Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
2 SZABOLCSI ŐRSZEM 1938. január hó. itt boldog a nép... A falu bajainak kutatói azonban ne a magyar falai kikétől idegenek legyenek, 'hanem olyanok, akik a néppel sorsközösséget vállalva, bölcsőjük ningásától mindvégig alapos ismerőd a fel if eltörő jajjoknok. Nem szégyen a szegénykédésünk! Az a szégyen, ha közönyösen megyünk el azok mellett, akiknek: az élet fáj s nincsen bátorságunk arra, hogy segítsünk ott, ahol kell és lehet. Hogy közéletünkben gomba módjára szaporodó pártok alakulnak, — főokát abban látom, hogy túllicitálják egymást a felelőtlen, magukat önkényesen vezetőnek kkievezieltt: ! „vezéreik“ — az ígérgetésekben s fájdalom, sokszor arról is megfeledkeznek, hogy lesben álló elleneink — minden percben ugrásra készen állnak, hogy a még megmaradott .kicsiny országunkat: — újabb prédák ép pen osszák fel egymás között... Tettek, alkotások — kellenek ide és nem: — hetenként kibontott új meg új lobogók ! ... Jaj lesz nekünk, ha ez az elárvult nép újra csalódni fog vezetőéiben s ha: — csak írott betű marad)újra a n emzetmen tő gondolátok és a határozatok özöne. A nagyon alulra került: „szent magot“..., a színtiszta magyar fajtát: átmenteni nyugodtahb életre; a falusi és tanyai világ népének munkaalkalmat adva, emberihez illő ’életiehetőségeit biztosítani ma: — mindenné] elsőbb kötelesség. Fájó szívvel látom, hogy az ősi föld — nagyon csúszik: a hajdanán — földjébe szerelmes magyar gazda lábai alól... Nem beszélek most arról, hogy a nemesi kúriák uradnak is nagyon szomorú az orcája... [Mindenkinek kijut itt ma a kereszthordozásból! Látom én azt is, hogy a falu népének veríték- bullatása nyomában, — az emelkedő búzaár ellenére sem látszik az életnívó emelkedése.. . Aimit keres: — hívja, hívogat ja az adó s a kamat... De megláttam azt is, hogy e bajok eredője sokszor: az igények fokozott növekedése; — az úrhatnálmság s a divat hóbortjának meggondolatlan majmolása... Azt meg fájó szívvel nézem mindenütt, hogy: miint fényesszárnyú lepke, rohanva siet ä halálra, ha alkonyi Órák jöttével — gyulnak a gyertyák — úgy .csalja a falu népét: „El — a földtől, a rögtől“ — a városi csalifafény. Vissza kedd vezetni a föld fiait az ősi röghöz, ide úgy ám, hogy azon az áldott földön: munkája TÁRCA Légy te Atyám! Én hiszem Uram, hogy Te vagy a jóság, Bölcseség, szeretet, örök irgalom. Hiszem Te vagy a szentség. Minden. 'És mégis annyit,... annyit kárhozom. Imádkozni is szeretek... sokszor .. A kezem görcsösen, hányszor kulcsolom Ügy szeretnék — Uram — hinni jobban — Így csak kárhozom, ha imádkozom. Adok is. Hisz* adni nagy kiváltság. Ha a szívünket osztjuk szerte-szét. Az én adásom tengernyi nagy vétek: Megdicsérem a magam kezét. Te vagy Atyám — tudom — a balzsamÍT. Ha fáj a szívem, Te lesz orvosom. Feléd indulok s szívem, óh Uram, Kuruzslók elé hányszor hurcolom. Isteni! parancsolj bennem a jónak, Hogy legyen bátor. Legyek a Tied. Légy az Atyám s ne győzze soha iGonoszság részem, le a gyermeked. Gyulaháza, 1937. Pethő Károly. A halotti prédikáció •— Elbeszélés. — Gyönyörű őszi vasárnap délután temették Katona Bíró Sámuelt. A temető akácfáiról halk ziizzienéssd hullott a sárga levél, ha egy-egy kósza szellő huj ócskát játszott a lombok között. Különben forró, tikkasztó volt az idő, akárcsak nyár közepén. Az ezüstszínű érckoporsót bevitték a kripta belsejébe. Diadalmasan tört fel a hatalmas halotti gyülekezet ajkáról: „Nincs már szívem félelmére Nézni sírom fenekére“. Katona Bíró Sámuel most már csendes volt, hallgatott. Pedig máskor ő énekelt a leglelkesebben, És sírja mellett úgy érezte mindenki, hogy ez a szép dicséret csakugyan Istenre talál, mint minden őszinte érzés, mely az imádságos léleklből Istent keresve a magasba röppen.' Mert a megboldogult igazán vallásos ember volt. Szerette a templomot, megbecsülte embertársait. Ügy élt mindig, mint aki tudja, hogy egykor majd elő kell állani a nagy számadásra. Pedig az ő útja sem haladt mindig virágos réten. Néha akadályok, nehézségek között bukdácsolt. De ha fáradtan is, lihegve loholt előre. A szenvedés olykor véresre marta a lelkét, de csak ment tovább megbékélve, alázatosan. A csapás sem tudta őt Istentől eltéríteni. Hej pedig őbenne is ébredezett holmi keserű lázad ozás, mikor az Úristen próbáló kezének a súlya ránehezedett. Milyen kegyetlen fájdalom marcangolta, mikor a háborúba két fia odaveszett. Az egyik Ravaruszkánál maradt, a másikat a Doberdö pokla nyelte el. Két fiatal, gyönyörű 'élet ! ,.Dolgozom szorgalmasan s dolgozom önérzettel. Lenyesik a szárnyaimat: lábaimon járok; levágják lábaimat: kezeimen fogok járni s ha ezeket is kiszakítják: hason fogok csúszni: csak használ hassak nemzetemnek !“ ... (Folytatjuk.) *A püspök úr hozzájárulásával közöljük Szabolcs földje szülöttjének az egész- magyarság 9ors-kérdósaií felölelő s jövőt mutató megállapításait. Szerb. Gondolatok az év küszöbén iEgy esztendő tűnt el örökre, visszaihozlhatat- ianiul, s egy új év merült fal isimét az örökkévalóság tengeréből. Éjfélt ütött. Körülöttem mindé* csendes, csak az időmérő egyPaalngú ketyegése figyelmeztet az idő biztos, feltartóz,hatatlan haladására. Elmerengve nézem a lámpa világát. A pilláimat nagyon alkalmas az elmélkedni szerető emberre nézve, hogy lelkében gondolatok, szívében új érzések csírája fakadjon. Távoli ének- hangok ütik meg fülemet. Sok évtizedes szokáshoz híven ifjiak, jiavakorbam levők, öregek énekelve jártják bie a falut, így köszöntik a megérkezett! új esztendőt. „Az Ürnak jóvolta“, mely „nap- jiaánhoz napokat told“, buzgó, meleg 'érzések árját fakasztja a hideg, komor, téli éjszakáiban odakint virrasztók szívében. Bizalommal teljes, köny- nyetlfakasztó hangok zsonganak a levegőben. 8 .ndkam úgy tetszik, mintha egy szebb jövő záloga volna az az ének s zenidüline meg azokban a folyton erősödő ének-hangokban. Ólh! van még érző emberi szív, mely szentérzelmektől dobogtatva elmereng a mu'l-tak emlékein s Istenben bízva ódé* reményeikkel tekint .a jövőbe... önkéntelenül is arra gondolok, .vájjon nem. csalnak-e meg bennünket azok a szinte hitté finomult édes remények, vájjon mát hoz reánk ez aa új esztendő? Családunkban hoz-e valami vátóoAz egyiknek szomorú sorsát egy kedves barátja írta meg ákom-bákom betűkkel, a másikról száraz, hivatalos írás jött: „Fia az olasz harctéren a hazáiért elesett“. Ez ütötte hű éldttársa szívén azt a halálos nagy sebet, amely hosszú sorvadás után pár évvel ezelőtt az életét is kioltotta. A maga mérhetetlen nagy szomorúsága mellett jó feleségét is vigasztalnia kellett. Bizony sokszor akart kíisikliani ajkán a pártütés keserű kifakadása: „Ezt érdemiem én?“ De erőt vett magán s egy fájó sóhajtásba ölte bélé lázadó indulatát. A tiszteletes úr halotti prédikációjában szépen domborodott ki ez a gyönyörű keresztyén- élet. A falu ap.rajia-nagyja ismerte, becsülte ós szerette Katona Bíró Sámuelt, de most még jobban érezték, hogy mennyire kimagaslott közötök. Az egyházi életinek nem volt olyan -eseménye, hogy ő ott ne haladt volna az élen, a lelkipásztor miellett. Részt kért magának az örömből is, a szomorúságból is. Hite és példája úgy lobogott mások előtt, mint hajdan a fényes tűzo9zlop a pusztában bujdosó zsidók előtt. Valami csodálatos, megrázó erő lüktetett a lelkipásztor szavaiban. Fuldokló zokogásba olvadt az egész halotti gyülekezet. Pedig itt már sem bánatos özvegy nem roskiadt a koporsóra, sem árvák nem sírtak mellette. Mégis kimondhatatlan veszteség fájó borongása szállta meg a lelkeket. .Mintha mindenki a maga kedves halottját temette volna. Nagyon szerették lelkipásztorukat, akinek ajkáról, .mint élővizek zuhaitaga, úgy folyt a prédikáció. Áhítattal hallgatták gyászbeszédeit a koporsók mellett, amelyek mindig szívhez szóltak és vigasztalást hirdettek a fájó szívekre. De ma különösen ragyogó ékesszólással beszélt Katona Bíró Sámuel példás életéről. z Most meg, amint, a nyitott sírbolt mellett lelkesen énekel a tömeg, szinte felfokozódik a clai- lam s dübörögve száll az egek felé, mint egy diadalmas hitvallás: után, — házanépével együtt emberhez illően meg is tudjon élni a magyar!... Az ősi hit, — az ősi föld szerelmesévé kell tennünk a népet és hiszem rendületlenül, hogy a Krisztussal együtt végzett apostdlkodáis, személyes pásztorolás: a segíteni kész szeretetmunká- kon keresztül miindunek lehetséges azoknak a vezetőknek, akikre maga bízta rá az Isten ennek az elárvult népnek sorsa intézését... S minket, a színtiszta magyarság szállásain élő református keresztyén magyarokat, — kiket a történelmi magyarság élő lelki ismeretéül küldött e szénit földre maga az Isten — különösképpen kötelez: az ősi hit és az ősi föld örölk szerelme.. . Meg-m eg újulnak a panaszok az egyházmegyéktől kapott jelentések nyomán,.hogy akiket az Isten a gyülekezetek élére állított: akik presbiterek, egyházi magasabb tisztséget viselőik; földi javaikkal megáldott gazdagok — vagy bölcseik világ szerint: — az úgynevezett intelligencia — ezekben a nehéz időkben, — adassák tisztesség a kivételeknek, — nem áll erősen hite, egyháza s lelkipásztora .mellett. Sokszor éppen a magy- gyülekezétben va.nak akadályai a fejlődésnek, mert a „nem áldozunk“ jelszavával megrontott adómorál — sokszor nem hajlandó adakozóvá, áldozaíihozóvá tenni azokat, akiknek pedig az Isten a magáéból sokkal többet adott nekik, mint másoknak ... Nem tudom, akadna-e a mai időikben egy ■memötszázad: a református keresztyén hitvallókból és a vértanuságot örvendező lélekkel vállaló hit hősökből ? ... Ismételten mondom: adassék tisztelet a valóban tiszteiletremélltó kivételeiknek, de bizony sokszor egyedül maradva küzdenek a lelkipásztorok s bizony: sok helyen üresen maradnak a nemesi családok, nagybirtokos urak — templomi székei. A nép már ébred ! ... Tudja, hogy az ősi bit s az ősi föld szerelmesévé kell lennie... De ébrednie kell itt különösen azoknak az Istentől vezetésre kiválasztottaknak, akik őseikről reájuk maradt örökség birtokosai: az irányításban. Kell, hogy ok legyenek a nemzet gerincévé s kell, hogy példamutató életükkel ők járjanak elől mindenütt!.'.. Különösen m# kell, mint imádságot megtíanllmi minden: a nép közül kinőtt magyarnak — a legnagyobb magyar vallomását: „Min- deínékelőtt áll előttem: — hűség a fajtámhoz“ !...
