Szabadság, 1908 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1908-01-26 / 2. szám

2-ik oldal. Szatmár, 1908. január 26. A tizenkettedik órában riasztottuk fel az iparosokat és jól esőleg konstatálhatjuk, hogy felhívó szavunk nem volt a pusztában el­hangzó szó, az értelmesebb rész belátta a helyzet veszedelmes voltát s most azon fá­radoznak, hogy a múltak tapasztalatain okulva, uj alapokra fektessék a szocziális szervezetek rémét, az épitőiparosok szövet­ségét. E hó 20-án értekezletett tartott a szö­vetség végrehajtó bizottsága, amikor Polonyi Albert szövetségi titkár előadta, hogy a szövetség tagjainak egy nagy része teljesen idegen lett a szövetségre, kötelességeinek egyáltalán nem akar eleget tenni, sőt to­vább mennek: a csúnya madárhoz hason­lóan, saját fészküket piszkolják, valósággal izgatnak a szövetség ellen. Ezek a denun- cziánsok olyan kisiparosok sorából kerülnek ki, akik azt várták a szövetségtől, hogy a szövetség — azonkívül, hogy anyagilag fogja segélyezni őket, — ráadásul munkát, mun­kást stb. ad nekik, szóval ezután csak sé­tálni kell, a többit elvégzi majd mind a szövetség. Azok lármáztak legjobban a szövetség háta mögött, akiknek életükben segédjük csak néha-napján volt. Ezek mondják unos- untalan : tönkre tett a szövetség, mert nem bírtunk segédet kapni. A múlt év az építő­iparra egy különösen kedvező év volt. A múlt év elejéig tartó olcsó pénz hatása alatt számtalan épület emeltetett, volt munka min­den iparágon. Az építőipari munkazárlat foly­tán a nagyobb iparosok pár hónapig redu­kált üzemmel voltak kénytelenek dolgoztatni, tehát a kisiparosoknak lett több munkájuk. Ezt a több munkát tisztán a szövetségnek köszönhették. Ez az időleges több munka segédet kívánt, most tehát adjon a szövet­ség hozzá munkást. De a szövetség anyagi fentartásához nem tartották kötelességüknek hozzájárulni. Már pedig első sorban arról gondoskodott a szövetség, aki mindig segéd­del szokott dolgozni, aki a zárlat idején se­gédet bocsátott el, nem pedig arról, aki a zárlat alatt akar egyszerre nagy iparos lenni. Megjegyezzük, hogy munkást a szövetség keveset közvetített, legfeljebb csak irányított. Előadja titkár továbbá azt, hogy a se­géd nélkül dolgozó iparosok panaszkodnak a járulék (heti 10 fill.) magassága végett. In­dítványozza tehát, hogy a segéd nélkül dol­gozók számára egy csekély V* évi tagságot állapítsunk meg. Azokat pedig, akik a köz­gyűlésig tagsági kötelezettségüknek eleget nem tesznek, zárjuk ki a szövetségből. In­kább legyünk 200- helyett 100-an, de ez a szövetség sziklaszilárd erős legyen. Jövőben pedig aki a szövetséget becsmérli, vagy adós, azt rögtön zárjuk ki. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy a titkár előterjesztését a különböző szövet­ségi szakcsoportok elé viszi s csak azután fog határozni. A szakcsoportok bizalmi fér- fiait felhívja végrehajtó bizottság, hogy: a bádogos szakcsoport jan. 25-én az asetalos „ „ 26-án • a kőműves „ „ 27-én az ács „ „ 28-án a lakatos „ „ 29-én a festő „ „ 30-án értekezletre gyűljön össze és a titkár előter­jesztéseinek alapján hozzanak határozatot. Miért is e szakcsoportok értekezleteire elő­adóul és jegyzőkönyvvezetőül Polonyi Albert titkárt hivatalosan kiküldi. A szakcsoportok értekezlete után ismét összeül a szövetségi végrehajtó-bizottság, elő­készíti az évvégi zárszámadást és körülbelül fébr. 9-én közgyűlést tart. E közgyűlésen lesz végleg eldöntve a szövetség további sorsa. „SZABADSÁG“ Színház. E rovatban a szokástól eltérően, nem igen szoktunk kritikát gyakorolni az előadás szereplői felett, hogy Ferkó jó volt, Csergő kellemesen énekelt, Szatmári Zsazsa elraga­dóan tánczolt stb. stb., mi általánosan a színházi eseményekkel foglalkozunk, mert a társulat 99°/o-a elragadóan kellemetlen, te­hát kritikán aluli. Továbbá azért sem kriti­záljuk a szerepkört, és személyesitőit, mert nem akarunk bohózat alakká válni. Például ha X kritikus csapja a szelet egyik hősnő­nél, arról lapjában rokonszenvesen emlékezik meg. A másik kritikus (talán mert vetély- társa X-nek) ledorongolja ugyanazt a hős­nőt. Vagy: a közönségnek tetszik X. színész, tapsolja, kihívja stb., a lap pedig valamely baráti okból lehordja. Ezt aztán nem le­het közvéleménynek nevezni, sőt megesik, hogy nevetség tárgya némely kritika, sőt sokszor bosszantja is az olvasót, ha az nem tárgyilagos. Lehetetlen azonban a színház rovat­ban nem foglalkozni olyan eseményekkel, amelyek általános vonatkozásuak. Nem ar- rogáljuk magunknak azt, hogy az eféle álta­lános természetű dolgoknál kizárólag nekünk legyen igazunk — bármilyen elfogulatlan itélői legyünk is a színházi eseményeknek — de hogy nincs rendben a helyi sajtó tény­kedése a színházi ügj^ek irányítási akarásá­nál — azt állítjuk. Olvassuk a szinigazgatö választás foly­tán felmerült reklámokat, ahol egyik igazga­tót úgy tüntetik fel, mint valami mesebeli csodás lényt, a másikat lecsepülik a sárga földig, a harmadikat gyöngéden leszólják stb. Ez nincs rendben. Krémer társulata átkozottul gyönge — elismerjük. Ennek nem Krémer az oka, ha­nem a körülmények és a színházi bizottság. Egy bizottság, mßjy állig begombolkozik, nem enged beleszólahi dolgába és nem törő­dik a színház ügyeivel. Mire való a szerző­dés? Az a szerződés kitünően jól van szer­kesztve, csak nincs aki annak betartására kötelezze az igazgatót. És itt álljunk meg egy kissé. Tegyük fel, hogy van erélyes szinügyi bizottság. Mi lenne akkor? Semmi! Nincs szinészanyag, ami van, az gyönge, rósz. Erre a pályára ma már nem özönlenek, nincs miben válogatni az igazgatónak, a legjobb akarattal sem képes elsőrendű tagokat to­borozni. És ennek a sikertelen toborzásnak még kölön Szátmár városa is az oka. Igen, városunk közönsége az oka. Nekünk van szinházlátogató közönsé­günk, de nincsenek gentri alakjaink, akik különleges támogatásban részesítik a színé­szeket. Egy valamirevaló színésznő nem jön Szatmárra, mert nem találja meg azt a kö­zönséget, ami egy ilyen nagyigényü város­ban lakni szokott. Hisz cfeak közeli példát említek fel: a Haller Vilma vendégszereplé­sét. Egy szál virágot sem kapott, amihez pedig egy olyan művésznő, mint Haller, szokva van. Azok a nagy csokrok stb. Szat- máron legtöbbször a megjutalmazott költsé­gén és rendelésére készülnek. A mi városunk igazgatói szempontból hoch prima, de a tagok szempontjából smu- czián. Ezért ne bántsuk mi Krémért. Ő róla tudjuk, hogy takarékos, rendezett viszonyok között élő egyén. A szinügyi bizottságot nógassuk, de egy vagy más eladósodott igaz­gatót hozzunk ide azért, hogy magát reg- resszálja nálunk, csalfa álom, azzal fizethe­tünk rá, hogy elrontja szinházlátogató kö­zönségünket, azt a több évi becsületes mun­kát, amit Krémer Szatraáron oly gondosan ápolgatott. Aztán futhatunk rendezett viszo­nyok között élő direktor után. Olyan az, mint a fehér holló. Ez a mi mondani valónk. ♦ * * Az elmúlt hét érdekes színházi ese­ménynyel nem dicsekedhetik, még azzal a vendégszerepléssel sem, amit Jakabffy Jolán vendégszereplése nyújtott. A Gül-babában lépett fel a kisasszony olyan sikerrel, ami­lyenben társulatunknak eddig elegendő ré­sze volt. Megemlítendő még azon körülmény, hogy az utóbbi időben — különösen az uj daraboknál — meglepően csinos, szép dísz­leteket látunk. Különösen a Varázskeringő­ben láttunk modern szép diszleteket. Ha az előadást tönkre nem teszi a személyzet, a darab nagy sikert aratott volna Szatmáron is, de miután ezt a nagy port felvert dara­bot a személyzet teljesen agyon silányitotta, különösebb módon azzal nem is foglalko­zunk. Az idei szezon már csak ilyen lesz végig, amelyet súlyosít a kellemetlen időjá­rás is, amennyiben a társulat fele állandóan náthás, influenzás, akik tudnának is valami élvezhetőt nyújtani, azokat is rekedtségük stb. gátolja szerepkörükben. Az elmúlt hét harmadik eseménye a Nászinduló lett volna. Ügyes rendezés és elég jó előadásban került szinre. De mivel nálunk már minden valami mellékizzel jár, ez újdonság sem maradhatott el elégedetlen­ség nélkül. Hosszú szünet, a felvonásokban unalmasságig terjengős párbeszédek, delria- mácziók fél tizenkét óráig elhúzzák az elő­adást. HÍREK. Elnökváltozás. A nagysomkuti Ke­reskedelmi bank elnököket cserélt a meny­nyiben a volt elnök Simon Sándor helyett az elnöki tisztet dr. Keresztszeghy Lajos szat­mári' ügyvédy i az " alelnöki tisztet' - pedig • dr.- Péchy Péter járási főszolgabíró vállalta el. Mindenki fizessen pótadót. Az állami és törvényhatósági köztisztviselők, - tudvale­vőleg nem fizetnek községi adót. Kolozsvár város törvényhatósága azon elvből, hogy a polgárok az adózásban is egyenlők legyenek, feliratot intézett a képviselőházhoz, kérve, hogy a küszöbön Je vő adóreform során olyan törvénj^es intézkedés történjék, hogy a köz­ségek jogosítva legyenek az állami és köz- tisztviselőkre is községi adót kivetni. Ezt a feliratot pártolás végett megküldte a várme­gyék törvényhatóságának is. A szatmári keresztény szocziális egyesület tagjai ez utón értesittetnek, hogy ma délután 3 órakor a kath. legényegyesület helyiségében szükebb körű értekezlet lesz. Az értekezlet tárgya: a tisztviselőválasztó közgyűlés előkészítése. A közgyűlés február hó 2-án lesz megtartva. Uj lap. Nagybányai Hírlap czimen uj társadalmi és szépirodalmi lap indult meg Nagybányán. Felelős szerkesztője dr. Ajtai Nagy Gábor, főmunkatárs Jeney Gyula. Meg­jelenik minden héten vasárnap. A nagy károlyi iparosok lapja az iparosok egymásközötti meghasonlása folytán f. évi jan. 1-ével megszűnt. A lapot Simkó Aladár szerkesztette ügyesen, éppen olyan ádáz harcz és minden oldalról jövő támadá­sok között, mint mi Szatmáron. Végre is beleunt Simkó Aladár, otthagyha a lapot és alapított egy másikat |Közérdek“ czimen, melynek első száma a tőle megszokott gaz­dag tartalommal e hét folyamán jelent meg. A volt „Iparosok Lapját“ azonban csak félig- meddig szüntették be, mert egy pár iparos annak szerkesztésére Schnébli Károly pénz­ügyi titkárt hívta meg s a lap mint a „Nagy­károly és Vidéke“ melléklete (!) fog ezután megjelenni. Az önálló Szatmárhegy. A belügy­miniszter, tekintve a Hegynek önálló

Next

/
Thumbnails
Contents