Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-05-01 / 5. szám
SZABOLCSI ŐRSZEM 3 ben ez élet sötétségének világhíréi székelnek. Ez az a világ, melynek lényege a lélek helyett a test lett .melynek igazsága a hamisság/ erénye az ezüstpapirba, sőt sokszor színaranyba burkolt bűn. Ez az, ami a test kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kérkedése. Sokszor nevezi magát tudománynak, kultúrának, civilizációnak, sőt humanitásnak. Kész vallásos mezbe öltözni. . . Ezzel a világgal Isten kibékíthetetlenül ellenséges viszonyban áll. Itt „vagy-vagy“ áll fenn. vagy Isten, vagy világ. „Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az . Atya szeretete“. (I. János 2:15.) „Aki azért a világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz“. (Jakab 4:4.) Ezzel a világgal szemben Isten mindig ítéletes magatartással van. A világ bölcsesége bolondság számára, hazug szépsége rútság, divatja utálatos. Tudod-é Isten szemével nézni a világot ? Ha gyermeke vagy, neked is úgy kell nézned. A teremtettségben Öt kell látnod. Mint embernek Krisztusban Isten irántad való szerelmét kell elfogadnod. Mint szellemiséggel, neked is hasonlóan ellenséges magatartást kell felvenned. Akiben Isten Lelke lakik, az így is cselekszik, az ilyennek látja maga is a világot, mert Isten önmagában is, de az emberben is egy- iéleképen néz mindent, a világot is. Éken. AZ EMBERRŐL Milyennek látja az ember a világot ? Evangéliumi világosság szerint kétféle ember él a világon. Hívő és hitetlen. A hitetlen embernek otthona a világ. Ö maga is romlott és Istentől elfordult életet él, tehát igen meg van elégedve a világgal úgy, amint van. Eszébe sem jut, hogy kárhoztassa a világot. Barátait innen fogadja el. ízlése a világ szerint való. Él a világ divatja, szokása szerint és sokat ad a világ véleményére. Maga sem veszi észre, hiszen kicsi korától fogva e világ számára van nevelve, akár falun, akár városon nőtt fel. Helyet a magam számára! — ezt kiáltja minden belőle. Ha kell, sok tanulással, vagy sok munkával keres érvényesülést magának. Ha elégedetlen, az az anyagiak miatt van leginkább s hol van az a iélek, aki felsír a bűn miatt és-azt kiáltja: Ez a világ nem az én hazám, jobb után vágyakozom!? A világ fiai szeretik a világot. Dolgoznak, aztán nagyokat mulatnak s ilyenkor igazán rózsás színben látnak mindent. Járnak a test utain és rettegnek az öregségtől, mert a halálfélelem szorongatja őket. Tagadhatatlan, hogy előttük megnyílnak olykor rettenetes szakadékok és a szívök üressé és kétségbeesetté tud válni. De ilyenkor is csak a világot látja szegény megkínzott lelke. Ha ráborul a sötétség, azt nem tudja beragyogni többé a golgothai kereszt fénye. Legfeljebb egy pillanatnyi felvillanó fény jut neki eldörrenő fegyveréből, hogy utána örökös legyen a sötétség s a megutált világ után jöjjön rettenetes kárhozat. A hívő ember, aki Jézus Krisztusban bűnei bocsánatát megnyerte, kijött a világból. Számára nem jelent a világ még csak kísértést sem. Aki megutálta régi életét, a világot is megutálta vele. Számára a világ nem jelent mást, csak átmeneti állapotot. Tudja, hogy a világ országútj án megy át és zarándokol a Mennyei Jeruzsálem felé. Nem kér a világtól elismerést, még egy darab kenyeret sem. Tőle muzsikálhat, vagy kesereghet, nem hat fel zűrzavara hozzá. Számára csak jajkiáltása van a világnak. Látja vergődni bűneiben és érzi, hogy minden elveszett lélekért felelős. Élete érthetetlen élet a világ számára, olykor megmosolyogja, máskor rá csodálkozik, meg nem érti. Pedig valójában csodaszép terve volt vele Istennek, mikor beleállította egy elveszett világba erős evangéliumával: a keresztről szóló beszéddel. A hívő ember számára a világ nagy tó, melyen Jézus parancsára halászik, vagy búzatenger, melvről aratódallal, szent meghajlással gyűjti a búzakalászokat, hogy lerakja egyszer Atyja trónjához. A hitetlen ember úgy néz a világra, mintha örökre itt élne s a világ nem veszne el. A hívőt Krisztus véres keresztje kötelezi arra, hogy akikért meghalt, azokat mentse azon az úton, ahol ő is megszabadult és hamar, mért a világ órájának óriási mutatója tizenkettő felé közeledik. Vajda Mária. AZ EGYHÁZRÓL Az egyház és a világ Az egyháznak, mint isteni intézménynek a leggyakorlatibb kérdése ez. Egész bátran mondhatjuk, hogy ennek a viszonynak helyességén áll vagy esik az egyház gyakorlatilag. Már abból, hogy a kettőt szembe lehet állítani, nyilvánvaló, hogy a kettő egészen más. Azoknak, akik ezt á kérdést • lelkűk, hitük és éppen ezért életük kérdésévé teszik, legelőször e felől kell meggyőződniük, hogy a kettő egészen más. A világ, mint szellemi közösség, mint gondolkodás-mód, mint életforma, nem Istentől van. Ezt az ördög hitetésébe esett, bűnben élő ember teremtette. így eredetre más, mert '-»V