Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)
1993-12-01 / 22. szám
SZABAD ÚJSÁG 1993. december 1. Magyar értelmiségiek a Nagykürtösi járásban A magyarság vállalása felelősség 99 Szűcs Gézától kölcsönzött idézet szellemében („A magyarság vállalása felelősség vállalását is jelenti, és aki becsületes magyar ember akar lenni, nem bújhat ki a felelősség vállalása alól.") invitálta tisztelettel találkozóra a Nagykürtösi {árás magyar értelmiségét november húszadikára, szombatra, Csábra a területen működd érdekvédő PALÓC TÁRSASÁG. Több mint 130 személy kapott meghívót, ám közülük csupán harmincegynéhányan tartották fontosnak a részvételt. Ki tudja, miért? Az akciót szervező Palóc Társaság alapszabályából eredően mindent elkövet azért, hogy a szőkébb pátriában élő magyar értelmiségiek tudjanak egymásról, s azokróf az erőfeszítésekről, amelyek megmaradásunkat szolgál(hat)ják. — Fontos azt is tudatosítanunk — szögezte le megnyitó beszédében Urnán Aladár, a szervezet elnöke —, hogy szükség van magyar értelmiségünk fokozott szerepvállalására a közügyekben s a szlovákiai magyar mikrotársadalom megteremtésében. Hogy miért? Nos, elsősorban azért, ecsetelte a lelkes, nemzetébresztésből az elmúlt esztendők során már többször jelesre vizsgázott, Ipolyvarbón tanító pedagógus, mert „mi, a nagy többség, ki sem mozdultunk szülőföldünkről, egyesek mégis másodrangú állampolgárként kezelnek bennünket, s alku(k) tárgya vagyunk." — Megható, amint az idegenbe szakadt magyar ápolja anyanyelvét, családi és egyházi alkalmakat keres, hogy a nemzetéhez, anyaországához, az otthon maradt családjához, a rokonságához fűződő egyre vékonyodó szálakat végképp eí ne szakítsa: ugyanez — érvelt a pedagógus — elkeserítő lehet itt, a szülőföldön, ha az anyanyelv használata csupán a családon belülre korlátozódik, s a magyar múlt és a magyar kultúra csak elvétve, nosztalgikus apropóként bukkan fel, amikor a karrier, az előmenetel és más egyéb ürügyek okán a többségi nemzet majmolása folyik. A Társaság vezetője úgy látja, ahogy Illyés Gyula: „Növeli, ki elfödi a bajt.” — Nyíltan, félelem nélkül szeretnénk szólni bajainkról, gondjainkról, feladatainkról, de erőt adó apró örömeinkről is — vonta le a következtetést a főszervező. — Szólni pedig azért kell, hogy egyesekben szövetségest leljünk, másokban meg felébresszük a szunynyadó lelkiismeretet... Egy népnek, egy társadalomnak a változásokra legfogékonyabb rétege köztudottan az értelmiség. De van-e nekünk, felvidéki magyaroknak értelmiségünk? Nos, a kérdésre könnyű is meg nehéz is válaszolni. Mert van, bizton van, csak a legtöbbje „tesped, aluszik." Ezért is van szükség alkalmak teremtésére értelmiségünk találkozásaihoz. Az ötletgazda Palóc Társaság a fórum megszervezésében Csáb polgármesterében és a település képviselő-testületében megértő partnerre és lelkes segítőtársra talált. Hogy miért éppen Csábra esett a hely kijelölésekor a választás? A felelet kézenfekvő. Az 1100 lelket számláló ősrégi (magyar) faluban (is) felébredtek vagy legalábbis ébredeznek az emberek, a szülők, s hála Istennek, a kezdetben csak magyar alapiskola „magyar tagozatán" is szép számban tanulnak újra magyar gyermekek. Ez pedig egykét, a községben tanító pedagógus, mint Csala László vagy Balázs Éva érdeme... Csáb szülötte Szeder Fábián tudós tanár, néprajzi író és nyelvjáráskutató is, aki elsőként írt népismereti tanulmányt földijeiről, a palócokról. A rendezvényen hazai és magyarországi előadók fejtették ki gondolataikat a magyar értelmiség szerepéről, szóltak a magyarok művelődési lehetőségeiről a Két világháború közötti és utáni időszakban, valamint napjaink társulásairól, különböző (alkotó)műhelyeiről, kezdeményezéseiről, továbbá a századvég ránk vonatkozó kilátásairól, de például a nagyvilágban szétszórt magyarok fórumairól, egyesületeiről, s egyebek mellett az anyaország és az erőszakkal elszakított területek magyar nemzeti közösségeinek kapcsolatairól is. A nap folyamán több értekezés zetiségi Dokumentációs Központ igazgatója, Duray Miklós, az E- gyüttélés Politikai Mozgalom elnöke, s a meghívott szónokok között szerepelt Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának és Tamáska Péter, a Magyarok Világszövetségének a képviselője is. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Sunyovszky Szilvia, a Magyar Kulturális Központ Intézetének igazgatója is. — Múltunk feltérképezése, a fehér foltok betöltése korparancs — sommázta véleményét a találkozóról Zatyko Ferenc, a rendezvénynek otthont adó község polgármestere —, történelmünk s helyzetünk tüzetes megismerése nélkül mi Duray Miklós beszédét egész biztosan nem felejtik el a résztvevők (A szerző felvétele) elhangzott. Beszélt Molnár Imre, a Rákóczi Szövetség Ipolyság környékéről, Ipolyfödémesről származó főtitkára, továbbá Szőke József író, Lacza Tihamér, az A Hét főszerkesztője, Varga Sándor, a NemNem jelentenek elszigetelődést (Folytatás az 1. oldalról) paragrafusának 3. bekezdését is figyelembe vesszük. Ez kimondja ugyanis, hogy az állami és önkormányzati szervek annak függvényében bírálják el a nyelvhasználat jogát vagy lehetőségét, hogy megvannak-e hozzá az adottságok. A gyakorlat pedig az, hogy a hivatalos nyelv valójában az önkormányzatokban is mindenütt a szlovák. Ez a tartományi felosztás nyilvánvalóan azt is jelentené, hogy a magyarlakta régiók tartományi szinten képviseleti szempontból kisebbségben lennének, s ebből is csak hátrányok származnának. — Tartományi viszonylatban természetesen a tartományi önkormányzati és állami szervek döntenek a rendelkezésre álló anyagi eszközök elosztásáról, a regionális és fontosabb helyi fejlesztési tervekről, a tartományi hatáskörbe tartozó kinevezésekről és a közösségi élet sok más kérdéséről. A tartományi parlament etnikai összetétele a tartomány etnikai megoszlását tükrözné, s így nem elképzelhetetlen, hogy a magyar többségű járások képviselői sokszor maradnának kisebbségben, magyarán: érdekképviseletükben leszavaznák őket. S ha a tartományi parlamentnek történetesen még az a joga is meglesz, hogy felülbírálja és semmissé nyilvánítsa a helyi vagy körzeti (járási) önkormányzatok döntéseit, és eközben etnikai szempontok is érvényesülhetnek, akkor a további bonyodalmak valószínűségét sem nehéz megjósolni. Milyen megoldást javasol az Együttélés? — Szerintünk a körzeti rendszerre épülő, nyugat-keleti irányú megyei vagy tartományi felosztás lenne elfogadható. A magyar többségű körzetekből egy tartomány vagy több megye alakulhatna, attól függően, hogy az ország területének egészére vonatkozóan milyen felosztás melett születik döntés. A kormányzat koncepciója szerinti tartományi felosztást egyébként Szlovákia más részein sem támogatják az önkormányzatok. Saját elképzelésének helyességét a kormányzat többek közt azzal indokolja, hogy nem engedhető meg a magyarlakta területek elszigetelődése. A magyar többségű körzetek vagy kis járások és a belőlük kialakított megyék vagy tartomány esetében reális az elszigetelődés veszélyei — Én ennek semmiféle okát vagy alapját nem látom. Miféle elszigeteltségről lehetne itt szó? A járási vagy megyei határok nem államhatárok! Azok közigazgatási határok. Ha a Nagyszombati járás valamelyik lakosát megkérdeznénk, mennyire érzi magát elszigetelve a Trencséni járástól, azt hiszem, nem értené a kérdést. Az ilyen demagóg állítás csak a megtévesztést szolgálhatja. A közigazgatási határok semmiféle elszigetelődést nem jelenthetnek. Milyen támogatásra számíthat az E- gyüttélés javaslata — tehát az, hogy a magyar többségű körzetekből vagy járásokból alakuljon egy magyar többségű tartomány vagy három-négy magyar többségű megye — az Európa Tanács szakértői részérőli — Ha az Európa Tanács kiáll a Szlovákia felvételekor és a különböző dokumentumaiban megfogalmazott ajánlásai mellett, továbbá ha az ET-szakértők is ügy gondolkodnak, mint a nálunk járt nyugat-európai képviselők, hogy tudniillik ma az európai norma vagy standard Dél-Tirol, Katalánia és a svédek finnországi helyzete, akkor nincs mitől tartanunk. Persze sok függ attól is, mennyire érti meg a többségi nemzet, hogy a nyugalom megteremtése és a viszonyok kölcsönös megelégedésre szolgáló rendezése nemcsak nekünk, hanem Európának is fontos. A nyugalom megteremtése elindíthatná a tőke beáramlását, ez pedig — más feltételekkel együtt — végre a gazdasági fellendülést is. Európa nyugati fele többször értésünkre adta már, hogy csatlakozási szándékunknak csak akkor van reális esélye, ha a magunk térségében rendezzük dolgainkat, ha civakodásunkkal nem okozunk gondot ott, ahol abból nem kérnek. Az Együttélés javaslata messzebb megy, mint a dél-tiroli példa? — Nem. Elveiben, megoldásaiban nem éri el azt, bár újabb tapasztalataink alapján még pontosítjuk elképzeléseinket. Történt-e egyeztetés a többi szlovákiai magyar párttal, nekik mi a véleményük az Együttélés javaslatáról? — Koalíciós partnerünk tudomásul veszi mint létező javaslatot, mint a lehetséges megoldási modellek egyikét. A Magyar Polgári Pártnak is van egy, a miénkhez viszonylag közeli megoldási javaslata, amelyben nyelvi zónákról van szó, és a régiók tekintetében tulajdonképpen korrespondeál a miénkkel. Javaslatunk sorsa szempontjából azt tartjuk fontosnak, hogy az önkormányzatok több mint fele támogatja, köztük szép számmal olyanok is, ahol MKDM- vagy MPP-tag a polgármester. Mi történik akkor, ha a területi és közigazgatási felosztásban mégis a kormányzati koncepció fog érvényesülni? — Nyilvánvaló, hogy abba hosszú távon nem lehetne beletörődni. A politika elérhető eszközeivel, a nemzetközieket is beleértve, kellene cselekedni a változtatásért, s úgy gondolom, demokratikus parlamenti viszonyok között és megfelelő európai környezetben a részünkre is jó megoldás nem reménytelen. Köszönöm a beszélgetést. Sz.G. nem tudunk előbbre lépni. Előbbre pedig csak akkor léphetünk, ha előkészítjük magunknak az utat... De, hogy vélekednek az összejövetelről mások, a többiek? Nos, íme: Balázs Éva tanítónő, Nagykürtös: „Eljöttem, mert kötelességemnek tartottam, hogy itt legyek. Eljöttem, mert magyar vagyok, eljöttem, mert palóc vagyok, eljöttem, mert érdekel a múltunk, a jelenünk s a jövőnk. Kibeszélhettük egy kicsit a gondjainkat, bajainkat, jobban megismerhettük egymást, s Duray Miklós szavaival élve, jó volt együtt gondolkodni." Csala László igazgatóhelyettes, Csáb: „Örülök, hogy olyan orvos és közgazdász is volt közöttünk, akit talán sikerült kimozdítanunk a tespedésből. mert, mint Szőke József mondta: "nem csak azt kell tudnunk, hová vetünk, hanem azt is, hogy ki veti el a magot.“ Mag József fogorvos, Ipolynyék: „Láttatni kell végre magunkat. Rendkívül fontos, hogy értelmiségünk otthon érezze magát a szülőföldjén, s tegyen is valamit ennek érdekében, s ne mindig másoktól várja a megoldást." Éerencz János zootechnikus, Ipolybalog: „Magyarnak születtem. Magyar iskolába jártam, magyar iskolában tanulták gyermekeim is a betűvetést (ezt egyébként sok magyar szülő nem mondhatja el), s azt szeretném, ha az unokáim is az anyanyelvü(n)kön tanulhatnának. Elég szomorú, hogy nekünk ezért harcolni kell. De kell. Hisz a fennmaradásunk is a tét. Aki az anyanyelvét megtagadja, mindenre képes." Bálik László nőgyógyász, Nagykürtös: „Megtiszteltek a szervezők, hát eljöttem. Azt vettem ki a hívó szóból, hogy számítanak rám. Végre-valahára megmozdul az értelmiség is. Igaz, sokat-sokat kell még beszélgetnünk, sokszor és sokszor kell találkoznunk, vitáznunk, vitatkoznunk. Elszomorít, hogy egyetlen pap sem jelent meg a találkozón." Ezek után lássuk, miképp értékeli a fórumot az egyik főszervező? Urbán Aladár: „Jó volt látni, hogy nem csupán az a néhány személy érdeklődött, akik évek óta járnak rendezvényeinkre. Talán kimozdulunk végre a holtpontról? Remélem, híre megy az akciónak, s legközelebb még többen jönnek majd el, s közülük egyre többen vállalnak közszereplést is. Minden becsületes magyarra szüksége van a Felvidéknek. A fórum fővédnöke a Csábi Községi Hivatal, támogatója pedig a Csemadok, a Nemzetiségi Dokumentációs Központ, a pozsonyi Magyar Kulturális Központ, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyarok Világszövetsége, a Rákóczi Szövetség és az Országépítő-alapítvány volt. ZOLCZER LÁSZLÓ Ellustultak a betörők? Kevesebb lakásból több pénzt loptak A csalóknak manapság igencsak jó a „lapjárásuk". Viszonylag jobban megy a soruk az álkulcsos tolvajoknak is. Legalábbis erre utalnak az elmúlt négy év során végzett statisztikai felmérések. A rendszerváltást követően az enyveskezú'ek még leleményesebbek lettek. Azokat a fényűző családi házakat, valamint többhetes csendbe burkolózó lakásokat keresik fel, ahol a legtöbb pénzt sejtik. Minél magasabb kerítéseket, sűrűbb élősövényeket emelnek a lakók családi házuk köré, és minél drágább biztonsági berendezéseket, lakatokat szerelnek ajtajukra a bérházakban élők, annál jobb csalivá válnak a betörők szemében. A betörésekkor keletkezett kár sem lebecsülendő. Tavaly például a lakásbetörések során csaknem 100 millió korona veszteséget okoztak a tolvajok, akik mind fejlettebb műszerekkel, újabbnál újabb fortélyokkal „keresik fel" otthonainkat. Az idén az első félévben 637 betörést jelentettek. Közülük 84-et lelepleztek, a többi ma még a vizsgálatok tárgyát képezi. Ami viszont figyelemreméltó, az alig ezer lakásbetörés során keletkezett kár meghaladta a két évvel ezelőtti négyezer betörés által okozott veszteség értékét. A „házitolvajok" az 1993- as év első felében pontosan 84 millió 405 ezer korona kárt okoztak. Ebből látható, hogy kevesebb betörés több pénzt hozott a „tolvajkonyhára", a károsultak nem kis bánatára. Nem ritkák az olyan esetek sem, amikor a tulajdonos úgymond, „saját magát" rabolja ki! Itt nem azt a példát kellene felhozni, amikor valaki felmászik a villanypóznán, majd fényes nappal, a járókelők szeme láttára behatol ötödik emeleti lakásába, mivel elvesztette a kulcsát. Az eset csupán azért lehetne tanulságos, mert bár lehetett volna az illető idegen is, a járókelők nem riasztották a rendőrséget. Egy más eset viszont már annak a vállalkozónak a története, akire a rendőrség azért lett figyelmes, mert tulajdon lakása feltörését csak néhány nap múlva jelentette, és egyáltalán nem volt érdekében, hogy a „bűnöst" megtalálják. Végül a nyomok „házhoz" vezettek. A vállalkozó ilyen módon szeretett volna pénzhez jutni, hogy rendezze adósságait. Közelednek az ünnepek, a gyerekeket jó hosszú téli szünidővel ajándékozta meg a kormány. Ha kirándulni megyünk, ne csak azzal törődjünk, hogy hét lakatra zárjuk otthonunkat. Kérjük meg a szomszédot, az ismerőst vagy egy rokont, hogy olykor-olykor látogasson el hozzánk, oltsa fel a villanyt, járjon egyet a ház körül. Ezzel elriaszthatjuk a kellő alkalomra váró betörőket. —száz—
