Szamos, 1899. március (31. évfolyam, 18-26. szám)
1899-03-26 / 25. szám
XXXI. évfolyam Szatmar. 1399. vasárnap, márczius hó 26, SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: H.KÓS7. évre 4 frt. — félévre 2 írt. — Negyedévre I irt. Egyes példány ára 10 kr. rt 1 R D E T ES EK: SZERK hZTŐSKH : RAkficz. ■ iitcza 9 sz. Készpénzfizetés» mellett a 1 egjutár.yosabb árban közoltetnek K1AD0U1VATA 1, : Rákócz y-nteza 9. az. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. M n<ieanemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 10 kr. A mi szocialistáink. A szocziálisták szatmári vendégszereplésének utolsó jelenete a napokban játszódott le a törvényszék előtt, mely a „népbo- londitókat“ fölmentette. Lapunk a fiaskót vallott szereplés kezdetén erélyesen szólt hozzá ezen ügyhöz; a végjelenetkor is van pár szavunk a szoczializmushoz. Az általános meglepetés, melyet a szo- czializmus ép oly jelentékeny, mint váratlan sikere a közelmúltban a vidéken előidézett; a veszély felismerése, mely ezen körülményből a társadalomra fenyegetöleg tornyosul és az óhaj annak elhárításához tehetségünkhöz képest járulni: ezek azon szempontok, melyekből kiindulva e tárgyhoz hozzászólunk. Ha a soczializmus lényege után fürké szünk, azt találjuk, hogy alapjába véve a munkás osztály helyzetének megjavításában kulminál; ez pedig meggyőződésünk szerint napjainkban oly jelentőségre vergődött, népünk közgazdászati életét olyan bensőn hajtja at, miszerint helyes megoldása immár elodáz- hatlan szükséggé vált. Hogy mennyire képtelen azonban maga a szoczializmus a helyes megoldásra, s mily veszélyes növekedő befolyása, melyet törekvései a népre gyakorolnak. — annak bebizonyítására elég rámutatnunk a szoczialisti- kus mozgalmak történelmi fejlődése közben felmerült elvekre. E czikk kerete sokkal szükebb, hogy- sem az elveket bővebben kifejthesse. Ha azo kát összevonjuk, azon megdönthetien ered ményhez jutunk: először, hogy a szocziálisták czéljai egyenesen a társadalom léte ellen intézvék s az általuk czélba vett dolgok rendje, nem hogy az oly fennen magasztalt általános szabadságot és boldogságot alapítanák meg, hanem épen ellenkezőleg az egyén teljes elnyomásához és féktelen anarchiához vezetnének; másodszor, hogy a szoczializmus tanai és törekvései nem annnvira szükség- képeni kifolyásai a napjainkban divó téves nemzetgazdaszati rendszernek: mint inkább mulhatlan következményei a mind inkább érvényre jutott vallás-ellenes doktorináknak, s Így tehát, ha amazokkal sikeresen akarunk szembeszállani, kell, hogy emezekkel is tökéletesen szakítsunk. A szocziálismus ellen felhozott jogos vádak 3 főpont közé csoportosulnak. Az első vád, hogy: szocziálisták a vallást az emberi társadalomból kiirtani szándékoznak. Az ellenök emelt másik vád, hogy a birtokfelosztást czélozzák. Hiába igyekeznek e vádat egyesek elütni azon ámító biztatással, hogy nekik eszők ágában sincs a tőkét felosztani akarni; mert ebbeli törekvésük egyedül a kamatra, vagy mint ők nevezik a munka gyümölcsére irányul; mintha bizony a társadalomra nézve nem volna egy és ugyanaz ! A harmadik vád, hogy a szocziálisták a házasságot és Így a családi életet, alapjaiban föforgalni igyekeznek. E három irány köré csoportosulnak az összes szoczialistikus tanok, melyek : a társadalom átalakulása s az egyenlőségre vonatkozó elméleteik, a történelmi jog tagadása, a tan, mely szerint a tekintély a lömegnél van, a törekvés, az embereket a keresztény alapelvek nyűge alól felszabadítani. Az ilyen elvekkel szaturált munkás osztály előtt csak egy van, mi vágyait némileg fékén tartja : a felsőbbségtőli félelem. — Ezt kijátszani, vagy számos bűnrészes közé vegyülve fenyitő karját kikerülni: ezen fordul meg a szoczializmus morálja. De a tapasztalás bizonysága szerint a munkásnak még a hatóságtóü félelme sem képes a társadalmat a koronkint kitörő erőszakoskodásoktól és azok sikerlortelensége folytán csak még végzetesebb kimenetelű lázadásoktól megóvni. A hazánkban terjedő szoczialismusnak van egy sajátságos charakterisztikonja; sez az, hogy terjedésének két főmotora: a lelketlen lázitó, s a lelkiismeretlen munkaadó egy-azon elemből kerül ki, értjük azon elemet, melynek egyedüli czélja a vagyonszerzés, egyetlen Istene a pénz, mely mindennel kereskedik, ma bőrrel, holnap emberekFüzfapoéta elégiája. Haszonleső, gyarló lapok, Nálatoknál különb vagyok. „Le a lanttal!“ azt írjátok, Nem hallgatok soha rátok! Megéneklek mindent, mi szép, Égnek, földnek báját, díszét, Mik emelők, dicsők, mik jók! Hallgassatok undok kígyók ! Mégis, mégis jól beszéltek ! Ez országnak Írni vétek ! Nem érti meg, önző, hideg ! Sivárak az emberszivek. Ki nemesen, szépen érez, Nem juthat az soha fényhez. Mindenki csak pénzért fárad, Ki nem ilyen, sorsa bánat. Jérték elő dicső versek, Toliam többé sosem perczeg, El a tüzbe! — — — — —- — — Lobog a láng, S boldogabb lett szegény hazánk. Kubowich Géza. Dalok „Róla“. i. A mig nem szerettem Szerelemre vágytam, Gyönyörben elégni Kedvesem karjában. Azt hittem, hogy ottan Majd üdvöt találok — De a mit találtam Nem üdv, hanem átok. II. Azt hittem, hogy szép szemébe, Ragyog a menny tiszta kékje; Pacsirta dal minden szava A meny ország csókos ajka. Most tudom már: szeme lángja Lidérczfény az éjszakába’ Minden szava: Szyrón ének Minden csókja ölő méreg. III A midőn hallottam: örvény a szerelem Mely áldozatával kavarog sebesen, És addig kavarog tölcsér körbe járva, Mig az áldozatnak elborul világa: Akkor csak nevettem. Örvénybe csalt engem barna kis lány szeme, Föllángolt érette szivemnek szerelme, Ébren is, alva is csak' reá gondolok jiírzem, hogy az örvény most már velem forog De már nem nevetem. Vári Olvaszthó F. m Mark Twain a telepátiáról. . Mark Twain-nek budapesti időzése alkalmából időszerűnek találjuk a következő ap róság közlését, mely bizonyítja, mint vélekedik a hires és általánosan kedvelt amerikai humorista a telepátiáról. Mark Twain ugyanis mintegy tizenöt év előtt a következő levelet intézte egy londoni spiritualiszta társasághoz : Igen tisztelt Uraim! Igazán rendkívül örvendenék, ha magam is tagja lehetnék nagyrabecsült társaságuknak, minthogy a gondolat átvitel tüneményét, vagy a mint én nevezem, a „szellemi távirdá“-t, magam is már évek hosszú során át a legnagyobb figyelemmel kisérem. Körülbelül tiz óv óta annyira hozzászoktam az ilynemű sajátságos tüneményekhez, hogy például levélírás alkalmával gyakran — úgyszólván — érzem, hogy olyan gondolatokat vetek papirra, a melyeket nekem más távollevő egyének szuggerálnak, vagy legalább is, hogy az írásra késztetnek. Oly im-
