Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-16 / 31. szám
XXXI. évfolyam Szatmár. 1889. vasárnap, április iió 16. 31-ik szám. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZ ATM ARME GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár: Bgész évre 4 frt. — félévre 2 írt. — Negyedévre I frt. Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉGI : Ráköezy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetőt mellett a legjutányosabb árban közöltéinek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Modern jótékonyság. Az a panasz, hogy a nyomor és szükség ezt a földet lakosainak túlnyomó többsége részére a kin színhelyévé teszik, épp oly régi, mint maga az emberiség. Sok nagy és bölcs férfiúnak az az állítása, hogy az emberek legnagyobb része évezredek óta nyomorban és szükségben sínylődik, annak tanúságául szolgált, hogy nem létezik felsőbb lény, mely az emberek földi sorsát intézné. Keményebb lelkületű emberek a nagy szükséget Isten legfenségesebb adományául, az emberek legértékesebb birtokául tekintik és magasztalják, mert csak neki, e nagy mesternek és zsarnoknak köszönhetjük, hogy a rabszolgaigából megszabadultunk és hogy az emberi ész csodákkal határos dolgokat tudott kitalálni és művelni. Látjuk tehát, hogy van az Ínségnek nemesitő tulajdonsága is, ugyanaz, amely egyszersmind határt is szab a jótékonyságnak. Az a tulajdonsága, hogy csudálatos módon élesiti az észt s a kiben valami találékonyság leledzik, szükség esetén agyvelejének legrejtettebb zugából előkeresi a mentő gondolatot, amely — ha jó — nemcsak neki, de gyakran az egész emberiségnek is javára szolgál. Az életíentartási ösztön arra késztet, hogy a társadalom cselekvő tagjaivá váljunk. Az emberek legnagyobb részénél a szükség az, amely cselekvésre kényszerit. Ha jól, Szemed vészes . . . Szemed vészes tengerében Elveszett a lelkem, Árnyas, csöndes révpart helyett Zugó örvényt leltem . . . Rab lett újra szegény szivem: Szép szemednek rabja, Szerelemnek, — szenvedésnek Láncza csörög rajta. Lehullanna az a láncz, ha Úgy akarnád lányka Szép virággá varázsolná Szemed izzó lángja ; Az a láng, mely szerelemtől Lobbau a szép szemben A melynél a Syrius sem Tündökölhet szebben. Hogyha engem megszeretnél Lelkem üdve, álma, Elsimulna éltem zugó Tengere, hulláma; Csillapulna az vihar, Mely dúlja a a keblem S megpihennék végre ott a Pibegő, hókeblen. Vári Olvaszthó Ferencz. ha rosszul, mindenki élni akar és e czél elérésére saját módja szerint megteszi szük- ségszerüleg a magáét — ha egyátalán tehet valamit. — Ha tehetetlen, rá van utalva embertársainak jótékonyságára. Nemcsak a filantrópoknak, hanem az állam- íérfiaknak is nagy figyelmet kell íorditaniok a jótékonyság lejlesztésére, mert nem szabad engedni, hogy a társadalom tehetetlen tagjai megfelelő segítség hijján elvesszenek. A modern jótékonyság — a visszaélésekről ezúttal nem beszelünk — általában helyes irányt követ. Számos intézmény van melyet a közjó érdekében életbe léptettek. A kórhazak, a mentőegyesületek, az árva házak, a hajléktalanok, az elaggottak és szegények menhelyei, a népkonyhák, a melegítő szobák, a kiszabadult rabokat segitő egyesület és sok más, mind ilyen intézmények, melyek nemcsak jótékonyságból, de a közjó érdekében is létesittettek. E közintézmények < gyike sem adja meg ugyan a mindennapi kenyeret, mert az állami segítségek és a magánkönyörület is csak egyes — nagy nyomorhoz aránvitva- ritka esetekben segitik elő az Ínségesek megélhetését. De ez nem is lehetséges. A társadalmi bajok az egész világon növekvőben vannak, és a különféle államok meg-meg szaporodó gondjait képezik. Egyedül jótékonysággal minden bajokat orvosolhatóknak nem tarthatjuk, hacsak nem hisszük, hogy a kommunizmus halva született eszméje valaha megvalósulhasson. A nyomor terjedése mind tökéletesebbé teszi azonban az emberekben a humanizmus érzetét. Ma a társadalmi intézmények alapját kell, hogy a humanizmus képezze. Erre az általános devalvált viszonyok kényszerítenek, a melyek hangosan segítséget követelnek. A humanizmus ez ága nem tartozik szorosan a jótékonyság körébe. Mert itt jogok — az emberi jogok megvédéséről van szó, mig a szorosan vett jótékonyság ott segit, hol nem követelhetnek, legfeljebb kérnek. Az a szándék, hogy embertársainkon segítsünk, mindenkor és minden nemzetnél meg volt, mihelyt az az összesség fentartá- sára szükségesnek mutatkozott. A viszonyok által követelt jótékonyság felette sokoldalú s egészen világosan és félremagyarázhatatlanul korrespondál a nemzeti sajátságokkal, meg a helyi és klimatikus viszonyokkal és lényegileg alkalmazkodik az állami és társadalmi berendezésekhez. Nincs tehát okunk csodálkozni, hogy hazánkban a modern jótékonyság a szegények jogvédelmére is figyelmet fordit. Mert bizony számos az az eset, hogy a szegény ember — aki nem lehet törvénytudó s a kinek mégis tiszteletben kell tartania a törvényt— ösmeret. főleg pedig pénz hijján nem járhat a maga igaza után. Mert ha érzi is a szegény ember, hogy megkárosították, vagy méltatlanul jártak el vele, ha tudja is, hogy ezért jogorvoslatot lehetne találni, nem Csevegés. Egy olyan általános emberi hiba az az irigység. Végig húzódik az emberiség történelmén. Megmutatva mindenütt, mennyi az ambiczió, a törekvés a magassabb után ... az ideál után. Mert úgy van, az ambiczió mérője az irigység. Rét ember versenyre kel. Izmaikat megfeszitve küzdenek a pálmáért, az egyik eléri azt, a másik hátramarad és leülepszik lelkében valami zavaros, sötét salak, az irigység. Vagyis nem any- nyira az ambiczió, mint inkább a tehetetlenség megmutatása. Az elbukott versenytárs tehetetlenségének a feltárása. Tehát van benne valami nemesebb. Bánkódás, hogy az o szellemszárnya csonka, eleruyedtek a ruganyos és pompásan játszó izmok és nem bír repülni. A szellem hiányán való bánkódás, bnsulás azon, hogy nincseneíi hatalmas szárnyai, a mikkel álszelje a végtelenséget. Az az inkább olyan lassú jogosnak látszó zúgolódás Isten gondviselése ellen, kérdve szemre hányóan: miért adtál annak többet. Miféle érdemek folytán? Milyen alapon ? Hol itt az egyenlőség ? Mikép létesítsünk egyenlőséget itt, mikor már onnan felülről is egyenetlenül vagyunk teremtve? És feltéve, ha valamely halandó ezen kérdést felvetette, helyesen tette fel. Hol van akkor és mivé lesz a szocziálisták minden törekvése? Ha egyszer a vágyak különbözők, a törekvések szétágazók és ellentétesek; hogy lehet akkor szoczialisztikus egyenlőség! Eelosztjuk a pénzt. Legyen minden embernek egyforma mennyiségű pénze. Amibe én ugyan beleegyezem, mert nekem édes kevés van . . . Tehát felosztottuk a pénzt. Az egyik emberben hatalmasan duzzad a pénz utáni vágy, a másik megelégszik azzal a mije van, a harmadik pedig a pénzt pazarul elveri. Miféle feneketlen egyenlőtlenség, a vagyonnak mennyi különféle változása és árnyalata fog igy létrejönni! Vagy csak elmélet ez? Akkor tisztelem, minta pbisikának egy némely gyakorlatilag alkalmazhatatlan tételét, a mely szép is igaz is . . . meg nem is. Specziáliter, ami korunknak van egy kirívó hibája, a mely alatt azonban bizonyos szomorú vallomás rejlik. A feltünnivágyás hóbortja ez. Ez a hóbort uralkodik úgy a politikai, mint a művészi életben. Vagy nem ennek a szülötte e a secessionizmus is ? Azt gon- gondolják önök, hogy az a művész, a mikor megfesti azt a lilaszinü természetet, vagy azt a bolondosán ideálizált képet, azon meggyőződésből teszi-e azt, mivel neki szépnek tetszik? Korántsem. Ha vau valami érzéke a szép iránt, bizo nyára nem azért. Hanem mert látja, hogy az egyenes utón nem tűnhet fel, nincs hozzá szelleme, képessége, tehát kell választani valami olyan tekervényes utat, amely a bizarrsággal tűnik fel. A tehetség eme hiánya az a szomorú vallomás, a seaessionizmus pedig a takargatása,
