Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-08-15 / 12. szám
6 SZABOLCSI ŐRSZEM csekedés lesz belőle. Valakit szeretettel meg kellett intenem, védekezése az volt, hogy én részt vettem ezen meg ezen a konferencián. Vigyázzunk a konferenciák veszélveire ! KIÉ A TEMPLOM? Talán furcsa kérdés ez. Hiszen lehet-é másé, mint Istené? Két doloq téteti fel velem ezt a kérdést. Jártam a munkácsi várban. Ott volt eqy templom, ezt a csehek katona-mozivá alakították át. Most qyüjtenek, hoqy visszaalakítsák újra templommá. A másik pediq az, hoqy templomszentelésen voltam. Felvonultak a politikai pártok és mozqalmak is zászlóikkal. Nekem ez különös volt. Meqkérdeztem az eqyik csoportot, hoqy miért íqy vonultak fel. Meqdöbbentő válaszként azt kaptam: Ezzel is ki akarjuk fejezni, hoqy miénk a templom, hoqy iqényt tartunk a templomra . . . Oh, milyen is az ember, méq azt is, amit maqa szentelt Istennek, ki akarja a maqa számára sajátítani, hoqy abban ne Isten, lqéje, hanem az ő bölcseséqe, tudománya, véleménye hirdettes- sék. Hány templom van, ami már nem az Istené! Vigyázz! B. B. BIZONYSÁGTÉTELEK Miben változott meg életem Jézus által? Gyermekkoromtól fogva mindig vágytam Jézus után, szerettem volna Őt szolgálni. Hosszú idő telt el, míg nagy .vágyakozással szívemben tudatosan az Övé lettem. Megmutatta, megvilágosította előttem, hogy ki vagyok és mégis elfogadott. Sok minden megváltozott azóta életemben. Legelőször betegségből gyógyított meg: sokat fájt a fejem és Jézusnak átadva ezt is, megszabadított tőle. Azelőtt szomorú voltam, elvette a rossz kedvemet és vidámmá, örvendezővé tett. Ügy tartja kezében életemet, hogy sokszor szinte kézzelfoghatóan tapasztalom azt, hogy ott áll hátam mögött Jézus. Amiért azelőtt megsértődtem és amiért elkeseredtem, most már nem fáj és nem bánt. Azóta láttam meg világosan, hogy Isten akarja azt, hogy ott legyek, ahol most vagyok, és azt a munkát, amit el kell végeznem, azóta úgy igyekszem végezni, hogy azt maga Isten bízta rám. Mióta Jézusé vagyok, jobban szeretem családomat. Azóta minden kis koldus gyerekben Jézus kicsinyét látom. Azóta tudom azt, hogy minden igehirdetésben van Istennek üzenete számomra és azóta igyekszem nem kritizálni a prédikációt. Mióta Jézus életemben a középpont, tudom, hogy nem kereshetem a magam igazságát, Jézusra nézek s őbenne látom az Igazságot. Azóta tartom magam utolsónak mindenki között. Jézussal járva mások lettek a vágyaim, mást szeretek olvasni, nem akarok embereknek tetszeni, sok mindent másként látok s azt mondhatom, Jézus megnyitotta szemeimet, hogy lássak. Sokszor elesem, sokszor gyenge vagyok, sokat vétkezem, de mióta Jézusnak adtam életemet, Ő mindig megbocsátott, soha dem kárhoztat. Ezt csodálatosan tapasztaltam meg. Tudom, hogy Ő mellettem áll mindig, segít mindenben, csak hozzá kell fordulnom. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt tudom és nagyon boldog vagyok, hogy Jézusé lehetek. Demeter Marqit. Bizonyságtétel egy levélből A magam életében Isten nagy csodája az újjászületés. Hogy mennyire hitetlen és reménységnélküli voltam, azt csak azóta látom, amióta a sötétségből a világosságra hozott az Úr. Csodálatos, mint tudom úgy venni a megpróbáltatást, mint vette Jób. Csodálom magamban az Őbenne vetett hitet, mely Tőle jött s Belőle táplálkozik. Oly boldogság számomra, hogy kimondhatom: tudom, kinek hittem. Hálás vagyok az új életért, a kegyelemért, a kiválasztásért, hogy megkeresett s nem fog hagyni elveszni. Hálás vagyok a mi Urunknak, hogy az elmúlt nyáron úgy cselekedett, hogy Ő vette kezébe életem. Fájt sok minden, de megérte, mert többet nyertem én. Urunk szeretete, hűsége megmérhetetlen, amikor így szól: én sem kárhoztatlak.