Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-06-01 / 7. szám
2 SZABOLCSI ŐRSZEM telenség. Mit csináltam? Még el se kezdtem jóformán azt, ami reám bízatott. Lesz-e még annyi időm, mint amennyit magam mögött hagytam? Egészen bizonytalan, mert ezt csak Isten tudja. Vájjon elvégzem-e futásomat? Pedig csak sáfár vagyok; ez pedig számadás kötelezettségével jár. Pedig ítéletre élem életem, futom pályámat. Te is gondolj csak arra, hogy mily gyorsan múlik el feletted az idő, milyen rohanó az élet. Nem kellene a te életed ütemét is meggyorsítani egy kicsit? Vedd észre, hogy nincs idő a halogatásra. Ma kell szeretned. Ma kell megbékülnöd. Ma kell hinned. Ma kell örülnöd. Ma kell engedelmeskedned. Mert kifutsz az időből. Mennyi mindenre gondolja az ember, hogy majd ráérek később. Mikor? Nincs idő, csak ma. Ezért mondja a Lélek is, hogy ma, ha az Űr szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket. BÉKEFI BENŐ. ISTENRŐL Krisztus az Ur! Pünkösd ünnepének van egy isteni vonása, amit általában el szoktunk felejteni, pedig lényegéhez is hozzá tartozik. Pünkösd nemcsak számunkra ünnep. Nemcsak azt jelenti, hogy a bűnei miatt tehetetlen ember, ha hisz Jézus Krisztusban, akkor megnyeri Isten Lelkét, hogy az újjászűlje, megszentelje, vigasztalja, igazságra vezérelje. A pünkösd Krisztus számára is szól, mert a Szentlélek azért is jött, hogy bizonyságot tegyen Krisztusról. Mi á Szentlélek bizonyságtétele Krisztusról? Erre a kérdésre a feíelet Péter apostol első pünkösdi prédikációjában van benne, mely a Szentlélek kijelentése és bizonyság- tétele volt minden bizonnyal. „Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.“ Jézus Krisztus Úrrá igazán pünkösd napján lett, amikor is a Lélek így tett Róla bizonyságot. Jézus Krisztus nem emberválasztotta Űr. Nem akkora az urasága, amekkora sereg szolgálja, mert legyen bár emberektől megvetett, elhagyatott és megtagadott, mint manapság közöttünk, ezért Ő mégis Űr, sőt egyesegyedül Űr, mert Őt maga Isten tette Űrrá. Jézus hatalma nem a mögéje sereglő tömeg fanatizmusával, hűségével nő, vagy fogy, mert Ő Istentől kapott meg minden hatalmat mennyen és földön. Hányszor gondolja a balgatag- ember, hogy ő emelheti trónra Krisztust hitével, vagy ő taszíthatja le róla hitetlenségével. Hányszor lehet olyan ostobaságot hallani: válaszd Krisztust királlyá, tedd életed Urává Jézust. Hányszor az fűti az egyház szolgáit nagyobb tevékenységre, hogy Krisztus uralmát segítsék elő a világban, a mindennapi életben. Ez mind tévelygés, mert Krisztus Űr az emberektől függetlenül is, mert az Ő nevének hatalma Istentől való és Ő előtte meg kell hajolnia mind hívőnek, mind hitetlennek, sőt vallania kell minden nyelvnek, hogy Ő az Űr az Atya Isten dicsőségére. Hogy Krisztus valóságos és tényleges urasága felől tudatlanságban és éppen ezért hitetlenségben és engedetlenségben vesztegel a világ, sőt oly sokszor és annyi mindenben az egyház is, ez azért van, mert nem hallgat a Szentlélek bizonyságtételére. Csak azok számára Űr valóban Krisztus, akik nem maguktól, sem nem emberektől, hanem a Szentiélektől ismerik Őt. Az emberektől elgondolt, eleszmé- nyesített Jézust éppen erőtelensége és tehetetlensége leplezi le, hogy nem az igazi. Szörnyű volna, ha csak annyi és olyan volna Jézus, mint amilyennek ma közöttünk meglátszik. De az igazi Krisztus, akiről a Szentlélek tesz bizonyságot, az erős, az győztes, mert Őt Isten maga tette Űrrá, Fejedelemmé és Megtartóvá! Őt ismered-e? Őbenne hiszel-e? Őt követed-e? Faluvégi Dániel. AZ EMBERRŐL Akiket szeret az Isten. Napok óta esik az eső. Néha csendesen szitálva, máskor megered és patakokban ömlik. Kip-kop .. . csip-csup .. . kip-kop ... csip-csup — ver az ütemes zaj. Esteledik. A szürkeség átlátszatlan nehéz függönye egyre jobban összehúzódik előttem. Már alig látok. Csak a folyosó kockái világítanak, mind megannyi hunyorgó vörös szem. — Csend lett, mélységes nagy csend. Szemem előtt két cserép begónia hajlik össze. Parányi, élő, zöld kapu. Akkora, hogy kilátok rajta. Túl az udvaron, végig a városon vissza-vissza emlékeimbe, a múltba. Ott, ahol először dobbant meg a szívem igazán, boldogan. Ahol először nyílt őszintén, lélekből jövő mosolyra az arcom. Ahol az első imádság szakadt ki belő-
