Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Vannak azonban t. P. más fajta emlékoszlopok is, melyeket már nem pusztán a szeretet és kegyeletes érzések emelnek a sirhalom felé, | hanem a melyeket az emberek önmaguk emel-1 nek maguk számára még élőtökben a jó és nemes cselekedetek azon gránit koczkáiból, melyek felett nincs hatalma az időnek. A szeretetnek,1 akár márványból faragott szobrait is megsemmi- j siti az idő s nincs is értelmök, ha temetőben nyugosznak már azok is, kik azokat felállitot- ták; ellenben a nemes tettek emlékei felett nincs hatalma az időnek, mert azok a köztudatba vésődve élnek nemzedékről-nemzedékre, vagy épen a történelem lapjaira feljegyezve buzdító példái lesznek a késői századoknak is. Kegyeletünk jelenlegi tárgyát képező néh. Junk Károlyné sz. Nadányi Róza asszony azok közzé tartozott, kik nemes érzelmeik s ezekből kifolyó tetteik által önmaguk emelnek maguk j számára emlékoszlopot. Világ szerint nem volt J dús gazdag, nem szórhatta marokszámra a kincseket, de a mit szorgalmas és takarékos élete által összegyüjthetett: abbul tekintélyes részt áldozott az egyház, a köznevelésügy és a sze-1 gények számára; ezzel a tettével emelt már magának ércznél maradandóbb emléket a szivekben. Az egyház számára 4 db. kereskedelmi és iparbanki részvényt, gimnáziumunk tanári nyug- j dijintézetónek 500 irtot, a felsőbb leányiskolának 200 frtot adományozott, s ugyancsak 200 forintot, hogy annak kamatából 4 szegény prot. vallásu nő segélyeztessók évenkint. Ha minda- 'k t. P! kik bőséggel élvezik e föld javait, sok- hövebben, mint a kegyeletünket képező né uk Károlyné sz. Nadányi Róza asszony, ugyanennyire is áldoznának a közjóté- oítárán, akkor egyetemes magyar re- j egyházunk vezérlő fiainak nem ülne md szivökön az aggodalom miatt, hogy viharait átélt anyaszentegyház éle biztosíthatják a jövendőre; akkor veteményes kertjeit az iskolákat nem ytelenek egymásután leválni engedni ai emlőkről, melyek századokon ke- álták azokat; akkor szegényeinket lénk kitenni a lelki megkisértésnek lorodásnak, hanem szükségükben se- lyujtva nekik megmenthetnők őketön- az egyház számára. jdalom t. P! szomorúan kell beösmer hogy az áldozatkészség forrásai hova torn apadó félen vannak. A nemes példákra azért nagy szükség van épen a mi korunkban, midőn a szivek csak a földért s földiekért dobognak s ha elvétve akadnak ilyenek, kétszeresen kell azokat értékelnünk s megbecsülnünk . . . Korunk az anyagiság korszaka, melyben mig lázasan foly a munka egyfelől a világi haszonért s nyereségért, addig másfelől csaknem egészen szünetel a küzdelem a lelki kincsek megszerzésére. Élvezd a jelent, ez a jelszó, s addig élvezd mig élsz, mert ha majd meghalsz, reád az örök feledés és az örök megsemmisülés éjszakája borul. A kegyeletünk tárgyát képező úrnő nem Így gondolkozott t. P ! Mig ólt ö nemcsak a földnek, hanem égnek is élt; s hitte, a mit szent vallásunk hirdet, hogy ti a nemesen folytatott élet, az erény és jó cselekedetek azok, melyek biztosítják az ember számára a síron túl is az életet. A mint hitt, úgy is cselekedett s épen azért vau már t. P ! hogy ő nem halt meg vég- képen, midőn koporsóba sirba tették le porró- szeit. íme él ő ms is, szelíd emléke itt mulat közöttünk buzdítva lelkesít bennünket az egyházunk iránti kötelességeink hü teljesítésére. Vajha a rá való visszaemlékezés terméke- nyitöleg hatna áldozatkészségünkre, hogy igyekeznénk mi is magunknak a megboldogultéhoz hasonló emlókszobrot felállítani a szivekben. Nemes lélek, mig tested csendesen porlad a sírban, halhatatlan lelked él és itt munkálkodik közöttünk. Kérelem az iparosok barátaihoz és az iparosokhoz! Nyolcz esztendeje annak, hogy egy az egész város társadalmát felölelő mozgalom indult meg, egy régen érzett hiány pótlására,, egy általános iparos ifjúsági körnek a létesítéséért, hogy legyen menedókháza, legyen mód erkölcseinek megmentésére, az ismeretek szélesítésére épen annak a jelentékeny számot tevő fiatal seregnek, melyről országszerte a társadalom csak az utóbbi időben kezd gondoskodni, mely eddig önmagára hagyatva, jelentékeny száma miatt is nemcsak érvényesülni nem tudott a társaséletben, különösen mióta a czéhrendszer megszűnt, de magára hagyatottságában oly réteget képezett, melyből csak rósz erek fakadtak. A testi elsattiyulás, az értelmi törpesóg képezték e rósz talajból eredő ereket, melyeknek szanálásáról a társadalom, az egészséges talajokra helye;' i t . /esfiiet'k'Htesitóse;ve! gondoskodott. ■ n ■ . - ~ z-.s/.d: U ntottunk, az ipa ..............................................................művelésének éi.........................................■ ■ ■ >tt természetes . c szembeszállni '• mér! (, visszavonás b : ! ik erejűnket, muokákedv - az ifjúság egyetértése, a kéz' adatlan, I *got nem ismerő akarata és kitartása s a taioadalomnak azon része, mely még a közművelődési intézményekért lelkesedni és áldozni tud: diadalra juttatta lobogónkat. Nyugodt önérzettel és büszke öntudattal tekinthetünk vissza iparos ifjúsági körünk mintájára : minden évnek meg volt a maga srkölcsi és anyagi sikere és ma nincs okunk szégyenkezni közbecsülésben és általános jóakaratu támogatásban részesülő czógünk miatt, s kétkedésnólkül hivatkozhatunk arra, hogy pénztári vagyonunk ez idő alatt 1500 frtra, leltári értékünk pedig 2000 — 2500 frtra szaporodott. Munkánkat nem tekinthetjük befejezettnek az elért eredmény szép, de nem elégséges. Ha egyleti életünk virágzását óhajtjuk, ha nem akarjuk — mint a hogy nem is akarhatjuk látni előbb a haladás szünetelését aztán a vissza fejlődést : módokról kell gondoskodnunk, melyek által ne csak tovább tengethessük körünk életét de előmozdítsuk a virágzást, melynek okvetlen hasznos gyümölcsöket kell teremnie. A tagok számának szaporodásában nagy akadály egyletünk helyiségeinek szűkös volta: nincs egyetlen egy megfelelő helyiségünk. S e miatt daczára a város központján fekvő bérlet helyiségnek nem látogathatják a tagok kellő számban a kör helyiségeit s igy fáradságos munkánk sikere — ha ez az állapot soká tartana — nagy mértékben volna veszélyeztetve. Elhatároztuk tehát, hogy mostani helyiségünkhöz valamely közelebb fekvő utczában telket vásárolva egy egyszerű, de hivatásának s czóljának mindenben megfelelő otthont é tünk az iparos ifjaknak. — Ezen czóIud’" telére megfelelő tőkénk nem lóvén 7000 írtból 5000 forintot, oly módo; . el összehozni, hogy kibocsátun’. frtos részvényt, melyből évenk' • - ....... ,/ . hö z mérten annyit fogunk be csak lehet. Ezen 5000 fr* ; t--.ul fog szolgálni az építendő ház, egyletnek mindennemű Ha jövedelmeink ne .köz i n,< ' .tóban a helyzetben leszünk tólyes számú részvényt a - • „• 'fi ui Egyesületünk nyc - d , . t-‘ i ... ■ . ,.4 megmutatta, hogy a ... tímár!. támogatására teljesen j ti - érdemes-! -— Ez a bizalom jogosít fi .• . arra : - most midőn tovább ó , in összes fáradságunk mi ■ Aá van : újra egyes jóltevőii •-] őzetek! íz ha sonczélu intézetekhez / »1« bevételével kérésünknek a a való mérésével Ítéljenek e! -■ - .. gatva a szív nemesebb í v zm ■ dési intézményünket — mii itt..", a,érten', támogatni kegyeskedjék. A nagy közönségnek A iíár.‘ eddig tanúsított bizalmát és ■ ■ . ezúttal is hálásan köszön, hívünket colag nagy becsű jóakarat:'. neg! 1 ■ • ' etett tisztelettel ajánlva vagyr Szatmár-németiben ji fi'S i. 20 alázatos szolgái A szatmárnémeti ipái . Tankóczi Gyula ei í r i elnök. Kerekes * alelnf Hová sülyedt a haza szent képe, Hogy a poklok oltárin áldoztok ? Vagyon, vér, s élet nem drága érte S pellengérre vinni nem haboztok; Hol az emlőről beszivott tiszta lonszeretet szűzies erénye, íely egyedül riaszthatna vissza Hogy hazánk’ ne vigyétek lejtőre ? A nemzet, a nép az istenadta Nyög, roskadoz ezer teher alatt, De jajszavát el-el fojtogatja ! rted hazám, csak légy te nagy s szabad, Már-már hitte, hogy régi fénj-ében Újra úszik a Kárpátok orma S a hány csillag csak ragyog az égen, Sugarait mind hazánktól lopja. Mint hattyú fürdik a tiszta tóban, Az őrömben úgy fürdött ez a nép Felhasadván reá biztatóan, A dicső múltról szóló ezred óv. Eltűnt az álma, elmúlt öröme Szeme kopár mezőkön siklik át, Nagyság, dicsőség.oda örökre, Önfiai öldöklik a hazát. S óh hallom, hallom . . . gúnyos kaczagás, Repül felénk a négy tájék felől: .Nézd a magyart, önmagának sirt ás; Csak rajta, rajta ! Itt a szemfedő !“ Mint a vadul üvöltő szélvihar Pusztítva zúzva rémes éjfelen : Úgy bánik a gúny szivem húrjával, Remegteti, fájditja végtelen. S vásári nép ti, szószátyár hadat, Henyélni bátrak, tenni félénkek, Pazarlani mi kincsünk még akad Elég gőgösek, elég merészek. Nem rettent meg a borzasztó htlál Mely elzüllött, korcsult nemzeteire Lecsapni szokott, mint dögre salál S hagyja rothadni el se temetvi? Oh remegek, óh aggódom hazái, Érted, miattad . . . mit kell m górned ? Száll-e még rád az évek folyarián Bűbája fénynek és dicsőségnek? Vagy mint Göröghon s Róm; dicstelen Harczban emésztő föl önnön nagát: Úgy dőlsz te is sírodba — Isbnem! Hozván magadra szennyes, ru halált ? Te fővaló, népek nagy Istene Hozzád esengek bus keservenben: Szólj közbe immár, szólj ele lékitve A pártviszálynak vége hadd legyen ! Vérrel fölszentelt földjén haámnak Fonódjon egybe minden hű sebéi, S kit már annyi nagy vész« dulának Ne engedd, hogy szolgákén vészén el ! F. arga Lajos. í Szent-e vagy őrült? Echegaray, e világhírűvé vált spanyol költő j fenti czimü darabját mikor a müveit államok külömböző területein először adták, a kritika lázas megnyilatkozásában a darab eszmei tartalmára nézve a legkülönbözőbb kritikai álláspontok alakultak. E körülménynek természetes oka az, hogy e darab eszméi tartalma maga is egy probléma. Szent-ó az, ki nevének, rangjának, vagyonának és családjának teljes önfeláldozásával teljesiti az eszményi kötelességeit,—vagy őrült? Más szóval az ember tragédiája van mesterileg megkonczipiálva azon nagy ellentét lelki harczá- nak feltüntetésében, melyet a vérségi kötelékkel családjához lánczolt embernek az eszményi erkölcs törvényeivel kell megvívnia. A kötelességek e problémája van a XIX ik század világnézetébe beledobva. E probléma a költő szempontjából nyílt kérdésnek vau meghagyva, de a modern társadalom ítélő széke előtt eldönteti a kérdést s az utilitárius világnózlet megadja rá a választ: nem szent, hanem örült. — De joggal hagyja a költő a I maga eszményi fülfogásában nyitva e problémát s a kritikusok két csoportja e mii megítélésében ! a szerint sorakozik egyik vagy másik oldalra, a I mint egyéni világnézletük szerint az eszményi I vagy az utilitárius felfogás emelkedik bennök : túlsúlyra. Mi természetesen e bizonyára érdekes, | de messze terjedő kérdés taglalásába itt nem bocsátkozhatunk. Meghagyjuk a kérdést annak, a minek a költő is tekintette: problémának. E