Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-31 / 13. szám

VI. évfolyam. 13. szám

Nyíregyháza, 1917. Március 31. — Szombat

SLÓFIZBTÉSI ÁRA : Égési évre 10 K Félévre 5 K Tanítóknak féláron.

Bgyes szám ára 10 fillér.

Főszerkesztő: id. Kállay András

Felelős szerkesztő: Szalay Béla

Megjelenik minden héten szombaton

Szerkesztőség-kiadóhivatal: Zrinjri-IIona-utea 2. Telefon 140

Lemodások

őnmegtagadások csodás idejét éljük. Nagyböjt van. Vagy úgy is mondhatnék : nagy böjt van. Nemcsak az a böjt, alnit a modern ember valamikor — régen, három év előtt feyy köny- nyed, lekicsinylő gesztussal intézett el. Böjt, amely már két év óta tart, de igazában — kitudja — talán még csak most kezdődik.

Böjt van i nincsenek vigasságok s a jólét és gondtalanság nem terpeszkedik ételekkel gazdagon megrakodott asztalok tetején. Böjt van : józan ma- gunkbaszállással siratjuk el a régi jó idők pazarlásait s jótékony áldozatosságai vezekelünk a mások és magunk ellen valaha elkövetett igazságtalanságokért. Böjt van: érezzük sötét szárnyalással suhanni fölöttünk az akaratunktól független szomorúságok és tragédiák szárnyait, érezzük sorsunk változan- dóságát, emberi voltunk kicsinységét, de várunk valami nagyot, várunk egy jobb jövendőt, a feltámadást, melynek a nagy áldozatok vérrel, veritékkel, könnyel megszentelt talajából ki kell sarjadnia.

Minden jövendő élet, nagyság és szépség a múltnak szépségeiről való lemondásban gyökeredzik. A szobrász látszólag rombolva fesziti neki vésőjét a remek karrarai márvány- tömbnek és darabokra vagdalja azt, hogy élő, lüktető eszmék valóságává varázsolja az értéktelen követ; a természet megfosztja ősszel a nővényeket üde földjüktől, sárgára szívja a lombokat, hogy ideiglenes

halálából gyűjtsön energiákat a tavaszi megújhodáshoz ; a földmives ember a legnagyobb nélkülözés árán is megvonja magától — vetőmagnak szánva — a betevő falatot, hogy tavasz- szal újra lássa a maghozó kalászba szökkenő életet; s a népek forradalmainak tomboló és pusztító lángjából születnek újra a főidőn a boldog nemzedékek.

A böjtnek a modern ember előtt érthetetlen pszichológiája ime érthetővé vált, a korlátokat nem tűrő egyéni életek beleolvadnak a nagy közéletébe.

A megmosolygott ön- meghgadás, a huszadik századba nem illő „béklyózása“ a „szent“ emberi szenvedélyeknek, a nagy célokra kilátó lelkek önfegyelmezése, ime, most beigazolást nyert a háború hatalmas világitó reflektorának tüzénél.

Egy vértengerbe és gyásztengerbe fulladó tanúság tételnek kellett történnie, hogy ujratanuljuk az emberiség történelmének legnagyobb igazságát, amit minden önként adott lemondás és nagy célokért kiontott vér hirdet Krisztus keresztáldozatától kezdve egészen a tegnap a román fronton vagy a Somme-nál elesett katonáig — hogy a győztes mindig az lesz, aki nagyobb abban, hogy mindent oda tudjon adni a célért.

Megtanultuk, hogy mily nagy erő az önmegtagadás.

Minden egyes jócselekedet egy bizonyos energia, mely a természet nagy törvényei szerint nem veszhet el nyomtalanul.

Egyetlen elvesztett élet sem hiábavaló. Egy áíkop- lalt nap sem. Egy a lövészárokban dideregve eltöltött

éjszaka sem. Egyetlen anyai köny sem. Mert végeredményben mind ez a sok egyéni szenvedés a lemondásnak egyetlert hatalmas áldozatává olvad össze, mely nagyságával megostromolja az eget s kivivja a jövendő nemzedékek boldogulását, mely a jövő élet egyénében válik leniét öntudatossá. •

A kiontott vér uj élet gazdag termő talajává válik, idegenben elhantolt hőseink sirja örök intő és tiltó példa éllenségeinknek a nemzetnek pedig időtlen — időkig fenmaradó erkölcsi tőkéje. A több munka acéllá teszi a kart, a hiceg megedz, a közdelem érzése sok embert megismertet a munka gyönyöreivel, a nélkülözések a későbbi józan gazdasági fellendülésre képesítik a nemzetet, az anyai kényektől idővel csodaszép mesék lesznek térden lovagló bakák számára, hogy abnól tanuljanak hazaszeretetett.

Amint a keresztény világ böjti önmegtagadása nem céltalan aszketizmus, nem fásult élet undor, nem vigasztalan mindenben megnyugvásnak a jele, hanem alapmotívuma mindig a nagy célokért való hősies áldozatunk e szelleme, ép úgy a mi nagy nemzeti áldozatainkat, és jelen éle tünk terhes megszorításait a jobb jövendőben való hit teszi könyüvé és hősiessé.

Amit áldozunk azt egy uj életért áldozzuk, egy szebb és jobb életért, mint a jelené.

Amint a böjtnek meg kell előznie a husvétot, a rothadásnak csírázást, az éjszakának a hajnalt, a mi nagy nemzeti megújhodásunkat is sok küzdelemmel és lemondással kell előkészítenünk.

Krisztusnak is szenvednie kellett s meg kellett halni, hogy feltámadhasson.- <111.

Elbeszélések.

Hz öregségről.

XII.

Folytatás September 16.

Kairótól idáig mindösz- sze három helyen áíott meg külön vonatunk, hogy a kezdődő gazdasági munkálatokat megtekinthessük és a talajviszonyokat tanulmányozhassuk.

„Sajnos“ — szó'lalt meg mindjárt az első kiszállás alkalmával a természetrajz professzora — „hogy nem jöhettünk ide 2 hónappal később, amikor a földmunkák nemcsak hogy régen be lesznek végezve, de egy valóban elragadó képét láttuk volna meg a Nylus- völgy termékenységének, és soha el nem maradó mesés aratást Ígérő dús tenyészetének. A szerencsés véletlen megengedte azonban, hogy már most, September közepén csaknem mindenütt szikkadt Hajt találjunk. Egy iskolahajó útjába nagyon bajos, sőt lehetetlen beilleszteni a Nylus- völgy dús termőképességének a bemutatását, amiben teljes mérvben csak a téli hónapokban lehet gyönyörködni, hazatérőben pedig annál kevésbbé érhetnénk el e célt, mert hiszen éppen julius és Augusztusban éri el culminatióját a Nylus áradása.“