Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)
1993-12-29 / 26. szám
1993. december 29. SZABAD ÚJSÁG Az Ifjú Szivek jótékonysági fellépése Végre együtt Nem túlzók, ha azt mondom, meglepetés volt számomra az Ifjú Szivek magyar művészegyüttes december 1 3-ai fellépése Pozsonyban, a Ruíinovi Művelődési Házban. Végre együtt, egyszerre láthatta a közönség a művészegyüttesnek mind az öt részlegét. Örülök azért, mert voltak az együttes életében olyan évek is, amikor az egész kollektíva alig-aíig tudott „összehozni" egy estét betöltő műsort, most pedig minden művészcsoport képes önálló műsor bemutatására. Csupán emlékeztetőül idézem az énekkar és a zenekar sikeres templomi hangversenyeit, amelyek már évek óta műsoron vannak, vagy a Gaudium jó egyórás műsorát, de említhetném a Ghymest is, amely hétről hétre önálló számokkal szórakoztatja Dél-Szlovákia magyarajkú gyermekeit és felnőtt lakosait. Nem hallgathatom el azt sem, és mondom ezt a látott műsor kapcsán, hogy tavaly egyesek már a tánckar széteséséről beszéltek — merthogy nincs utánpótlás a fővárosban, az itt élő fiatalokat nem érdekli a népi tánc, kihalt a szereplési vágy, vagy ha úgy tetszik nem találnak örömöt egy kollektívához való tartozásban. Szerencsére, nem lett igazuk azoknak, akik ilyen sötét jövőt jósoltak az Ifjú Szivek tánckarának, mivel — és ezt ezen az estén tapasztaltuk — van utánpótlás bőven. Az utóbbi időben két gyermekstúdiót is létrehoztak, melynek táncosai színpadra vitték Ölvecky Árpád—Korpás Éva: Gyermekjátékok című táncát, valamint Keszegh István: Dunántúli táncok című számát. A Zenestúdió tagjainak fellépése is érdekes színfoltja volt az est műsorának. Persze, a legnagyobb sikert a felnőtt tánckar és a Ghymes együttes aratta, akik, mint ismeretes, megjárták már a felkelő nap országát, J apánt is. A látott műsor csúcspontja Ady Endre - Ghymes: Kiskarácsonyi ének című száma volt, amelynek videoklipjét a karácsonyi ünnepek alatt többször vetítette a budapesti televízió. Még csupán annyit, hogy az Ifjú Szivek magyar művészegyüttes a fellépés egész bevételét a komáromi kórház támogatására ajánlotta fel. CSIKMÁK IMRE fotó: Prikler A városi és községi rendőrség gondjairól Megvédenék, ha bízunk bennük Az év végén, mintha csak elemre működnénk, mi is kimerülünk. J ólesik megpihenni, és felhőtlenül szórakozni. A dolgok komorabb oldaláról nem szívesen veszünk már ilyenkor tudomást, menekülünk attól, ami rossz... A városi és községi rendőrök nem véletlenül hordanak fekete színű egyenruhát. Az ő dolguk megbirkózni a mindennapok és az ünnepnapok „sötét" gondjaival; az életnek azon árnyoldalával, amelyen a gonosz vetette meg a lábát, nyugalmunkat háborgatja, sőt félelembe, mi több, életveszélybe sodorhat bennünket. A szorult helyzetben oltalmat jelenthet az egyenruha. Persze, csak akkor, ha meg tudunk bízni benne. A városi és községi rendőrökről, sajnos, sok helyütt azt tartja a közvélemény, hogy nem eléggé fegyelmezettek, talpraesettek. Azt állítják, gyakran pelyhedző állú legénykéket és olyan embereket toboroznak erre a feladatra, akik maguk sem dicsekedhetnek a legmakulátlanabb múlttal. Természetesen a rendőrség mindezt cáfolja, és a lakosok szemére veti, hogy nem eléggé figyelnek oda embertársaikra, és nem szívesen veszik az együttműködést a rendőrséggel —egyszóval, közömbösek. Jaroslav Cuha, a Városi és Községi Rendőrparancsnokok Szlovákiai Társulásának szóvivője szerint a városi rendőrség és a lakosok közti kapcsolatnak a jövőben javulnia kellene. Néhány nap választ már csak el bennünket szilveszter éjszakájától. Itt az idő tehát, hogy változtassunk a helyzeten. A Nyugattól tanulni lehet A Szlovák Nemzeti Tanács 1991. december 3-án jóváhagyta az 564/91-es törvényt a községi rendőrségről. A városi, illetve községi rendőrségek létrehozásakor a legnagyobb gondot a városi rendőrség státusának kidolgozása és annak az adott város vagy község képviselőivel való elfogadtatása okozta. A városi rendőrök elsősorban azt akarták elérni, hogy munkájuk eltérjen a múltban tapasztalt, egyöntetően represszív magatartástól. Az országban viszont nem akadtak olyan hozzáértő szakemberek, akik kidolgozhatták volna az erre irányuló tervezetet. A Nyugattól, úgy tűnik, e tekintetben is tanulni lehet: rendőrségünk a világszerte elismert és alkalmazott Community Based Policing (CBP) rendszert vette át, magyarra fordítva: a nyilvánosság által támogatott rendőri végrehajtási rendszert. Amint az elnevezésből is nyilvánvaló, ez a rendszer a legnagyobb hangsúlyt a városi és a községi rendőrség, valamint a lakosság közti kapcsolatra helyezi. Ezenkívül a bűnözés megelőzésére és a telefonos bejelentések felülvizsgálására törekszik. Jaroslav Cuha szóvivő e nyugati rendszer öt pontba foglalt alapelveiről tájékoztatott: — Első alapelv a nyilvánosság kulcsfontosságú szerepe a rendőrségi koncepció meghatározásában. Második a nyilvánosság által támogatott rendőri végrehajtási rendszer (tovább CBP) céljainak sokrétűsége. Harmadik a rendőri tevékenység és a küldetés összhangja. A negyedik alapelv a CBP, a rendőrség és a nyilvánosság együttes felelősségére épül. Végül az ötödik alapelv szerint a CBP szorgalmazza a nyilvánossággal való együttműködést, a nyilvánosság pedig lakóterületén belül részt vesz a rendőri program biztonsági politikájának kialakításában. Mit tehetnek a rendőrparancsnokok? A városi és községi rendőrök munkájáért és viselkedéséért a városi rendőrparancsnokok a felelősek. Nem egy helyütt megalakultak ugyan a helyi rendőrségek, ám nem mindenütt volt pontosan meghatározva a rendőrök és a község gyakorlati, valamint jogi hatásköre a lakossággal szemben. Ehhez egy hatékony rendőri státusra lett volna szükség. A városi és községi rendőrségek létrehozása idején megalakult a Városi és Községi Rendőrök Szlovákiai Társulása. Az említett társulás munkáját jelenleg a Városi és Községi Rendőrparancsnokok Szlovákiai Társulása folytatja. Ebben jelenleg hatvanhárom városi és községi rendőrparancsnokság képviselteti magát, és közülük ötvenhárom lakóhelyen kívánják a gyakorlatban is bevezetni a már említett CBP-t, azaz a nyilvánosság által támogatott rendőri végrehajtási rendszert. A társulás huszonhét parancsnoka aláírta a Charta '93 kiáltványt, amelyben a jelenleg érvényben lévő törvényhozói rendszer hiányosságaira mutatnak rá. Korunk politikai valósága, csakúgy mint gazdasági vonatkozásai is, befolyásolják a városi és községi rendőrök munkáját. Ki a bizalmatlanabb? A Városi és Községi Rendőrparancsnokok Szlovákiai Társulása fontosnak tartja a nyilvánossággal való állandó kapcsolattartást. Ezért időnként a sajtó képviselői előtt is bemutatkoznak egyes helységek parancsnokai. A legutóbb J ozef Séfért szeredi és Nagy György somorjai rendőrparancsnokok mutatkoztak be. Ezúttal is hangsúlyozták a lakosság és a rendőrség kölcsönös egymásrautaltságának, illetve a bizabmnak a kérdését. J aroslav Cuha, a társulás szóvivője sajtónyilatkozatában kijelentette: 1993. december 1 5-ei sajtónyilatkozatunkban arról írtunk és szóltunk, hogy Szlovákiában a sajtóorgánumok működésképtelenek, és különböző oknál fogva más érdekeket védelmeznek, mint a nyilvánosságét. Továbbá kijelentettük, hogy ezen oknál fogva külföldön sajtóirodát hoztunk létre. Sajnos, a társulásnak erről a kezdeményezéséről nem sikerült többet megtudnunk. Pedig a városi és községi rendőrök munkáját a nyilvánosság segítheti a leginkább — tanácsaival, észrevételeivel. Ugyanakkor fontos lehet a sajtó közreműködése is. Természetesen; mindhárom partner részéről elengedhetetlen a tisztességes hozzáállás és az objektivitás megőrzése. Lakva ismerni meg az embert Nyugati módszereket követünk, s némelyiküket valószínűleg alkalmazni tudjuk hazai feltételek között is. Az elmúlt évtizedek „zárt kapui" mögött a könnyebb és a nehezebb fajsúlyú irodalomban egyaránt olvashattunk a nyugati városi és községi rendőrök munkájáról. Általában sokat látott, tapasztalt „öreg rókák" teljesítették ezt a feladatot. Tették ezt (jól!) annak köszönhetően, hogy a lakosok bizalmát élvezték. Ez a bizalom kölcsönös volt, hiszen a megfélemlített, vagy más módon veszélyeztetett lakos a városi rendőr segítségében bízva kereste fel azt, ha szükségét érezte. Vajon nyugodt lesz a mi álmunk is? Fegyverekkel, robbanószerekkel van tele az ország. A bút, a kínt felejtők a mámort keresik, ahonnan már csak egy lépés a magunk és mások pusztítása. SZÁZ ILDIKÓ A szaléziánus a gyermekek barátja Beszélgetés Tóth László féli plébánossal „Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzék íölöttiik. A tanítványok elutasították őket, jézus azonban így szólt: — Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa." (Máté evangéliuma) — Plébános úr, ön a szaléziánus rend tagja. Miért kötelezte el magát éppen ehhez a rendhez, és hogyan tudott tevékenykedni a kommunista rendszer idején? — Gyermekkoromban az első komolyabb vallásos könyv, amelyet olvastam Don Bosconak, a rend alapítójának életrajza volt. Nagy hatással volt rám ez a könyv, s egy gimnáziumi tanáromat gondolatban Don Boscohoz hasonlítottam, és csodáltam azért, ahogyan velünk foglalkozott. Don Bosconak és ennek a tanárnak a példáját akartam követni — így lettem szaléziánus. Elvégeztem a teológiát, s már húsz éve, hogy pappá szenteltek. Bizony, sok helyütt voltam már plébános — éppen azért, mert a káderlapomon is szerepelt, hogy elsősorban gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozom, ami ugyebár abban az időben nem volt valami kívánatos dolog. 1989 nyarán, a kommunista rendszer alkonyán érkeztem ide, Félbe, ahol az előző plébánosoknak köszönhetően megbízható, erős hitközösségre találtam. A rendszerváltozás óta a papi teendők mellett a legtöbb időt a fiatalokkal töltöm. Rendünk küldetése az elhagyott, szegény gyerekek, ifjak felkarolása. Mi nem tanítunk, hanem nevelünk. Barátsággal közeledünk a gyerekekhez. Sokat vagyunk közöttük, de nem afféle rendőrfelügyelőként, hanem barátként és lelkiatyaként. — Hogyan nyilvánul meg ez a gyakorlatban? — A hittanórákon kívül is nagyon sokat foglalkozunk a gyerekekkel. Viszszakaptunk egy épületet, amelyet ifjúsági háznak rendeztünk be — a gyermekek játszhatnak, pingpongozhatnak itt iskola után. Időnként elmegyünk velük kirándulni is, vagy például nyári táborokat szervezünk. Külön foglalkozom a szakközépiskolásokkal, és van egy kis főiskolás csoportom is. Foglalkozásaink, rendezvényeink nyitottak, mindenkit szívesen látunk. Bár a video és a szatellitantenna megteszi a magáét, mégis az a tapasztalatom, hogy a gyerekek szívesen jönnek hozzánk. A középiskolások például pénteken addig nem akarnak hazamenni, míg a Dallast vetítik a tévében; azt mondják, itt jobb. Minden pénteken diákmisét tartok, ahol a fiatalokhoz szólok — ilyenkor mindig tele van a templom. Több olyan gyereket is sikerült megnyernünk, akik azelőtt az utcán tekeregtek céltalanul. — Pótolható egyáltalán a szülői nevelés és a szülői szeretet? — Megteszünk minden tőlünk telhetőt. Bizony, az a tapasztalatunk, hogy a szülők igen egyszerűen megoldják a gyermeknevelést, legtöbbször valamilyen drága játékkal. Úgy gondolom, a nagy hajsza, az állandó rohanás és az időhiány az oka, hogy a gyerekek nem részesülnek megfelelő nevelésben. Észre lehet venni bizony azt is, hogy melyik családban kevesebb a pénz. Nélkülöző, elesett családok szerencsére itt nincsenek, de volt már olyan esetünk, hogy a szülők nem tudták elengedni a gyerekeket nyári táborba, mert nem volt rá pénzük. Ebben az esetben úgy segítettünk, hogy szimbolikus öszszegért vittük el őket nyaralni. Örvendetes, hogy ebben a faluban elég sok a többgyerekes család. De nem tudom, hogy a jövőben, az egyre rosszabbodó gazdasági körülmények következtében, hány gyereket vállalnak majd a szülők. — Érre a hosszú téli szünetre bizonyára külön programot állítottak össze. — A cserkészcsapatnak — mert a faluban cserkészek is vannak — már az egész szünidőre van programja. Azonkívül vetíteni fogok a gyerekeknek az idei nyári táborról. A középiskolások olyan kéréssel jöttek, hogy szeretnének szilvesztert ünnepelni, de nincs kedvük bálba menni. Ezért lesz egy olyan szilveszterünk, amely félig komoly, félig vidám programból áll. A lányok megígérték, hogy ők sütnek-főznek, én biztosítom az üdítőt, a fiúk pedig a zenéről gondoskodnak. Ha minden sikerül, akkor még egy egynapos zarándokúba is elmegyünk a fiatalokkal. Az idén különben igen emlékezetes volt a Mikulásnapi szentmise. A végén ugyanis maga Miklós jött el a templomba, és mindenkit megajándékozott — öreget, fiatalt egyaránt. Az ilyen és hasonló akciók szervezésében, végrehajtásában két hitoktató is segít nekem, különben nem győzném, hiszen hat faluban látom el a papi teendőket. Ilyenkor, ünnepek táján, pedig folynak a szentgyónások. — A Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központról még nem is beszéltünk, pedig ha jól tudom, ön egyike a tanfolyam előadóinak. — A központ célja a hitoktatók képzése. A mi központunk a képzésen túl még a hitoktatási segédeszközök, kellékek beszerzésében is segít, s nem utolsósorban segíti az információcserét. Kezdetben itt a plébánián tartottuk az előadásokat, de ezután sikerült elintézni, hogy Pozsonyban a Komensky Egyetem egyik előadótermében, illetve a Csemadok OV épületében találkozunk minden második szombaton. Öten tartunk előadásokat. A központ vezetője Szlávik Antal, magyarbéli plébános. Rajta kívül Ürge Tamás Gútáról, Kovács László Nagymegyerről, Szilvási Lőrinc Diószegről és jómagam adunk elő. J elenleg 108 harmadikos hallgatónk van, jövőre az igényektől függően nyitunk majd egy újabb osztályt. — Véleménye szerint vallásosabbak most az emberek, mint a rendszerváltozás előtt? — Valamivel többen járnak templomba, bár nem mondanám, hogy olyan nagyon megnőtt volna a vallásos emberek száma. Talán leginkább azok jönnek, akik azelőtt féltek. Egyre több gyerek jár templomba, aminek külön örülök, hiszen, ha megtanulják és betartják Isten parancsait, akkor az életben sok rosszat ki tudnak majd védeni. Annak is örülök, hogy itt a faluban sok családban olvassák, rendszeresen lapozgatják a Bibliát, sőt, a gyerekek azt is tudják, hogy, mi található a Szentírásban. Hetente kiadunk egy kétoldalas kis újságot, amelyben hiányos bibliai idézetet rejtünk el. A gyerekeknek pótolniuk kell a hiányzó szavakat. Néha az egész család a Szentírást bújja, hogy a A plébános úr tanítványai körében rejtvényt megfejthessék. A beküldött szelvényeket később kisorsoljuk. Az alkalmi templomba járókat nem nagyon kedveljük, de azért jó, ha legalább néha szükségét érzi valaki annak, hogy elmenjen az Isten házába. Az Új Emberben olvastam egyszer, hogy a csallóközi embereknek a temploma a fólia, ahol térden állva imádják az anyagiakat. Egy időben szolgáltam a Csallóközben, és sajnos, úgy érzem, ez az állítás csaknem igaz. Bár lehet, hogy azóta változott a helyzet. Talán már mondtam, hogy nekem szerencsém van ezzel a faluval, mert itt nagyon sok a hívő, a gyerekek is szívesen járnak a templomba. Sok gyerek tanítás után is be-betér imádkozni — nálunk egész nap nyitva van a templom. — Milyennek látja a jövőt? Gondolom figyelemmel kíséri a politikai, társadalmi történéseket... — Az egyház jövőjét illetően bizakodó vagyok. Ami a gazdasági helyzetet illeti, úgy gondolom, hogy a szorgalmas ember mindig talál munkát, lehetőséget a megélhetésre. Arra tanítom a gyerekeket is, hogy legyenek becsületesek, hasznos, keresztény polgárok. Úgy hiszem, mindenki a maga boldogságának a kovácsa. Ahogyan én látom, a fiatalok készülnek az életre, tervezgetnek, gondolkodnak a jövőről, megfontoltak, és hisznek abban, hogy érdemes tanulni. Mindez szintén optimizmussal tölt el. A mi feladatunk vigyázni arra, hogy a fiatabk ne kerüljenek rossz társaságba, érezzék jól magukat közöttünk. Fontos azonban, hogy jó példával járjunk elöl. A nagyobbakba, a közép-, illetve a főiskolásokba is reményt kell öntenünk olykor-olykor, amikor például munka nélkül maradnak. Gyakran nehéz legyőzni a jövőtől való félelmet bennük, de alapvetően derűlátóknak kell lennünk. — Végezetül hadd kérdezzem meg, milyen újévi üzenete lesz a fia falókhoz? — Havonta egyszer vasárnap is szoktam diákmisét tartani, ahol csak a fiatalokhoz szótok. Az új évben arra akarom őket buzdítani, hogy az életben nagyon kell egy jó barát, akire mindig támaszkodhatunk. Jó barátot találhatunk az emberek között is, de az Úristen a legjobb barátunk. Buzdítani szeretném őket arra, hogy tudjanak mindig emberek lenni, jó emberek — amihez az is szükséges, hogy hívő emberek legyünk. Hiszen, ha Isten a szeretet, csak úgy tudom tovább adni a szeretetet, ha Istennel vagyok. — Plébános úr, köszönöm a beszélgetést! VIDA J ÜLI A
