Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-06-15 / 8. szám
Sokan sokféleképen próbáltak erre a kérdésre megfelelni, de igazán megnyugtató és mindenkire érvényes feleletet csak a keresz- tyénség, még pedig éppen a református ke- resztyénség tudott adni. Ez a felelet pedig: EGYEDÜL ISTEN DICSŐSÉGÉRE. A református keresztyén élet ugyanúgy hordja a keresztet, ugyanúgy tud sírni vagy örülni, ugyanúgy húzza az igát, ugyanúgy szenvedi a minden-ember fájdalmait, mert emberi élet az is. Azonban van benne valami ISTENRŐL Az Isten célja. Mit lehet kezdeni az összetört cseréppel, a megrepedezett náddal? Semmire nem jó, szemétre, tűzbe való. És mit kezd Isten az ezeknél is értéktelenebb, százszor inkább szemétre, tűzbe való emberrel? Velem? Ügy szeret, hogy az Ö egyszülött Fiát adta értem. Érthetelen ez és ember föl nem foghatja. De ebből a meleg, magát megáldozó isteni szeretetből mégis megérez, megsejt valamit az emberi szív. Meg kell éreznie, hogy Istennek valami csodálatos, nagy, szent célja lehet a megromlott emberrel. Valami aránynak kell lennie a semminél is alábbvaló emberért fizetett ár, a szeplőtelen Bárány vére, a golgotái kereszt és az Isten által elérni kivánt cél között. Mi a célja Istennek velem, a semmi emberrel? Nem tudom körülírni, nem tudom meghatározni, csak annyit tudok, hogy Isten végtelen szerelmével megkeresett engem, lehajolt hozzám, a legdrágább vérrel megmosogatott, nevemen szólított, reám borította az Ö szentségének, tisztaságának és tökéletességének ékes királyi palástját, királyi emberré tett, a szentek polgártársává, a Krisztusban saját, édes fiává. Mi a célja Istennek velem, aki soha engedelmes, jó fia nem voltam? Nem tudom megmondani, de érzem erős atyai kezét, mellyel biztosan vezet, érzem meleg atvai szívét, melyen megpihentet s hallom, hogy csendesen szól szívemben: „Szeretlek gyermekem“. Nem tudom, mi a célja Istennek velem, csak azt tudom, hogy „most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilváncsodálatos és irigylésre méltó: mindezt nem véletlenül teszi, szenvedi, sírja vagy kacagja, hanem, hogy mindennel Isten dicsőségét szolgálja. Így van-e beállítva életed? Jó és szép élet ez ! Miért élsz ? ... „Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten die sőségére míveljetek“... „ö v é a dicsőség mindörökké !“ BÉKÉÉI BENŐ. valóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Ot látni, mint van“. (I. Ján. 3, 2.) Kedves Testvérem, tudod-é Te ezeket? Sejted-é ezekből, hogy mi lehet az Isten célja Veled? Nem roskadsz-é térdre, ha arra gondolsz, hogy hasonlókká leszünk Őhozzá? Ne mondd, hogy „ez nem lehet, mert én nagyon bűnös ember vagyok“ — ne mondd ezt. Isten Téged nagyon-nagyon szeret és már el is készítette a Te helyedet az Ö országában, csak fogadd el engedelmesen. Szeged. Dr. Szabó Mihály törvényszéki jegyző. AZ EMBERRŐL Az ember célja. Mi az ember célja? Erre a kérdésre felelni szerencsére csak egyetlenegy szempontból lehet: Isten szempontjából. Tudományos szempontból a kérdés megfelelhetetlen, mert minden úgynevezett tudomány, amely a „komoly tudomány“ címre igényt tart, szigorúan elzárkózik előre a cél gondolatától. A legcsekélyebb célszerűség feltételezése előfeltételezésül kívánná meg egy olyan tényező létezését, aki akármilyen korlátolt fokon is, de már a személyiség fogalmi körébe esik. Ha úgynevezett komoly tudós, bizonyos lírának vagy népszerűsítő kísértésnek engedve, kimondja a legcsekélyebb jelentőségű tényezőről azt, hogy annak rendeltetése van, ezt azzal a fenntartással teszi, hogy csakis az emberi' beszédbe alkalmazza ezt a megjelölést, körülményesebb szakszerű kifejezés helyett. Ha az ember szempontjából próbálom megfelelni a kérdést, ugyanilyen lehetetlen helyzetbe kerülök. Az ember bizonyára maga is örülne, ha tudhatná, hogy miivel indokolja létét és tevékenységét. Ha az általa bármily
