Szabolcsi Őrszem, 1940 (2. évfolyam, 1. szám)
1940-01-01 / 1. szám
2 ________________________________________ SZABOLCSI ŐRSZEM BE N.“... Imé ez az esztendő, mely sok veszedelmes, sőt szinte ijesztő lehetőségeket hord magában, mégis minden körülmények között lehet az ÖRÖM ESZTENDEJE, mert Isten választó és idvezítő kegyelme egyedül az Ö jótetszéséből nevemet felírta a mennyben. Milyen jó is lesz a fájdalmak, a szomorúságok, a megkísértések, az elbukások keserves napjaiban is örülni ennek az örömnek, mely a Jézus öröme. Így indultam neki az 1940. esztendőnek . . . És Te? ... BÉKEFI BENŐ. AKIKRE KEVESEN GONDOLNAK Bűnösök között Sokszor ad Isten áldott örömöt szolgálatomban. Sokszor adja bizonyságát, hogy Ö az, Aki munkára hívott. Különösen akkor látom és érzem, amikor újra és újra kísért a magam tehetetlensége. Amikor újra és újra ott állok egy-egy lélek előtt tehetetlenül és értelmetlenül. Ügy felcsap szivemből a vágv menteni, segíteni, segíteni. És nem tudok. Ilyenkor mindig újra és újra bizonyságát nyerem, újra és újra valósággá lesz, hogy „elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.“ (II. Kor. 12:9.) Nemcsak arra elég, hogv megtartson az örökéletre, hogy elkészítsen „ama napra“, hanem még arra is, hopv nyomorult, bűnös, el-eleső, hűtlen életemen keresztül üzenjen másoknak, szóljon embereknek, hirdessen bűnösöknek, elesetteknek, megkötözötteknek szabadulást, bocsánatot, váltságot, új életet. Az a munkaterület, melyet az én Uram és Gazdám adott nekem, a bűnösök, elesettek, kivetettek, paráznanők mentése. Hadd legyenek ezek most bizonyságok az Ö bizonyságai közül. * „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogv neked ártson, mert nékem sok népem van ebben a városban.“ (Csel. 18:9—10.) — szólt az Ür és indított útnak. Bűntanyára mentem. Nem lepett meg, — ami sokszor megtörtént már, — hogy akit kerestem, nem találtam meg. Helyette ismeretlen leányt láttam. Természetellenes, keresett mosollyal szólt hozzám: — Igen, én járok templomba, minden vasárnap elmegyek. — És boldog ettől? — kérdeztem. S amíg a feleletre vártam, kértem Isten Lelkét, hogy tegye őszintévé. Láttam, arcáról hogy tűnik el a mosoly. Csendben, halkan, hogy tán maga sem hallja, felelt: — Nem, nem vagyok boldog. — Ebben a vallomásban már benne volt vágya is, hogy de jó lenne boldognak lenni, szabadnak, tisztának. De hogyan? — merült fel szívében a nagy akadály. Beszélgettünk. Elmondott sok mindent életéből, a törvénytelen gyermek szomorú sorsából. Szinte belenőtt az utcába, a szennybe, a bűnbe Most már mit tegyen ? — Az a gondolatom, — mondta aztán, — hogy meghalok, csak gyáva ne volnék hozzá. — Olyan meggyötörve mondta s úgy megtelt a szívem szeretettel szánalmas sorsán. De úgy előtört belőlem a hála is, íme ebből mentett meg engem az Ür s bizonnyal mentheti őt is. — Hát az Istennek nem tudna, nem szeretne hinni? — tettem fel a kérdést. De felelete csak lemondás volt. — Hiába ! Rajtam már Isten sem könyörülhet. Számomra nincs bocsánat. Félek az Istentől! Hazudtam. Nem járok templomba sem, nem merek. — Fél? Attól az Istentől is, Akitől Jézus hozza a bocsánatot? — Nem bocsát meg nekem — hajtotta egyre. Kezébe adtam Bibliámat, hogy mutassa meg, hol van ez megírva. — Gondolom — szólalt rá. — Az lehet, hogy így gondolja, de Isten mást mond- És mondta is a kegyeü m Igéit. Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek. .. mert nem oly rövid az Ő keze, hogv meg ne szabadíthatna és nem oly süket az Ő füle, hogy meg nem hallgatna. Mert nem örökké periek és nem mindenha haragszom. Jöjjetek énhozzám, hisz nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket megtérésre. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől, mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek. Eltöröltem álnoksá
