Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)
1899-12-10 / 99. szám
JUXi. évTotyam Sza’inar. 1899. vasárnap, deczember ho 10. UV 11% U ft. u III» számos: ¥ Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön . A SZ ATM ARM EG Y El GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE? Elöfixetési ár: kiíész évre 4 írt, — Félévre 2 Irt. — Negyedévre 1 írt, ; Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Rákóizy-ntcza 9 xz. KIADÓHIVATAL: Rákéczy-utcza 9. sz. ftl ndennemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők, j HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés, mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyiittér sara 10 kr. Testvérgyilkosság. Megdöbbentő bűnügy tartja most izgalomban nálunk a kedélyeket, s a „szatmári testvérgyilkosság“ czitne alatt újabb és újabb szenzációs adatokat közöl a borzasztó esetről a helyi és fővárosi sajtó. Egy ártatlan iljut, ki születése, tehetségei, és neveltetése által sok szép reményre jogosított, megölnek — nem a futó betyárok, — de intelligens, müveit emberek. Nem elzüllött egyén agyában szülemlik meg a rémgyilkosság terve, de egy előkelő, magas összeköttetésű, rendezett viszonyok közt élő emberében. Nem ellenség oltja ki az iíju életét, — testvérkézre tapad a vérszeny. Eligazodni ez ellentéteken, kiböngészni a lélektani magyarázatot a velőkig ható rémtettben, bajosan lehet. A gyilkos lelkének szenvedélytől izzó kohójában hamuvá égett az okok és okozatok köteléke. Ez a tűz összeperzselte a lelkiismeretet, a számítást, az érzést és a gondolkozást. Az üszögmaradványoknak , megolvadt salakrészeknek ebben az össze-visszakevert halmazában a magyarázó szerepe a lehetetlenséggel határos. Akiktől magyarázatot kértem, legfeljebb annyit mondtak: „A századvég“ Ezzel magyarázzunk meg mindent, amit nem tudunk magyarázni. Ezzel mentegetjük a kapzsiságot, ezzel indokoljuk a sülyedést, ezzel takarjuk a bűnt Es itt csakugyan nem találunk más magyarázatot. A századvéget mi sem jellemzi inkább, mint a pénz és élvezetek hajhá- szása s talán nincs hiba, melynek a társadalmi rend alaásásában, a józan gondolkozás megbomlasztásában, az erkölcsök elva- ditásában nagyobb része lenne, mint ennek. A mai korrupció, melyrői annyi keserű panaszt hallunk naponkint hangzani, s maga e gyászos szenzáczió, mely közvéleményünket most fogbilkoztatja, az emberek e bűnös tulajdonságának szomorú eredménye. Mindenki óhajt ménnel fényesebben éini, mennél több élvezethez jutni. A társadalmi osztályok versenyeznek egymással a pazarlásban, hogy mindannyian előbb-utóbb tönkre menjenek. Ebben találják magyarázatukat a ; napirenden levő vesztegetések, a sok hiva- j táltól való felfüggesztés és fenyitő keresetek, j Ezen szomorú állapot ma már — fájdalom — oly általános, hogy alig van társadalmi osztály, mely abban ne sinlődnék, s valóban ma már föl sem vesszük s csaknem természetesnek találjuk, ha X. Y. ismerősünk egy ; „kicsit sikkaszt.“ Ez a tulajdonság eredményezi, hogy a középosztály egyik-másik kinövése ezreket fecsérel el, s az ősi vagyon tönkrejutása után adósságcsinálóvá kvalifikálódván élvvágyának fényűzésének kielégithetése végett, szentségtelen kezekkel a közvagyonhoz nyúl, s eszét vesztve nem borzad vissza a gyilkosságtól sem, hogy átkává, sötét végzetévé legyen szerencsétlen családjának. Az ilyen ember szenvedélyének feláldozza becsületét, családját, boldogságát, a maga és a mások életét. Vájjon a küszöbön álló uj századdal eljön-e azon jobb kor, midőn ismét megtanulják az emberek a megelégedés és lemondás erényét, midőn a nagyok nem fognak úgy elbánni az erkölcscsel, mint valami ócska karosszékkel, melyet lomtárba csak azért nem tettek még, mert akadt itt-ott valaki, aki ráült; midőn az intelligenczia nem fog tüntetni azzal, hogy nincsen vallása, nem hisz semmit és nem fogja hirdetni, hogy okos és müveit embernek Istenre nincs szüksége; midőn nem lesznek túlnépesedettek a tébolydák s testvérgyilkosokkal tarka a törvényszéki csarnok ; midőn visszatér a családi hajlékba a béke és a benső megelégedettség, mely az embert képessé teszi arra. hogy saját kis körében is jól érezze magát s ne vágyjék szertelenül többre, elérhetlen dolgok után ? Valóban, ha körültekintünk, lehetetlen, hogy eszembe ne tűnjék mindenütt a pénzért és vagyonért folytatott elkeseredett küzdelem, s mi ezzel együtt jár, az elégedetlenség. Oly betegség ez, melynek gyökere alkonyra hajló századunk szellemében rejlik. A társadalom minden rétege át van hatva e szellemtől, az emberek nagyobb igényeket táplálnak, mint a milyenek őket megilletik, s legtöbben a boldogságot élvek hajhá- szásábnak es a vagyonosodásban keresik, mely czéljuk elérésében nem válogatnak az eszközökben, legszomorubb bűnök útvesztőibe tévednek, s tévedéseik árán önkezükkel ásÄ kis kartonruhás leány. Az apró, vidám, kis szerelmek Ideje immár elmúlott. Lezajlottak. Szivembe — érzem — Alig hagyott egy is nyomot. Az arcz, a név, a titkos órák Gyönyöre, mind feledve már, Csak ő mosolyg felém szünetlen : A kis kartonruhás leány ! Előttem most is hamvas arcza, Ártatlan tiszta kék szeme, Mint akkor ott az utczasarkon, Mikor találkoztam vele Forró, szerelmes nyári estén, — Mikor az alkonyat leszállt — Mellettem gyorsan elsietve A kis kartonruhás leány ! Követtem. Felgyuladt szivembe S magasan lobogott a vágy. Suttogtam h )zzá lázban égve Mi mindent, az ég tudja már . . . Csak azt tudom, hogy átölelve Könyes szemmel tekinte rám : S úgy reszketett, úgy félt szegényke A kis kartonruhás leány ! Döbbenve némán elbocsátám. Bűnbánón dobbant meg szivem. Mi rút, sötét volt szomju vágyam, Hisz ö oly tiszta, szűzies. Bocsánatáért esdekeltem, Beám mosolygott könnyin át S egy halk sóhajjal tőlem elvált A kis kartonruhas leány ! E köny s mosoly kisér azóta Bármerre járok, szüntelen. Kürültem leng emlékük egyre . . . Nyugalmam tőlük nem lelem. Forró, szerelmes éjszakákon Kigyulad arezomon a láng, S ölelve tartom álmaimban A kis karton ruhás leányt. Érzem, viszont kell látnom újra Megmondani, hogy fáj szivem, Hogy az a láng ég benne most is, De kristály tiszta, szűzies. Hogy a vidám apró szerelmek Emléke mind feledve már, Csak ő a kit soh’sem felejtek A kis kartonruhás leány ! Hitét vesztett, szárnyszegetté Nem teszi lelkem a bánat ; Nem is búcsúzom örökre : Visszavárlak! Gyűlölet, vagy szemrehányás Sohasem lesz a szivemben, Bűnül a sorsnak rovom fel, Hogy m’ért nem szőtte ki szebben. Enyhitgetem szelíd szóval Ha az a seb jobban fájna: Hogy hisz nem lesz igy örökre . . . Visszavárlak ! Nem lesz igy örökkön, érzem Lesz idő még, hogy megbánod ! Azt a múltat, azt az édest Visszasírod, visszavágyod. Uj tavasz derül felettünk Százszor fényesebb sugárral : Napja lesz a mi szerelmünk . . . Visszavárlak ! Visky Sándor. Visszavárlak í Nem siratom hangos szóval Azt az elmúlt boldogságot. Úgy veszem, mint hirtelen jött, Tovaszállott édes álmot. Nyugszik. irta: Károlyi Lajos. Együtt járták a világnak azt a kis részét, a mely az ő birodalmuk volt. Az öreg hófehér szakállal, fénytelen szemekkel nap-nap után fájó
