Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-06 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA : Egész évre 10 K Félévre 5 K Tanítóknak féláron. Egyes szám ára 10 fillér. Főszerkesztő: id. Kállay András Felelős szerkesztő: SzaSay Bála Megjelenik minden héten szombaton Szerkesztőség-kiadóhivatal : Zrinyi-Ilona-utca 2. Telefon 140 R „korsikai v szerencsefi“ császárrá való avatásakor történt 1804. december 2-án, hogy Napoleon a koronázásra egyenesen fölkért VII. Plus pápa kezéből kivette a koronát, és saját kezűleg helyezte azt az önmaga és neje, Josephine fe­jére. Valami filyesfólóről érte­sültünk némely magyar újság mostani koronázási riportjában, amikor kellemetlenül esett még olvasni is, hogy gróf Tisza Ist­ván állítólag olyan fordulattal és gesztussal helyezte IV. Károly fejére szent István koronáját, hogy azt Magyarország herceg­prímása alig érinthette. S később is oly otthoniasan nyulkált a király fején megigazítandó ko­rona felé, hegy őfelsége idege- • sr : emelkedett főt és maga iga­zította azt meg fején. A forrás gyanánt használt újságok tárgyi­lagosságához mindenesetre szó fór szón egyszerű okból is, hogy a tudósítók a történelmi pilla­natot tényleg csak messziről szemlélhették. Napoleon és gr. Tisza István között is bajos len­ne analógiákat keresgélni, csak ez állítólagos tény tendenciája lenne tehát az, amely minden jóizlósü ember rosszaié kritiká­ját vonhatná méltán maga után. ősrégi szokás ugyanis Magyar- országon, hogy a magyar kath. egyház legelső főpapja és az ország nádora vagy annak he­lyettese ketten, közösen,’együt­tesen, \alósággal viribus unitis helyezik a király fejére szent István koronáját. Ha e két fak­tor közül valamelyik is előtér­be tolná magát a koronázás e pillanatában a másiknak rová­sára. ez eltekintve attól, hogy Ízléstelenül viselné magát, reakciót váltana ki azok akiknek közjogi és e történelmi mellőzés érte. Mi ezt ani ná<|orhelyettesről nem is tételezhetjük föl, csak arra akartunk rámutatni, mennyire nagy szükség van arra, hogy az újságírásban mindenkor a tárgyi­lagosság és az elfogulatlan szem­lélet legyen a legfontosahh kö­vetelmény. . . —- ~7”~v1 ■■ Jog és béke. Lloyd George egyik in- teruvja alkalmával egy fran­cia nő szavait idézi, kinek négy fia közül három hősi halált halt s a negyedik a fronton küzdött; s ez a nő arra a kérdésre, vájjon mit gondol, meddig tart még a háború, minden habozás nélkül ezt a választ adta: »Ez a mostani küzdelem mindaddig nem elég hosz- szu, mig a mostani borza­lomnak megismétlését nem teszi lehetetlenné.“ Grey és Bethmann-Holl- veg novemberi beszédei, de még inkább a központi hatalmak békejegyzéke óta azt kell mondanunk, hogy a küzdelem hosszúsága kö­zeledik kellő mértékéhez. Az emberek kezdik belátni itt is, ott is, hogy mint ezt Bethmann-Hollveg nagyon jól mondotta, a háború u~ táni Európa nem lehet u- gyanolyan, mint a háború előtti. A jövő Európájában az államoknak egymáshoz való viszonyát egészen más elvek szerint: a tiszta jog elvei szerint kell beren­dezni. Az államoknak a husza­dik században azon az át­alakuláson kell átmenniök, amelyen átment a feudalisz- tikus hűbérvilág a közép- ker derekán. Addig minden hűbérur, herceg, gróf és lovag azt tette, amit akart. Birtokjogát csak- karddal i tudta megvédeni s csak karddal tudta azt kibővi- I teni. Becsületét és igazát | is nem a törvény előtt ke- ' reste, hanem a párviadal ! esély ét e - T ' yib, amit elég i vakmerőjükig Hitéletnek is i npvp7_tptí^ Ahhr31 a? er- koicsí és jog? káoszból az államhatalom megerősödése es a jogállam és állantjog 1 kialakulása szabadította föl Európát. Az államok mai napig épp oly viszonylatban ál­lottak egymáshoz, mint a korai középkor várurai. — Nem ismertek maguk fölött hatalmat, birtokukat kard­dal védték és növelték, be­csületüket a kardra, no meg az'óriási ágyukra, mozsa rakra, dreadnoughtokra és hyperdreadnoughtokra bíz­ták. Ez volt az oka a mos­tani háborúnak s ebből a folyton háborúra késztető állapotból kijutni nem tu­dunk, hacsak nem alakúi ki a nemzetközi jog és bíró­ság. Ennek az igazságnak a belátása, melyet a háború előtti időben csak utópis­táknak lesajnált szellemek vallottak, ma már kezd szé­lesebb körökben terjedni. A balkáni kis államok nagy­zási hóbortban szenvedő fejedelmei, kiknek szűk volt Macedonia, meggyőződhet­tek, hogy a mai kor nem a Nagy Sándorok kora ; a világ megtanulhatta, hogy Magyarország és Ausztria nem bomladozó államok, az irredentista ábrándokban üzérkedők beláthatják, hogy csak saját népüket pusztít­ják és a nagyhatalmak is kénytelenek elismerni azt, hogy a modern háborús technika a hadviselést csak­nem a lehetetlenségig tö­kéletesítette. Először a ten­geren látszott ez meg, a- hol a flottaóriások kényte­lenek tétlenül vesztegelni. Szóval minden azt tanítja, hogy nekünk ma más meg­oldásra van szükségünk. Drága tanulság, de ha fog rajtunk, huszadik századbeli embereken, nem kell szé­gyenkeznünk a jövő szá­zadok itélőszéke előtt. A mi hőseink vitéz magatar­tása, kiontott vére nem lesz elfecsérelt dolog. Ők áldo­zatot hoztak nemcsak a hazáért, hanem az emberi­ségért. Sírjaik fölött össze­ölelkezhetnek a népek, — hogy az unokák megalkot­hassák azt, amit az apák elmulasztottak, a nemzet­közi jog dicső templomát. Mert jog és igazságosság nélkül nincs béke. A Béke Fejedelme egyszersmind az Igazságosság Királya. S ha azt kivánjuk, hogy az em­berirtó és kuítursorvasztó világküzdelmet valóságos és tartós béke, a kölcsönös megértésből és érdekszoli­daritásból fakadó kiengesz- telődés váltsa fel, nem pe­dig csak újabb, talán még borzalmasabb küzdelmekre előkészítő fegyverszünet: akkor nekünk már a béke­kötés alkalmával gondos­kodnunk kell a nemzetközi igazságosság biztosítékai­ról és a nemzetközi igaz­ságszolgáltatás szerveiről. Ez még fontosabb kérdés, mint az, hogy mikor lesz meg a béke ? Mert igaz­ságosság és béke megcsó­kolják egymást, mondja a zsoltáros, és ha ezt belát­ják Európa népei, akkor csakugyan elég hosszú volt a küzdelem és itt az ideje, hogy megjöjjön a népek legnagyobb boldogsága, a most már mindenki által megbecsült béke. Dr. Giesivein Sándor, r 1

Next

/
Thumbnails
Contents