ilyesmi nagy mozzanatokat nem létesíthet; de mily gyakran nem annyira a valódi tc- tehetség, mint inkább a körülmények idézik elő a nagy eseményeket. Ne beszéljünk tudományos vívmányokról, mint például a himlőoltás leitalálásáról vagy a veszettség gyógyításáról, habár az ilyenekben is nem ritkán a pusztán véletlen vagy közbejátszás tényezői a sikernek: hanem szorítkozzunk a hivatalokra, akármily magas ranguakra, a melyekben közönséges halandók sáfárkodnak. Mert ott, ahol igazi ótékony találmányról, az egész emberiségnek hasznot nyújtó vívmányról van szó, ott ritkán fé hét kétség a dologhoz, holott hivatalokban igen gyakran háttérbe szorítják i szerzőséget s megnyeri a babért az, kinek az egészhez nincs semmi köze, vagy a ki legkevésbbé’ért hozzá Hány hivatalbeli főnök, hány miniszter aratta annak dicsőségét, aminek előidézésére valamely alárendelt hivatalnoka adta oda eszét meg fáradtságát. Az illető miniszter mindenütt nagyra volt a sikerrel s any- nyira beleélte magát a hangulatba, hogy már egész komolyan hitte még az igazi szerző irányában is, hogy nála van az ész, a szerző nevét pedig elhallgatta a krónika. Ily igazságtalanságokkal szemben aztán teljesen megokolt a régi mondás, hogy: „A kinek az Isten hivatalt adott, annak eszet is adott.!“ Az egyiknek megélhetés végett hivatalra van szüksége, a másik meg több hivatalt keres és kap is, anélkül, hogy csak egyre is volna hivatása és tehetsége. De hát ez igy van mai napság s talán mind'g is igy volt, ami azonban legkevésbbé sem vigasz talja meg azokat, akik valódi hivatás és tehetség birtokában sem tudnak kenyérhez, hivatalhoz jutni. Látjuk ebből, hogy hivatás és hivatal egészen különböző dolgok, noha be kell is mernünk azt is, hogy az emberiség örömére néha mégis együtt járnak az életben. Együtt járnak még pedig az ipar és mesterségek terén s itt áll nagyobbára egész teljében az, hogy hivatás nélkül nem lehet boldogulni. Az a mesterember vagy iparos, aki nem szereti foglalkozását s nem él tel- ! jesen annak, nem is viszi sokra, vagy bármely siker esetén is mihamarabb tönkre jut. Már aki a mesterségét szereti, azt mindenkép apolja, sőt lehetőleg tökéletesíteni is törekszik, az hasznos tagja a társaságnak. Dolgozni nem szégyen, sőt találóan mondja Kölcsey, hogy: „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül lény!“ S itt nyílik aztán tér az iparos számára. Versenyzik ő minden pályatársával s azt a becsület terén fölülmúlni iparkodik. Jó portékát vásárol, jó portékát ad. Ennek megvan a maga erkölcsi értéke minden irányban. Az emberek nemesednek a munkában s mintegy nemesitik még azokat is. akikkel érintkeznek. Baj azért itt is van A becsületes iparosnak az ostora nagyon komolyan veendő szomorú tényezője a társadalomnak, különösen a mainak. Egyik része a megrendelőknek ugyanis pontosan fizet az áruért, a szolgáltatott iparczikkekért; a másik csak nagy sürgetés, lenyegetés után juttat hébe-hóba nehány forintot, a harmadik végre sohasem fizet íme az ipar ostora. S fájdalom ez a baj egyre jobban harapózik nálunk, hisz általános elszegényedésünk mind szomorúbb következményekben nyilvánul napról-napra. Nos tehát, ezt a legvagyonosabb, a legügyesebb iparos is megérzi a középsorsu pedig nem ritkán nagyon is szorongatott helyzetbe sodródik, melyből mai napság nagyon is nehéz kivergődni. Mégis a jó iparosnak mindig marad biztosítéka. Mert aki a becsület, a tudás, a jó Ízlés meg az ernyedetlen szorgalom révén megállapította jó hírnevét, az semmi csapás alatt sem süllyedhet el, annak mindig akadnak pártfogói Világos, hogy az ilyen mesterember, ha mindjárt vidéken lakik is, oly munkát szolgáltat, melyhez semmi kifogás sem lérhet. S erre azért fektetek súlyt, mert fájdalom, nálunk még mindig találkoznak, kik nem értik mesterségüket, hanem valóságos kontárkodásból élnek. Máskülönben pedig hol van függetlenebb ember egy ügyes iparosnál ? Igazi erkölcsi értéke valóban itt kezdődik s e részben csak egy rendezett viszonyú vagyonos földbirtokos állja ki vele a versenyt. Az ilyen iparosnál aztán szépen együtt jár a hivatás a hivatallal, ez utóbbi itt természetszerűleg az iparos illető foglalkozását képviselvén: az iparos, a mesterember hivatala az ő mesterségében áll. Ez a függetlenség aztán páratlan a maga nemében s megőrzése minden fáradságra méltó, mert az ily függetlenség több másnemű függetlenséget vonhat maga után. Az iparost ép úgy megválaszthatják országgyűlési képviselőnek, mint a nagybirtokost s a képviselőházban aztán mindketten vállvetve működhetnek a haza javán, nagyobb szabású téren is. Faure köztársasági elnök iparos volt, Puquer-Q jerter franczia miniszter, aki a poroszoknak a rengeteg hadi sar- czot kifizette, szintén iparos családból vette származását. S ily'- példát még többet hozhatnánk fél a nyugati nagy nemzetek társadalmából. Tény az is,- hogy ezek a nagy iparos családok büszkék is foglalkozásukra, nem egykönnyen szalasztják azt ki kezükből, az igazi hivatás hagyományát szent kegyelettel őrzik, s minden nemzedék új meg uj vívmányt hoz létre. Ebben rejlik az ottani ipar óriási volta, nagy jelentősége. Nálunk ezt még nem bírják utánozni s jómódú iparos első kötelességének tartja, fiát — sőt gyakran fiait — középiskolába küldeni. Nincs ennél szánalmasabb dolog a világon s a szerencsés külföldiek már régóta tűi vannak rajta. Belátják, hogy egy művészileg előállított ruha, lábbeli vagy bútordarab készítője ép oly hasznos polgára a hazának, mint a legügyesebb ügyvéd, avagy tisztviselő, még ebben is megfigyelendő lévén az, hogy az iparos, ha csak valamennyire is kedvez neki a szerencse, kellő szorgalom és szakszerű értelmesség mellett mindig vagyonra tesz szert, mig ellenkezőleg a hivatalnok, ha már egyszer nem bírja a munkát, csekély nyugdijára kénytelen szorítkozni. Valóban nagy hibát követ el az az iparos, ki egy virágzó üzletből a középiskola keretébe erőszakolja gyermekét, talán épp azt, kinek legnagyobb hivatása lett volna atyja mesterségét fölvirágoztatni. Bizony száz tanuló között is alig tíznek van hivatása arra, hogy amit ott hall és lát, begyébe szedje és jól megemészsze. Mert e nélkül nincs valódi tudós. Az iparos az élet gyakorlatiságában nő fel s mindjárt a tetthez és tényékhez szegődvén, egyetlen évet sem veszt el rövid életéből, ha kivált elméleti és gyakorlati ta" Legjobb, legüditőbb és legolcsóbb ásványvizek t Gsetyvii» biM Issséfegti é* BétesÉH iiitfftei Feltűnő gyógjhatással alkalmaztatnak: köszvény, vese, hólyag, gyomor, torok, tüdő és gége bajok esetén. Kapható fiiszerüzletekben és az uradalmi ásványvizbérlöségnél Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.
