Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-06-15 / 8. szám
SZABOLCSI ŐRSZEM 3 előrelátással és körültekintéssel vezetett élet- tevékenységet próbálom beállítani az örökkévalóság hosszmetszetébe, vagy a világegyetem keresztmetszetébe, csak annyit állapíthatok meg, hogy az ember a saját célja felől halvány se jtelemmel sem rendelkezik. Ha útjának végső pontját próbálom előre meghatározni az általa eddig megtett útból, annak irányából és várható további alakulásából, csak egyre következtethetek: arra, hogy az ember célja az, amit ugyanolyan elavult köznyelven ezzel a szóval fejezünk ki: „pokol“. Oknyomozás és értékvizsgálatok alapján próbálhatunk elmélkedni az élet értelme és értéke felől, bizonyos komolynak tetsző, tudományos színezetű csevegésekben, de ezek az ember céljáról feleletet adni nem fognak, mert nem is tudhatnakAz ember céljáról csk Az szólhat, Aki az embert létrehozta és az életbe beállította. Az, aki engem létrehozott és a tér és idő kereszt- és hosszmetszetébe beállított, ezt üzeni nekem arról, ami célt elibém adott: ... „Nem látsz célt magad előtt? Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, az egyszülött Fiamat adtam érted, hogy Benne fiammá fogadjalak. Ne félj! Fogadd el, maradj benne, hogy megtisztíthassalak kiváltképen való néppé, jó cselekedetre igyekezővé, mert úgy szerettelek, hogy most az én gyermekemmé fogadtalak az én Egyetlenegyemben. Hogy mi a végső terv rólad, az igazi örök célod, majd nálam megtudod, amikor te is hasonlóvá lettél Fiamhoz. Most légy boldog abban, hogy nem te választottál célt magadnak, hanem én választottalak téged, hogy sok gyümölcsöt teremj, mert látod, az egész teremtett világ sóvárogva várja az én fiaimnak a megjelenését.“ ... Ez a cél. De ez sem cél úgy, ahogy emberileg értjük, hanem rendeltetés. Boldog, dicsőséges rendeltetés. Szeged. Dr. Csillik Bertalan egytemi m. tanár. AZ EGYHÁZRÓL Szeretsz-e templomba menni? Református tesvérem, szeretsz-e templomba menni? Vagy csak megszokásból, esetleg illemből látogatsz-e el néha? Akkor szinte látlak, amint beülsz egy egész csomó igénnyel megszokott padodba s megszemléled, rokon- szenvesek-e a körülötted ülők, akiktől elvárod, hogy tisztelettel bánjanak veled. Fontos, hogy kellő hőmérsékletű legyen a templom és ho^v kedves énekeid kerüljenek sorra. Mikor pedig a lelkipásztor belekezd beszédébe s te kényelmesen elhelyezkedsz a padban, felvillan szemedben a kritikus várakozó tekintete, aki szigorúan megbírálja, jó volt-e a prédikáció, vagy nem. Úcrv sajnálok minden református embert, aki csak annyit vár és legfeljebb csak annyit tud kapni egy gyülekezeti istentiszteleten, hogy megállapíthatja: szépen beszélt az igehirdető, és megnyugodva távozhat, mert eleget tett Istennek. Olyan nagy örömtől és boldogságtól marad megfosztva az az ember, aki nem értette meg, micsoda nagy ajándéka Istennek, hogy mi tagjai lehetünk az Ő tiszta evangéliumi egyházának és hogy résztvehetünk istentiszteletén. Nem mi teszünk szívességet Neki, ha templomba megyünk, — ellenkezőleg, Ő olyan kegyelmes, hogy megengedi nekünk. Te pedig, Testvérem, ne embert menj el hallgatni, — de Istent. Az Igében Ö mindig szól hozzánk, s ha valami meg is zavarja áhítatunkat, hidd el, aki azért megy templomba, mert Istenhez vágyik közelebb jutni, mindig kap Tőle lelki ajándékokat. Nekem mindig boldog öröm belépni templomunkba mert olyan az számomra, mintha minden alkalommal bizonyságot tennék hitemről az egész világ előtt. Igen, én ide tartozom s ha egész életem hálaének lenne, akkor sem köszönhetném meg Istennek eléggé, hogy Ö Igéjének fényével világít itt nekem. Tudom, hogy otthon is lehet imádkozni, Bibliát olvasni. Ez természetes, hiszen magányos, csendes áhitat nélkül nincs keresztyén élet. De micsoda öröm, hogy nekünk, akik közös hitben, közös világosságban, egy édesanyának gyermekeiként szétszórva járjuk utainkat a világban, — megengedte Isten, hogy Önála, az Ö vendégszerető atyai házában találkozhassunk. Itt mindnyájan egy család gyermekei vagyunk, akárhonnan jöttünk, s szabad mindenkinek túláradó szívvel énekben magasztalni a mi Atyánkat. Ilyenkor úgy megértem a zsoltáros Dávid király boldog felkiáltását: íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Kérd Tőle az áldást és neked is megelevenedik a templomi istentiszteleted. Márton Lászlóné.
