Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)

1993-11-10 / 19. szám

1993. november 10.

SZABAD ÚJSÁG

5

Az orvos elismeri a műhibát,

mégis tiltakozik

Válasz a „Bizonyíték a májban fekszik” című írásra

Lapunk szeptember 8-i, 10. számában közöltük Korcsmáros László írását Kopasz Gizelláról, aki orvosi leletekkel támasztotta alá, hogy 22 évvel ezelőtti epeműtétje során benne „felejtették" a tűt. Erre az igazságtételre váró írásra válaszolt a műtétet végző orvos. íme a levele:

22 évvel ezelőtt májmú'tétet hajtottam végre K. asszonyon. A műtét során eltörtem a tűt, amely a májban maradt. A műtétek során — éppúgy, mint más élethelyzetekben is — számtalan komplikáció adódhat, amelyekkel számolni kell. Ez nem szakmai védekezés, ezért nem sorolom fel egy műtét részleteit. Körülbelül 12 évvel az említett műtét után felkeresett K. asszony férje az említett panasszal. Jelenlétében előkerestem a kórlapot (érthető, hogy olyan hosszú idő múltán nem emlékezhettem minden apróságra, részletre), felolvastam neki a műtétről kiállított leletet, amelyben ez a körülmény is fel volt tüntetve, vagyis ez azt bizonyítja, hogy a tűt nem felejtettem benne a májban, hanem beletört, s mint a műtétet végző orvos úgy döntöttem, hogy a páciens számára a legkisebb rizikót jelentő eljárást választom. Ezt csakis a műtétet végző tudja megítélni a legjobban!!! Megpróbáltam K. urat meggyőzni állításainak helytelenségéről, amelyek szerint felesége panaszait a májban maradt tű okozná. Érveltem, hogy higgye el, egészségügyi panaszait nem a tű okozza, attól akár száz évig is elélhet, hogy ne hallgasson a különböző „szakszerű" tanácsokra stb. S ha nem hisz nekem, akkor keressen fel nálam tapasztaltabb sebészeket, hallgassa meg a véleményüket, s aszerint cselekedjen. S ha senkinek sem hisz, forduljon bírósághoz az üggyel, majd az meghozza a döntést.

Nem ismerem egykori páciensem mai egészségi állapotát, nem fordult hozzám azóta sem kéréssel, sem panasszal. Igazam volt, mivel egyetlen sebész sem akadt, aki újraműtötte volna, pedig még a laikusok is tudják, hogy a sebészet mai magas műszaki színvonala mellett ez nem okozna gondot. Sajnálom K. asszonyt, ha valóban olyan beteg, amilyennek mondja magát, de azért is sajnálom, hogy nem akadt olyan orvos, aki felvilágosítsa, hogy valójában mi a baja, mivel nemcsak fizikailag, hanem pszichikailag is szenved annak következtében, hogy valaki megerősítette őt abban a téves tudatban, hogy rossz egészségi állapotának oka a májában maradt tű. Ez képtelenség! Szükség volna egy különféle szakorvosokból álló bizottság összehívására —

meggyőződésem, hogy ez a bizottság is hasonló következtetésre jutna —, amely megmagyarázná egykori páciensemnek, hogy panaszainak oka nem a tűben keresendő, s legalább pszichikailag megszabadulna a reá nehezedő tudattól, s megkönnyebbülne.

Az írás elolvasása után kénytelen voltam magamnak feltenni a kérdést, kinek az érdeke, hogy ennyi év után elővegye ezt az esetet, és rágalmazzon nyilvánosan mint tapasztalt orvost, sebészt? Csaknem 30 évet töltöttem el itt, ebben a kórházban, s ha néha nem is sikerült úgy elvégezni a munkámat, ahogyan szerettem volna (de ismernek olyan orvost, aki soha nem vétett hibát, egyáltalán, ismernek hibátlan embert?), ám egy biztos, engem nem lehet sem könynyelműséggel, sem butasággal, sem szakszerűtlenséggel vádolni. Sem pedig felelőtlenséggel! Abban az időben kevés volt az orvos ebben a kórházban „az ország szélén", például éjszaka együtt teljesítettünk ügyeletet a belgyógyászokkal, s ha műtétet kellett végezni, akkor az segített, aki éppen kéznél volt (például még szegény Gyula bácsi is, aki fogorvos volt.) Itt töltött éveim hosszú során a betegek ezreit gyógyítottam meg, sok életet megmentettem, nem egy embert a halálból hoztam vissza. Nem kérkedem az érdemeimmel, hiszen ez volt a kötelességem. Csak újra azt kérdezem: akkor hát miért? Ki áll emögött? Ugyanazok az erők, amelyek a totalitárius rendszer idején üldöztek? A tapasztalatlan újságíró? Vagy mindkettő?

Nem ugyanazok véletlenül, akik a kommunista rendszer idején odáig mentek a rágalmazásban, hogy börtönbe zárattak, megfenyegették még a családomat is, hogy tízéves börtönbüntetéssel sújtanak. Es nem szakmai hiányosságaimért, Korcsmáros úr, hanem politikai megbízhatatlanságom miatt. „Bűneimet" szétkürtölték írásban és szóban — az akkori SZLKP KB levele alapján. Tudott erről akkor egész Szlovákia, én voltam a példa, hogyan kell a hozzám hasonló „elemekkel" elbánni. Arról, hogy 1991-ben rehabilitálták, már kevesebben tudnak. így ekkori betegeim többsége azt sem tudja, hogy miután elítéltek, később hogyan mentettek fel, s hogy ártatlannak nyilvánítottak.

Kiben keltek még ma is félelmet, Korcsmáros úr?

Véletlenül nem azok állnak emögött, akik már akkor szerettek volna innen eltávolítani? Én vagyok Királyhelmecen a legöregebb orvos, ismerek itt minden kollégát, minden orvost, mióta ide belépett — sok mindenről beszélhetnék, de kötelez az orvosi titoktartás. Azokat kérdezze, Korcsmáros úr, akiktől azt az ötletet kapta, hogy írjon K. asszonyról! Érdekes történeteket hallhatna róluk is, megtudhatná, hogy vannak közöttük olyanok, akiknek már a kommunista időkben is megvolt itt a kiváltságos helyük, s megvan mindmáig. Nekik elnéztek olyan műhibákat, amilyenekért más orvostól elvennék az oklevelét.

Az orvosok minősítése mindig is kedvenc téma volt az emberek között. A kommunista időkben ez a téma tabu volt. De az újságíró ma sem írhat csak úgy, s azt, amit a kedve tartja.

Királyhelmec, 1993. 9.27.

Dr. JÁN SENÍÁK

És még egy levél, amelyet az egykori paciens írt:

Doktor úr!

Csupán néhány állításával vitatkoznék:

1. A férjem önnel ebben az ügyben nem találkozott. A 12 év múltán idegenek által elkészített leleteket a kórház akkori igazgatójának mutatta meg.

2. Én viszont többször is megpróbáltam a rendelőjébe bejutni azt követően, hogy kiderült, az ön tűjét hordozom a májamban, de ön nem volt hajlandó fogadni engem. A titkárnőjével meg is fenyegettetett, hogy ha nyilvánosság vagy bíróság elé viszem a panaszomat, abből csak nekem származhat kellemetlenségem.

S hadd kérdezzem meg: műtét után miért nem mondta meg nekem, mi történt? S ezt miért nem tüntette fel az elbocsátó zárójelentésben? Ehhez nekem nemcsak jogom lett volna, ez önnek a kötelessége volt. Állítása tehát — mely szerint-a műhiba ténye, hogy a tűt belém törte, belekerült a zárójelentésbe — hamis! A zárójelentés fénymásolatát az esetről szóló írás mellett az említett 10. számban közölte a Szabad Újság.

2. Erre éppúgy egy független szakorvosi vizsgálat során derült fény, mint ahogyan arra is, hogy ön rosszul varrta be a sebet, ebből eredően egy máig gyötrő sérvem maradt vissza. Ön azt állítja, hogy a tű eltörött, azért maradt bennem. Nos, ha ez így történt (bár az ultrahangos vizsgálatról készült felvételen a tű egészben van), akkor miért nem próbálta meg „kihalászni", s ha erre már nem vállalkozhatott, akkor ezt miért nem tüntette fel a zárójelentésben?

KOPASZ IMRÉNÉ

Való igaz, hogy sem az orvos, sem az újságíró nem tévedhetetlen. Az is köztudott — és sajnálatos tény —, hogy hazánk keleti végein az elmúlt évtizedekben sokkal kevesebb volt az orvos, mint amennyire a betegek jó ellátásához szükség lett volna. Az is igaz, hogy orvosi műhibákról az előző rendszerben nem volt szabad — és szokás — írni. Ma azonban a saját szülőföldjét, régióját jól ismerő újságíró — így Korcsmáros László is — hivatását, kötelességét teljesíti, amikor az őt ismerő s fölkereső olvasók panaszait megírja. Dr. ján Senéák beismeri, műhiba történt. Lehetséges, hogy a beteg panaszait nem a benne maradt tű okozza. Azonban vétkes mulasztás volt ezt akkor elhallgatni, s azóta is ebben a hitében, feltételezésében meghagyni a panaszost.

Lehetséges, hogy Korcsmáros László talált volna más „esetet", megírni való „ügyet" is. De véletlenül éppen Kopasz Imrénével találkozott...

Úgy véljük, kár lenne ebben politikai szándékosságot keresni. Esetleg szólaljon meg a többi beteg is, igazolva az egyik vagy a másik állítás helytállóságát. Szót adhatunk a többi helmed orvosnak is, akik kollégájuk szakmai feddhetetlenségét éppúgy igazolhatják, mint azt, hogy Kopasz Imréné panaszait nem ez a (szinte szokványosnak mondható) műhiba okozza. Kár, hogy erről a beteget midmáig senki sem világosította fel. Hogy miért? Kórházainkban ma nemcsak az ország szélén nagyok a gondok. De ott talán még nagyobbak, mint másutt. És éppen az orvosi etika nevében, a tisztességes orvosok — és a reájuk szoruló betegek — védelmében és nevében van rá szükség, hogy feltárjuk az ilyen és az ehhez hasonló mulasztásokat. Az orvosi tévedéseket éppúgy, mint a betegekét — ha szükséges.

Akinek e téma kapcsán van még mondanivalója, kérjük, írja meg.

A szerkesztőség

Piaclesen

Aruban nincs hiány, de...

— Látja, mi, „zöldségesek" ide szorultunk a járda peremére. A ruhás butikok teljesen kiszorítottak bennünket. De hát ki más tudna fizetni egy asztalért évi 40 000 koronát. Mit gondol, azért, hogy itt a járda szélén árulok, mennyi helypénzt kérnek el? Napi 50-60 koronát. Ha meg rájön az eső, ázhatok... Tudnék én magának mesélni! A múlt szombaton pl. az egyik büfés bódé hátsó falánek támasztottam a krumpliszsákomat, mire a büfé tulajdonosa üvöltözni kezdett velem, és szétszórta a krumplimat... A többi asszony segített összeszedegetni. Vannak itt „nagykutyák", higgye el! — meséli V.A., aki évek óta árul a pozsonyi Miletiő utcai piacon. Bár, mint elmondta, az idén utoljára. Nem éri meg a fáradságot. Drága a benzin, sok a munka a zöldséggel, a vevő meg válogat, ali-alig vásárol. Magas a helypénz. Mivel a sajátját árulja, viszonylag alacsonyak az árai. A karfiolt 3, 4, 5 koronáért adja, a kínai káposzta mindössze 5 Koronába kerül. A gyönyörű, hibátlan káposztának viszont nincs keletje. Krumplijának kilója mindössze 5

korona, és így elég gyorsan fogy. Többnyire idősebb vevők nézegetik a portékát. Alkudoznak, s a jó kofa, amilyen a mi nyugdijaskorú asszonyunk is, enged az árból.

— En tudom, hogy olcsón árulok, de mit tegyek, ha el akarón adni az árut, engednem kell az árból. Otthon mit csinálnék vele, csak megrothadna.

Pozsony legnagyobb piacán minden kapható, ami szemszájnak ingere, sőt talán még azon is túl. Az árak is elég széles skálán mozognak. A szőlő kilója 24-től egészen 32 koronáig terjedő árban kapható. A déligyümöícsök még viszonylag alacsony áron — a banán 20, a mandarin, a narancs és a citrom pedig 24 koronáért — vásárolhatók meg. Az alma a minőségétől függően olcsóbb vagy drágább, de 1 2 koronáért már egészen szép kapható. A fokhagyma kilóját is elfogadható összegért, 40-50 koronáért, bárki megveheti. A savanyú káposzta meglehetősen kapós, kilója 18 koronába kerül. A tojás 1,90-be, 2 koronába kerül, de van, aki 2,10-ért árulja. Az ínyencek vehetnek maguknak 70-ért szelíd

gesztenyét, és már a dió is megjelent a piacon — bár viszonylag Kevés van belőle; a héjas 35-ért, a pucolt 120 koronáért vehető. Sajnos, hamarosan már ezen a piacon is több lesz a ruhaneműt és az alkoholt meg a bóvlit kínáló asztalok száma, mint a zöldségeseké.

A város másik leglátogatottabb piaca a Vásárcsarnok, ugyanazon a napon jártam ott is, mint a Miletió utcában. Az áru kevesebb, és a tömeg is kisebb. Egy idős bácsikához fordulok információkért, aki Nagyfödémesről jár Pozsonyba. Három éve, amióta nyugdíjban van, naponta piacozik.

— Nézzen csak körül, látja, üresek az asztalok. Alig van áru, de vevő sincs több. Ma gyenge napunk lesz.

Az évi bérleti díjról érdeklődöm, elmondja, hogy szerencsére már nem olyan magas, mint egy-két évvel ezelőtt: most évi 8200 korona. Az asztalt egyébként ketten bérlik, felváltva árulnak, kérdezem, hogy mit és mennyiért.

— Mivel a magamét árulom, nem adom drágán. A saját pergetésű méz kilója 60 korona. A zöldpaprika 10-ért, a zeller darabja 3-ért, a karalábé darabja szintén 3-ért fogy. Alkudni, természetesen nálam is lehet. Különben évről évre gyengébb a piac. Csak figyeljen meg mondjuk egy idősebb vevőt, nézze meg mit vásárol. Van, aki naponta eljön, de nem vesz semmit. Az embereknek észrevehetően nincs annyi pénzük, mint azelőtt.

Valóban sok a „csak" nézegető, bámészkodó, tébláboló ember. Pedig szebbnél szebb sárgarépa kapható 8-tól 12 koronáig, kelkáposzta és karfiol 10-12 koronás árban, petrezselyem 5-6 koronáért. A krumpli a legtöbb kofánál 6 koronába kerül. Itt-ott még paradicsom is kapható, 30-ért. Már megjelent a piacon a mogyoró is, akinek van rá egy százasa, az vehet magának egy kilót. A virágok közül leginkább szegfűt (8-10 koronáért), gerberát (20 koronáért) lehet kapni. Még rózsa is akad — igaz, borsosabb áron, 25-35 koronáért „vesztegetik". A november eleji ünnepek után is van még krizantém, 8-10 koronáért.

S, hogy mit tapasztaltam még a piacon? Hiányzik a jól megszokott nyüzsgés, a rengeteg ember. Sokan csak nézegetnek, s vannak, akik a pénztárcájukban kotorásznak, és őszintén szólva, igen kevesen vásárolnak. Ottjártamkor a Vásárcsarnokban nem nagyon ment a bolt. Talán majd egy másik alkalommal... (vida)

A jövő edényei

Az ár megtérül

A Zepter főzőkészlet szavatossága egy egész életre szól. A főzéshez nem szükséges sem víz, sem zsiradék — az étel nem veszít tápértékéből, vitamintartalmából. Az edénykészlet nemcsak az egészséges életmódot szolgálja, de energiatakarékos, praktikus és szép is. A Zepter edényeket nem boltokban, hanem ügynökhálózaton keresztül kínálják. Komáromban a Jednota épületében nyitott irodát a Zepter International, itt dolgoznak másodállásban Dráfi Borbála és Löw Tibor mérnökök.

— Hogyan fogtak ebbe a vállalkozásba?

— Az egész egy hirdetés nyomán indult: „Nyugati cég munkatársakat keres, feltétel: legalább érettségi bizonyítvány és saját autó." A feltételek adottak voltak, elmentünk tehát Pozsonyba. Itt tudtuk meg, hogy edények eladásáról van szó. Érdekes maga az eladás módszere: partikat kell szervezni, ahol 4-5 házaspár jelenlétében bemutatjuk az edényeket, természetesen használatban is. Az igazi kihívást az jelentette számomra, hogy az edény ára magasabb a szokásosnál, és sokan úgy gondolták, hogy ezért nálunk eladhatatlan. Nekem azonnal megtetszett a munka, és mivel előnyösebb, ha az eladást ketten végzik, szóltam kollégámnak, Löw Tibornak, aki szintén érdekesnek tartotta ezt a feladatot, és belevágtunk.

— Először tehát saját maguk kínálták az edényeket, később azonban hálózatot építettek ki. Mely városokban dolgoztak ügynökeik?

— Komáromban kezdtük a hálózat kiépítését, innen fokozatosan eljutottunk Érsekújvárba, Rimaszombatba, Losoncra és Nagykürtösre, majd Nyitrára, Vágsellyére, Dunaszerdahelyre, Halicsra, Zólyomba, valamint Besztercebányára.

— Ha nem titok, árulják el, mekkora forgalommal dolgoznak?

— Az elmúlt hónapokban 8 millió koronás forgalmunk volt.

— A gazdasági helyzet hanyatlása megmutatkozott-e az üzletben?

— Talán meglepő, de egyáltalán nem. Az embereket egyre inkább érdekli az egészséges életmód, és a kedvező tapasztalatok alapján egyre többen érdeklődnek a termék iránt.

— Mit tudnak ajánlani a kispénzű vásárlóknak?

— A cég lehetővé teszi, hogy 24 hónap alatt részletekben fizessék ki az edénykészletet. A vásárló pénzéhez ilyenkor 20%-os tárgyi kamatot számolnak hozzá, amelyet plussz edény formájában kap meg az edénykészlettel együtt, az ár törlesztése után. A Zepter energiatakarékos, az ára idővel megtérül. A vevők jelentős része a középrétegből kerül ki — ez az edény nem luxuscikk. Saját tapasztalatból tudjuk ajánlani.

SIPOSS ILDIKÓ