Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)

1899-04-06 / 28. szám

u XXXI. évfolyam Szalmar. 1899. csütörtök, április hó 6. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasamap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Kulturális törebéseiuk .és a tanítói közszellem. Kétségtelen, hogy aminél szélesebb ala­pon nyugvó nemzeti műveltség az állam első­rendű fontosságú ügye, oly ügy, mely a tár­sadalom közbejötté nélkül meg nem valósít­ható. 8 mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy hazánk társadalma, csekély kivétellel, még ma sem érdeklődik kellő mértékben a nép­oktatásügy iránt s nem méltatja kellőleg an­nak nemzetfenntartó fontosságát. Ezért van főleg, hogy bár az újabb időkben a népok­tatás terén tagadhatatlanul sokat haladtunk, az eredmény különösen a mi a belterjes fej­lődést illeti, mindamellett még nem kielégítő s távol még a czél, mely szemeink előtt le­beg: a hazát fenntartó elemek összeforrasz- tása vallás erkölcsi alapon a nemzeti művelt­ség által szívben és érzelemben egységes nemzetté. Mert mit vár az iskola a társadalomtól ? Varja először is azt, hogy az iskola működését — különösen a nevelés munká­jában — elősegítse, sőt fokozza; vár|a to­vábbá azt, hogy az iskolából az éleibe ki­került ifjú nemzedék lelkében az iskolai nevelés­oktatás hatását állandósítsa és tovább lejleszsze; s várja végül, hogy a tanítót munkájában szó­val, tettel szívesen támogassa A társadalom ily irányú támogatása forrongó korunk viszonyai közt semmi egyéb által ki nem pótolható SZBRK .."íZTŐSÉti : Rákftcssy-utczA 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóezy-muza 9. sz. M mié.nemű dijak Szatmaroii. a lap kiadóit. vaUlalmn fizetendők Más, előrehaladottabb államokban a tár­sadalom minden rétege át van hatva annak tudatától, hogy a népnevelés- és oktatásügy mikénti megoldásától függ nagyrészt a nem­zet jövője; legféltettebb kincséül tekinti azt önként, lelkesedéssel siet támogatására s a legnagyobb áldozatoktól sem riad vissza e tekintetben; nálunk, sajnos, még a tanítóság által megoldandó nehéz feiadat az is, hogy a társadalom különböző osztályaiban és ható­ságaiban az iskolaügy iránti meleg érdeklő­dést s a mi ezzel együtt jár: a tanítóság iránti előítélettől ment jóindulatot és közbe- csülést felköltse és ébren tartsa. Azoknak tehát, a kik szoczializmusról, a vallásos erkölcsök han yatlásáról s század­végünk több efféle bajai: ól panaszkodnak s e tekintetben az iskolát is mulasztással vá­dolják, az eddigiekből kifolyólag e helyen csak annyit mondhatok, hogy az iskola ki­tűzött maeasz’os feladatinak csak úgy lesz képes megfelelni, ha állam és társadalom egyaránt és kellőleg segélyére sietnek. A néptanítói elnevezés mutatja, hogy neki a népre is oktatólag és nevelőleg kell hatnia; már pedig tagadhatatlan, hogy va­lamely erkölcsi tényező befolyása annál ha­tékonyabban és szélesebb rétegekre hat ki, minél magasabb fokán áll a közmegbecsü­lésnek és tiszteletnek. A tanítóság önérzet­tel elmondhatja, hogy midőn igazaiért: er­kölcsi és anyagi elismerésért küzd, akkor is Köd... Jer Ossián Ködös, homályos énekeddel. Béggel van. A mindennapi gyötrelmektől nehéz lélekkel bolyongok a utczán, a grófi kas­tély vasrácsos parkja mellett. Sürü, homályos köd ereszkedik le körülöttem . . . Megállók a nagy piacztéren; nem látok semmit. Jó darab időn át bele bámulok a nagy átláthatóan fehér­ségbe. Hol vagyok ? . . Puszta minden. Talán egy sivatag közepén állok . . . Van-e itt élet ? Ki tudja? A távoli zaj lehet egy rettentő szá­mum előhangja . . Pedig csak kis idő előtt is mi minden nem volt itt! Barátságos házsorok, gyönyörű bolthelyiségek, fényes butorterem, ét­vágyingerlő gyümölcskirakatok. Mindez nincsen. Még Kölcsey sem tekint le magas márványtró- nusárol megdicsöült bronz orczájával. A sok tor- nvu magas, középkori grófi vár sem büszkélke­dik ott. Minden eltűnt a föld szinéröl; nyoma se látszik. Hát álom volt mindez? Pázom. A köd sűrűsödik, intensivebb, fe­hérebb szint vesz fel. Egy lépésnyire sem látok. Érzem, begy testemen keresztül mint lopódzik be lelkem.be és mindent eltakar. Milyen sötét van ott . . . Pedig nem mindig volt ez így. Volt ott lángoló melegség, ragyogó világosság . . . Hol vannak az ábrándok aranyos mezői, a szen­vedélyek magasra törő hullámai, az ifjú sziv pompás, bevehetetlennek hitt légvárai ? Hol van. ami mindezt oly fényes szivárványszinek- kel bevilágította: a remény tündöklő napja. Hol vannak mindenekelőtt a bűbájos ideálok, melyekért küzdeni oly boldogság volt? . . Nincs semmi. A hétköznapi élet nehéz köde mindent eltakart, elsepert . . . Minden életkornak megvannak a maga ideáljai; sőt nem is kell hozzá egész kor; na­gyon sokszor igen rövidke idő alatt épülnek fel uj eszményképek a keserű tapasztalatok által irgalmatlanul szétrombolt regiek romjain. Midőn feltűnnek, olyan vakító fénysugarakat szórnak magukból, mintha mindegyik külön egy-egy vi- j lágot éltető nap volna. És mikor aztán az élet folyamának hullámai mindig közelebb és köze­lebb hömpölygetik ezeket az elérni vágyott ideálokat, útközben lassan lemosva róluk azt az aranyos himport, melylyel őket képzeletünk a távolból bezománezozza ; mikor aztán annyira közel vaunak hozzánk, hogy önkénytelenül is, Ítéletünk éles bonczkése kihámozza a lényegü­ket és kezdjük belátni, hogy az a mit mi tiszta nemes aranynak néztünk, tele van mindenféle aljas órczekkel és anyagokkal sőt földdel is; ha igy ezer és ezer ideál keresztül szűrődött a mindent számon kérő, hideg ész retortáján és érezzük, hogy az, a miért a szivünk elolthatat- lan lánggal égett, nem is érdemes arra : akkor bizony a sziv maga magát égeti és elégeti. Ha! Ha a sziv kanócza az ideálok utáni küzdelem vágyától táplálva, magasra fellobban és egy szerre csak elfogy az olaj, a mi a kanóczot táp­lálja, akkor a kanócz maga ég el. Nem a küz­delem meddősége fáj, nem az, hogy az ideálok nekünk elérhetetlenek, hanem, az hogy nem lé­rilRDETESEK: Készpénzfizetés mellett a legjutár.yosabb árban köznltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. első sorban a társadalom érdekében cselek­szik ; erkölcsi és anyagi erőt kér, hogy ma­gasztos misszióját teljes, üde, kitartó erővel szolgálhassa. Ha azonban akarjuk a czélt, akarnunk kell az eszközöket is. A társadalom egészséges irányú érdek­lődésének és támogatásának kivivására leg­alkalmasabb eszköz: a tanítóság tömörülése az egyesületi élet és nyilvános tevékenység terén Oly czélokról van szó melyeknek el­érésére minden hazafias érzelmű, hivatásá­nak magaslatán álló s azért lelkesülő taní­tónak törekednie kell. A czél közös, a mun­kának is közösnek, együttesnek kell lenni. S ma hogy állunk e tekintetben? Az általános tanitó egyesület már két év óta fennáll megyénk területén s felvirágozni nem tud a tanítói közszellem és összetartás hi­ánya miatt. Megyénk tanítósága különféle szempontok által csoportokra van széttagolva, melyek megoszlott erővel, szűk téren mo­zoghatván, működésük is úgy szólván ész­revétlen marad. Mennyivel nagyobb szellemi és anyagi erővel s több eredménynyel működ­hetik egy nagy virágzó általános tanito-egye- sület, mely felekezeti és nemzetiségi tekin­tet nélk.'l magában egyesíti a tanítókat s mely általános érdekű és magasabb szem­pontok szerint irányítja működését; mennyi­vel nagyobb társadalmi tekintély Ível és suly- lyal bírhat, mennyivel nagyobb hatása lehet mámmmmmfi»——i i —» mm . .ii.nriH.« ■ ■■ .n r urinrrnn— feznek tiszta ideálok a mi világunkban. Vagy ha igen, hát édes kevés. És azt a keveset elérni, igazán az emberiség választottainak — ezeknek is vajmi ritka esetben — adatott; vagy néha az egész emberiségnek. Emberiség! Huj be utálom néha az embe­riséget! Azt hiszitek, hogy csak a fönségesben, az ideálok elérésében képes az összesség maga' gasabbat megvalósítani mint az egyes ember ? Oh nem! Az emberiség képes öntudatosan a legsötétebbb bűnök elkövetését legmagasabb sanctiójával ellátni és olyan cynikusan nevetni hozzá és beszélni igazságról, a 19. század neme­sebb erkölcseiről a fin de siécle-ember megtisz­tult etbikai ízléséről, az ember magasztos hiva­tásáról, hogy csömör és utálat fog el! Ugyan, ugyan! A ki lopást, rablást, bázasságtörést, gyilkosságot, orgazdaságot kövec el, azt kita­szítják, meglánczolják, bezárják, felakasztják vagy lenyakazzák. A ki valakit bűnre csábit vagy eszközöket szolgál neki a bűnös gondolatnak tényleges kivitelére, szóval bármiképen előse­gíti a bűn tételét, jóllehet annak phisikai vég­hezvitelére kis ujját se mozdította meg — azt mint bűntársát szintén megbüntetik, sfflkszor mint értelmi bünszerzőt, még nagyobb bünte­téssel sújtják. Mármost ugyanaz a német vagy olasz tábornok, miniszter, nagykövet, ki ha vé­letlenül szemtanúja volna, hogy pl. egy angol egy spanyol mellének — vagy viszont — pisz­tolyt szegez és azt minden igaz ok nélkül le­akarja lőni, vagy esetleg más bűnt akar elkö­vetni —- daczára, hogy ez az ember nem saját T Előfizetési ár: iSlKésí évre 4 frt. — Félévre 2 (rí. — Ne(fjeilévr> 1 irt. j Egyes példány ára 10 ki.

Next

/
Thumbnails
Contents