Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)

1993-10-20 / 16. szám

6 SZABAD ÚJSÁG 1993. október 20. Több új típust is láthattunk... Márkák harca a koronáért? Nem hiányoztak a különféle kenőolajak és kocsiápoló szerek sem Szeptember utolsó, októberben végződő hetében, keddtől vasár­napig szebbnél szebb (és drá­gábbnál drágább) meg modernnél modernebb autókban gyönyör­ködhettek a látogatók Pozsony­ban, a Művelődési és Pihenőpark pavilonjaiban. A harmadízben megrendezett nemzetközi — Au­tosalon néven reklámozott —■ kiál­lítás keretében, három társaság kivételével valamennyi, szlovákiai személygépkocsikat forgalmazó, árusító cég megjelent, felvonultat­ta kínálatát. Néhány autóújdonság Az Incheba Részvénytársaság szervezésében sorra került Auto-Közép- és Kelet-Európa öt országában mutatta be a közelmúltban legújabb termékeit az Olivetti híradástechnikai világcég. A vándorkiállítást egy szusz­­szanásnyi ideig Szlovákia fővárosában is láthattuk. Mint LUIGI ZANINI alelnök, a kö­zép- és kelet-európai kereskedelmi csoport elnöke elmondta, a nem min­dennapi tárlattal elsősorban azokra a legújabb, tökéletesített, újított, költség­­takarékos és nagy teljesítményű ter­mékeikre akarták felhívni a szakem­berek és az érdeklődök figyelmét, a­­melyek leginkább a bankszakmában, az üzleti életben és az államigazgatás­ban, valamint az újságkészítésben hasznosíthatók. Az Olivetti megbízható márka a hí­radástechnikában. A kiállított „cso­magban” legfőképp az újonnan ki­fejlesztett személyi — kézi és asztali — számítógépek, faxok és nyomtatók szerepeltek. A cég a világelsők közé tartozik az informáoóközlő gépek gyár­tásában; a számítógéprendszerek fejlesztésében a második legnagyobb salon Bratislava '93 autókat és autóalkatrészeket, valamint au­tóápoló cikkeket bemutató kiállí­tás egyenes folytatása volt a ta­valy tavasszal kezdett (és ősszel folytatott) rendezvénysorozatnak. Már az őszi szakbemutató iránt is elég nagy volt az érdeklődés. Er­ről néhány számadat is tanúsko­dik. Például: az akciót a Cseh és Szlovák Köztársaságból, leg­alábbis a rendezők szerint, mint­egy 50 ezren látogatták meg, kül­földről pedig megközelítőleg 10 ezren voltak kíváncsiak a csillogó­villogó járművekre. Legnagyobb — és valóban ko­moly — érdeklődést a vállalkozók mutattak az új kocsik iránt. Töb­ben már a helyszínen, a kiállítás ideje alatt megvásárolták a nekik tetsző típust. A kiállítás a gyártók termékgyártó, évi forgalma meghalad­ja a 8000 milliárd lírát. A világ 49 or­szágában müködö 200 fióküzemében 40 ezer ember dolgozik. Európán és a Távol-Keleten kívül az Amerikai Egye­sült Államokban is léteznek számító­gép-fejlesztéssel, kutatással foglalko­zó laboratóriumaik. A világcég főhadi­szállása a Torinó melletti Ivreában ta­lálható. Az Olivetti, hirdetik büszkén a cég képviselői, Európában „verhetetlen", első a személyi számítógépek és nyom­datechnika gyártásában, de emellett a technika számos más területén is ve­zető helyet vívtak ki maguknak. Ügy­nökeik és kereskedelmi kirendeltsé­geik 44 olyan államban is megtalálha­tók, ahol egyébként nincs közvetlen központjuk vagy kiépített hálózatuk. Á számítógépeken kívül teljes iro­datechnikát, továbbá nyomtatókészü­lékeket és teljes híradástechnikai rendszereket, valamint irányító köz­pontokat kínálnak az érdeklődőknek, s a különféle számítógépes programok készítésén túl számos egyéb műszaki és a forgalmazók számára egya­ránt kihívást jelentett. A szervezők szeretnék, hogy rendezvényük jö­vőre már felkerüljön a nemzetkö­zi, rangos autókiállítások naptárá­ba. A kiállításra 1994-ben feltehe­tőleg az új Incheba-központban kerülne sor. Az autók seregszemléjén 112 kiállító és 25 társkiállító vett részt; több ismert európai autógyár, va­lamint néhány tengerentúli világ­cég guruló csodáit is láthattuk... Ismét megjelent az Oltóit, de nem hiányzott a Lada-család legújabb „gyermeke" sem. Az autószalon keretében mutatkozott be — Szlo­vákiában először — a Mercedes újabb, C-típusú sorozatának né­hány tagja, valamint a Renault TWINGO, a Chrysler VISION s a Nissan TERRANO 2 is. V Skoda Playboy módra A versenyautók közül láthattunk egy Forma 3-as „pléhtáltost”, a Ford Fiesta Cup és a Sunny Cup versenyek résztvevőjét, továbbá a Párizs—Dakar-ralin szerencsét próbált Tatra kocsit is. Külön él­ményt jelentettek a veterán autók, melyek között egy Amerikában gyártott, 1928-ban készült, fake­­rekű Duran is szerepelt. A seregszemlén összesen 21 autógyár márkás termékeit tekint­hettük meg. Érdekes újdonságnak számított a Skoda GLX Playboy — a „mosolyfakasztó” autó első­sorban nyuszimintás üléshuzatá­val, no meg a karosszériára ra­gasztott, szerelt különféle díszítő­szolgáltatást is felvállalnak. A bevéte­lek 29 százaléka a termelésből, 45 százaléka a termékek értékesítéséből s 9 százaléka a kutatásért kapott pén­zekből származik. A cég több mint 80 évvel ezelőtt alakult. Kezdetben kizárólag írógép­gyártással foglalkoztak. Ma már azon­ban rendkívül széles a termékskálájuk. Számos más ismert nagyvállalattal, mint például a Canon, a Chitachi vagy a Siemens-Nichelsdorf, együttműköd­nek, sok társaságnak gyártanak rész­elemeket, alkatrészeket, de számos neves cég dolgozik nekik is. A világ­cégnek Pozsonyban képviseleti irodája nyílt. Az Olivetti Kelet-Európa egyes or­szágaiban, példának okáért Magyar­­országon, Lengyelországban, Orosz­országban, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában is, jelentős összege­ket óhajt a műszaki fejlesztésbe befek­tetni. Közép- és Kelet-Európa új felvevő­piacot jelent. A személyi számítógép önálló vázlata az Olivettinél született: az első adatfeldolgozó készüléket 1965-ben az olasz cég mutatta be. A cég egyébként egyre terjeszke­dik, újabb partnereket és alkalmazotta­kat keres, azáltal új munkalehetősége­ket, munkahelyeket is teremt, s termé­szetesen egyre több terméket igyek­szik az új piacokon is értékesíteni. Szerződéses partnerei révén Szlová­kiában is hozzálát a szervizhálózat és az elosztóközpontok kiépítéséhez Az Olivetti többek között két új sze­mélyi számítógéppel jelent meg a pia­con. Az M6 SUPREMA és az M4 MO­DULO egyaránt csúcsminőség. Az M4 MODULO kereskedők és vállalkozók számára kidolgozott változat, az M6 SUPREMA pedig specifikus igényeket kielégítő típus. A céget 1993 június vé­gén a legelső európai számítógép­­gyártó társasággá nyilvánították. A cég termékei ma már a legigé­nyesebb természetvédelmi előírások figyelembevételével készülnek. Az év végéig több mint 40 új modellel jelent­kezik a hazai piacon. -zé-ell­elemeknek köszönhetően szolgált rá a jelzőre. Megtalálták számításukat a lóe­rők vékonyabb pénztárcával érke­ző barátai is, hiszen a kínálatban szerepeltek használt kocsik s a legkülönfélébb autóalkatrészek is. Emellett modern szakoktató mű­hely mását is láthattuk. A pozsonyi rendőrkapitányság és a biztosító társaságok közös Szórólapján tanácsokat olvashat­tunk arról, miként törhetünk bor­sot a járműtolvajok orra alá — en­nek egyik formája a riasztókészü­lékek beszerelése. Nos, a stando­kon több, valóban hatékony „tol­vajűző” szerkezetet is szemügyre vehettünk. A Mercedes-Benz, a C-típusú sorozatban négy, öt és hathenge­res motorral ellátott modelleket is kínált. Az öthengeres változat pél­dául húszszelepes. A Nissan TERRANO második generációs autó, s első ízben az idei genfi autókiállításon láthatta a nagykö­zönség. Az ötajtós változat jól bír­ja a nehéz terepet is, s belső tere rendkívül komfortos. Ford hátán Ford Sokan megfordultak a „Fordok házában” is. A Ford autók igazi élményt jelentettek. A forgalma­zók szerint megérik az árukat, íme, mintegy ízelítőül, néhány tí­pus ára a Ford AUTO LUKO Kft. kínálatából. Az ötajtós Fiesta CLX aránylag olcsó, vallják a cég képviselői, hisz mindössze 442 100 (szlovák) koronába kerül. Az ugyancsak ötajtós Escort CLX már kicsit drá­gább, ugyanis 527 300 korona az ára. A szintén ötajtós Mondeo CLX pedig 689 600 korona. De ez még mind semmi, a Scorpio Ghia 1 197 700 korona... Szóljunk néhány szót a Volks­wagen pozsonyi kapcsolatáról is. Mint megtudtuk, s azóta már a napilapok is megírták, a pozsonyi Volkswagen Kft. a múlt héten be­fejezte a B3-as sorozatú Passat szerelését, és átállt a B4-es soro­zatra, amelyet korszerűbb belső felszereléssel láttak el. Az új típus 115 lóerős, a biztonsági övék szükség esetén önműködően megfeszülnek, s az első ülések előtt felfúvódó légpárna védi az utast a sérüléstől. A modell előre­láthatólag október végén lesz kapható, 700 000 korona körüli áron „vesztegetik” majd. A járműszerelők is bőven válo­gathattak a kínálatból. Az egyik cég például a karosszériafénye­zők festékszóró pisztolyához ajánlott tisztítószerkezetet. A tisztítás során nem keletkeznek káros gőzök, s a kéz sem kerül közvetlen érintkezésbe a tisztí­tó-szerrel. A festék a tisztítószer­rel nem keveredik, így az újból visszakerülhet a tisztítórendszer­be. Ne öntsük ki az elhasználódott motorolajat — tanácsolta több cég képviselője is. Felhasználha­tó többek között helyiségek fűté­sére is. A fáradt olaj kiválóan elég a készülékekben, ráadásul kor­mot sem hagy maga után... Nos, hogy milyen volt az idei pozsonyi Autosalon? Érdekes, ér­demes, s sok látnivalót kínált. Ezenkívül pedig számos hasznos újdonságra is felhívta a figyelmet. Z. BALOGH LÁSZLÓ (A szerző felvételei) A világcég több óriásvállalattal együttműködik bizonyos termékek gyártásában (A szerző felvétele) Cégje minőségét bemutatja a sIovEDIT □ TAGOLÁS JÁRÁSOK SZERINT A megrendelő különböző járásokban hirdethet □ MINDENNEMŰ TEVÉKENYSÉG ÉS GYÁRTMÁNYOK REKLÁMJA A megrendelőnek lehetősége van hirdetni különböző tevékenységek alatt □ KIEMELÉSI LEHETŐSÉG — kiegészítő színnel, a márka közlésével és hirdetés negatívban való közlésével □ KIEMELT SOROS HIRDETÉS □ A GRAFIKAI MEGOLDÁS A HIRDETÉS ÁRÁBAN □ A VÁLLALKOZÓK A KATALÓGUST INGYEN KAPJÁK □ A CÉG TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAI — reklámakciók terve és komplex vállalása — mindennemű AV-program készítése (tv-reklám) — belső terek tervezése és megvalósítása-X­Az együtmüködés reményében Peter Netolicky sIovEBI Jánoskova 4, 831 03 Bratislava, Tel.: 07/632 91, Fax: 07/601 09 Legtöbben a csillogó-villogó autócsodákat nézegették A személyi számítógépek bölcsője Olaszországban ringott Az Olivetti Szlovákiában

Next

/
Thumbnails
Contents