Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-06-01 / 7. szám
SZABOLCSI ŐRSZEM 3 lem, az első félénk, de örömteli, hálaadó imádság. ... Ott kuporogtam a kemény kórházi ágy szélén. Szótalanul, gondolat nélkül. Körülöttem szanaszét könyvek hevertek. Már nem kellett a betű sem. Miért is? Miért is? — gyötört a kérdés. Nem tudtam másra gondolni. Ez meredt elém szüntelen, meg az, hogy mi lesz holnap, mi lesz ezután. A kenyér, a mindennap . .. Tegnap még sugaras május volt, tavasz, fény, öröm, reménység, siker. Ma már hideg, lucskos, sáros minden. Egyedül vagyok. — Igazán sajnálom magát kislányom, de ígv tovább már nem mehet, — mondta a tan- felügyelő. Elküldött, menjek máshova, ahova tudok. Mert ezt a helyet eljátszottam könnyelműen. Vétettem az Isten és ember törvénye ellen s a büntetés utóiért. Elvesztettem állásomat, kenyeremet, kidobtak. Menjek, ezt megértettem. De hová? Csak ne volnék gyáva és mernék meghalni. Nevetséges és hiábavaló próbálkozás minden. Ugyan ki könyörülne rajtam, hiszen én is megvetem magamat, vájjon, ki tudna még szeretni? Hiába kérdeztem, felelet nem jött. Annyi nyomorúságot látott már az a kórházi szoba, hogy most is csak érzéktelenül meredezett rám. A betűk sem, a bútorok sem indultak meg feleletet adni. Csak bűneim nehezedtek rám egyre jobban. Csak a félelem húzott egyre jobban, csak a betegségem gyötört. Az eső meg esett. Még az is. Hát mire jó? Hogy úntassa, gyötörje az embert? Ha süt a nap, legalább kimehetek az udvarra, a kertbe, nem vagyok magam, embereket látok, földet, fákat, virágokat. Tépelődésemben alig vettem észre, hogy konogtatnak az ajtón. Hanna jött meglátogatni. Nem örültem neki, nem szerettem, nem tudtam vele mit kezdeni. Én csak az okos embereket becsültem. Hanna pedig igazán nem volt az, értelme nem volt fejlettebb, mint egy kis gyermeké. Ostoba és naiv gondolatai idegesítettek. Bolondnak tartottam, akihez nincs semmi közöm. Minek zavar? — szerettem volna rákiáltani, de nem mertem, mert csak mosolygott, érthetetlen, furcsa mosollyal. Néztem. Keze vörös, haja kócos, a cipője csupa sár. Ugyan hol járhatott és minek jött ide? Hellyel sem kínáltam, magától is leült. Én ott hagytam. Nekitámaszkodtam az ablak- naik: nem akarom látni, nem akarok vele beszélni, senkivel sem akarok beszélni, ilyen bolonddal meg éppen nem. — Esik az eső, — mondta halkan. Nem feleltem. De ő folytatta: — Esik. Látja, hogy esik, milyen szépen. — Már ez ugyan nem szép, szerettem volna kiabálni, elküldeni. Menjen ahova akar. — Maga nem örül annak, hogy esik? — kérdezte. Én úgy örülök. Tudja miért? Mert Isten szereti a földet, füvet, fát, virágot, azért ad esőt. De legjobban szereti az embert. Minket is. Nekünk saját magát adta. Ember lett. Olyan, mint mi, nyomorúságban élő, szenvedő ember. Szereti a földet, fát, virágot, mindent szeret, csak engem nem, mert akkor nem halott volna idejutni, — robbant ki belőlem a keserűség. — Isten letöri az ágakat, hogy magasra ne nőjjenek, hogy fel ne emeljék fejüket a felhők közé. Nézzen csak felfelé, ott van az Isten. Már várja magát! Istenben megbízhat, Öt hívhatja segítségül. Nekiestem az ablaknak. Megérintett az üveg. Brr... de hideg. Tekintetemet úgy vonta kifelé valami, hogy nézzem a kertet, földet, fát, virágot, hogy keressem Istent. Nem akartam. És mégis néztem, kerestem. Üde, zöld volt minden, a hárs levelei felém mutogattak, kis nefelejts-fejek felém bólogattak: szeret, minket szeret az Isten. Nem tudom hogyan, de egyszerre előttem állt a tegnap, a kiszáradt, sárguló kert, hervadó levelek, ahogy közeledett a halál, ahogy Isten vert, ahogy életemmel a halál felé indultam. És mégis volna szabadulás? Beleremegtem. A könyörülő szeretet lehajolt. Fűnek, fának, virágnak élethez szükséges esőt, szegény, nyomorult embernek élethez szükséges kegyelmet készít. — Igen szeret, az Isten szeret. Csak ezt tudtam mondani. Megfogtam Hanna kezét. Imádkoztunk együtt, az együgyű kis Hanna, meg én. Odaát a gondnok udvarában két kis kacsa úszott a vizen. Sáp ... sáp ... bizony minket is szeret. KADARKÚTI E. MIT OLVASSUNK A BIBLIÁBÓL. Június 1. IV. Mózes 20:1-12, I. Péter 3:1-7. 2. IV. Mózes 21:1-9, I. Péter 3:8-15. 3. Ésaiás 6:1-8, I. Péter 3:15-22. 4. János 3:1—15, Róma 11:33-36. 5. 77. Zsoltár, I. Péter 4:1-7. 6. IV. Mózes 22:1-21, I. Péter 4:8-11. 7. IV. Mózes 22:22-41, I. Péter 4:12-19. 8. IV. Mózes 23:7-28, I. Péter 5:1-5. 9. IV. Mózes 24:1-17, I. Péter 5:6-15. 10. V. Mózes 6 7-13. Lukács 10:25-37. 11. Lukács 16:19-31, I. János 4:16-21. 12. 80. Zsoltár, Lukács 11:5-13. 13. V. Mózes 4:1-15, Lukács 14:7-15. 14. V. Mózes 4:20-29, Lukács 14:16-24. 15. V. Mózes 4:30-40, Lukács 14:28-33. 16. V. Mózes 5:1-19, Lukács 15:1-10. 17. Példabeszédek 9:1-10, Luk. 15:11-32.
